Typographia, 1995 (127. évfolyam, 1-12. szám)

1995-01-01 / 1. szám

„ Dabason fogy a türelem (Folytatás az 1. oldalról) de ha nem fizettek kápével, nem megy a dolog”. Szóval így állunk most, ebben az átmeneti helyzetben. Az állami tulajdonú nyomda a részvénytársa­sággá alakulás - 1992 au­gusztus - óta gyakorlatilag arra törekedett, hogy tal­pon maradjon, s kötele­zettségeinek eleget tudjon tenni. Még az átalakulás előtt leválasztottak min­den egyéb funkciót a nyomda alaptevékenysé­géről, s kft.-t alakítottak a műszaki, majd a jegyzet­gyártó üzemből. Ahol le­hetett, csökkentették a költségeket, jelentős lét­számleépítés nem volt, de új dolgozókat sem vettek fel. A ma 200 fős üzemben lassan növögetett a terme­lési érték, igaz ugyan, hogy a jövedelmezőség alacsony szinten mozgott. Ez a béreken is meglát­szott: a nyomdaiparban a középmezőnyből lejjebb csúsztak a dabasiak. A társasági átalakulás után az elmaradt tőkein­jekció miatt újabb nehéz­ségekkel kellett szembe­nézniük. A remélt külföldi megrendelések - Burgen­land kivételével - elma­radtak, az éven túli behajt­hatatlan követelések csak a perek számát szaporítot­ták, s minthogy se balatoni nyaralót, se belvárosi iro­daházat nem tudtak elad­ni, mert nem volt nekik, drága bankhitelt kellett felvenniük a munkák fi­nanszírozására. És ami hosszú évek óta nyomasztó teherként rájuk hárult: évi forgalmuk mintegy 10-15 százalékát kitevő lízing­költséget törlesztettek a nyolcvanas évek végén vá­sárolt gépekért. A vezér­­igazgató, aki utólag azt mondja, hogy az akkor 4,2 millió DM-s beruházás na­gyon kockázatos volt, azt is hozzáteszi: ha nem vág­nak bele, nem maradhat­tak volna talpon. Egy-két nehéz évre számítottak ak­kor, nem gondolták, hogy négy lesz belőle. Nagy megkönnyebbülés, hogy idén májusban kifizetik az utolsó részletet, s így még az idén gondolhatnak újabb fejlesztésre. . Amikor a nyolcvanas évek végén a nyomda a kötészet fejlesztése mellett döntött, jó lóra tett, még akkor is, ha a lízingterhe­­ket évekig nyögnie kellett. Az új technikát hamar megtanulták működtetni, exportáraikkal versenyké­pesek voltak Dániában, Belgiumban és Hollandiá­ban, ahol biztosabb piacuk volt, mint itthon. Aztán az infláció meglódulásával kénytelenek voltak kivo­nulni a külföldi piacról, s itthon próbálták kivédeni a piacgazdaság hátulütőit. A piacon tömegével jelen­tek meg az új kiadók, de hiába álltak rá gépsoraik­kal az alacsonyabb pél­dányszámokra, ha a meg­rendelő nem fizetett. A va­lamikor tankönyvgyár­tásra alapított dabasi nyomda hosszú évek múl­tán ismét visszatért a tan­­könyvgyártáshoz, no nem a nosztalgia, hanem a gaz­dasági kényszer miatt. Ta­valy már termelésük egy­ötödét tették ki a tanköny­vek, ám hogy az idén mi várható, azt nehéz megjó­solni. Az idei tanévre a tankönyvkiadóknak már az ősszel be kellett adni a pályázatot - méghozzá fix árakkal. Csakhogy sok bá­tor nyomdai vállalkozó van a piacon, akik az emel­kedő papírárak dacára a dabasiak árajánlatát is alul tudták múlni. Bálint Csaba azt mondja, ők 2-3 hó­napig tartani tudják árai­kat, s remélhetőleg, né­hány kiadó vissza fog térni hozzájuk. A tankönyvek és a ha­gyományos