Typographia, 1921 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1921-07-22 / 29. szám

­Julius 22 Mezítláb. Október végén lejár az árszabály és ú­jat kell alkotni: jobbat, em­beriesebbet, életre­valóbbat és nem olyan élhetetlent, mint a jelen­­­legi, amely mellett élni nem, csak tengődni le­het. Nem kívánok utalni a lapunk hasábjain megjelent statisztikákra, amelyek mindenkor érthetően bizonyították, hogy akár ötszemélyes, akár négy- vagy három-, avagy csak kétszemé­lyes családot, de még egyetlenegy magános embert sem volt képes eltartani; teh­át­ jogosan mondjuk a most lejáró árszabályról, hogy élhetetlen volt. Munkaadóink jobb belátására, a korral együtt haladó szellemükre, okos hu­manizmusukra , mily sokszor appelláltunk. Hányszor írtak e helyen igazán avatott tollal valóságos tudományos értekezéseket arról, hogy lássák be végre munkaadóink: nem tu­dunk megélni a jelenlegi sovány munkabérek­ből. Itt minden tanács, minden kérés, minden panasz, jajgatás, a tengerbe dobott kő volt. Amint a tengerbe hajított kő nem hagy maga után nyomot, elváltozást, éppen úgy munka­adóink ércszíve sem változott meg. Hogy két év óta miből és hogyan élünk, azt közreadni, megmagyarázni szinte képtelenség. Nem volt elég, hogy az idő úgynevezett vas­­foga lerongyoljon, levetkőztessen bennünket; a 6—8 év óta meg nem újított háztartási, ruhá­zati, fehérnemű- és egyéb szükségleteink a­­ folytonos használat által nemcsak hogy széjjel­­­szakadtak, hanem még magunk is beálltunk „az idő vasfoga“ mellé é­s amit az épen ha­gyott, azt mi pénzzé váltottuk. De nem ám azért, mert fölösleges volt, hanem, hogy ár­ál­ból ennivalót vegyünk, hogy tovább tenget­hessük nyomorúságos létünket. Már nem újság, mert megszoktuk, hogy asszonyainkat elkopott, lezüllött ruházatban lássuk, hogy gyermekeink még a zordosabb időszakban is mezítláb járnak. De hogyan fog­ják megszokni a kari presztízsükre kétség­kívül kényes, a humanizmusuk­ hangoztatásá­éval valóban bőkezű munkaadóink, hogyha Árunkásaik a nyomdákban ma-holnap — mezít­láb fognak megjelenni. Pedig már ide érkez­tünk. Mert a sokszor hangoztatott, de mielőtt megszületett, máris jobblétre szén­der­ült „olcsó­sági hullám“ mellett még mindig ott tartunk, hogy egy pár legegyszerűbb kivitelű cipő ára még­ mindig 7—800 korona, vagyis egy egész heti keresetünk. Kérdezem szeretettel, melyik nyomdai mun­kásnak nem kell már cipőt venni és kérdezem ismét: melyik nyomdai munkásnak a keresete bírja el, hogy egy pár cipőt beszerezzen magá­nak, nem is beszélve arról­, hogy még az asszonynak, még a gyerekeknek is kellene cipőt Éppenséggel nem szatíra, éppenséggel nem humor (eziránt már rég nincs érzékünk), de siralmasan szomorú való, hogy ma­holnap a nyomdákba mezítláb megyünk majd be. És én kiváncsi vagyok, hogy ez a látvány gyönyör­ködtetni fogja-e munkaadóinkat? Mert hogy minket, szenvedő alanyokat ez nem fog öröm­mel eltölteni, azt sejthetik. Halász Dezső: TYPOGRAPHIA LEVELEZÉS, Kaposvár. Jegyzőkönyv a helyi csoport 1921 július 3-án tartott II. negyedévi közgyűléséről. Szita üdvözölve a megjelenteket, a gyűlést megnyitja. Felkér­ pénztárost, terjessze elő jelentését. Bráz pénztáros jelentése szerint ál­dozat volt az I. negyedről 342.63 K, a II. negyed bevétele 101.80 K, összesen 444.43 K. A kiadás 27.70 K-t levonva, marad 416.73 K. Tudomásul szolgál. Erényi munkaközvetítő jelentése sze­rint előjegyzésben volt 65 szedő, 9 gépmester, 17 munkásnő, összesen 91. Munkát kapott köz­vetítés útján egy szedő. Töröltetett elutazás miatt 1 szedő, jelentkezés elmulasztása miatt 4 szedő, 2 gépmester, 1 munk­ásnő, összesen 8. Belépési igazolványért jelenkezett 1 szedő. Jelenleg munka nélkül van 4 szedő, 1 mun­kásnő. A jelentést a közgyűlés tudomásul veszi. A Szita bejelenti, hogy a múlt közgyűlésen el­határozott mulatságot május 8-án* megtartotta a csoport, amelynek eredményeként a nyom­dászárváknak 5104.50 K, a kaposvári tüdő­­beteggondozó intézetnek szintén 5104.50 Kiju­tott.