Typographia, 1965 (97. évfolyam, 1-12. szám)

1965-01-01 / 1. szám

­1965. január 1. Szolidaritási nemzetközi nap A világ dolgozói december 20-át a Dél-Vietnam dolgozói­nak és népének harcával való szolidaritás nemzetközi napjá­vá nyilvánították. Ez alka­lomból szakszervezetünk táv­iratban biztosította szolidari­tásáról vietnami testvérszer­vezetét. A Csepeli Papírgyár, a Bu­dai Dobozgyár, az Athenaeum és Egyetemi Nyomdák dolgo­zói röpgyűléseken bélyegezték meg az amerikai imperialisták dél-vietnami vérengzéseit és szolidaritásukról biztosították a vietnami népet, s erről távi­ratokat küldtek el a Vietnami Demokratikus Köztársaság bu­dapesti nagykövetségére. Hajnalokon ... Az ország nagy részén már áttört a fel­kelő nap fénye a sötét égen, de Budapest és a Dunántúl még birkózott az éj komor fel­legeivel. Bömböltek az ágyúk, randalíroztak Szálasi nyilas terrorcsapatai, és halállal fe­nyegették a mozdulni tudó be­teget is, ha parancsukra nem ment lövészárkot ásni uralmuk védelmére. A bombák elől pincékbe bújtak, akik csak tudtak. A fasizmus életre-halálra védett minden talpalatnyi részt Buda­pestből, s a nyilasok provokál­ta harcok nyomán vérzett a főváros, hatalmas sebek tá­tongtak gránátok szaggatta testén. A félelem és rettegés hetei voltak ezek, és csak ke­vesen, nagyon kevesen voltak, kiknek helyén volt a szívük, és akik tudták, hogy e harcok már a nagy vajúdás percei, a robbanások a szabadság meg­születésének előjelei. A Magyar Kommunisták Pártja vezette azokat a cso­portokat, melyek fegyverrel, szóval, nyomtatott betűvel harcoltak, segítették a szovjet Vörös Hadsereg felszabadító küzdelmeit. Egy ilyen csoport volt a többségükben nyom­dászifikből álló együttes, mely­nek szervezésére Béres Pál, az Astoria Nyomda volt gépmes­tere kapott pártmegbízatást. Ő vette át a mártírhalált halt Rákosi Endre örökét, az illegá­lis Szabad Nép és a párt röp­lapjainak nyomtatására szóló megbízatást. Így szerveződött újjá a nyomdászcsoport, mely­nek tagjai lettek a meggyil­kolt Rákosi Endre felesége: Éva, Rákosi Sándor, Heller Mihály, Szegedi István, Hanzel Anna, Kutas István és Krecs­­ka Miklós. Az Astoria Nyomda zsidó tu­lajdon volt, és mint ilyet, a fasiszta kormányzat lezáratta. A nyomda egyik kulcsa — nem is véletlenül — a fiatal Béres Pálnál maradt, aki gon­doskodott róla, hogy »be ne rozsdásodjon« a nyomda be­rendezése. Amit azokban az időkben ezek az áldozatkész nyomdász­ifik — és köztük Rákosi Sán­dor és Szegedi István a nem nyomdászok — tettek, arról valamennyien nagyon szeré­nyen hallgatnak. Csak a Nép­­szabadság házának előcsarno­kában kiállított A/3-as nyom­dagép és néhány sor, itt-ott ellesett beszélgetés ad tetteik­ről némi képet. De ezek a ké­pek, mikor összeállnak, egy hősi halált megvető kis csoport áldozatait mutatják népünk szabadságának oltárán. Hellernek, Szegedinek és Rákosinak nem voltak »jó« igazolványaik. Mindhárman szökött munkaszolgálatosok voltak. A legjobb búvóhelynek az Astoria Nyomda bizonyult. Ott aludtak, ott laktak és ott segítettek a párt röplapjainak és az illegális Szabad Népnek készítésében. A csoport többi tagjai érvényes igazolvánnyal bírtak; ők hozták