Udvarhelyi Híradó, 1997. július-szeptember (8. évfolyam, 51-77. szám)
1997-08-28 / 68. szám
10 |HikAbo Miről ír az amerikai magyar sajtó? A babysitter Már azt hittük, hogy végre vége a Kennedy szerelmi botrányoknak. Hiszen Teddy megnősült, elvett egy komoly washingtoni ügyvédnőt, aki majd kordában tartja ezt a hordószerűen kövér, öregedő playboyt. John-John a meggyilkolt president és Jackie D. fiacskája — akit a világ legszexibb férfijának nevezett a sajtó — szintén megnősült. (Hogy nem túl jól választott, az más lapra tartozik.) Hát tévedtünk. Itt a legújabb botrány, igaz ebben nincs gyilkosság, de mégis bűnügy. Robert és Ethel 39 éves fiát, Michael Kennedyt azzal vádolják, hogy egy 14 éves babysitter volt az ágyában. Felesége váratlanul hazajött és kissé meglepődött... Méghozzá a kislány nem volt akárki, hanem egy társaságbeli házaspárnak "ártatlan" leánykája. Sajnos, ezt az USA-törvények Statuary Rape-nek nevezik, és ezért átlag 8 évi börtön jár... Az ügy csak most pattant ki, amikor a babysitter már 19 éves és éppen beiratkozott a bostoni egyetemre. (De úgy látszik, szívesen emlékszik vissza a Michael Kennedyvel ágyban töltött kellemes percekre!?...) Hát a Kennedy családban már, úgy látszik, tradíció a házasságtörés. Ezt a jó szokást a család pátriárkája honosította meg. Joe Kennedy, amikor a második világháború előtt, mint USA-nagykövet érkezett meg Londonba, eleinte igen jó benyomást keltett. Szép feleségével, Rose-zal és nyolc gyermekével, valódi "family man" benyomását keltette. Mellékesen milliomos is volt, ami nagyon imponált Angliában. Rose ragyogóan, elegánsan öltözött, tele volt aggatva ékszerekkel. Mélységesen vallásos katolikus lévén minden reggel gyónt és áldozott. Ugyanakkor Joe inkább különböző hölgyikék társaságában áldozta idejét és pénzét. (Véletlenül ugyanabban az időben volt családunk egyik tagja Magyarország londoni nagykövete, aki meglepő sztorikat mesélt Joe Kennedy kalandjairól.) Aztán vége lett a második világháborúnak, és Joe Kennedy visszatért Amerikába. Ezúttal meglepő business-be kezdett. Hullaszállításba. Az Európában elesett amerikai katonákat szállította vissza, hogy az USA-ban katonai pompával temethessék el őket. Minden jól ment, amíg egy gyászoló anya még egyszer látni akarta hősi halált halt fiát. Kinyittatta az egyszerű fakoporsót, hogy még egyszer megsimogassa fia szőke haját. Hát a koporsóban egy néger katona feküdt. Szóval nem túl precíz munka volt ez a hullaszállítás. A botrány persze elsimult, és Joe Kennedy most már halott katonák helyett inkább élő filmsztárokkal kezdett foglalkozni. Főleg Gloria Swansonnal, a némafilmek szexi filmcsillagával, akinek a kedvéért bekapcsolódott a hollywoodi filmgyártásba. Fiai is örökölték ezt a hajlamát, hiszen tudjuk, hogy John F. Kennedy, a president milyen nyíltan folytatta viszonyát Marylin Monroeval, a szőke szexszimbólummal. Marylin azon az alapon, hogy "a családban marad", ugyanakkor Robert Kenndyvel is szerelmi kapcsolatban volt. Rejtélyes halála idején mindkét Kennedy fivér kínos helyzetbe került, mert sohasem derült ki, hogy Marylin öngyilkos lett-e, vagy valamilyen okból megölték?... Két évvel később már Jack Kennedy és az igazságügyminiszter Bobby (Robert) szintén