Typographia, 1926 (58. évfolyam, 1-52. szám)
1926-01-01 / 1. szám
Samiari 1926 TYPOGRAPHIA Ötven év Nemzedékek körforgásában három elfáradt vándor vágyik pihenésre. A munka országútiján hosszú évtizedeken keresztül tartott az útjuk. És ha most, életük jelentős állomásánál, halkan a magukba mélyedőn visszafordulnak és szemük tükrében megjelennek a múlt emlékei: a munkásélet tragédiájának szomorú és borongós filmje pereg le előttük, amelyet csak imittamott színesítenek meg az öröm és boldogság verőfényes napjai. ... Amikor meghajtjuk az elismerés és megbecsülés lobogóját az alkotó munka birodalmában az ötödik évtized határához elérkezett munkásférfiak előtt és okulást merítünk példás életük folyásából, az ünnep magasztos hangulatában is fokoznunk kell magunkban az erőt arra a küzdelemre, amely a mimim külsőjét évtizedekig forgatók életének hátralévő napjait a béke, jólét és nyugalom biztos révébe vezeti. Sonnenfeld Ignác: A Jubileumok sorában ritka esemény, hogy valaki egyidőben kétféle címen ünnepelheti a félszázados munkásságát. Ezt az elsőséget Sonnenfeld bátyánk kötötte le magának, mert nemcsak mint nyomdász, hanem mint a Franklin-Társulat alkalmazottja is, most töltötte be az ötven esztendőt. Jubileánsunk Budapesten, 1862 október 13-án született. Nyolc testvére között számszerűn ő volt a hatodik. Két kereskedelmi osztály elvégzése után édesatyja a „káprás", azaz: gabonaátvevő foglalkozásra szánta. Erre azonban semmi hajlama nem volt. Jónás bátyja mestersége tetszett neki, aki akkor már mint betűszedő működött a Pesti Részvény Társulatnál. így került a kis Náci flú 1875 június havában a Franklin-Társulathoz betűszedőtanulónak. Első oktatója Stettner Ferenc volt, akinél a kompresszszedést sajátította el. Majd Vasnak Károly és Neuwahl Illés (ma rokkantállományban) vezették be az akcidencia labirintusába és faragtak belőle megfelelő szakembert. 1879-ben szabadult föl. Egészen fiatal szedő korában már a Jogtudományi Közlöny melléklapja a Curiai Határozatok tördelésével bízták meg. Később megkapta a főlapot, a Jogtudományi Közlönyt is, amelyet a mai napig — immár 40 éve egyhuzamban — formál Rövidesen pedig a Magyar Nemzetgazda tördelése is ráhárult és így minden két napra jutott egy nagyterjedelmű lap elkészítése. Közéleti pályára nem igen vágyott. Mindig csak jó közkatona volt. Fiatal korában, mint a Jótékonysági Körnek választmányi tagja, éveken keresztül egyik lelkesendezője volt az országos hírű Parasztbáloknak. Itt aztán duplán kitett magáért a közkedvelt, fess, koromfekete bajuszt! fiatalember, mert úgy megtáncoltatta a szép leányokat és asszonyokat, hogy azok a másik Parasztbálig emlegették Földes Ármin Szegeden, 1861-ben született. Édesapja Feuerlöscher Simon, szegénysorsú szabómester volt. Hat gyermeke közül egyedül a kis Annin maradt életben. Gyerekévei nem egészen simán teltek, mint ahogy azt alább olvasni fogjuk. Két főreáliskola elvégzése után — belátva szüleinek nyomasztó helyzetét —, 1875-ben Bába Sándor, akkor jóhírű szegedi nyomdájába nyomdásztanulónak szegődött. Közben a nyomda többször cserélt gazdát, s mikor 1879 május 1-én fölszabadult, Endrényi Lajos és Társa tulajdonában volt. Tanulóidejének harmadik évében már két hetilap teljes elkészítését bízták rá, a fölszabadulása utáni első héten pedig tördelője lett