a kéziratot, amit Krecska Miklós vett át a párt megbízottjától; ők vitték el a nyomtatványokat, és lát­ták el a nyomdában megbújta­­kat élelemmel és biztató hírek­kel. A régi nyomdászifik leg­utóbbi találkozóján figyeltünk fel az itt dióhéjban leírt törté­netre, mikor az egyik régi nyomdászifi a mai ifikkel be­szélgetett: — Nappal dolgoztunk, szed­tünk, nyomtunk. A nappali zaj, ágyúdörgés, az életért va­ló remegés elterelte a figyel­met­ a nyomdáról. Nyugodtan dolgozhattunk. Senki sem za­vart. Huszonegy órán át vol­tunk együtt a kintiekkel. Este jöttek, hozták a kéziratot, en­nivalót, és amikor másnap es­tére készen lettünk, az újsá­got táskáikba rejtve, surrantak ki az esti homályba. Szeret­tünk volna e munkánk mellett fegyveresen is harcolni, de a párt utasítása az volt, hogy csak annyi fegyvert tarthatunk magunknál, amennyi szemé­lyes védelmünkre szükséges. Ha a csoport tagjai fegyvert, lőszert szereztek, azt tovább kellett adniok a harcoló egy­ségeknek. — Mindenben a párt utasítá­sa szerint jártunk el. Szigorúan betartottuk a konspirációs sza­bályokat. Mégis, 1945 január 4-én a véletlen okozta hár­munk felfedezését. Valaki fel­húzta a rolót, és az ajtón belé­pett a házmester meg két fegy­veres katona. Mi nem voltunk meglepődve, hiszen a felfedez­tetésünkre mindig számíthat­tunk. Annál inkább meglepőd­tek a jövevények, mert nem gondoltak rá, hogy minket ott találnak. — Maguk kicsodák? — kér­dezte csodálkozva a házmes­ter. — Kibombázottak vagyunk és itt aludtunk — szólt Heller Mihály, akinek volt valamiféle igazolványa. — Kibombázottak, és hogy kerülnek ide? — kérdezte az egyik nyilas katona. — Nyitva volt az ajtó, hát bejöttünk. — Bejöttek? Szép mese! No, igazolják csak magukat! Heller lassan keresgél a zse­bében. Kínos csend lesz ... Azután előveszi az igazolványt, miközben Rákosit és Szegedit a másik katona és a házmester közrefogják. — Ez az igazolvány nem jó! Álljon oda félre, mutassák a magukét — szólt a katona a másik kettőhöz. Ebben a pillanatban Heller egy­ kézigránátot kap elő, úgy tesz, mintha közéjük akarná vágni. A három nyilas megret­ten és ez elég volt Hellernek ahhoz, hogy egy ugrással kint legyen az utcán. Elfutott. E zűrzavarban odalent két lövés dördült el. Az egyik katona és a házmester revolvergolyótól találva, összerogytak. Rákosi Sándor és Szegedi István már szintén elfuthattak. Sajnos, Heilert elfogták a csendőrök, s bár a kézigráná­tot közéjük vágta és sikerült elszaladnia, de lelőtték, és több sebből vérezve, csak napok múlva tért magához a kórház­ban. A nyilasok azt hitték, hogy meghalt. Otthagyták a földön s csak becsületes embe­reknek köszönheti, hogy meg­mentették az életét. Szegedi Istvánt az utána ro­hanó nyilas golyói terítették le. Meg is halt nyomban. Rákosi Sándornak sikerült a zűrzavarban elvegyülni a ki­áltozásra előjött tömegben. Eldobta kalapját, úgy tett, mintha nem is ő utána kiálta­nának, hogy: »fogják meg!