Typographia, 1968 (100. évfolyam, 1-12. szám)
1968-01-01 / 1. szám
1968. január 1. ••Ötletparádé Forog a magnetofon a Papíripari Vállalat dunaújvárosi gyára igazgatójának, Lakner Kálmánnak az irodájában. A szalagra különleges műsort vettek fel, Kuminka József javaslatára ötletparádét tartottak. Tizenöt fiatal mérnök és technikus jött össze egy délután és minden előzmény nélkül mikrofonba mondták azokat az ötleteket, amelyeket hetek, talán hónapok óta dédelgetnek, táplálnak magukban. Az igazgató pedig már háromszor is lehallgatta a magnetofont. Erről tanúskodik az íróasztalon fekvő papír, amelyen az ötletek címszavait karikák, pontok, aláhúzások, kérdőjelek díszítik. — Harmincnál több érdekes javaslat van a szalagon — mondja Lakner Kálmán igazgató. — Olyan ötletek, amelyeket máskülönben talán soha nem ismertem volna meg. Most legalább tudom, hogy mi foglalkoztatja fiatal munkatársaimat. Úgy véljük, a fentiekhez nem szükséges különösebb kommentár! TYPOGRAPHIA A kölcsönös érdekek összehangolása Önálló vállalatok önkéntes szövetsége Beszélgetés Lengyel Lajossal, a Nyomdaipari Egyesülés elnökével Mint ismeretes, a Nyomdaipari Tröszt megszűnik december 31-gyel. A nyomdák közös érdekei azonban szükségessé tették egy új szervnek, a Nyomdaipari Egyesülésnek a létrehozását. Tekintve, hogy az egyesülés működési alapelveit, céljait illetően tájékozatlanság tapasztalható, felkerestük az egyesülés elnökét, Lengyel Lajos Kossuthdíjast, és megkértük, válaszoljon néhány kérdésünkre. — Miben jelent változást a Nyomdaipari Egyesülés a tröszttel szemben? — A Nyomdaipari Tröszthöz viszonyítva, az egyesülés lényeges változást jelent — mondotta Lengyel Lajos. — A tröszt irányító szerv és jogi személy volt, utasítási joggal rendelkezett a hozzá tartozó vállalatok irányításában. Ezzel szemben az egyesülés nem jogi személy, az érdekelt vállalatok önkéntesen hozták létre, fenntartásának költségeit is fedezik. Az egyesülés munkájának alapelveit a társasági szerződés szabályozza, az állami felügyeletet pedig a Könnyűipari Minisztérium gyakorolja. — Mi az egyesülés célja? — A szerződő felek közös gazdasági érdekeinek, együttes tevékenységének megfelelő előmozdítása és összehangolása. Az ezzel kapcsolatos feladatokat és konkrét tennivalókat az igazgatótanács ügyrendben szabályozza. Ennek alapján kellett kialakítanunk az egyesülés 1968. évi programját. Az egyesülést azok a vállalatok hozták létre, amelyek a Nyomdaipari Tröszt irányítása alatt működtek. Jelenleg 18 nyomda a tagja, köztük vidékiek is. Az egyesülések működésére vonatkozó rendelet azonban lehetőséget ad arra, hogy más vállalatok is belépjenek a tagok sorába, és annak sincs akadálya, hogy egy-egy vállalat több egyesülésnek is a tagja legyen. Lényegét tekintve az egyesülés a tagvállalatok szövetsége. — Az egyesülés és a vállalatok közötti kapcsolat befolyásolja-e a vállalatok önálló cselekvését? — Az egyesülés tevékenysége nem érinti a tagvállalatok önállóságát. A napirendre kerülő kérdéseknél bejelenthetik érdektelenségüket is. Az egyesülés munkájának a megalapozása már hetekkel ezelőtt megkezdődött, és ennek során kidolgoztuk az 1968. évi programnak és tevékenységnek a tervjavaslatát. — Mit tartalmaz a tervjavaslat? — A tervjavaslat magában foglalja a műszaki, technológiai elképzeléseket; a technológiai laboratórium tevékenységének a programját, a közgazdasági, az üzem- és munkaszervezés területéhez tartozó feladatokat, a műszaki propaganda újszerű megteremtését, a szükséges információk megszervezését, az anyagellátási teendők rendszerének a megalapozását, valamint a címszavakban felsoroltakhoz tartozó részkérdéseket. — Mindezeket az egyesülés igazgatótanácsa december 21-én tartott ülésén megtárgyalta, s utasította az egyesülés