az Enyedy Lukács által szerkesztett Szegedi Napló című napilapnak. Hamarosan megelégelte a rászakadt dicsőséget, tanulásvágya Budapestre irányította. .1882 január 20-án került a Légrády Testvérek nyomdájába mint első akcidensszedő, majd mint művezetőhelyettes működött, s ebben a munkakörben 1896 október 23-án történt kilépéséig dolgozott. Tizennégy napi ,,pihenés“ után már a Pallas-nyomdában talál munkát, de csak rövid ideig, mert hamarosan a Boruth Elemér-féle nyomdába hívták, a dr. Székely által szerkesztett Függetlenség című napilap tördeléséhez. Itt töltött idejének három utolsó havában Schlenker mellett mint helyettes művezető működött. Innen 1897 augusztus 14-én kilépett és az Athenaeumba tette át — mint tördelő — működésének színterét. Itt 63 hónapig dolgozott egyfolytában. Hogy, hogy nem, itt is betelt a pohár, szedte sátorfáját és 1903 április 20-án beállított a Franklin- Társulathoz számoló szedőnek. Tizenegyheti kemény gürcölés után letette a szedővasat és elment a Révai és Salamon-féle műintézetbe valóságos művezetőnek. Két és negyedévet ebben a minőségben is keresztülharcolt, ahonnan 1905 november 20-án ismét visszatért a mai helyére. Schornstein Jakab Budapesten, 1862 június 7-én született. Hat testvér közül egyedül maradt életben aggódó szüleinek örömére. Édesapját hatéves korában elvesztette és így csak édesanyja szeretetét és gondozását élvezte. Az apátián család szűkös viszonyai folytán a kis árva már tizenkét éves korában, 1874-ben elszegődött a Herz János magy. kir. udvari nyomdájába nyomdásztanulónak. Itt azonban inkább kifutói minőségben használták, ami sehogysem volt ínyére, mert inkább a szekrény mellett szeretett volna dolgozni. Mivel ez a viszony később sem változott, csüggedve tapasztalta, hogy tanulási vágya így nem nyerhet kielégítést. Ezért félévi megunt szaladgálás után a Ferenciek terén lévő Athenaeumba ajánlkozott, ahol a szigorúságáról híres Benedek Sándor művezetőnek megtetszett a kis Jakab bátor és önálló föllépése, kielégítő feleletek után (1875 július 12-én) fölvette a tanoncok sorába s négyévi tanulás után, 1879 szeptember 8-án, segéddé avattatott. A nyomdászok életkörülményei már ebben az időben sem voltak rózsásak, ezért gyakran kellett harcokat folytatniok létfentartásuk érdekében. A szervezettség akkor még bölcsőkorát élte s ezért történhetett meg, hogy 1880-ban a részleges bérmozgalom alkalmával Schornstein csak harmadmagával lépett ki tanulóhelyéről. A bérmozgalom után a Légrády-nyomdában, majd a Schlesinger és Wohlauer-nyomdában mint hírlapszedő dolgozott. Innen ,1882 október 1-én bevonult a 32. gyalogezredhez, ahonnan három évvel később mint valóságos káplár tért vissza az Athenaeumba. Az 1885-iki bérharc alkalmával ismét kilépett. Ezután a rövidlejáratú kondíciók egész légiója következik, és pedig: a Hungária, Schlesinger Jakab és Társa, Franklin-Társulat (1887), Pallas. 