regények nyomtatása mellett (utóbbi termelésük felét sem éri el) a dabasiak felfedeztek egy új, fizetőképes vásárlóré­teget, azokat, akik a kvázi könyveket veszik, tehát a telefonkönyveket, cégis­mertetőket, s megpróbál­koztak a folyóirat-nyomta­tással is. S hogy milyen kilátások­kal kezdik az új évet Daba­son? Erre a kérdésre az üzem minden baját-baját jól ismerő vezérigazgató sem tud válaszolni. Csak egy bizonyos: ha a várva várt privatizáció nem törté­nik meg nagyon rövid időn belül, Dabason sem tarta­lék, sem türelem nem lesz. A. K. TYPOGRAPHIA PRIVATIZÁCIÓS BUKTATÓK Még mielőtt 1992 nyarán rt.-vé alakult a Dabasi Nyomda, a Művelődési Miniszté­rium alapítványt hozott létre. Az ehhez szükséges tőkét úgy teremtette elő, hogy­­egyebek között­­ a Dabasi Nyomdától elvonta az ingatlant. A nyomda hitelező­jét, az MHB-t nem zavarta, hogy az ingat­lannak új tulajdonosa van, a hiteleket továbbra is folyósította. A nyomda nem tiltakozhatott az elvonás miatt, viszont kikötötte, hogy nem fizet bérleti díjat, amíg 100 százalékig nem privatizálják a céget. Később azonban kiderült, hogy éppen emiatt nem lehet privatizálni a nyomdát, hiszen sem ingatlana, sem bér­leti szerződése nincs. 1993 végéig háromszor hirdették meg a céget, ezalatt mintegy 4-6 olyan jelentke­ző akadt, akit komolyan lehetett volna venni. Az érdeklődők között akadt szak­mai befektető, külföldi érdeklődő, illetve hazai pénzügyi befektető. A 40-50 millió forintos hitelállomány, a lízingterhek és főként az ingatlan hiánya eleve kudarcra ítélt minden tárgyalást. A dolog vége az lett, hogy a Dabasi Nyomda visszavásárol­ta az alapítványtól az ingatlant. (Sajátos megoldás: egy könyveket előállító, álla­milag kirabolt cég újabb tőkekivonással visszavásárolja saját irodaházát, üzemét - s ezzel támogatja a KULTÚRÁT). Az 1. fordulóban az MRP pályázik, mert ígéretet kap az E hitelre, de a bank (az MHB) az utolsó pillanatban visszako­zik, mert rájön, hogy tőkebefektetés nél­kül az üzem további működtetése két­séges. A 2. fordulóban felbukkan egy német szakmai befektető, aki az MRP-vel közö­sen egy speciális társaságot szeretne létre­hozni. Előbb azonban az MRP-nek kel­lene megvenni a nyomdát, hogy a német később kültag lehessen ebben a társaság­ban. A hosszas procedúra kedvét szegte a németnek. Az MRP ajánlatát nem fo­gadta el a Vagyonügynökség. A 3. fordulóban az MHB megígért támogatásával az MRP a cég 52 százalékát tudta volna megvásárolni, ám feltehetően egy kiadói csoport közbenjárásának ered­ményeképp a tenderzárás délelőttjén az MHB telefonon értesítette az MRP-t, hogy nem támogatja az 52 százalékos tu­lajdonszerzést. Végjáték. Ezek után az ÁVÜ kitalálta a megoldást. Egy szakmai csoport náluk lé­vő szándéknyilatkozatára alapozva verse­nyeztették a készpénzzel fizető csoportot az MRP-vel. A meghívásos pályázaton az MRP elvérzett, ám a „nyertes” nem jutott szóhoz, mert valakik elkezdték a felje­lentgetést az ÁVÜ-nél, s az ügyet a Va­gyonügynökség tavaly áprilisban elnapol­ta, mondván: megváltoztak a feltételek. S minthogy 1993 végéig az önprivatizá­ció nem történt meg, a nyomda visszake­rült az ÁVÜ-höz. Azóta nem