szervezetét a program megvalósítására. — Milyen az egyesülés szervezete és hogyan működik? — Szervei: az igazgató tanács és az egyesülés szervezete. A tagvállalatok az egyesülés tevékenységét érintő kérdésekben döntéseiket — szótöbbséggel — az igazgatótanácsban hozzák meg. Az igazgatótanács a vállalatok igazgatóiból, az általuk megválasztott elnökből, ügyvezető elnökből és ügyvezető elnökhelyettesből áll. Az egyesülés munkája a műszaki, valamint a gazdasági bizottságokra és az egyes témakörökre létrehozandó szakcsoportokra alapozódik. Az egyesülés a munkaprogram alapján a tagvállalatokat érintő legfontosabb kérdésekkel foglalkozik és fokozatosan, a fejlődésnek megfelelően mélyíti el tevékenységét. A tagvállalatok hatékony termelése érdekében a technológiai fejlesztésnél mindig a legtöb eredményt ígérő feladatot tűzzük napirendre, amelynek hatékonysága elsősorban kell, hogy érvényesüljön az iparban. Az egyesülés technológiai laboratóriuma egyes fejlesztési témák kidolgozását megbízások alapján is elkészíti. Az egyesülés egyik fő feladata, hogy kialakítsa a tevékenységét jellemző új munkastílust. Ebben kifejezésre kell jutnia annak a felelősségnek, amelyet a vállalatok adott megbízatásuk alapján joggal elvárnak. A segítségnek nagyon differenciáltnak kell lennie, hisz nemcsak néhány vállalatot érintő problémák léteznek, hanem olyanok is, amelyekben valamennyi társult vállalat érdekelt. Nagy gondot kell fordítanunk tehát arra, hogy mindazok a vállalati szándékok, amelyek az egyesülést létrehozták, hatásosan érvényesüljenek. Ahogyan a gazdaságirányítás reformjának megvalósulása is hosszabb időt vesz igénybe, ezzel párhuzamosan kell fejlődnie az egyesülés szervezetének, tevékenységének is. Úgy kell dolgoznunk, hogy ne csorbuljon a vállalatok önállósága, a vállalati érdekek maradéktalanul érvényesüljenek, ugyanakkor ne szenvedjenek hátrányt a népgazdasági, az össztársadalmi érdekek sem — fejezte be nyilatkozatát a Nyomdaipari Egyesülés elnöke. SELLEI ISTVÁN 100. ÉVFOLYAM Lapunk életében jelentős évfordulóhoz érkeztünk: január elseje óta a Typographia lapfején az évfolyamot jelző szám 100-at mutat. Ez ugyan még nem jelenti azt, hogy lapunk már százéves lett, mert első ízben 1869. május 1-én jelent meg. Eszerint a Typographia alapításának 100. évfordulóját csak 1969. május 1-én éri el, az eltöltött évek után tehát 99 éves. Ez a kettősség azonban csak látszólagos. Ugyanis az évfolyami számozás sajátossága, hogy megelőzi a pontos naptári évfordulót. Még nemzetközi viszonylatban is kivételes esemény, hogy egy sajtótermék laptején a 100. évfolyam szerepel. A 100. évfolyamú Typographia előrevilágító fáklyaként harcos szócsöve szakszervezeti mozgalmunknak, lapjai becses történelmi dokumentumok, de nem holt betűk, hanem jövőnk útmutatója is. Az első szám »Műtársainkhoz!« című vezércikke remélve írta, hogy az olvasók »... szívesen fogadják ki keletünk ezen hirdetőjét, melynek feladata: Magyarhon összes nyomdászait szellemi érintkezésbe hozni, náluk az egyesülés eszméjét terjeszteni .. .« Azóta a Typographia a kezdeti szerény célkitűzést történelmileg túlteljesítette. Az akkori, néhány száz tagot számláló szakmai szervezet közel 40 000-es tagságú ipari szakszervezetté fejlődött, amely a könyvnyomdászokon kívül felöleli az összes nyomdaipari dolgozókat, sőt soraiba tartoznak a papíripar, a könyvkiadás és a sajtó dolgozói is. A kapitalizmus béklyóitól felszabadult szakszervezeti tagság ma már az elődök álmait valósítja meg. Ebben a szellemben készülünk a Typographia fennállása 100. évfordulójának jövő évi megünneplésére. Kilenc gyermekkel — egyedül — Vajon mikor pihen? — Amióta beszéltem vele, sokszor jut eszembe ez a kérdés. Hajnali négykor már dolgozik. A Hírlapkiadó Vállalat irodáit