halottak voltak, merényletek áldozatai. Jack Kennedyről már számos cikk, könyv és film jelent meg. Még egyik kedvese, Judith Campbell Exner is írt róla könyvet, akinek ugyanakkor a maffia vezér Sam Giancana volt a szeretője. Együtt tervezgették, hogy Castrót elteszik láb alól. De ne beszéljünk Jackről és Bobbyról. Az egyetlen élő fivér most már Teddy volt, nagy politikai ambíciókkal. Ekkor történt a borzalmas szerencsétlenség Chappaquidick-nél. A nős Kennedy egy fiatal titkárnővel indult éjnek idején a motelbe. Mary Jo Kopechne szép volt és fiatal. De Teddy nem sokat törődött vele, mikor az autója lecsúszott a rozoga hídról az öbölbe. Ügyesen kimászott, Mary Jo-t hagyta megfulladni a süllyedő autóban. Remek alibiről gondoskodott. Hajnali fél háromkor bekopogott a motelmanagerhez, persze pizsamában, mint aki az ágyból kelt ki. — Micsoda dolog, hogy ilyenkor hangosan televízióznak, képtelen vagyok aludni! A manager az órájára nézett: — Tényleg, már fél három, majd leintem ezeket. Ennél tökéletesebb alibit még egy Hitchcock-filmben sem láthattunk. Tehát a szerencsétlen Mary Jo egyedül volt a kocsiban, amikor a hullámsírba került. Teddy ezalatt a motelben volt, igazolhatja a manager. Na, de nincs "perfect crime". Mikor kiemelték a kocsit és benne Mary Jo felpuffadt holttestét, könnyű volt megállapítani, hogy nem ő vezette az autót, hanem a szenátor. Hogy mennyi pénzt kaptak Mary Jo Kopechne szülei, azt nem tudjuk. De biztos, hogy egyetlen fiatal lányuk odaveszett, csupán azért, mert Teddy nem akarta a hírnevét rontani, hogy nős ember létére motelekbe jár a titkárnőkkel. Erről az ügyről is megjelent néhány könyv és rengeteg cikk. De természetesen el lett tussolva. Teddytől elvált a felesége, Joan, és alkoholista lett. A következő nagy és kellemetlen botrány Palm Beachen zajlott le. A Kennedy családnak van ott egy pazar villája, ahová felváltva mennek nyaralni a tagjai. Ez a kínos eset 1991-ben történt. Teddy volt ott és unokaöccse, Willy Smidt Kennedy, fiatal orvostanhallgató. Teddy egy bárba hívta meg Willyt, ahol jól szórakoztak, sokat ittak. Willy felcsípett egy csinos nőt, aki egyedül volt. Hogy később mi történt, azt már az újságcikkekből és a televízióból tudjuk... Willy elvitte a villába Patricia Bowmant, és állítólag erőszakot követett el rajta (?). A nő harminc éves volt, nem egészen bakfis. Minden éjjel bárokba járt, és ott ismerkedett. Volt egy három éves gyereke is, de férje soha. Miért kellett ezt a nőt megerőszakolni? Hiszen önmagától ment el hajnalban a Kennedy-villába! És sejthette, hogy nem sakkozni akar vele a fiatalember. A botrány óriási port vert, de végül is Willy Smidt Kennedyt felmentették. Ez a mostani ügy súlyosabbnak tűnik, hiszen a babysitter csak 14 éves volt. Joseph Kennedynek bizony nagyon kellemetlen — mert most pályázik arra, hogy Massachusetts kormányzója legyen —, hogy a kedves testvére a babysitterrel megy az ágyba. És mit szól ehhez John- John, akinek a házassága nem túl jól sikerült. Lehet, hogy jobban járt volna, ha Daryl Hannaht veszi el, a szép szőke filmsztárt, és nem ezt a Carolynt, aki egy búval bélelt, unalmas nőnek látszik, és csúnya is, az orra oly hosszú, hogy lelóg a szájába. De hát az ízlések különbözők, azt tudjuk. Egyiknek