1889-ben ismét a Franklinban találjuk. " ------------------------------------- ”". Itt érte el az 1890-iki bérmozgalom is. Kollegiális s szervezeti kötelezettségének eleget téve, itt tovább működik, megint csak rövid ideig, mert nyugtalan temperamentuma nem tűrt oppozíciót és egy indulatosabb összeszólalkozásból folyólag a kezébe nyomták a marsallbotot és továbbállott. Derék káplárunk így került az Országgyűlési Értesítő (később Werbőczy, mai Franklin-fiók) nyomdába, majd a Schlesinger Ignác-féle, illetve a Mezei-féle nyomdákba, ahol már kitartóbban (3V1 évig) dolgozott. Innét az Európa-nyomdába került, ahonnan aztán az 1895-iki bérmozgalom mozdította ki. A mozgalom után rövid ideig a „Kosmos“-nyomda látta falai között, míg aztán 1896 január 7-én — immár harmadszor — a Franklinba tért vissza. De még ez sem volt az utolsó állomása, mert 1920-ban sógorának újonnan alakult nyomdájába lépett, amely azonban rövidesen megszűnt , így 1921 augusztus 22-én, negyedszer, talán utoljára, visszatért második otthonába, ahol a mai napig összesen a harmincegyedik évét tölti. Schornstein kollégánk nemcsak a kondíciók sokféleségéből, hanem a közügyek különféle munkájából is bőségesen kivettp. részit. Egyike azoțj. ke wsțjjnek, akil minden tudásukat, munkabírásukat és szabadidejüket készséggel nyújtották a köznek — önzetlenül. Mindenütt ott volt, ahol munkáját és tudását igénybe vehették. Egészen fiatal korában mint segédkönyvtáros buzgólkodott az öreg Botsak kolléga mellett. Az Ébredés dalkörnek alapító és működő tagja volt. Több ízben mint bizalmi férfi szolgálta a közérdeket. Anyaegyesületünknek éveken keresztül felügyelőbizottsági, majd választmányi tagja volt. A megboldogult Szakkörnél is egy évtizeden keresztül mint választmányi tag a szakmai kultúrát istápolta. A Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdijegyesületének választmányi ülésein a rokkant munkások ügyét szintén éveken keresztül képviselte. A Magyar Grafika oíletszáma Most hat esztendeje, hogy a Magyar Grafika, mint a romok közül kiselkedő, napfényre törő élet, megindult. A pusztulás sivár képe tárult akkor elébünk és elrabolt tőlünk minden reményt, hogy belátható időn belül itt szakkttrium egyáltalán fejlődhet. És fejlődött, hs fejlődik. A letaposott, a legâzo tdîejl^Jttfl PrȘwjt egy zsenge palánta törte át, amelyről azt hittük, hogy nem éri meg talán a holnapot sem. És ha most összehasonlítjuk a régebbi évfolyamokat az újabb számokkal, azt látjuk, hogy a fejlődés hatalmas skáláját nyújtja a Magyar Grafika és olyan lapszámokat is fölülmúl, amelyekről pedig azt hittük, hogy a magyar nyomdaviszonyok között már jobbat, szebbet nem teremthetnek. És megjelenik a karácsonyi offset-különszám. Levett kalappal, az áhitat és csodálat érzésével merülünk el e lap szemléletébe, hogy — mint a Typography igen tisztelt szerkesztője írja — a minden ízlést kielégítő igénseinket a maciik teljességében tudjuk értékelni. Mielőtt azonban az offsetszám ismertetésére rátérnénk, válaszolnom kell László Dezső szaktársamnak, aki a Typographic karácsonyi számában „Versenyre!“ című figyelemreméltó cikkében többek között ezt írja: . . . sajnálatosnak tartom azt, hogy a szakma ügyét szolgáló éltető versengést csend váltotta föl, mert a Magyar Nyomdászat sajnálatos megszűnésével az egyébként kitűnő Magyar Grafika úgyszólván egyedül élvezi ma a magyar szaklapok irodalmának monopóliumát. Kérdem szeretettel: visszaél-e a Magyar Grafika azzal a „kedvező“ helyzettel, hogy egyedül uralja a szakirodalmi teret? Kevesebb áldozattal, ügyszeretettel készül-e azért, mert nincsen versenytársa? Nem verseng-e e lap önmagával, nem múlja-e állandóan önmagát fölül? Tehát nem ez a baj, kedves László Dezső barátom, hanem az, hogy