hozza rendbe. Reggel nyolckor indul haza, hogy kéznél legyen, ha szüksége van rá a Tömő utca 23. számú ház lakóinak, és tisztán tartsa otthon is az egész épületet, mert »civilben« házfelügyelő. Álláshalmozó? Akinek minden pénz kevés? Ekkora áldozatra a pénz imádata se tud kényszeríteni senkit. Erre csak egy tesz képessé, egy szó, amelynek tartalmát mindnyájan értjük: anya. Kilenc gyermek édesanyja Jurinka Sándorné, a Hírlapkiadó Vállalat dolgozója. Gesztenyebarna haja, törékeny alakja, fiatalos arca nem árulja el, mennyi öröm és mennyi bánat lakik benne. Igen, öröm és bánat is. Öröm, mert a kilenc gyermek közül egy sincs, aki ne lenne szorgalmas, és mindenben segítőkész. Büszke is rájuk. A tizenkilenc éves Máriára a legnagyobbra — aki már férjes asszony —, Irénre, Katira — akik tizenhét, illetve tizenhat évesek, de már a Telefongyár dolgozói, vagy Erzsikére, Sándorra, Attilára, akik iskolába járnak. És Tibikére, aki jövőre vesz búcsút az óvodától, valamint a hároméves Hajnalkára és a legkisebbre, a másfél éves Andreára. És bánatos is. Férjét, a kilenc gyermek édesapját, akivel nagyon szépen éltek, az idén szeptemberben vitte el egy szívroham... Nem úr már, az élők a gyermekek és férjének hetvennégy éves világtalan anyja — aki húsz éve lakik már velük — arra kényszerítik, hogy helyt álljon, hogy úgy tegyen, mintha felejtené férje hiányát. Hogy élnek? — kérdezem. Megvan mindenünk, ami szükséges — válaszolja. — Még együtt... azon igyekeztünk, hogy ha nem is egészséges a lakásunk, legalább otthonos legyen. OTP-re vettünk bútort, tv-t, rádiót, mosógépet. Ennivalónk is megvan, a ruházkodást is megoldjuk, hiszen olyan »előnyös« helyzetben is vagyunk, hogy a kisebbek elviselhetik a nagyobbak kinőtt holmiját. — S ha már erről beszélünk, hadd mondjam el, nem vagyok teljesen egyedül mégsem. Vannak, akik szívükön viselik a sorsunkat. Úgy szeretném, ha megírná, milyen nagyon jólesett a nyomdászszakszervezet és a kiadóvállalat szakszervezeti bizottságának gondoskodása. Nem is olyan régen dolgozom itt, mégis segítségemre siettek. December hatodikára 1500 forintos vásárlási utalványt kaptam tőlük, s ebből annyi, mindent vehettem a gyerekeknek. Három öltöny ruhát például a nagyobb fiúknak, két szép szövetruhát a két kislánynak, meg sapkát, sálat pulóvert. Szóval olyasmit, amire szükség volt. Nagyon nagy örömet szereztek a gyerekeknek és nekem is. Olyan jó érzés hogy gondoltak ránk. — Férje a Telefongyárban dolgozott, ott is ilyen segítőkészek? Először futja el szemét a könny beszélgetésünk óta. Most sem panaszkodik, csak ennyit mond: — Sajnos, mi már nem sokat jelentünk a számukra. Igaz, három gyermekemnek adtak munkát, de a többire már nem gondolnak. Pedig huszonegy évig dolgozott a gyárban szegény férjem. — Említette az előbb, hogy a lakással nincs minden rendben. Mi okoz problémát? — Kétszobás szolgálati lakásunk van. Sajnos, szuverén helyiségben, mindig nyirkos, egészségtelen. Amíg élt a férjem — ha nehezen is — összegyűjtöttünk tízezer forintot, és kértük a VIIl. kerületi tanácsot, utaljanak ki számunkra egy kétszobás szövetkezeti lakást. Azt mondták, majd sor kerül ránk is, de most még nem tudnak rajtunk segíteni. Valami megfoghatatlan erő, nyugalom árad Jurinka Sándornéból Mondani se tudok mit arra, amit az előbb halottam, hiszen alig lehet indokoltabb egy lakáscsere-kérelem, mint az övé, s alig igényelhetnének mások nagyobb gondoskodást a férje volt munkahelyéről is, mint ő. S ezután már csak egy kérdésem lehet: — Honnan meríti az erőt ahhoz, hogy az apát is pótolva, összetartson egy ilyen nagy családot? — Nekem csak egy örömöm van: ha gyermekeim egészségesek, ha elő tudom teremteni mindazt, amire szükségük van, s ha ezért »cserébe« elérhetem majd, hogy valamennyiből