« És épségben, Béres Pállal, a később felgyógyult Hellerrel és a többiekkel megérték 1945 ja­nuár 18-át, mikor Pest végleg megszabadult a német és nyi­las fasiszta hordáktól. Hálás szívvel emlékeztünk az illegális kommunista sajtó munkásaira, újságírókra, nyomdászokra és a nyomtatott betű erejével harcoló nem nyomdászokra, az illegális saj­tó terjesztőire, akik vérük hul­­latásával hősiesen harcoltak népünk szabadságáért. E né­hány gondolat szeretetünk fonta koszorú, mely nem her­vadhat el, amíg élnek szabad emberek. De köszöntjük megmaradt, élő bajtársaikat is, kik szabad emberekként építik a szocia­lizmust. Áldozatos harcuk leg­szebb jutalma ez. Ezért dolgoz­tak, küzdöttek, és bizakodás­sal mennek velünk együtt azon az úton, melyet pártunk mutat egész dolgozó népünknek. M. K. HÚSZ ÉVE VOLT... TYPOGRAPHY Megkezdődtek és folytatódnak a szakszervezeti választási taggyűlések Üzemeinkben és vállala­tainknál a választási előké­­szítő munkák általában jól ha­ladnak. A szakszervezeti­ bi­zottságok ezt a fontos felada­tot ütemterv szerint végzik, az egész szakszervezeti mun­ka sokoldalú feladatai mellett. Helyes módszer, hogy a vá­lasztási tennivalók mellett nagy súlyt helyeznek a tervek teljesítésére, a dolgozók ügyes­bajos problémáinak intézé­sére. A Kossuth Nyomda szervezett dolgozói igen nagy­számú résztvevővel tartották meg taggyűlésüket. A taggyű­lésen az szb ismertette a vá­lasztások lebonyolításának ütemtervét. A taggyűlés részt­vevői egyetértettek az szb ja­­vas­latával, mely szerint min­den üzemegységben műhelybi­­zottságokat fognak választani. Ezen a taggyűlésen megvá­lasztották a jelölő bizottsá­got, és elfogadták az szb 1965. évi költségvetését. A Zrínyi Nyomdában megtartották a választást elő­készítő műhelybizottsági tag­gyűléseket. Valamennyi alap­­szervben megválasztották a jelölő bizottságokat, szám sze­rint hét jelölő bizottságot, amelyek a januárban sorra kerülő választáson a műhely­bizottsági tagokra vonatko­zóan teszik meg javaslataikat. A Tankönyvkiadó Vállalat szakszervezeti taggyűlésén az szb titkára igen tartalmas be­számolóban ismertette a vál­lalat eddigi tevékenységét. Itt is megválasztották a jelölő bi­zottságot, akik fogadást tar­tanak — bár a legszélesebb körre támaszkodva végezték felelősségteljes feladatukat —, hogy meghallgassák a dolgozók esetleges észrevéte­leit, javaslatait. Az eddigi jelek azt mutatják, hogy a tagság újra javasolja az ed­dig jó munkát végzett aktí­vákat a funkciókba, és így nagy személycsere nem vár­ható. Az Akadémiai Könyvkiadó dolgozói, akik szinte vala­mennyien szakszervezeti ta­gok, január 13-án tartják szakszervezeti vezetőségvá­­lasztó taggyűlésüket. Mezei Lászlóné, aki az szb titkári teendőit március óta látja el, így mondta el a tag­gyűlésre való felkészülésüket: — Tizenöt bizalmi csopor­tunk van, és ezek közül tíz­nél már megválasztották az új bizalmit. A csoportok előtt a bizalmiak röviden ismertették a szakszervezeti bizottság két­évi munkáját, és így lehetővé tesszük a tagságnak, hogy bí­rálataival, javaslataival ter­mékennyé tegye a vezetőség­választó taggyűlést. — Megválasztottuk a há­romtagú jelölő bizottságot is, mely a bizalmiakkal egy együttes ülésen tárgyalja meg a dolgozóknak a személyekre vonatkozó javaslatait. A je­lölő bizottság ezek után ejti meg a jelölést és 10 nappal a taggyűlés előtt a névsor ki­függesztésével hozza