Typographia, 1921 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1921-04-22 / 16. szám

Budapest, 1921 április 22 ötvenharmadik évfolyam A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK EGYESÜLETEINEK HIVATALOS KÖZLÖNYE SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Megjelenik minden héten pénteken. Elő- mm A PlAST VITT RERKOPSTS TTTIlA 1 SZÁM Kéziratok nem adatnak vissza. Hirdető. fizetési ár egész évre 200 korona. Egyes BUDAPESt, VIII, BEKKOLSlb-LI­StA bAAM, gek nonpareille-soronként megállapodás szám­ára 4 korona. Telefon: József 1-33 FÉLEMELET, 4. AJTÓ, GUTENBERG-OTTHON szerint számíttatnak és előre fizetendők 16. szám Békéltetőbizottsági határozatok Debrecen, február 4. Pana­sz. Egy cég pa­nasza gépmestere ellen, aki több . szombaton a munkát előbb félbehagyta és ezáltal a céget károsította, ezenkívül jogtalan pótlékoka­t vett föl, végül kondícióját fölmond­áls nélkül ott­hagyta. Ugyan a cég panasza egy munkásnő ellen, aki kondícióját szintén felmondás nélkül hagyta el és kilépése napján munkaidejének le­járta előtt távozott az üzemből, amiért azonban a fizetést fölvette. A gépmester előadja, hogy munkaidejét mindig pontosan betartotta, ki­véve Szilveszter­ estéjét, amikor is valaki az órát egy órával az ő tudtán kívül előretolta és ennek folytán előbb távozott el. Ugyancsak elő­adja, hogy a pótlékokat a Typograph­iában megjelent utasítások szerint jóhiszemüleg irta be és ezt ne­ki mindig ki is fizették, kondícióját pedig azért hagyta ott, mert közte és a cég között bizonyos megállapodások voltak és ügy reá a felmondás nem vonatkozott. A munkásnő előadja, hogy a céggel neki is külön megálla­podása volt, így a felmondás reá sem kötelező, a munkát pedig azért hagyta előbb el, mert a nyomdáit nem sütötték és oly hideg volt, hogy dolgozni képtelen volt. Határozat: A bizottság megállapítja, hogy úgy a cég, valamint az illető munkások a külön megállapodással árszabály­sértést követtek el és őket ezért megrovásban részesíti. Megállapítja azt is, hogy a gépmester a pótlékokat árszabály szerint helyesen írta be, valamint beigazolást nyert az is, hogy a mun­kásnő a tűrhetetlen­­ hideg miatt hagyta el előbb munkáját és a céget keresetével elutasítja. — Panasz: Egy bizalmi férfi panasza egy cég ellen, hogy a vegyes üzemben foglalkoztatott két gép­mesternek és m­u­n­k­ásnőkne­k az ezért járó pót­lékot nem fizetik meg. Ugyancsak nem fizették meg a január 22-én esedékes javítást sem. Határozat: A beérkezett iratokból m­egállapít­­tatott, hogy a gépmestereik és munkásnők be­osztott munkaideje vegyes üzemnek számít és ezért a céget 40, illetőleg 18 korona pótlék meg­fizetésére kötelezi a panasz tételétől számított 14 napra visszamenőleg. Megállapíttatik to­vábbá, hogy a cég már korábban (decemberben) javítást adott és ezt a bérszabályzat 24. §-a értelmében az újabb javításba beszámíthatja. Székesfehérvár, március 20. Panasz: Két munkanélküli és a helyi csoport vezetőségének panasza egyik helybeli nyomdacég ellen, mert nyomdájában egy más nyomdában dolgozó gépmestert rendszeresen kisegítő szedőként al­kalmaz. A panasz a szóban lévő gépmester ellen is irányul, akinek munkaideje a délutáni órák­ban kezdődik és a délelőttöt használja föl arra, hogy a panaszolt céget, mint szedő az