Typographia, 1988 (120. évfolyam, 1-12. szám)
1988-01-01 / 1. szám
Torony-program ’88 Szakszervezetünk központi testületeinek, központjának új lendületet adott a 80 éve, 1907. október 13-án átadott székház, a Torony. A hatalmas szecessziós stílusú épülettömb már méreteivel is felhívta magára a figyelmet. De nemcsak ezzel. Elődeink, s a gyors építkezésekhez szokott korabeli járókelők is ámulva tapasztalhatták: a szakszervezet székháza alig tizenöt hónap alatt készült el. Való igaz, a tagság egy része tiltakozott, mert sokallotta az épületre költött tetemes összegeket, és nem értette, miért van szükség arra, hogy a szakszervezetnek új központ és bérház épüljön. Aztán a viharos-világégéses történelem mégis az építtetőket igazolta, hiszen a szakszervezet anyagi függetlenségének, önfenntartó erejének gyümölcsét mindvégig — a legnehezebb időkben is — élvezte a tagság. Ma már megállapíhatatlan, hogy 120 éves lapunkban, a Typographiában gyakran használt Torony elnevezés kitől származik. És az, hogy vajon a kolosszális építményből fakadt-e a név, avagy pedig a székházban dolgozó tekintélyes szakszervezeti politikusok munkásságát tisztelték-e meg ezzel a szóval. Túl azon a büszkeségünkön, hogy lám a szakszervezet székháza a Gutenberg téren áll, ismét mélyre kell ásnunk, amiképpen azt elődeink is oly sokszor megtették a Toronyban. Az 1988-as esztendő küszöbén olyan példa nélkül álló gondoknak nézünk elébe, mint hazánk helyzete az elhúzódó világgazdasági válságban, a kulturális értékrendek felborulása és átalakulása, ágazataink presztízsének megkérdőjelezése. A közelmúltban, a tavalyi szb-titkári akadémia vitái során úgyszólván tényként fogalmazódott meg, hogy ágazataink esetleg a vegetáció szintjére csúsznak vissza a jövőben. Sok szó esett arról is, hogy a magyar nyomdászatnak és papíriparnak nem lesz esélye arra, hogy a népgazdaság húzó ágazatai közé tartozzon, illetőleg, hogy a lap- és könyvkiadásunk jelenlegi, minden rekordot meghaladó csúcsteljesítményeit egyszerűen el kellene felejteni. Más természetű gond, hogy államigazgatási, kormányzati partnereink manapság gyakran helyezik a bizonytalan jövőidőbe az eldöntendő ügyeket, és olykor homályosan fogalmazzák meg az iparpolitikai, a kultúrpolitikai, illetve a tájékoztatáspolitikai igényeket. Kézzelfoghatóvá vált az a veszély, hogy a kulturális értékek egyfajta adok-kapok piaci kereslet alá rendelődnek a visszafordíthatatlannak tűnő folyamatok szeszélye szerint. Súlyosnak ítéljük a helyzetet abban a tekintetben is, hogy az ágazatainkra megfogalmazódó gazdaságpolitikából mindinkább kiszorul a bérpolitika, a tagság létfeltételeinek elemzése, az élet- és munkakörülmények szüntelen javításának gondolata, az ágazati munkaerő újratermelésének magasra felszökött költsége, a szakmáink presztízsének megtartására irányuló elképzelés, általában pedig a szociális gondoskodás — hogy csupán a legnyilvánvalóbb kedvezőtlen módosulásokról tegyünk említést! Mindezek ágazataink sorskérdései lettek az 1988-as év kezdetén. Ilyen és más tényezők sokasága egyaránt arra figyelmeztet, hogy a Torony jelenlétének és befolyásának mielőbbi növelésére van szükség. A Torony felelősségének előtérbe kerülését, feladatainak újragondolását ezért önmagában magyarázza, hogy a tagság nem fogadja el az a beállítást, miszerint létfeltételeinek javítása egy alapvetően érdekvédelmi társadalomban, kormányzati úton, pusztán a törvények automatizmusával megoldódik. Sőt tisztségviselőink hangot adnak annak, hogy a tagság a kisebb érdeksérelmeken túl törvénysértéseket is tapasztal az árak és a keresetek terén, a foglalkoztatáspolitikában. A Toronynak