Typographia, 1921 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1921-07-22 / 29. szám
Julius 22 Mezítláb. Október végén lejár az árszabály és újat kell alkotni: jobbat, emberiesebbet, életrevalóbbat és nem olyan élhetetlent, mint a jelenlegi, amely mellett élni nem, csak tengődni lehet. Nem kívánok utalni a lapunk hasábjain megjelent statisztikákra, amelyek mindenkor érthetően bizonyították, hogy akár ötszemélyes, akár négy- vagy három-, avagy csak kétszemélyes családot, de még egyetlenegy magános embert sem volt képes eltartani; tehát jogosan mondjuk a most lejáró árszabályról, hogy élhetetlen volt. Munkaadóink jobb belátására, a korral együtt haladó szellemükre, okos humanizmusukra , mily sokszor appelláltunk. Hányszor írtak e helyen igazán avatott tollal valóságos tudományos értekezéseket arról, hogy lássák be végre munkaadóink: nem tudunk megélni a jelenlegi sovány munkabérekből. Itt minden tanács, minden kérés, minden panasz, jajgatás, a tengerbe dobott kő volt. Amint a tengerbe hajított kő nem hagy maga után nyomot, elváltozást, éppen úgy munkaadóink ércszíve sem változott meg. Hogy két év óta miből és hogyan élünk, azt közreadni, megmagyarázni szinte képtelenség. Nem volt elég, hogy az idő úgynevezett vasfoga lerongyoljon, levetkőztessen bennünket; a 6—8 év óta meg nem újított háztartási, ruházati, fehérnemű- és egyéb szükségleteink a folytonos használat által nemcsak hogy széjjelszakadtak, hanem még magunk is beálltunk „az idő vasfoga“ mellé és amit az épen hagyott, azt mi pénzzé váltottuk. De nem ám azért, mert fölösleges volt, hanem, hogy árálból ennivalót vegyünk, hogy tovább tengethessük nyomorúságos létünket. Már nem újság, mert megszoktuk, hogy asszonyainkat elkopott, lezüllött ruházatban lássuk, hogy gyermekeink még a zordosabb időszakban is mezítláb járnak. De hogyan fogják megszokni a kari presztízsükre kétségkívül kényes, a humanizmusuk hangoztatásáéval valóban bőkezű munkaadóink, hogyha Árunkásaik a nyomdákban ma-holnap — mezítláb fognak megjelenni. Pedig már ide érkeztünk. Mert a sokszor hangoztatott, de mielőtt megszületett, máris jobblétre szénderült „olcsósági hullám“ mellett még mindig ott tartunk, hogy egy pár legegyszerűbb kivitelű cipő ára még mindig 7—800 korona, vagyis egy egész heti keresetünk. Kérdezem szeretettel, melyik nyomdai munkásnak nem kell már cipőt venni és kérdezem ismét: melyik nyomdai munkásnak a keresete bírja el, hogy egy pár cipőt beszerezzen magának, nem is beszélve arról, hogy még az asszonynak, még a gyerekeknek is kellene cipőt Éppenséggel nem szatíra, éppenséggel nem humor (eziránt már rég nincs érzékünk), de siralmasan szomorú való, hogy maholnap a nyomdákba mezítláb megyünk majd be. És én kiváncsi vagyok, hogy ez a látvány gyönyörködtetni fogja-e munkaadóinkat? Mert hogy minket, szenvedő alanyokat ez nem fog örömmel eltölteni, azt sejthetik. Halász Dezső: TYPOGRAPHIA LEVELEZÉS, Kaposvár. Jegyzőkönyv a helyi csoport 1921 július 3-án tartott II. negyedévi közgyűléséről. Szita üdvözölve a megjelenteket, a gyűlést megnyitja. Felkér pénztárost, terjessze elő jelentését. Bráz pénztáros jelentése szerint áldozat volt az I. negyedről 342.63 K, a II. negyed bevétele 101.80 K, összesen 444.43 K. A kiadás 27.70 K-t levonva, marad 416.73 K. Tudomásul szolgál. Erényi munkaközvetítő jelentése szerint előjegyzésben volt 65 szedő, 9 gépmester, 17 munkásnő, összesen 91. Munkát kapott közvetítés útján egy szedő. Töröltetett elutazás miatt 1 szedő, jelentkezés elmulasztása miatt 4 szedő, 2 gépmester, 1 munkásnő, összesen 8. Belépési igazolványért