derék, becsületes ember lesz, amire felnő, bozóky Kola Jurinka Sándorné és családja. Hárman hiányoznak a képről, viszont ott látható a képen az első unoka, a kis Tímea, aki a felvétel napján volt hatnapos NYÍLT LEVÉL egy üresen maradt igazgatói székhez Tisztelt Karosszék! »Ön« december hónap folyamán átmenetileg üresen maradt, az igazgatót leváltották, a vállalat főkönyvelőjével együtt. Egy szék abban a szerencsés helyzetben van, hogy nem tehet semmiről, csupán néma tanúja az eseményeknek. Csak sajnálni tudom, hogy nem adatott meg »önnek« a godolkodás, a beszéd képessége, mert akkor bizonyára sokkal gazdagabbak, pontosabbak lennének ismereteink a nyomdájukban levő állapotokról, emberi viszonylatokról. Bizonyára ismeri Karinthy Frigyes »Bűvös szék« című komédiáját. Az ebben szereplő széknek veszélyes hatású tulajdonsága volt, aki beleült, akarva-akaratlan teljes őszinteséggel nyilvánította véleményét önmagáról, az őt körülvevő emberekről. Nos, mintha Önöknél is lenne egy bűvös szék. A megyei tanács ipari osztályán levő, szó szerint felvett jegyzőkönyvekben senkit és semmit nem kímélve nyilatkoztak a meghallgatott emberek. Még szerencse, hogy a papír mindent elbír. A nyers, indulatokkal teli vélemények kusza kavargásából vajmi nehezen lehetett kihámozni az igazságot, a személyes beszélgetések sem oszlatták el a homályos pontokat. Intrikák, kicsinyes praktikák, gyűlölködések, rosszindulatú híresztelések, szerelmi históriákról szóló pletykák mérgezték a vállalati légkört. Célzások, gyanúsítások, bizonyíthatatlan állítások egész sora rögződött papírra. A részletek legtöbbje nem bírja el a nyilvánosságot. Talán egyet mutatóba mégis megemlítek — természetesen minden felelősség nélkül —, csupán azért, hogy érzékeltessem: milyen hangnemben és módon nyilatkoztak egymásról, az üzemi állapotokról. Megbetegszik egy dolgozó, helyébe egy másikat akarnak odahelyezni. A csoportvezető vétót emel ellene, úgymond azért, mert az illető személy édesanyja és az ő felesége haragban vannak egymással... Valójában — folytatja a »mesélő« — nem erről van szó, hanem arról, hogy... De itt már abba kell hagynom, mivel olyan »kombináció« következik, amit semmiképp sem vethetek papírra A példa még nagyon szelíd a többihez képest, ne is csodálja hogy eltekintek ismétlésüktől. Mindenesetre az rendvül furcsa, meghökkentő volt, hogy a személyes indulatok, érzelmek a munkahelyi kapcsolatok, érintkezések során »hivatalos szintre« emelkedtek. És nem akadt vállalati ember, aki megálljt kiáltott volna! Kívülről kellett beavatkozniuk az illetékes megyei szerveknek. Nem akarok inkorrekt lenni, a távozó igazgatóról — aki amúgy is nehéz helyzetben van emberileg — rosszat mondani, hisz elég gyatra emberi vonás, hogy aki bajban van, azon szívesen ütnek még egyet-kettőt. Tény viszont, és ezt ő maga is elismerte, erélytelen, határozatlan volt, nem tudott emberileg rendet tartani, teremteni a vállalatnál. Azt hiszem, nála jobban senki nem tudja, hol, miben követett el hibákat, de az általánosítható tanulság mégis adott. A vezetésben az emberi motívumok is fontos szerepet játszanak. A fő vezető tekintélyénél fogva biztosítani képes a munkahelyi kapcsolatok, érintkezések megfelelő normáit, s nem enged teret semmiféle indulati elemnek, már csírájában elfojt minden intrikus vagy egyéb kísérletet. Íz kellemetlen, vegyes érzésekkel jöttem el Önöktől. Meggyőződésem, hogy nem született ott az igazgató és a főkönyvelő leváltásával semmiféle »győzelem«. Mindketten csaknem két évtizedet töltöttek el a vállalatnál, a szakmában. Nincs abban semmi öröm, hogy ilyen körülmények között kellett távozniuk az üzemből. És megmondom azt is őszintén: nem látok semmi garanciát arra, hogy a jövőben nem törnek-e ki újabb vállalati »belharcok«. Egy-egy adminisztratív intézkedés önmagában nem szokta megoldani a bajokat, ha az nem jár együtt a feszültséget előidéző okok megszüntetésével. A vállalat új vezetője remélhetően megköveteli majd, hogy mindenki elsősorban a saját munkájával, és ne egyébbel törődjön. Apropó, majd elfelejtettem. A nyomdában közben dolgoztak is. Sőt, gazdasági eredményeik, mint legutóbb a Typographiában olvashattuk, kedvezőek. Ez a körülmény ugyancsak elgondolkoztató. Általános tapasztalat szerint a gazdasági tevékenység és az üzemi légkör, ha nem is mechanikusan, de szoros kölcsönhatásban állnak egymással. Ez esetben a logika »fejreállt«. jó mindegy, ezen kár utólag meditálni. A kocka el van ... vetve Az idő bizonyára megoldja az összes helyi konfliktusokat. A kérdés »csupán« az — ami egyáltalán nem mindegy —, hogy milyen áron...?! Budapest, 1967. december. KALOCSAI TIBOR 3 EMBEREK A HARCOS MÚLTBÓL Két rozoga táska, hatalmas termet, hajlott hát, nagy, lompos léptek. Ma is így él bennem Sajt. A mindig mozgásban levő könyvügynök. A munka nélküli nyomdász. Táskái dugig voltak könyvvel. Nem könyvet árult általában: munkások írásait terjesztette munkások között. Nemcsak terjesztette, magyarázta is a könyvek tartalmát. József Attila, Kis Ferenc, Várnai Zseni versei, Nagy Lajos, Kassák Lajos regényei ott lapultak a hatalmas táskák mélyén. A Döntsd a tökét, ne siránkozz, a Falu, az Egy ember élete, a Telep és a többi. Részletre is lehetett nála vásárolni. A munkanélkülieknek hosszú részletet biztosított. Akkor nagyon sok volt a munkanélküli. Maga is az volt jó ideig, de bejárt a nyomdákba, a dolgozók közé, könyvet eladni. Péntekenként ott volt a segélykifizetésnél, és szedte össze a részleteket. A dolgozóknak sem volt könynyű a dolguk. Akkor ők is csökkentett fizetésért dolgoztak. Áldozat volt a könyvvásárlás, nehéz volt a könyv eladása is. Sokat kellett járnia, de ő nem ismert fáradtságot» s. Sajt Nyáron a gödi Duna- parton, a »Fészekében láthattuk, meg a Szentendrei TTE-telepen. Cipelte két hatalmas táskáját, árulta a könyveket, időnként akadt nála egy-egy könyvcsemege is. Külföldi munkásköltő verseskönyve, esetleg olyan könyv, amelyet csak titokban lehetett olvasni. Miközben a könyvet árulta, csendes, nyugodt hangján az új világot magyarázta, amely biztosan eljön egyszer. Nemcsak a munkanélküli-segély megtoldásáért árusított könyvet. Ha csak ezért tette volna, bizonyára árusított volna Márai Sándort, Herczeg Ferencet, Harsányi Zsoltot is. Ő munkás volt, szocialista, s nála a könyveladás kicsit az akkori időkben gyakori és sokféle haladó megmozdulások egyik egyéni formája volt. Szinte mindenki ismerte Sajtot. A rendes nevét kevesen. Csak azok, akik »üzleti« kapcsolatban voltak vele. Megjelent Sajt a különböző rendezvényeken is. Jól összeválogatott könyvkollekcióival igyekezett az elhangzott műsort felhasználni könyveladásra. Nem hiányzott akkor, amikor József Attila szavalta verseit a nyomdászok között, és boldog volt, amikor néhány kötetet eladott a költő versesfüzeteiből. Mert akkor a verseskönyvek még füzetecskék voltak. Puha födéllel, néhány ív terjedelemben. Legtöbbször a költők a maguk költségei jelentették meg, azokban a kisnyomdákban készítve, ahol hitelt kaptak. Kleinnél a Király utcában, Szalaynál a Kender utcában. Otthonos volt valamennyi kultúrszervnél. Ismerték a Dalkörben, a Természetbarátoknál, a szavalókórusban, a Braun-szemináriumban, a szaktanfolyamokon, Wankfinál, Kunnál, Dukálnál, Harsányinál, az eszperantisták között, a mandolinzenekarban. Ő maga botfülti volt, a szakmához sem sokat értett. Csak a könyvhöz, de ahhoz aztán igazán! A felszabadulást már nem érhette meg. Valamelyik koncentrációs táborban pusztult el. A becsületes neve Alt Albert volt... BLZCÍR GÉZA