­­ A választmány legutóbb tartott ülésén elhatározta, hogy a vezetőség a nyomdák közti egyenetlen elosztódás miatt beadja lemondását Az új vezetőség ekkép választatott meg: Elnök Szita Lajos, pénztáros Bráz Zsigmond,­jegyző Szalay Sándor, ellenőrök Vörös József és Kor­dován Gyula, munkaközvetítő Pintér László. Választmányi tagok: Kindernay Lajos, Erényi Alajos, Forray Lajos, Horváth Pál, Schunn Károly és Puspán Kálmán. Szita a vezetőség nevében megköszönve a bizalmat indítványt terjeszt elő, mely szerint Horváth József szak­társat aki a csoportnak egyik legrégibb tagja és annak tevékeny munkása, 27 éves nyomdász­­slálga alkalmából jubileumi ünnepséggel tisz­telte meg a csoport. Az indítványt a közgyűlés magáévá tette és annak előkészítésére bizott­ságot küldött ki. Ülés vége: Szalay Sándor, 1921 RÖVID KÖZLEMÉNYEK: Ha tovább nem, de haláláig minden ember elél! Ezt merem állítani, sőt ha valaki ezt meg tudja cáfolni, ajkaimhoz emelem gyufaoldattal teli poharam és ezzel végleg kirúgom magam alól etetem zsámolyát Mert ez az egyetlen életigazságom még, amelyből ezideig nem forgattak ki az életu­z­sor­ások Ez a gyönge szál az, amely takácscsomóval a fön­üi léthez köt Azt mond­hatják erre: tudjuk, hogy minden ember elél, de hogyan él? Igaz, sok életre rámondh­atnak, hogy lesz’ az kutyaélet, de ha már így van a szegény ember élete elrendezve! Majd... par­don! ... a folytatását lenyelem, mindenkinek a képzelőerejére bízom, találja ki, mit gondoltam. Például mit tegye­­ nek a mi derék öreg rokkant kollégáink, akik bizony már a maguk árnyékának is köszönnek? Ezek már semm­i pályára sem mehetnek, majd csak deszkát árulni. Ezeknek az érdekében verjük félre most a harangot, mert nyomorú­ságuk már katasztrofális. No isten, nem his­­­­szük, hogy ennek nyomán keleti pompa tárul majd, de legalább egy-egy cipó, egy kis hú­­socska majd csak körülközik. Lám a mi bal­­karunk derék vezetősége hamar meglátta, hogy nemcsak árváink, de rokkantjaink is vannak, akik ugyancsak rászorultak a szaktársak támogatására. Ennek tudatában elhatározták, hogy a rokkant könyvnyomdászok anyagi tá­mogatása érdekében augusztus 14-ikén nagy­szabású nyári mulatságot rendeznek, még­pe­dig ez alkalommal a Gutenberg-társaság mű­kedvelőivel karöltve. Csak helyeselni tudjuk az eszmét és ha Jiam­os-ünnepélynek fényes anyagi sikere volt (több mint 40.000 koronát hozott árváink téli fölruháztatására), szinte biztosra vesszük, hogy a szaktársak — de még a főnökök is — ezt az alkalmat is fölhasznál­ják arra, hogy a rokkant kollégák nyomorát pár napra enyhítsék Ha a János-ünnepély fölülfizetőinek névsorát figyelmesen átnézzük, örömmel látjuk, hogy anyagilag jobban szi­tuált szaktársaink — sőt főnökeink is — szinte versenyeztek az adakozásban és reméljük, hogy ez most is így lesz. Természetesen elsősorban az ügybuzgó házipénztárosok és bizalmi férfiak dolga a cél érdekében a legmesszebbmenő agitációt kifejteni. Ezt bátran tehetik majd, mert a két jónevű társaság: dalkörünk és a műkedvelők garancia arra, hogy a mulatságon résztvevőknek ismét pompás szórakozásban lesz részük. Hisszük, hogy a „tiszteletjegyesek“ sem vonják meg támogatásukat és igy a siker ismét teljes lesz. Úgy legyen! —n. Adományok. A rokkant szaktársak segélyezésére ado­mányoztak: Athenaeum 2__, Bocskay 16.