Udvarhelyi Híradó, 1997. július-szeptember (8. évfolyam, 51-77. szám)
1997-09-02 / 69. szám
10 [Hf 1 Abc Hargita Megyei Olimpiai Napok A Csíkszeredai kábeltelevízió Sportszerda osztályának kezdeményezésére, a hargitafürdői Ózon szállodában került megrendezésre a Hargita Megyei Olimpiai Napok rendezvénysorozat, melyen a Román és Magyar Olimpiai Akadémia tagjai vettek részt. Magyar részről 16 tagú küldöttség érkezett a tanácskozásra, míg román részről Aurel Petrescu, Ion Matei és Teodor Roibu volt jelen. Megnyitó beszédében Becze Zoltán, a Sportszerda főszerkesztője megköszönte az illusztris vendégek jelenlétét, majd ismertette a Hargita megyei olimpikonok eredményeit az évtizedek alatt. Mihai Sarca, Hargita megye alprefektusa, miután köszönetét fejezte ki a rendezőknek a magasszintű találkozó létrehozásáért, kitért a sport jelentőségére a megye életében. A hivatalos megnyitó után rövid filmbemutatóra került sor a Hargita megyei hajdani olimpiai bajnokok életéről. A továbbiakban a magyarországi vendégek beszámoltak a Magyar Olimpiai Akadémia jelenlegi sikereiről és nehézségeiről, a legkülönbözőbb példákkal támasztották alá állításukat. Jakabházyné Mező Mária, a Magyar Olimpiai Akadémia titkára felkérte a jelenlevőket, hogy tekintsék meg a magyar testület tevékenységéről szóló kisfilmet. Román részről Ion Matei ismertette a Román Olimpiai Akadémia tevékenységének főbb jellemzőit, megemlítve, hogy ebben a bizottságban helyet kapott több ismert kultúrszemélyiség is, valamint a média ismert egyéniségei, mint Octavian Vintila, a rádió sportkommentátora. A találkozó záróbeszédében Teodor Roibu, azokról a feladatokról beszélt, melyek mindkét ország Olimpiai Akadémiájának jelenlegi legfontosabb gondjait foglalják magukba. és Kovács László Európa-kupák Nem voltunk! Befejeződtek az Európa-kupák selejtezőinek küzdelmei. Mind magyar, mind román részről felemás eredményeket hoztak. A Bajnokok Ligájában nem sikerült bejutni az MTK-nak, aki hazai 1 -0-ás veresége után, idegenben 3-1 arányú vereséget szenvedett a norvég bajnokcsapattól. A Steaua sem tudott élni a zöld asztalnál elért 3-0-ás győzelmével, s a párizsi viszszavágón megszégyenítő, 5-0 arányú vereséget szenvedett az álomfocit játszó francia PSG-től. A Kupák Kupájában nem jelentett különösebb akadályt a BVSC-nek és a FC Naţional nak a továbbjutás. A budapesti vasutasok a nagyon szerény képességű FC Balzierst győzték le előbb idegenben 3-1-re, majd hazai pályán 2-0-ra. A FC Naţional a kiejthetetlen nevű Cwmbran Town amatőr csapatát idegenben 5-2, majd hazai pályán 7-0-ra győzte le. Végül az UEFA-Kupában, ahol csak magyar csapatok voltak érdekelve, az FTC a vártnál nehezebben, csak büntetőrúgásokkal biztosította a továbbjutást a jelenlegi svéd éllovas Helsingsborg ellen, míg az Újpest 0-0-ás hazai döntetlen után, Dániában nagy küzdelemben szenvedett 3-2 arányú vereséget az AGF Aarhustól, így kiesett a további küzdelemből. Az eredmények következtében a Bajnokok Ligájában már nincs érdekelt magyar vagy román csapat. A KEK-ben a BVSC-nek bravúrra van szüksége, hogy túljusson a spanyol Betis Sevilla ellenében, míg a FC National ugyancsak komoly fegyvertényt kell végrehajtson, ha ki akarja ütni a török Kocaelinspor együttesét, melynek hálóját Stangaciu őrzi. Az UEFA Kupában indul az MTK és a Steaua, valamint a továbbjutott FTC. Közülük — legalábbis papírforma szerint — az FTC továbbjutása a legbiztosabb, ellenfele a görög bajnokság középmezőnyében tartózkodó OFI Kréta. Az MTK az orosz Alania Vladikavkaz ellen próbálkozik a továbbjutással, míg a Steauát ezúttal is elkerülte Fortuna kegye, első fordulóbeli ellenfele a török Fenerbache, Sabin Ilic jelenlegi csapatta. A Bajnokok Ligájába bejutott 24 csapatot hat