ily módon nemcsak a gazdaságpolitika véleményezésének síkján növekszik a felelőssége (bízván abban, hogy ez a legkedvezőbb stratégia a tagság létfeltételeinek javítására), hanem taktikai értelemben is — látva, tapasztalva, közvetlenül érzékelve a sűrűsödő napi és egyéni gondokat. Ezek között mindenekelőtt a reálbérek aggasztó mérvű csökkenését, a fiatalok és az idősebbek foglalkoztatásának problémáit, az ellátásra szorulók szociális gondoskodásának értékvesztését. A Torony választott testületei mindezek kimondásával távolról sem további jogokat kívánnak maguknak alapítani, hanem feladatokat akarnak vállalni társadalmi funkcióik alapján. Nem elégednek meg a várakozással, a kivárással, hanem érdekvédelmi kezdeményezéseket indítanak el, nemcsak a technikai fejlesztésben keresik csak a gondokon átívelő megoldásokat, hanem méginkább az emberi tényező mai sorskérdéseinek politikai, szakmai, illetve humanitárius felkarolásában. A Torony az emberi tényező elsőbbségét hirdeti a fiataloknál, a derékhadhoz tartozóknál, a nyugdíjasoknál egyaránt, az évszázados hagyományokhoz méltóan. Az érdekvédelmi koncepció kidolgozása során — felelevenítjük, felhasználjuk a szakszervezet nagy múltú gyakorlatát az anyagi segélyezés és az erkölcsi támogatások terén; — a négy ágazat kéréseire, javaslataira, elgondolásaira kívánunk alapozni; — alkalmazni akarjuk társadalmi partnereink tapasztalatait; — teret adunk az európai nemzetközi tapasztalatoknak. (Folytatás a 4. oldalon.) H, I ) \* Í3ÖÖ -flKl * Ö H Y V t VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLETÉV^ ÁRA: 4 FORINT1988. JANUÁR 120. ÉVF. A NYOMDA, A PAPÍRIPAR, A SAJTÓ ÉS A KÖNYVKIADÁS DOLGOZÓI SZAKSZERVEZETÉNEK HIVATALOS LAPJA 1. SZÁM A központi vezetőség decemberi ülése Szakszervezetünk központi vezetősége december 10-én Búza Márton elnökletével két fontos napirendet tárgyalt, majd határozatokat fogadott el. A napirend első témája a gazdasági-társadalmi kibontakozás programját segítő szakszervezeti feladatok meghatározása volt. Ezt követően a tagdíjfizetés 1988. évtől érvényes rendjére vonatkozó előterjesztés hangzott el, végezetül pedig a két központi vezetőségi ülés közötti eseményekről kapott tájékoztatást a testület. A központi vezetőség munkájában részt vett dr. Szabó Imre, ipari minisztériumi államtitkár, Csikós Pál, a SZOT titkára, valamint más szervek számos vezető képviselője is. Az írásban megküldött határozattervezethez Cs. Nagy Lajos főtitkár mondott szóbeli kiegészítőt. " A kormány munkaprogramját a szakszervezeti mozgalom támogatja, cselekvően kész részt venni a gazdaság stabilizálására, a gazdasági folyamatok romlásának megállítására, termékszerkezet-váltásra irányuló erőfeszítésekben, hogy ezzel szilárd alapokat teremtsünk az életszínvonal mielőbbi szerény, de érzékelhető javításához — mondta bevezetőjében a főtitkár. — Tudomásul kell venni, ha csökkenteni akarjuk az adósságállományt, s mérsékelni a költségvetési hiányt, akkor korlátozni kell a belföldi fogyasztást és felhasználást, át kell térnünk az új adózási renszerre. A jelenlegi helyzetben nincs más alternatíva! Ahogy a határozattervezetben rögzítettük, ágazati szakszervezetünk azonosul az elmondott célkitűzésekkel. — Tisztségviselőink többsége magáévá tette a program szellemét, és cselekedni kíván. A tagság körében azonban nem ilyen egyértelmű a fogadtatás. Ezt természetesnek tartjuk, hiszen őket elsősorban a kedvezőtlenül érintő kérdések foglalkoztatják. — A fő feszültségpontok ezekben a napokban a következők: az 1988-ban várható 15 százalékos árszínvonal-növekedés; a 2,5—3 százalékos nominálbér a szigorú központi