—, B. H. É. V. 9­—, Bundschuh Gy. 8.—, Engel S. Zs. 10.—, Élet 24.—, Európa 89.—, Fénynyomda 3.—, Hangya 14.—, Hornyán­­szky 38.—, Kellner Ernő 1.—, Községi ny. 44.—, Kunossy 9.—, Légrády 1.—, May J. rt. 8.—, Merkantil 11.—, Muškát ny. 20.-, Neuwald 22.-, Pax 12.-, Pollák és Leopold 2.-, Weiszmann Menyhért 4.—, Wodianer 6.— koronát. — Az árvák felruházására: Athenaeum 9.—, Globus 230.—, Wal­lenstein 4.— koronát adományoztak. — A munkanélküli­ek segélyezésére adományoztak: Baron Arnold 10.—, Schild­linger Arman 20.— koronát. A Nyomdaipari Paritásos Munkásközvetítő forgalmat Július 9-én előjegyzésben maradt: 215 kéziszedő, 6 gép­­szedő,­ 2 szedőgépszerelő, 6 korrektor, 120 gépmester, 26 nyomó, 7 betű-­ és tömöntő, 101 gyorssajtóberakó­ nő, 26 tégelysaj­tóberakónő és 86 segédmunkás, összesen 515 munkanélküli. — A július 9—16-ig terjedő héten új je­lentkező volt: 47 szedő, 10 gépmester és nyomó, 3 betű­­és tömöntő, 28 munkásnő és 15 segédmunkás, összesen 98. — Munkát kapott: 36 kéziszedő, 6 gépszedő, 2 korrektor, 4 gépmester, 2 nyomó, 5 betű- és tömöntő, 11 gyorssajtó­berakónő, 15 tégely sajtób­erak­ónő és 7 segédmunkás, ös­­­szesen 88. — Július 16-án előjegyzésben maradt: 217 kézi­­szedő, 9 gépszedő, 2 szedőgépszerelő, 4 korrektor, 125 gép­mester, 25 nyomó, 5 betű- és tömöntő, 98 gyorssajtó­­berakónő, 26 tégelysajtóberakónő és 44 segédmunkás, összesen 555 munkanélküli. ........................­ Hattyúdalom II. IX A temetésen jelen volt inasok­­ közül a következőkre emlékszem: Erdélyi Károly, Bo­­zóky István, Koboszil-Zottl József (Athenaeum), Novotny Perene (Noszédia), Brunhuber Károly (Hornyánszky), Reiter József, Jantsehy Henrik (Panda és Frohna), Csorda Perene, Kolm Miksa, Csorda József (Deutsch), Peterschack Gyula, Gerhardt Alajios, Preusz Jakab (Bartalits), Balla János, Brunnhuber János, Varga József­ (Bu­­csánszky), Syroch Vince, Wohlstreich Károly (Beekemast), Pausz József tenorista (könyv­kötő), st­b. E tanulótársak közül már «kik — tudtommal — négyen élnek. Névszerinti Reiter József (Franklin), Syroci Vince (rokkant, is­kolatársam aus der Faßisch­ul), Varga József (állítólag fakereskedő a vidéken) és ráadásul csekélységem, mert hát — mint írva van — csalánba nem üt a ,,mémka“. Már mint belém. Harminc évvel ezelőtt, anno 1891, néhai Stei­ner Adolf kollégánk egy levelet kézbesített né­kem az egyleti helyiségben: Stáhly-utca 1. E levelet a Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűöntők Egylete kebelében alakult „Ébredés“ dalkörnek a jegyzője küldte, így hangzik: Tekintetes Helyben. Az „Ébredés“ dalkör f. hó 5-én tartott vá­lasztmányi ülése megbízásából van szeren­csém !.­leitner urat értesíteni, miszerint a f. évi November hó 1-én, Mindszentek pap­ján, néhai elnökünk, Sauerwein Géza­ sírjá­nál tartandó gyiászi beszéd megtartásával, Kegyed, mint arra leghivatottabb kolléga, szemeltetett ki. Nagyon kérnénk tehát, hogy ezen beszéd megtartását magára vállalni ne terheltessék. Kiváló tisztelettel, a választmány, nevében Budapest, 1891 október hó. Kluger Lajos, II. jegyző. A „tekintetes ur” készségesen „magára vál­lalta ezen beszéd“ megtartását s az „Ébredés halárai által valóban pompásan előadott „Mért oly borús“ kezdetű gyászdal elhangzása után, elmondotta — e levél szerint — gyászbeszédét több mint ezer főre rugó hallgatóság előtt. (Három ízben beszéltem a temetőben. Egyszer n­éhai Hornyánszky Victor, az Anyaegylet tíz éven át volt népszerű elnöke és kétszer Sauer­­wein Victor sírjánál, minden egyes esetben nagy sokaság jelenlétében.) Sauerwein Victor halála óta immár ötven esztendő tűnt el a világűrben. E hosszú idő alatt