jelenkezett 1 szedő. Jelenleg munka nélkül van 4 szedő, 1 munkásnő. A jelentést a közgyűlés tudomásul veszi. A Szita bejelenti, hogy a múlt közgyűlésen elhatározott mulatságot május 8-án* megtartotta a csoport, amelynek eredményeként a nyomdászárváknak 5104.50 K, a kaposvári tüdőbeteggondozó intézetnek szintén 5104.50 Kijutott. A választmány legutóbb tartott ülésén elhatározta, hogy a vezetőség a nyomdák közti egyenetlen elosztódás miatt beadja lemondását Az új vezetőség ekkép választatott meg: Elnök Szita Lajos, pénztáros Bráz Zsigmond,jegyző Szalay Sándor, ellenőrök Vörös József és Kordován Gyula, munkaközvetítő Pintér László. Választmányi tagok: Kindernay Lajos, Erényi Alajos, Forray Lajos, Horváth Pál, Schunn Károly és Puspán Kálmán. Szita a vezetőség nevében megköszönve a bizalmat indítványt terjeszt elő, mely szerint Horváth József szaktársat aki a csoportnak egyik legrégibb tagja és annak tevékeny munkása, 27 éves nyomdászslálga alkalmából jubileumi ünnepséggel tisztelte meg a csoport. Az indítványt a közgyűlés magáévá tette és annak előkészítésére bizottságot küldött ki. Ülés vége: Szalay Sándor, 1921 RÖVID KÖZLEMÉNYEK: Ha tovább nem, de haláláig minden ember elél! Ezt merem állítani, sőt ha valaki ezt meg tudja cáfolni, ajkaimhoz emelem gyufaoldattal teli poharam és ezzel végleg kirúgom magam alól etetem zsámolyát Mert ez az egyetlen életigazságom még, amelyből ezideig nem forgattak ki az életuzsorások Ez a gyönge szál az, amely takácscsomóval a fönüi léthez köt Azt mondhatják erre: tudjuk, hogy minden ember elél, de hogyan él? Igaz, sok életre rámondhatnak, hogy lesz’ az kutyaélet, de ha már így van a szegény ember élete elrendezve! Majd... pardon! ... a folytatását lenyelem, mindenkinek a képzelőerejére bízom, találja ki, mit gondoltam. Például mit tegye nek a mi derék öreg rokkant kollégáink, akik bizony már a maguk árnyékának is köszönnek? Ezek már semmi pályára sem mehetnek, majd csak deszkát árulni. Ezeknek az érdekében verjük félre most a harangot, mert nyomorúságuk már katasztrofális. No isten, nem hisszük, hogy ennek nyomán keleti pompa tárul majd, de legalább egy-egy cipó, egy kis húsocska majd csak körülközik. Lám a mi balkarunk derék vezetősége hamar meglátta, hogy nemcsak árváink, de rokkantjaink is vannak, akik ugyancsak rászorultak a szaktársak támogatására. Ennek tudatában elhatározták, hogy a rokkant könyvnyomdászok anyagi támogatása érdekében augusztus 14-ikén nagyszabású nyári mulatságot rendeznek, mégpedig ez alkalommal a Gutenberg-társaság műkedvelőivel karöltve. Csak helyeselni tudjuk az eszmét és ha Jiamos-ünnepélynek fényes anyagi sikere volt (több mint 40.000 koronát hozott árváink téli fölruháztatására), szinte biztosra vesszük, hogy a szaktársak — de még a főnökök is — ezt az alkalmat is fölhasználják arra, hogy a rokkant kollégák nyomorát pár napra enyhítsék Ha a János-ünnepély fölülfizetőinek névsorát figyelmesen átnézzük, örömmel látjuk, hogy anyagilag jobban szituált szaktársaink — sőt főnökeink is — szinte versenyeztek az adakozásban és reméljük, hogy ez most is így lesz. Természetesen elsősorban az ügybuzgó házipénztárosok és bizalmi férfiak dolga a cél érdekében a legmesszebbmenő agitációt kifejteni. Ezt bátran tehetik majd, mert a két jónevű társaság: dalkörünk és a műkedvelők garancia arra, hogy a mulatságon résztvevőknek ismét pompás szórakozásban lesz részük. Hisszük, hogy a „tiszteletjegyesek“ sem vonják meg támogatásukat és igy a siker ismét teljes lesz. Úgy legyen! —n. Adományok. A rokkant szaktársak segélyezésére adományoztak: Athenaeum 2__, Bocskay 16.