nyilvá­nosságra a jelöltek neveit. A Népszava szerkesztőségében Fekete Béla szb-titkár elmon­dotta azokat a nehézségeket, melyek egy ilyen speciális munkaterületen a taggyűlések tartásával kapcsolatban elő­adódnak. — Nálunk naponta vannak szakmai értekezletek, megbe­szélések. Hozzáátartozik ez a jó újság szerkesztéséhez. Vi­gyázunk rá, hogy ne terhel­jük túl gyűlésekkel a szer­kesztőség dolgozóit. — Négy fő kérdést sokszo­rosítva, a bizalmiak útján viszünk el a tagsághoz. Az egyik az szb utolsó két évé­nek pénzgazdálkodásáról szó­ló jelentés. Mire használtuk fel az ittmaradó 30%-ot, ho­gyan vettünk részt a segélyek, vállalati előlegek stb. elosztá­sában ; másodszor: miképpen tett eleget az stb a bérkérdé­sekben ráháruló feladatok­nak; harmadszor: az üdülteté­si problémák és negyedszer: a dolgozók sajátos ügyeinek segítése, például lakáskérdés, bölcsőde, étkeztetés stb. — Január 10—15-e körül az szb megvitatja és a dolgozók véleményét részben már is­merve, összeállítja a taggyű­lés jelentését, melyen már fő­leg a munkatársak apró, de fontos mindennapi kérdései­ről akarunk beszélni — fejezte be válaszát a most már hat éve szb-titkár, Fekete elvtárs, aki jó és aktív taggyűlést vár. A Ságvári Nyomda szakszervezeti tagsága decem­beri taggyűlésén megválasz­totta az 1965. január 20-án tartandó választói gyűlésre a jelölő bizottságot, akik között két kiváló dolgozó van. A je­lölő bizottság elnöke Tordai István kéziszedő, a könnyű­ipar kiváló dolgozója mon­dotta: — A jelölő bizottság tag­jaival összehívtuk az üzem hat szakszervezeti bizalmiját. Kér­tük, hogy a csoportjaik tag­jaival, azokkal is, csak talán nem tagok, beszélgessenek az szb jelöléséről. Kérjék ki vé­leményüket arra, hogy kiben bíznának meg mint a szak­szervezeti bizottság tagjában, és arra is, hogy mit várnak az újonnan megválasztandó szakszervezeti bizottságtól. Arra a kérdésünkre, hogy Szil­­vási Tiborné jelenlegi szb-tit­­kárt újraválasztják-e, Tordai szaktárs így felelt: — Szilvásiné eddig is jól dolgozott. A dolgozók demok­ratikus joga, hogy megválasz­­szák. Erre választ csak a tag­gyűlés ad majd. Gyurcsánszkai Istvánná géptermi és Szabó János sze­dőtermi bizalmiak már fog­lalkoztak csoportjukkal, és érezhető a dolgozókkal való beszélgetéskor, hogy figyel­mük egy kis időre a szakszer­vezet felé fordult. Reméljük, hogy ez a figyelem az új szak­­szervezeti bizottság munkája révén majd állandósul. Most az a feladata minden szb-tagnak, bizalminak, akti­vistának, hogy a legtöbbet te­gyen a felvilágosítás, a szer­vezés terén, de ugyanakkor kapcsolják össze ezt a mun­kát a termelés segítésével, hiszen a második ötéves terv utolsó éve jó alkalom az új tervek alapos előkészítéséhez. EMLÉKTÁBLÁKAT AVATTAK A magyar sajtó napja alkal­mából Szegeden felavatták a Rózsa Ferenc emlékére állított márvány emléktáblát. Az em­léket a kerületi tanács és a Dél-Magyarország szerkesztő­sége együttesen készítették. Ugyancsak ez alkalommal leplezték le Győrben, Rét Má­tyás új emlékművét, mert az első a második világháborúban elpusztult Rát Mátyás Győr­ben született és ő szerkesztette a Pozsonyban megjelent első magyar nyelvű újságot, a Ma­gyar