só­kat láttunk, hallottunk és tapasztal­tunk minden téren és a szerkezeti életben is. Közben a Typographia második szerkesztőjé­nek kor- és szereplőtársai közül igen sokan el­mentek oda, ahol nincs sem bőléggel spékelt heti minimum, sem haring, sem deputát, sem fölhúzás, sem áehli, sem kondícióvarrás, sem pumpkassza, sem levágás, sem hetvenötéves lndláb­, redte macsikakörö­m-jubileum (Gänse­ruß), s több „más hasonló jók“. Legutóbb az öreg Barna Antal, örökre le­mondva rokkantsegélyéről, pályázott el kö­rünkből, lárván itthagyva Szeberényi Ferenc régi kenyeres pajtását, a jubilált nyomdászt (Athenaeum). Sauerwein kortársai közü­l — értve azokat, akik in illo tempore kisebb-nagyobb szerepet játszottak az egyleti életben — ma már csak igen kevesen örülnek az ittlétnek és életnek. Ezek közt: Gawel Gyula, akit 1872-ben Ács Mihály helyett a Typographia szerkesztőjévé választottak, de nem fogadta el a megbízatást (Részvény),­ Salamami Lajos első ispánom (Lloyd), Sch­weinshaut-Ligeti József, aki az 1866-ban jóváhagyott alapszabályok alapján megalakult öniképző-egylet könyvtárának 42 kötetet adományozott (Állami), Tschutschegg Vince, a kitűnő német szakíró (rokkant), Fe­­hérvizy Márton, az Anyaegylet alapitó tagja (Franklin), Wolf Antal (egyleti tisztviselő) szaktársak, akiket személyesen ismerek. Lássuk már most, hogy hangzott volt ispá­­nomnak a dikciója? — Azt kérdezed, ki az az idegen ur? Ez sem rossz! Zu dumm! Ki az az ideg­en ur? Wirklich, ein Skandal! Íme, egy hároméves pesti, nem lábtyüművészinas, hanem nyom­dászburi, aki nem ismeri Sauerwein Vietor urat, az Önképző­­eg­ylet tevékeny elnökét, a Typographia agilis szerkesztőjét! So schaut die zukünftige Buoh­­d­r­u­ck ergen erat k»n ans! Nem ismeri saj­á­t nagy­jait. Schäme Dich, Paulus! És hogy miről tár­gyalnak? Ehhez neked még semmi közöd- Gon­dolj arra a régi nyomdászmon­dásra - „Was geht mich Nürnberg an, wenn sah kein postallierter Buchdruckergeselle bin!“ — De igen szépen kérem, Herr Kemény, én sohasem lát... _ — Nem láttad? Megmondtam a véleményemet­ és most menj a helyedre! Punktum. „Strázand!“ Ezzel aztán a furcsa prédikációnak vége sza­kadt, én pedig lefőzve a helyemre sompolyog­tam. (Kemény Márton, aki később legkedvesebb barátom lett, való­ban originális ember volt. So­kat szeretett beszélni. Dikcióit mindig talpra­esett mondásokkal fűszerezte. Jó kolléga volt. Később, Bucsánsziky Alajos fölszólítására és költségére megtanulta a gépmester­séget.­ A nyolcvanas évek közepe táján halt meg, kény­­­telen-kelletlen itt hagyván a púpos világot —­ szerinte — schäbige und bucklige Welt.) Föntebb azt mondtam, hogy: A gépterem korlátlan ura! N­agy szó. Az iS volt és néha­napján, a máskülönben szelíd em­ber — ha rosszul volt „fölfektetve“ — olyan hangosan beszélt alantasaival, mint körülbelül harminc évvel később ama bizonyos muin­kás­­szaklapnak a kiadója porolt és kiabált a Kra­­kauer-nyomda áldottlelkü generálmettőr,jóvei, mondván: — Lieber Gemosme Julius Herz! ľ mu-aß Ihnä bemerk’n, Herr (sic!) bin i’ und zahl’n tua a’ i’. (Az illető már meghalt. Tehát: De mortuis...) Hog­y miért részesült e gyöngéd figyelmezte­tésben a körülbelül negyvenkét évvel ezelőtt, a Schlesinger és Wohlauer-nyomdában alattam tanult Herz Gyula fiam, azt mind a mai napig nem tudom, ő talán még emlékszik arra az „un­liebsame“ incidensre. (Abban az időben „kisegí­tettem“ a Krakauer-nyomdában, jó mélyen 3 föld alatt, mikor a kasszát kifúrták.) Ki és mi volt Türke? Nyomdánk fametszvényei (Holzschnitte), ha még jól emlékszem, egy Mihalovits nevű pesti xylographus (Holzschneider) műhelyéből kerül­ Leitner Pál urnák

Next