úszásból kirántsa*. Utóbbi többszöri figyelmeztetés da­cára sem hagyta abba át a kollégiállis és a kollek­tiv szerződésbe ütköző cselekedetét. Határozat: A bizottság a panaszolt nyomdatulajdonost három napon belül fizetendő 500, a­ szabály­talanságot elkövető gépmestert pedig 200 ko­rona pénzbüntetés fizetésére kötelezi a hely­beli nyomdász hadiárvák és -özvegyek javára. Egyben panaszoltaknak tudomására adja a bi­zottság, hogy ismétlődés esetében a leg­messzebbmenő retorziót alkalmazza velük szemben. Végül a panaszolt gépmester kérel­mére a bizottság hozzájárul ahhoz, hogy a reá kirótt büntetést heti 20 koronával törleszt­­hesse. _______ Budapesti betű- és tömöntők békéltető­­bizottsága. Budapest, 1920 o­któber 8. Panasz. Egy bi­­zalmiférű panaszt emel oly különmunka­­ meg nem fizetése miatt, amely egyik napilap külön kiadásaként jelent meg. Határozat:A pana­szolt cég tartozik a szóban lévő különmunkát szeptember 1-től kezdve, amikor a különmunka a az illető lap kiegészítő részét már nem képezte, munkabérszabályzat 60/b. pontja szerint kártalanítani. — Panasz: Egy bizalmi férfi különmunkának a megfizetését kéri. Határozat: A bizottság a panaszt­ tárgytalannak nyilvá­nítja. — Panasz: Egy bizalmiférfi panasza egy nyomdacég ellen, mert egyik tömöntőjének a szabadsági idejét pénzzel váltotta meg. Hatá­rozat: A bizottság mindkét féllel szemben a munkabérszaíb­ányzatnak a szabadságidőre vo­natkozó rendelkezés be nem­­ tartása miatt rosszáláaá­t fejezi.­­ és utasítja a feleket a rendelkezésnek a jövőben való szigorú betar­tására. Hazafiság és szeretet — áldozat nélkül? Európa minden országában, tekintet nélkül arra, rombolt-e a háború, vagy­­ sem, de különö­sen azoknak az államoknak, amelyek háborút viseltek, egyetlen és legbecsesebb értékük a munkás. Nincs kivétel a győző és legyőzött államok között, mert a háború minden ország­ban csak rombolt és nélkülözte több esztendőn át az áldott építő és termelő munkát. Csak az elképzelés közelíti meg azt a képet, hogy mi­lyen lenne Magyarország képe,­ ha a háború nem akasztotta volna meg fejlődését • Elkép­zeljük például a főváros fejlődés­ és szépészeti, egészségügyi és rendezettség tekintetében, va­lamint az országot ugyanezekből a szempon­tokból, gyönyörű kép tárulna elénk és mind­ezt a munka, a munka folytonossága terem­tette volna meg. A munka, melynek dicsőíté­sére nagy seregeket kellene szervezni,­ hogy azok minden helyre befurakodva dicsőítené­k a munk­át a tudósoknál éppúgy, mint a tiszt­viselőknél, ipari munkásoknál és parasztoknál. Ebben az országban is az egyetlen megfog­ható érték a munkás és az általa termelt munka; minden más fedezet nélküli, értéktelen papiros, amelynek értéke úgy ingadozik, amint egyik-másik semleges állam stabil­ valutájú tőzsdéje irányítja. Okos politika azt diktálná Magyarországon, hogy ezt az értéket dédelgesse és őrizze, mint egyetlen fedezetét valutájának és az ország jövő boldogulásának. Ezzel szem­ben azt látjuk, hogy itt mindenki csak szóno­kol, legyen az politikai párt, társadalmi egye­sület, vagy alkalmi ünnepély, de dolgozni a m­unkásokon kívü­l senki sem akar. Ott­ tar­tunk, hogy minden hatodik ember azon töri a fejét, miként lehetne megélni munka nélkül, vagy miként tudná eltartatni magát a közzel, helyesebben