Hírmondót. Nemcsak új­ságíró volt de nyelvújító is, ő alkotta meg az újságíró szót is. Merre tart a nyomda- és papíripar? A papír és a nyomtatott be­tű egyre jobban hozzátartozik mindennapi életünkhöz. És mindig több és több könyvre, újságra, hivatali, üzleti nyom­tatványra, csomagoló és egyéb papírra lesz szükségünk. Mi­lyenek a két iparág termelésé­nek eddigi eredményei és mik e téren a jövő perspektívái? — erre nézve intéztünk kér­dést a nyomda- és a papíripar vezetőihez. Haiman György, a Nyomda­ipari Tröszt vezérigazgatója, az alábbiakban foglalta össze válaszát: — Úgy látszik, hogy a nyomdaipar már 1964-ben tel­jesíti az 1961—65. évekre kitű­zött ötéves terv legtöbb muta­tóját, és valószínű, hogy az új év végével jelentősen túltelje­sítjük az előirányzatokat. Milyen feladatok várnak ránk a második ötéves tervünk befejező évében, 1964-ben? — Mivel a nyomdaipar nagy mennyiségű importanyag (papír) felhasználása súlyos terheket ró a népgazdaságra, 1965-re a korábbi éveknél sze­rényebb, mindössze 1,6%-os termelésnövelést irányozhat­tunk elő. Ezen belül a könyv­termelés az átlagosnál jobban, 4%-kal növekszik, ami feszí­tett munkát ró a könyvgyártó vállalatokra. Csomagolóeszköz, nyomdai doboz termelésünk meredeken emelkedik 18,3%­­kal, aminek az előfeltételeit megfelelő beruházások biztosí­tották. Folyóirat-napilap ter­melésünk némileg alacsonyabb lesz a múlt évinél. Az egyéb nyomtatványok termelése pe­dig közel 5%-kal csökken, ami nagyon fegyelmezett módon végrehajtandó ésszerűsítési és papírtakarékossági intézkedé­seket ró mind a nyomdákra, mind a nyomtatványmegren­delőkre. Fontos a termelékenység és a minőség emelése . A termelés viszonylag kismértékű növelése mellett is tovább kell növelnünk a ter­melékenységet, ami azt jelenti, hogy lényegében változatlan létszámmal kell dolgoznunk és az üzemek dolgozóitól szorgalmas, fegyelmezett mun­kát kell kérnünk. — Nem csökken, hanem nő az iparág feladata az export terén. Gyors, pontos és kiváló minőségű munkát vár tőlünk a magyar külkereskedelem és a külföldi megrendelő. — Az adott helyzetben kü­lönös fontossága lesz a jó szervezésnek,­ a munka jó elő­készítésének, a programozás­nak. A Nyomdaipari Tröszt és az ipar szakemberei széles körű társadalmi megvitatás után új gyártásszervezési rend­szer bevezetését kezdik meg a nyomdaiparban. E rendszer — ha ehhez a vezetők és a mun­katársak megfelelő támogatást nyújtanak — új, magasabb színvonalú gyártásirányítást tesz lehetővé a nyomdaipar­ban és sok új eredmény for­rása lehet — mondotta befeje­zésül Haiman György elvtárs. A kongresszusi irányelvek ismeretében intéztünk kérdést Manek Gyula igazgató főmér­nökhöz, a Papíripari Vállalat vezérigazgató-helyetteséhez a következőkben: Hogyan készültek fel a második ötéves terv végrehajtására? — A Magyar Szocialista Munkáspárt VIII. kongresszusa a második ötéves terv előké­szítéséről és feladatairól szóló irányelveiben a cellulóz- és papírgyártás hazai nyersanyag­­bázison épülő nagyarányú fejlesztését jelöli meg. A cel­lulóztermelést 1958-as évi szinthez viszonyítva, három­szorosára, a papírgyártást csaknem kétszeresére kell fokozni.