csoportra osztották. íme a csoportok összetétele: I. csoport: Borussia Dortmund, Prágai Sparta, AC Parma, Isztanbul, Galatasaray; II. csoport: Feyenoord Rotterdam, FC Kassa, Manchaster United, Juventus Torino; III. csoport: FC Barcelona, PSV Eindhoven, Kijevi Dinamo, Newcastle United; IV. csoport: FC Porto, Real Madrid, Rosenborg, Olympiakosz Pireu; V. csoport: IFK Göteborg, Bayern München, Be siktas Isztambul, Paris Saint Cermain; VI. csoport: Lierse, Lisszaboni Sporting, AS Monaco, Bayer Leverkusen. A KEK-ben — amely pillanatnyilag a legalacsonyabb szintű rendezvény — kiemelkedik az első forduló összecsapásai közül a Chelesea — Pozsonyi Slovan, Vicenza — Varsói Légia, Germinal Ekeren — Belgrádi Vörös Csillag kettős találkozó. Végül az UEFA-Kupában, mely az idén nagyon magas színvonalat ér el a selejtezőkből kiesett bajnokcsapatok, valamint az Intertoto Kupa győzteseinek bevonásával, több rendkívül kiegyensúlyozott, érdeklődésre számot tartó párharcot láthatunk, ezek közül is említésre méltók a Deportivo La Coruna — Auxerre, Strasbourg — Rangers Glasgow, Bastia — Benfica, Zágrábi Croatia — Zürichi Grasshopper, Celtic Glasgow — Liverpool, Atletico Madrid— Leicester kettős összecsapások. Az UEFA-Kupa első fordulójára szeptember 16. és 30., a Bajnokok Ligájában szeptember 17. és október 1., míg a KEK-ben szeptember 18. és október 2-án kerül sor. és Kovács László Az Autószállítási Rt. Székelyudvarhely, Bethlen Gábor utca 108 szám, telefon: 213660, egy 35 árás területet (Székelykeresztúr, Sóskút út), amelyen a következő létesítmények vannak: — üzemanyagtöltő-állomás — javítófelület (fémbarakk) — irodahelyiség — raktár vagy társulási szerződéssel közös tevékenységet folytat ezen a területen. Ajánlatokat a cég székhelyén fogadunk. IBMMSOB é sí §§401 lyertjei sport 1997. szeptember 2., kedd Magyar NB I. Feltartózhatatlan a Győr A hatodik fordulóban is megőrizte pontveszteség nélküli első helyét a Győr, igaz ezúttal a vártnál jóval nehezebben tudták legyőzni hazai pályán az újonc Gázszer csapatát. Kitűnően szerepel az angyalföldi vasutascsapat is, mely Békéscsabáról is biztosan szállította a három bajnoki pontot. A Ferencváros végre képességei szerint játszott a Debrecen ellen. Nem megy viszont a játék a Kispestnek, Varga Zoltán edző sem képes csodákra, s az újabb hazai pályán elszenvedett vereség következtében a kispestiek a rangsor utolsóelőtti helyére estek vissza. A nagy érdeklődéssel várt MTK — Újpest rangadó igazságos pontosztozkodással végződött. Megtáltosodtak a váciak és küzdelmes mérkőzésen értékes pontot szereztek Diósgyőrön. Első győzelmét szerezte az idei bajnokságban a Zalaegerszeg, mely a három pont birtokában elkerült az utolsó helyről. Eredmények: Ferencváros — Debreceni VSC 3-0, Diósgyőr — Vác 2-2, Békéscsaba — Budapesti Vasas 0-2, Győr — Gázszer 1 -0, Zalaegerszeg — Siófok 1-0, Kispest — Stadler 0-1, Székesfehérvári Videoton — Szombathelyi haladás 2-1, UTE— MTK 1-1. A Tiszakécske — BVSC találkozó hétfőn, lapzárta után ért véget. Az ötödik fordulóból félbeszakadt Gázszer — Zalaegerszeg találkozót szeptember 17-én játsszák le. 1. Győr 60013-6 18 és Kovács László 2. Vasas 50117-7 15 3. MTK 41116-9 13 4. BVSC 32011-5 11 5. UTE 32112-7 11 6. ne 32111-8 11 7. Videoton 32110-8 11 8. Szombathely 30310-79 9. Diósgyőr21311-87 10. Debrecen213 6-97 11. Békéscsaba2135-127 12. Stadler132 6-86 13. Gázszer113 7-84 14. Siófok114 6-94 15. Tiszakécske 1137-134 16. HE105 3-93 17. Kispest 1055-163 18. Vác 024 3-92 k/a# COMKIM KFT-nél.v\r HA KEDVEZMÉNYES ÁRON AKAR VÁSÁROLNI ÉPÍTŐANYAGOT, ÉLJEN A LEHETŐSÉGGEL ÉS . keresse fel * //\ z\P a FARCADIU. 