a magyar nyomdaipar művelői még egyetlen lapot sem tudnak föntartani, nem hogy kettőt tudnának. A Magyar Grafikát például külföldön többen járatják, mint itthon. A nyomdatulajdonosok, akik hálával tartoznak e szakfolyóiratnak, mert hiszen a szakképzésnek legáldozatosabb terhét vállalja helyettük is, kevés kivétellel a legnagyobb meg nem értéssel, hideg közönnyel szemlélik páholyból a kiadó-szerkesztő küzdelmét az elébe tornyosuló anyagi és fizikai nehézségekkel. Pedig elegendő volna, ha a nyomdák tulajdonosai valamennyien legalább egy-egy előfizetés erejéig támogatnák a Magyar Grafikát szakkulturális hivatásában. Most, hogy inkább betekintést nyerhetek a Magyar Grafika ügyeibe, látom, mennyire nem üzleti vállalkozás ez. Sőt! A kevésszámú főnökelőfizető, egy része még azt sem tartja szükségesnek, hogy legalább hátralékát idején egyenlítse ki. A tárgyilagosság elve arra késztet, hogy a szaktársak közömbösségéről is, éppen az offsetszámmal kapcsolatban, elmondjam a magam véleményét. Szemünk előtt folyik le a nyomtatástechnikának oly rohamos átalakulása, amelyről néhány évvel ezelőtt még álmodni sem mertünk volna. A legtöbben ezt a nagyszerű időt Rip van Winkleként alusszák át és egyszerre csak arra ébrednek majd, hogy körülöttük más, új világ alakult ki, amelyben semmiképen sem tudják helyüket lelni. Aki ma szaklapot nem olvas, évszázadokkal marad el társaitól és noha a Magyar Grafika a munkásoknak engedélyezett félárú előfizetésből egy példánynak még a papiros, a festék és továbbnyomtatás költségét sem fedezi, a kiadó-szerkesztő mégis meghozza ezt az áldozatot, hogy a magyar nyomdászok továbbképzését ezzel is előmozdítsa. És a legtöbben szaktársaink közül még így is sajnálják kéthavonkint egyszer a 25.000 koronát a Magyar Grafikáért. Hogyan tarthatnának fönn ilyen körülmények között még egy másik szakfolyóiratot? Tehát ezen a téren is inkább egyesíteni, mint szétforgácsolni kell erőnket. * Ha figyelmesen elolvassuk a Magyar Grafikát, azt is megtudjuk belőle, hogy tulajdonképen mi az offsetnyomtatás. Mert bizony még kevesen tudják nálunk. Amerikában, de különösen Németországban már ez az eljárás is annyira differenciálódott, hogy _ ágazatokra osztva, külön-külön szakma például a cinklemez csiszolása, szemcsézése, szóval előkészítése. Más végzi az átnyomást. Tudjuk, hogy a nyomóformának minden más nyomtatási eljárásnál a szöveg vagy ábrák tükörképét kell mutatnia, hogy a, papírra való nyomás folytán a szöveg spozitiv, vagyis olvasható képét kapjuk. Minthogy azonban az offsetnyomtatásnál a nyomóforma nem nyomódik közvetlenül a papirosra, hanem egy gumikendőre és csak erről nyomódik le a papirosra, itt kontriaátnyomásra van szükség, úgyhogy a cinklemezen a betük pozitív, tehát olvasható képe legyen, amely a nyomást közvetítő gumikendőn tükörképet nyer, hogy az a papirosra nyomódva ismét rendes, olvasható kép és szöveg legyen. A kontraátnyomást külön e célra szerkesztett gépeken végzik. A legkülönfélébb offsetgépekről különben Löwy Salamon igazgató fia, Löwy László gépészmérnök, a frankenthali gépgyár alkalmazottja az egész sereg ábrával illusztrált hőleírást Walter Ernő festékgyári igazgató az offsetfestékeket ismerteti, míg az offseteljárás egyéb anyagairól, a technikájáról alapos gyakorlati útmutatásokkal szolgálnak e füzetben