a világhírű szexszimbólum az esete, másiknak a kis 14 éves babysitter... Claire Kenneth (Amerikai Magyar Szó) és Kennedy A “ponyvafilmek” áradatában A tévéműsort böngészem az újságban: argentin folytatásos film, amerikai folytatásos film és már megint argentin folytatásos film. Az egyik még csak most kezdődik, a másik most fejeződött be, a harmadik viszont a 150. résznél tart. Még szerencse, mert így még hátra van legalább száz rész, és azalatt talán kiderül, ki kinek az apja, ki kinek a lánya, ki ölt meg kit féltékenységből vagy esetleg zsugoriságból. Ha szerencsénk van, akkor valamelyest kitisztul a kép, viszont nagyobb a valószínűsége, hogy még jobban összezavarodunk, de hisz mire vártunk, csodára? Igen, és meg is kapjuk, a happy end úgy sem marad el. Mindig a jó győzedelmeskedik, és mindezt kétszáz-háromszáz részen át taglalják, fűszerezik, csűrik-csavarják. Biztosan létezik úgynevezett forgatókönyv is, viszont ki tudja, mi történik akkor, ha éppen az egyik főszereplő kb. a 300. résznél menekülni akar, mert belezöldült a szívhasogató szövegek zengésébe, a mélyreható érzelemnyilvánítások mímelésébe. Ilyen esetekben a forgatókönyv a szemétbe dobódik, és hogy minden gördülékenynek tűnjön, a "hűtlen" színészt elteszik láb alól, vagy meghal, esetleg eltűnik, olykor felcserélik más színésszel arra gondolva, hogy a kedves néző már annyira belebonyolódott, hogy úgysem veszi észre. Hát nem szomorú, hogy ilyen mézes-mázas, az érzelemkitörésektől majdhogynem szétfolyó képernyőn "koptatjuk" szemeinket nap mint nap? és Szente Zsófia magazin 1997. augusztus 28., csütörtök SnyeltHe& Negyven éves érettségi találkozónk alkalmával kerültünk össze hajdani diákok a kolozsvári sétatéri tó vendéglőjében. Szétszóródtunk a világ minden tájára, így sok volt az élmény, mondanivaló. Szinte repültek az órák. Hajnal felé, amikor a lábak kezdtek nem engedelmeskedni a gazdájuknak, leültünk az egyik terem szögletében, s hajdani emlékeink felelevenítésével töltöttük az órákat. Egyik osztálytársam, aki jelenleg Svédországban mérnök, mesélte el a következő — szerinte egész életére kiható — szerelmi élményt. — Érzelmeink találkozása váratlan volt, holott már néhány hónapja ismertük egymást. Elképzelhetetlennek, sőt tilosnak véltem akár egyetlen intim pillantást is, valamiféle érzéki érintésről nem is beszélve. Mindketten szabadok voltunk ugyan, de a kor meg a státuskülönbség szinte kizárta, hogy akár csak megforduljon a fejemben: mi lenne, ha... És ő sem próbált vadászni rám, pedig mindenkit megkörnyékezett, aki a közelébe került. Csak ennyit tudtam róla, amikor a hirtelen összehívott megbeszélésen egymás mellé kerültünk. És egyszer csak ■*— véletlenül — összeért az ujjunk, ahogy a szűk szobában leengedett kézzel álltunk. Néhány perc múlva furcsa és kellemes feszültséget kezdtem érezni. Már alig hallottam a szobában elhangzó szavakat. Egyszeriben elhatalmasodott rajtam az egész testemet átjáró kellemes érzés. A szívritmusom meggyorsult, minden dobbanást tisztán éreztem a torkomban és a mellkasomban. A legközelebbi megbeszélésen már szándékosan álltunk egymás közelébe. Nem néztünk ugyan egymásra, de éreztem, hogy e nélkül is kapcsolatban vagyunk. Ő meg úgy tett, mintha véletlenül ért