­­ Fenti célkitűzések telje­síthetőségére készült el a pa­píripar második ötéves terve. A program magában foglalja a meglévő kapacitás jobb ki­használását, rekonstrukciókkal biztosítható, valamint új be­ruházásokkal elérhető többlet­kapacitást. A programban elő­írt termelési tervét a papír­ipar — időalapnövelés, folyto­nos üzemre való átállás stb. — külön intézkedésekkel 1963. év végéig teljesíteni is tudta. Mi okozza az 1964-es tervlemaradást? — Az 1964. évben lemaradás mutatkozik és nem teljesíthető az eredeti programban szerep­lő 1965. évi termelési tervszám sem, mind cellulóz, mind pa­pír vonatkozásában. E lemara­dásokat az új létesítmények és rekonstrukciók tervezettnél későbbi belépése, valamint a tervezett hozamok elmaradá­sa okozta. Számolnunk kell az 1965-ben sorra kerülő csepeli VI. és fűzfői II. papírgépek rekonstrukciói miatt kb. 9000 tonna papírtermelés kiesésé­vel is. Enyhítést jelent viszont hullámtermékek vonatkozásá­ban a Papíripari Vállalat Törzsgyárában az 1963. évben belépő hullámüzem termelése. A lemaradás ellenére emelkedett a termelékenység . A második ötéves terv­időszak termelékenységi muta­tóját figyelembe véve, a foly-­­tonos üzemre és a 42 órás munkahétre történő átállást. 1960 - 100 esetén, 1964-ben 100,3%-ra alakul. A fentiek­ből látható, hogy a Papíripari Vállalat kollektívája előtt komoly feladatok állnak, me­lyeknek elvégzése jól szerve­zett munkát követel meg tő­lünk. A harmadik ötéves tervre már készülnek . A papíripar harmadik ötéves tervévre tervezett fej­lesztése lényegesen meghalad­ja a korábbi időszakokra tervezett, illetőleg belépési termelőkapacitások mértékét. Fő feladatunk — mondotta befejezésül Manek elvtárs —, hogy biztosítsuk a tervezett egységek időbeni termelésbe állítását, ami lehetővé tenné az országos papírellátás jobb kielégítését. Az új kultúrteremben találkoztak A Pénzjegynyomda fölött sem ment el nyomtalanul az idő, de megfiatalodott: a régi épület mellett gyönyörű, mo­dern, üvegezett épületrész külsőleg is mutatja a fejlő­dést, melyről Kerner Alajos igazgató szívesen beszél. — Különösen szociális és kulturális célt szolgáló épít­ményeinkkel igyekszünk utol­érni a fejlődést, mely techni­kai és személyzeti létszámfej­­lődésün­k mellett kissé elma­radt Ez a 250—300 személyt befogadó kultúrterem is új, és építünk az eddigi modern böl­csődénk helyett egy még szeb­bet és egy önkiszolgáló étter­met is. Mindezek dolgozóink kulturáltabb életlehetőségeit segítik elő — mondotta Ker­ner igazgató. Nem volt azonban sok időnk a beszélgetésre, mert az új gyönyörű kultúrterem egy­re jobban benépesült a meg­hívott nyugdíjasokkal, akiket a vállalat vezetői, a pártszer­vezet és az szb nyugdíjasta­lálkozóra hívta­k. S a nyug­díjasok — asszonyok, férfiak — örömteli csókokkal kö­szöntötték egymást, s ezekből kijutott az igazgatónak, aki 1952 óta vezeti a vállalatot, és Juhász Gyuláné szb-titkárnak, az ő kedves régi munkatár­suknak is. Régen volt nyugdíjas-talál­kozó a Pénzjegynyomdában. Erről beszélt az ünnepi műsor előtti köszöntőjében Juhász elvtársnő, aki meleg szavak­kal üdvözölte a vezetőség nevében a megjelent mint­egy 170 tagú vendégsereget. 3

Next