a legjobb német offset-szakemberek. Wanko Vilmos egy újabb képreprodukálási technikával, a Monogutta-eljárással ismerteti meg a magyar nyomdászvilágot A folyóirat első ívének szövege is offsetnyomtatás. _ Az offsetnyomtatás, amint látjuk, nemcsak a nyomdai gépmesterek, tömöntők és cinkográfusok exisztenciáját veszélyezteti, hanem az ezzel kapcsolatban föltalált új gépekkel veszélyezteti már a szedők megélhetését is. Karl H. Braum bécsi tanár e számban egyszerre két ilyen gépet mutat be ábrákban is. Az egyik a „Typar“ írószedőgép, amelyen billentyűzéssel átnyomtatásra kész filmszalagot állítanak elő, tehát kizárja a fémbetűt, illetve ólomsorokat. A lebillentyűzött betűk soronként nyomódnak az úgynevezett Typon-papirosra vagy a filmre. E gép további fejlődése egész sereg régi munkakört szüntet meg és csak a nyomdászok szervezettségén, de főként szaktudásán múlik, hogy az új munkaköröket meghódítsák. Jó lesz tehát kissé jobban érdeklődni az új szakkérdések iránt. A másik gép a Typom átnyomtatási eljárását mutatja be, amelynek segítségével régi kiadásokat új kiadás esetén már nem kell újból kiszedni, hanem az úgynevezett Typonpapirosra való átmásolással tesznek fölöslegessé tekintélyes szedői munkát. A nyomógéptechnika is, amint a gépleírásokból olvassuk, annyira halad, hogy az offsetnyomtatás már kisebb példányszámmal is gazdaságos, tehát a mi szerény nyomdaviszonyainknak is hovatovább megfelelővé válik. A Magyar Grafika első oldalán a messzehírű gyomai könyvnyomtatómester, Kner Izidor szakmai érdemeit méltatja abból az alkalomból, hogy az Iparegyesület nagy aranyérmével tüntették ki; Nádai Pál jónevű esztétikusunk pedig Végh Gusztáv grafikusművészetét méltatja és ezenkívül több kisebb-nagyobb közleménnyel emeli a lap művészetirodalmi színvonalát. Ezenkívül még sok-sok technikai újdonsággal ismerteti meg a Magyar Grafika olvasóit. Utoljára hagytuk a legnehezebb föladatot: a Magyar Grafika offsetszáma művészies fedőlapjának és mellékleteinek ismertetését. Nehéz ez a föladat, mert gyönge a tollunk e vaskos füzet összes szépségének méltó vázolására. A fedőlapot Végh Gusztáv, a Párizsban élő művész rajzolta. A finom rajzó stilizált karácsonyfát, amely ötletesen jelképezi a könyvi nyomtatást is, csodálatraméltó tisztasággal és precizitással adták vissza offsetnyomtatásban Träger Gilbert és Pataky Béla kőrajzolók. A fedél hátlapját egy külföldi festékgyár megbízásából Kun Mihály rajzolta, mint mindenki láthatja, művészi tudással. A szebbnél szebb offsetnyomású mű- és reklámmellékletek tömegéről nem emlékezhetünk meg egyenként, de képzelhető, hogy a külföldi festékgyárak a javát adták. A lapban vagy 50 remek melléklet van. Művészi reprodukciókat látunk a lapban még Galambos Margittól, Csabai Ékes Lajostól, aki maga rajzolta kőre is remek villamosplakátját. Kozma Lajos Kner-féle újévi üdvözlete, Fási Dezső grafikusművész könyvillusztrációi, a betűöntödék tanulságos reklámmellékletei mind a könyvnyomtatásnak a művészettel való rokonságát hirdeti. Laufer Kálmán, a Globus-nyomda kőnyomdájának vezetője is két hatásos címkével szerepel. A m. kir. állami térképészet, a Grafikai Intézet, a Thalia- Kultúra rt. mind azon igyekeztek, hogy ők is hozzájáruljanak egy-egy jól sikerült offsetmelléklettel a Magyar Grafika bátor vállalkozásának sikeréhez.