az állammal. Az emberek ezrei és ezrei, könyökkel tülekednek, hogy megszaba­duljanak az élő ember egyetlen erkölcsi talap­zatától, a­­ munkától. Ez az erkölcsi talapzat nem nagy terület, mindössze két tégla nagy­­ságú; ha csak kissé fejletlen az erkölcsi érzék, könnyen leesik az ember róla. Dolgozni és a munkát és munkást meg­becsülni legelső kötelessége az ország irányí­tóinak. És mit látunk ezzel szemben? Csak addig becsülik a munkásokat, amíg azok ter­melő ereje, elég hasznot biztosít számukra, azonban akkor, amikor a termeléshez szüksé­ges tőke nem hozza meg a háború folyamán már rendszeressé vált nagy százalékot és külö­nösen akkor, ha ez a tőkebefektetés esetleg­­ kevés áldozattal is jár, megszűnik a tőke ter­mészetéből folyólag a hazafiság, a keresztény szeretet és minden más, rögtön beszüntetik vagy csökkentik az üzemeket, jól vigyázva a becsukott erszényekre, nehogy még kél­etlen­­ségből is megmentsenek akár csak­ egyetlen munkást is a nélkülözés nyomorúságától. A nyomorúság pedig melegágya az elégedetlen­ségnek, amellyel velejár a kivándorlási láz, ami napról-napra nő és ott fogunk tartani, hogy a legjobban képzett ipari munkásságot — mert ezeknek van elsősorban bátorságuk a kivándorláshoz —­ nélkülözni fogja az ország az újjáépítés és megerősödés munkájában. Minden munkás természetes érdeke, hogy önmagá­nak és családjának tisztességes élet­­feltételeket biztosítson és ha azt látja, hogy ezt teljesen kilátástalan megszerezni itthon, nem is szabad csodálni abbeli törekvését, hogy azt más országban, esetleg más világrészben próbálja elérni. Az itthoni állapotok pedig csöppet sem biztatók, mert naponta olvassuk az egyhangú kommünikéiket, hogy hol ez, hol a másik bő tartalékokkal rendelkező iparüzem vezeti be az üzemredukciót vagy a teljes üzem­­b­eszüntetést. Nincs kivétel ebben sem nyomdaiparban, sem más iparban és csak a ilyenkor látható a tőke szolidaritása a maga teljes ridegségében, amikor arról van szó, hogy a termelést esetleg áldozatokkal kell föntartani; — szorosan ,egymásba kapcsolódik a keresztény és zsidó tőke és kérlelhetetlenül hajtja végre munMis nyom­orító intézkedéseit. Ennek az állapotnak nemzetpusztító hatását élénken bizonyítja a legutóbbi népszámlálásnak hirtelenében összeállított statisztikája Buda­pest népességéről. Kimutatja világosan, hogy a munkásság létszáma jelentős százalékban csökkent, ami egyrészt a háború terhére ír­ható, de nagyban hozzájárul a mai munkás­politika és a föntebb vázolt munkaadói gon­­dolkodá­s. Észre kell tárni mándeníkit mieik, sittiket illet és okos politikával oda kell hatni, hogy a kép­zett munkást megmentsék az országnak, a munkaadókat pedig kényszeríteni kell, hogy akár áldozatokkal is tartsák fönn üzemeiket, megértetve velük, hogy a hazafiság és szeretet szükség esetén áldozatokkal is jár, megértetve velük, hogy az egyetlen vagyon és érték ilyen­formán való kiüldözése az ország fönnállását veszélyezteti. Vagy a tőkének csak áldozatok nélkül van hazafisága és szeretete? Göncz Mihály: Reflexiók címen Haraszti József szaktárs a Typographic múlt heti számában a „harminchármasok“-kal és az 1890-es sztrájkkal kapcsolatos históriai megállapításait igyekszik kimagyarázni és el­fogadhatóvá tenni. Fáradozása azonban kevés eredménnyel