—, B. H. É. V. 9—, Bundschuh Gy. 8.—, Engel S. Zs. 10.—, Élet 24.—, Európa 89.—, Fénynyomda 3.—, Hangya 14.—, Hornyánszky 38.—, Kellner Ernő 1.—, Községi ny. 44.—, Kunossy 9.—, Légrády 1.—, May J. rt. 8.—, Merkantil 11.—, Muškát ny. 20.-, Neuwald 22.-, Pax 12.-, Pollák és Leopold 2.-, Weiszmann Menyhért 4.—, Wodianer 6.— koronát. — Az árvák felruházására: Athenaeum 9.—, Globus 230.—, Wallenstein 4.— koronát adományoztak. — A munkanélküliek segélyezésére adományoztak: Baron Arnold 10.—, Schildlinger Arman 20.— koronát. A Nyomdaipari Paritásos Munkásközvetítő forgalmat Július 9-én előjegyzésben maradt: 215 kéziszedő, 6 gépszedő, 2 szedőgépszerelő, 6 korrektor, 120 gépmester, 26 nyomó, 7 betű- és tömöntő, 101 gyorssajtóberakó nő, 26 tégelysajtóberakónő és 86 segédmunkás, összesen 515 munkanélküli. — A július 9—16-ig terjedő héten új jelentkező volt: 47 szedő, 10 gépmester és nyomó, 3 betűés tömöntő, 28 munkásnő és 15 segédmunkás, összesen 98. — Munkát kapott: 36 kéziszedő, 6 gépszedő, 2 korrektor, 4 gépmester, 2 nyomó, 5 betű- és tömöntő, 11 gyorssajtóberakónő, 15 tégely sajtóberakónő és 7 segédmunkás, összesen 88. — Július 16-án előjegyzésben maradt: 217 kéziszedő, 9 gépszedő, 2 szedőgépszerelő, 4 korrektor, 125 gépmester, 25 nyomó, 5 betű- és tömöntő, 98 gyorssajtóberakónő, 26 tégelysajtóberakónő és 44 segédmunkás, összesen 555 munkanélküli. ........................ Hattyúdalom II. IX A temetésen jelen volt inasok közül a következőkre emlékszem: Erdélyi Károly, Bozóky István, Koboszil-Zottl József (Athenaeum), Novotny Perene (Noszédia), Brunhuber Károly (Hornyánszky), Reiter József, Jantsehy Henrik (Panda és Frohna), Csorda Perene, Kolm Miksa, Csorda József (Deutsch), Peterschack Gyula, Gerhardt Alajios, Preusz Jakab (Bartalits), Balla János, Brunnhuber János, Varga József (Bucsánszky), Syroch Vince, Wohlstreich Károly (Beekemast), Pausz József tenorista (könyvkötő), stb. E tanulótársak közül már «kik — tudtommal — négyen élnek. Névszerinti Reiter József (Franklin), Syroci Vince (rokkant, iskolatársam aus der Faßischul), Varga József (állítólag fakereskedő a vidéken) és ráadásul csekélységem, mert hát — mint írva van — csalánba nem üt a ,,mémka“. Már mint belém. Harminc évvel ezelőtt, anno 1891, néhai Steiner Adolf kollégánk egy levelet kézbesített nékem az egyleti helyiségben: Stáhly-utca 1. E levelet a Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűöntők Egylete kebelében alakult „Ébredés“ dalkörnek a jegyzője küldte, így hangzik: Tekintetes Helyben. Az „Ébredés“ dalkör f. hó 5-én tartott választmányi ülése megbízásából van szerencsém !.leitner urat értesíteni, miszerint a f. évi November hó 1-én, Mindszentek papján, néhai elnökünk, Sauerwein Géza sírjánál tartandó gyiászi beszéd megtartásával, Kegyed, mint arra leghivatottabb kolléga, szemeltetett ki. Nagyon kérnénk tehát, hogy ezen beszéd megtartását magára vállalni ne terheltessék. Kiváló tisztelettel, a választmány, nevében Budapest, 1891 október hó. Kluger Lajos, II. jegyző. A „tekintetes ur” készségesen „magára vállalta ezen beszéd“ megtartását s az „Ébredés halárai által valóban pompásan előadott „Mért oly borús“ kezdetű gyászdal elhangzása után, elmondotta — e levél szerint — gyászbeszédét több mint ezer főre rugó hallgatóság előtt. (Három ízben beszéltem a temetőben. Egyszer néhai Hornyánszky Victor, az Anyaegylet tíz éven át volt népszerű elnöke és kétszer Sauerwein Victor sírjánál, minden egyes esetben nagy sokaság jelenlétében.) Sauerwein Victor halála óta immár ötven esztendő tűnt el a világűrben. E hosszú