keresetszabályozás folytán szinte elenyésző; a várható 9-10 százalékos reálbércsökkenés (2-3 százalékos reáljövedelem-csökkenés); a személyi jövedelemadó bevezetése és pontosan meg nem határozható hatása; a bérbruttósítás bizonytalanságai, a nem egyértelműen garantált nettó kereset; a vállalati bérgazdálkodás és struktúraváltás hatására bekövetkező létszámleépítések; az 1988. évi népgazdasági és vállalati tervezés bizonytalanságai. Dolgozóink borúlátóan várják a következő gazdasági évet, növekvő félelem van bennük az életszínvonal tartós romlása miatt. Az aggodalom részben indokolt, ám azt is látni kell, hogy a pesszimizmus és a siránkozás nem viszi előbbre dolgainkat. A központi vezetőség ülésének most az a feladata, ne csak 1988-ra, hanem hosszabb időszakra tekintsük át azt, mit tudunk tenni a stabilizációért. A főtitkár ezt követően rövid áttekintést adott ágazataink néhány időszerű kérdéséről. Szólt a lapstruktúra korsze(Folytatás az 5. oldalon.) Földes György Búza Márton elnök megnyitja az ülést Drucker Tibor Sebők Vilmos Cs. Nagy Lajos főtitkár beszél Nagy József A kollektív szerződések rendkívüli módosítása A mostani nem könnyű időszak feladatai közé tartozik a személyi jövedelemadó beépítése a bérekbe az ugyancsak változó társadalombiztosítási jogszabályok — így mindenekelőtt az egységesen 10%-ban meghatározott nyugdíjjárulék — figyelembevételével. Minden dolgozóra vonatkozóan január 1-jétől új munkabért (alapbért) kell megállapítani, és rendezni kell a munkaviszonyból származó egyéb keresetelemeket, így a mozgóbérek mértékét is. Az új keresetek megállapítása szükségessé teszi, hogy a vállalatok január 1-jétől rendkívüli módosításokat hajtsanak végre a kollektív szerződésben, miután a munka bérezési és díjazási rendszerének elveit és szabályait, illetve az ezekben bekövetkező változásokat a kollektív szerződésben (ahol ilyen nincs, munkaügyi szabályzatban) rögzíteni kell. Az egymástól eléggé eltérő vállalati bér- és ösztönzési rendszerek — pl. a premizálási, jutalmazási gyakorlati elemző felülvizsgálata együtt járhat az eddig alkalmazott bérrendszer vagy bérforma megváltozásával is. A bérbruttósítás lehetséges variánsai sok vitát váltottak ki. Azok a vállalatok teszik jól, amelyek a személyi jövedelemadóhoz alkalmazkodó, a lehető legegyszerűbb bérrendszer, illetve bérforma kialakítására törekednek. Ebbe az irányba hathat a formális pótlékok és mozgóbérelemek beépítése az alapbérbe. Ahol lehetőség van rá, célszerű az időbér általános alkalmazására áttérni. Alapvető népgazdasági, vállalati, egyéni érdek a nagyobb teljesítmények honorálása, az ösztönzést szolgáló pótlékok mozgósító erejének megőrzése. Szakszervezetünk — a központi állami és társadalmi szervek által kiadott irányelvek, útmutatók mellett — ágazataink specifikumainak figyelembevételével külön ajánlásokkal is segítette az alapszervezetek eligazodását, a megfelelő szakszervezeti álláspontok kialakítását. Természetes, hogy minden vállalatra egyformán alkalmazható „receptet” senki sem tud ajánlani. Bár a bruttósítást az Elnöki Tanács rendelete a munkáltatók kötelességévé teszi, a szakszervezeti szervek és tisztségviselők fokozott felelőssége nyilvánvaló, hiszen egyáltalán nem közömbös számukra a korrekt végrehajtás, melynek premierjei a februári bérfizetések lesznek. Mert bizalomromboló tényező, ha a kollektív szerződések módosító szövege nem egyértelmű, hiányos vagy a személyre szóló bruttósításnál nem eléggé körültekintően járnak el. Ezért a lehető legfelkészültebben és állandó figyelemmel kísérve szükséges minden szakszervezeti tisztségviselőnek a végrehajtást segíteni. HÁRAI TIBOR