történt semmi. - ha - 1995. JANUÁR Mi várható 1995-ben? (Folytatás az 1. oldalról) Január végére fogjuk összegezni azt az állásfog­lalást, amely az előzetes tárgyalásokra kerül majd. A már meglévő kollektív szerződésből kiindulva vizsgáljuk majd át egyen­ként az egyes tarifák téte­leit. - A társadalmi-gazda­sági megállapodás régóta vajúdik. Várható-e előre­lépés 1995-ben? - A megállapodók mind­egyikének, a szakszerve­zeteknek, a munkaadók­nak és a kormánynak egy­aránt érdeke, hogy ne „üres”, semmitmondó pa­pírt írjanak alá. A megál­lapodásnak jól megfogal­mazottnak, valódi tarta­lommal bírónak kell len­nie, amely szerencsés eset­ben harmonizál a kormány hároméves gazdasági programjának tételeivel. A megállapodásnak alap­nak kell lennie egy hosszú távú tervezésre mind a szakszervezetnek, mind a munkáltatóknak. Nem po­litikai egyezkedésről van szó, hanem rendkívül fon­tos gazdasági, ha úgy tet­szik háttérfeladatok meg­oldásáról. Ebben a mun­kában csak olyan szakszer­vezet tud eredményesen részt venni, amelyik ága­zatának helyzetéről maxi­málisan valóságos képet tud alkotni, tájékozott, is­meri lehetőségeit, ezért pontosan meg tudja hatá­rozni a feladatát. Szak­­szervezeti feladatát, ame­lyet meg kell valósítania. A szakszervezetek végre rákényszerülnek arra, hogy eredeti feladataikkal foglalkozzanak. - Az előbb már szó volt az üt-választások kapcsán a szakszervezetek vagyon­megosztásáról. De valójá­ban milyen a viszonya a szakszervezeteknek a va­gyonhoz? - Ott problémásabb a helyzet, ahol egy vállala­ton belül több szakszerve­zet is működik, ott az út­­választások eredményei­nek függvényében fel kell osztani a vagyont. Ez a dolog minket, nyomdász­szakszervezetet nem érint, hiszen nálunk nincsenek konkurens szakszerveze­tek. Más kérdés, hogy egyes szakszervezetek sa­ját vagyonukkal milyen korlátozások mellett gaz­dálkodhattak, gazdálkod­hatnak az üt-választáso­­kig, mennyire korlátozot­tak a vagyon hasznosításá­nak lehetőségei. Azután itt van az állami tulajdonú, de a szakszervezetek által használt vagyontárgyak problémája. Ez a dolog 1990 óta függőben van. Ennek további sorsát tör­vénynek kell majd rendez­nie. A szakszervezetek vagy megkapják ingyen ezeket a vagyontárgyakat, vagy némi megváltás fejé­ben, akkor, amikor a va­gyontárgy eredete nem teljesen tisztázható. De le­mondhatnak a vagyonról a szakszervezetek az állam javára is bizonyos ellen­szolgáltatás fejében. Ezek mikéntjét tavasszal fogja majd szabályozni a tör­vény. A szakszervezeti va­gyon egybentartásának igénye alapja lehet egyes esetekben a mozgalom tö­mörülésének, iparági együttműködésének. Pataki HANGÁR áruház a XVIII. kerületben, bejárat a Gyömrői út felől! Nyitva tartás: H-P8°°-1900, SZ 800-1430 VÁSÁROLJON KELLEMES KÖRNYEZETBEN, KÉNYELMESEN a hangár áruház­­ban 4200 nm-en több mint 15.000 féle árucikk, az élelmiszer-vegyiárutól a ruházatig és műszaki cikkekig, minden egy helyen Óriási kedvezmények 400 férőhelyes ingyenes autóparkoló Hitelkártya-elfogadás Törzsvásárlói kártya Házhoz szállítás JÖJJÖN KI HOZZÁNK ÉS GYŐZŐDJÖN MEG RÓLA! Tel.:291-9778 294-4607 Centrum felől Kőbánya Kispest Metróvégállomás

Next