idő alatt sókat láttunk, hallottunk és tapasztaltunk minden téren és a szerkezeti életben is. Közben a Typographia második szerkesztőjének kor- és szereplőtársai közül igen sokan elmentek oda, ahol nincs sem bőléggel spékelt heti minimum, sem haring, sem deputát, sem fölhúzás, sem áehli, sem kondícióvarrás, sem pumpkassza, sem levágás, sem hetvenötéves lndláb, redte macsikaköröm-jubileum (Gänseruß), s több „más hasonló jók“. Legutóbb az öreg Barna Antal, örökre lemondva rokkantsegélyéről, pályázott el körünkből, lárván itthagyva Szeberényi Ferenc régi kenyeres pajtását, a jubilált nyomdászt (Athenaeum). Sauerwein kortársai közül — értve azokat, akik in illo tempore kisebb-nagyobb szerepet játszottak az egyleti életben — ma már csak igen kevesen örülnek az ittlétnek és életnek. Ezek közt: Gawel Gyula, akit 1872-ben Ács Mihály helyett a Typographia szerkesztőjévé választottak, de nem fogadta el a megbízatást (Részvény), Salamami Lajos első ispánom (Lloyd), Schweinshaut-Ligeti József, aki az 1866-ban jóváhagyott alapszabályok alapján megalakult öniképző-egylet könyvtárának 42 kötetet adományozott (Állami), Tschutschegg Vince, a kitűnő német szakíró (rokkant), Fehérvizy Márton, az Anyaegylet alapitó tagja (Franklin), Wolf Antal (egyleti tisztviselő) szaktársak, akiket személyesen ismerek. Lássuk már most, hogy hangzott volt ispánomnak a dikciója? — Azt kérdezed, ki az az idegen ur? Ez sem rossz! Zu dumm! Ki az az idegen ur? Wirklich, ein Skandal! Íme, egy hároméves pesti, nem lábtyüművészinas, hanem nyomdászburi, aki nem ismeri Sauerwein Vietor urat, az Önképzőegylet tevékeny elnökét, a Typographia agilis szerkesztőjét! So schaut die zukünftige Buohdruck ergen erat k»n ans! Nem ismeri saját nagyjait. Schäme Dich, Paulus! És hogy miről tárgyalnak? Ehhez neked még semmi közöd- Gondolj arra a régi nyomdászmondásra - „Was geht mich Nürnberg an, wenn sah kein postallierter Buchdruckergeselle bin!“ — De igen szépen kérem, Herr Kemény, én sohasem lát... _ — Nem láttad? Megmondtam a véleményemet és most menj a helyedre! Punktum. „Strázand!“ Ezzel aztán a furcsa prédikációnak vége szakadt, én pedig lefőzve a helyemre sompolyogtam. (Kemény Márton, aki később legkedvesebb barátom lett, valóban originális ember volt. Sokat szeretett beszélni. Dikcióit mindig talpraesett mondásokkal fűszerezte. Jó kolléga volt. Később, Bucsánsziky Alajos fölszólítására és költségére megtanulta a gépmesterséget. A nyolcvanas évek közepe táján halt meg, kénytelen-kelletlen itt hagyván a púpos világot — szerinte — schäbige und bucklige Welt.) Föntebb azt mondtam, hogy: A gépterem korlátlan ura! Nagy szó. Az iS volt és néhanapján, a máskülönben szelíd ember — ha rosszul volt „fölfektetve“ — olyan hangosan beszélt alantasaival, mint körülbelül harminc évvel később ama bizonyos muinkásszaklapnak a kiadója porolt és kiabált a Krakauer-nyomda áldottlelkü generálmettőr,jóvei, mondván: — Lieber Gemosme Julius Herz! ľ mu-aß Ihnä bemerk’n, Herr (sic!) bin i’ und zahl’n tua a’ i’. (Az illető már meghalt. Tehát: De mortuis...) Hogy miért részesült e gyöngéd figyelmeztetésben a körülbelül negyvenkét évvel ezelőtt, a Schlesinger és Wohlauer-nyomdában alattam tanult Herz Gyula fiam, azt mind a mai napig nem tudom, ő talán még emlékszik arra az „unliebsame“ incidensre. (Abban az időben „kisegítettem“ a Krakauer-nyomdában, jó mélyen 3 föld alatt, mikor a kasszát kifúrták.) Ki és mi volt Türke? Nyomdánk fametszvényei (Holzschnitte), ha még jól emlékszem, egy Mihalovits nevű pesti xylographus (Holzschneider) műhelyéből kerül Leitner Pál urnák