jár, mert ahelyett hogy a Typo­­graphia március 18-iki számában megjelent Darvas Adolf círiil tárcájának a tévedéseit helyreigazítani sikerülne, újabb tévedésekbe esik és e fejtegetései után a nyomdásztársada­lom ifjabb generációja még kevésbé látja tisz­tán a harm­inchármasok ügyét. Azonban nem is engedhető meg az, hogy valaki úgy írjon nyomdásztörténelmet, amint azt H. szaktárs teszi. Falk Zsigmond elnökségét illetően az egyik helyen például ezt írja: „Ha jól tudom (a sztrájk kitörése előtt) a Segélyző­ Egyesület elnöke volt, mert csak­ ezév (1890) végén köszönt le ez állásáról.“ Tizenkét sorral később meg már biztosan tudni véli a dolgokat és megálla­pítja, hogy „Fajik kevés intervallum mellett egész 1890 végéig volt a Segélyző-Egyesület elnöke“. Hát kérem alássan, vagy tud valaki valamit,­ vagy nem. Történelmet pedig csak megbízható adatok birtokában szabad írni. A pontos adatokat meg a H. szaktárs nagyon kön­­­nyen megszerezhette volna, ha kevés fárad­ságot vesz magának és megnézi az idevágó iro­dalmat így például a Segélyző­ Egyesület ki­adásában és Novitzky N. László szerkesztésé­ben megjelent „Egyesült erővel“ című nyom­dásztörténelem 354. oldalán egész pontos adatot talál arra nézve, hogy Falk Zsigmond éppen az 1890-es sztrájk alatt, november 4-én köszönt le elnöki tisztségéről. De ha ez H. szaktársnak­ nem lenne elég, a Typograph­ia 1890-es évfolya­mának november 7-iki számában megtalálja a jegyzőkönyvét annak a rendkívüli választ­mányi ülésnek, amelyben Zaka Lajos I. alelnök bejelenti az elnök lemondását. De H. szaktárs­nak nem is ez a legnagyobb tévedése, hanem az, amit az 1890-es sztrájkkal kapcsolatosan a harminchármasokról ir­ írja pedig a követ­kezőket: „Bár nem tudom biztosan, de ismerve Darvas fölfogását és nyakasságát, az ő irányí­tására harminchárom ,kisfaktor‘ vagy .hiva­talnok4 visszamaradt és — sztrájktörő lett.“ Néhány sorral lejebb: „Erre Zaba méregből, de nem bosszúból közzétette a Franklin harminc­három­­ hivatalnokának* neveit gyászkeretben, mint erkölcsi halottakat.“ Továbbá: „Hát most kérdem én azt, hogy igazságos volt-e ez Zaka­tos? Mert ha csak széles Budapesten a Frank­linban, maradtak volna benn, akkor még ért­hető lenne a dolog. De nem így volt ez. Fél Budapest dolgozott!“. Végül: „Én nem rehabili­tálok. De nem is védem a sztrájktörőket. De én a harminchármat mindazok mellett, amit leírtam, nem tartom olyan bűnösöknek, mint Zaka. Már csak azért sem, mert nem volt igazságos és nem mert egyforma mértékkel." H. szaktárs adatai és magyarázata után in­dulva, azt lehetne hinni, hogy az 1890-es sztrájk alkalmával a Franklinban benmaradt 33 jobb­­kondíciójú szaktárs és csupán ezek neveit közölte le Zaka Lajo­s erkölcsi halottakként a Typographia kereszttel ellátott gyász ker­etében. Ha mindez megfelelne a tényeknek, akkor H. szaktársnak igaza is volna abban, hogy a har­minchármasok nem olyan bűnösök, mint ami­lyenekként eddig a nyomdásztársadalom köz­tudatában szerepeltek. De hiszen éppen e téren árulja el H. szaktárs a legnagyobb tájékozat­lanságot históriai megállapításaiban. Az 1890-es sztrájk és a harminchármasoik ügye nem egy­azon eset, amiről ismét nagyon hamar és könnyen meggyőződhetünk, ha segítségül vesszük a nyomdászirodalmat. Először is két-

Next