volna hozzám. Aztán ott felejtette a kezét. Meg sem kíséreltem, hogy véget vessek ennek a nagyszerű érzésnek. A megbeszélés után kettesben maradtunk néhány percre. Képtelen voltam a szemébe nézni, hát még megszólítani. Hirtelen ötlettel az asztalon lévő papírdarabra gyorsan odakanyarítottam: "Olyan vagy, mint a mágnes, várok rád." Azt írtam, hogy várok, pedig azt szerettem volna, hogy vagyok. Úgy éreztem, nem vagyok képes továbblépni, de megállni sem, ezért vártam, hogy tegyen valamit, bármit, amire válaszolnom kell. Az asztalon a kezemre tette a kezét. Egészen közel hajolt hozzám. Mielőtt egymáshozért volna a szánk, megszakította a mozdulatot. Talán bátorságot gyűjtött, és ettől még tisztább és őszintébb lett a következő mozdulat, amikor megcsókolt. A csók nem volt hosszú, de túl rövid sem, makulátlan szerelmes gyengédség hatotta át. Másnap reggel töltőtollat találtam az íróasztalomon. Tudta rólam mindenki, hogy jobban szeretek töltőtollal írni, mint golyóstollal. Elvettem az ajándékot, mivel bizonyos voltam benne, hogy nekem szól, és abban is, hogy csak tőle kaphattam. Találkozásunkkor csak a szokásos, visszafogott pillantást vetettük egymásra. Őriztük kettőnk nagy titkát. Amikor azonban egyedül maradtam, fojtott hangon odasúgtam: — Köszönöm. Nem annyira udvarias, mint inkább örömmel átszőtt hangsúllyal mondtam, és elsősorban nem az ajándéknak, hanem inkább az irántam tanúsított figyelmességnek szólt. Ezen kívül egyetlen szót sem váltottunk egymással. Mégis olyan közel éreztem magamhoz, mintha minden titkomat elmondtam volna neki. És mintha ő is beavatott volna minden titkába. Amikor munka után kiléptem az irodából, ott várt a kaputól néhány méterre. Nem nézett rám addig, amíg nem értem a közvetlen közelébe, és meg nem álltam mellette. Aztán csak annyit mondott halkan, szinte suttogva: — Vártam rád. Úgy éreztem, nincs mit mondanom, csak mosolyogtam. Elindultunk egymás mellett, de nem értünk egymáshoz. Olyan helyet kerestünk, ahol senki sem zavarhat abban, hogy átadjuk magunkat a gyengéd érintésnek. Amikor végre ráleltünk az áhított helyre, vég nélkül csókoltuk, és szorítva öleltük egymást. Már sötétedett, amikor elváltunk. — Holnap eljössz hozzám? — kérdeztem búcsúzóul. Szó nélkül bólintott. Halkan, mosolyogva csak azt mondtam: — Várj meg munka után. Másnap többször is összefutottunk, beszélgettünk. Úgy gondolom, ekkor még senki sem vehette észre, milyen gyengéd szálak fonódnak a munkával kapcsolatos beszélgetés köré. Munka után azonnal hozzám mentünk. Vágy és szorongás keveredett bennem. Százszor is elgondoltam, mit és hogyan mondok majd. A szavakat és a gesztusokat. Amikor azonban megérintett, minden természetessé vált. Pontosan olyan jó volt szeretni, mint először megérinteni. Ugyanolyan visszafogottan vettünk búcsút egymástól, ahogy az első néhány szót suttogtuk el. Építkeztem minden együttlétből, és minden percet ajándékként éltem meg. Tudtam, hogy nem reménykedhetek életre szóló kapcsolatban. Nem is sérültem meg, amikor le kellett mondanom róla, de soha nem felejtem el az érzékenységét és sérülékenységét, ami szinte sugárzott belőle. Soha nem felejtem el, hogyan vágyakoztam az érintése után, és milyen volt az érintése. Soha nem felejtem el, soha! KoLa !