10. SZ. ALATTI LERAKATAT ' y ^caracacaoicaaiFacadfiicacaai 0 CEMENT • 24.000 lei/zsák 0 HULLÁMPALA -13.500,24.500 lei/dit 0 PERMÉSZ-14.000 lei/zsák 0 NAGY TÉGLA- 2700 lej/dit 0 OLTOTT MÉSZ • 22.000 lej/zsák 0 TÖMÖR TÉGLA • 1400 lej/db 0 NORMÁL CSERÉP • 1.600 lej/da 0 BETONVAS B 6,0,10,12 - 2900 lej/kg NAGYOBB MENNYISÉG ESETÉN DÍJMENTESEN HÁZHOZ SZÁLLÍTJUK. Ügyfélfogadás naponta 8-18 óra közön. TELEFON: 215452 Nemzetközi labdarúgás Bundesliga - 5. forduló Újabb győzelmet ért el a Kaiserslautern, így továbbra is éllovas, a forduló rangadója gól nélküli döntetlennel ért véget, de ez mind a Dortmund, mind a Stuttgart számára kisebbfajta vereségnek számít. Magára talált a Bayern, a meglepetést a Duisburg szolgáltatta. Bochum — Kaiserslautern 1-3, Hertha Berlin — Hamburg 0-2, Stuttgart — Dortmund 0-0, Schalke — Mönchengladbach 2-0, FC Köln — Wolfsburg 5-3, Werder Bremen — Leverkusen 2-1, Hansa Rostock — Bayern München 1-3, Karlsruhe — Duisburg 1 -2. Az 1860 München— Arminia Bielefeld találkozót elhalasztották. 1. K'lautern 4 10 8-1 13 A tavalyi bajnok Monaco otthonában nyert az éllovas Metz, a PSG úgy látszik kedvet kapott a góllövéshez, négyet rúgtak a Rennes-nek. Továbbra is veretlen a Bastia, amely ezúttal idegen pályán aratott győzelmet. Guingamp — Marseille 1 -1, Monaco — Metz 1-2, Paris St. Germain — Rennes 4-1, Lyon — Bastia 0-2, Lens — Montpellier 0-0, Bordeaux — Auxerre 3-2, Toulouse — Strasbourg 1 -1, Nantes — Le Havre 2-1, Chateauroux — forduló A Blackburn idegenben nyert, így továbbra is vezet a táblázaton, igaz, a Manchester United sem hagyja magát, otthonában aratott sima győzelmet a Coventry felett. Meglepetésszerűen a West Ham United egyelőre a táblázat harmadik helyét foglalja el, habár a Chelsea, ahol Dan Petrescu bombagólt szerzett, egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. Arsenal — Tottenham 0-0, Aston Villa — Leeds 1-0, Chelsea — Southampton 4-2, Crystal Palace — Blackburn 1 -2, Derby County — Barnsley 1 -0, Manchester Utd. — Coventry 3-0, Sheffield — Leicester 1 -0, West Ham — Wimbledon 3-1. A Liverpool — Newcastle rangadót Diana hercegnő halála miatt elhalasztották, így a Newcastle még mindig száz százalékos, igaz, mindössze két mérkőzést játszott. A Bolton - Everton találkozó lapzárta után ért Serie A-1. forduló Vasárnap rajtolt a világ legszínvonalasabb bajnoksága, melyben világklasszisok tömkelege lép pályára olasz csapatok színeiben. Az első forduló eredményei: Atalanta — Bologna 4-2 (27. Caccia - büntetőből, 48. M. Orlando, 79. Sgro, 93. Lucarelli — 84. Andersson, 88. R. Baggio - büntetőből); Bari — Parma 0-2 (42. Strada, 71. Benarrivo); Empoli — AS Roma 1-3(16. Capellini - büntetőből — 3. Delvecchio, 46., 61. Balbo); Inter — Brescia 2-1 (79., 87. Recoba — 73. Hübner); Juventus — Lecce 2-0 (84. Inzaghi, 93. Conte); Lazio — Napoli 2-0 (67. Mancini, 75. Pancaro); Piacenza — Milan 1-1 (64. Delii Cari — 24. Delii Cari - öngól); Sampdoria — Vicenza 2-1 (9. Bhogossian, 54. Di Napoli, — 87. Tovalieri); Udinese — Fiorentina 2-3 (28. Amoroso, 72. Poggi — 59., 88>v 92. Batistuta). ei Jakab Árpád 2. Bayern 3 1 1 11-5 10 3. Schalke 3 0 2 5-5 9 4. Dortmund 2 2 19-4 8 5. Stuttgart 2 2 16-3 8 Francia bajnokság - 5. forduló Cannes 1-2. 1. Metz 5 0 0 11-4 15 2. PSG 4 0 1 13-6 12 3. Bastia 3 2 0 6-2 11 4. Bordeaux 3 11 9-8 10 5. Lens 2 2 17-4 8 Premier League - 5. véget: 1. Blackburn 4 1 0 15-4 13 2. Man. Utd. 4 10 8-0 13 3. West Ham 3 11 9-6 10 4. Chelsea 3 0 1 14-5 9 5. Arsenal 2 3 0 9-5 9 Az UH k a KíWjw Bán ! I •• M •fill rai» Ha kitölti ezt a szelvényt, és beküldi __ \ a szerkesztőségbe szeptember 4-ig, akkor Ön ¡ 5,3,2 liter sört nyerhet a Sétatéri Sörfesztiválon . Név:___ Utca:__ Helység:____________________________ ( A nyilvános sorsolásra a fesztiválon kerül sor, szombat este. A borítékra kérjük ráírni: Sörfesztivál. !