Udvarhelyi Híradó, 1997. október-december (8. évfolyam, 78-102. szám)
1997-10-02 / 78. szám
1997. október 2., csütörtök közéletiÜAbÓ 3 Médiahajó ’97 Támogatják a pedagógusokat A Határon Túli Magyarok Hivatala meghívásának eleget téve, 1997. szeptember 24-én Kötő József RMDSZ ügyvezető alelnök társaságában Asztalos Ferenc képviselő is részt vett a Médiahajó címet viselő rendezvényen, ami immár a hetedik közéleti-szakmai hajókirándulás a Budapest—Visegrád—Budapest útvonalon. A rendezvényen a törvényhozás, a kormányzat, a közigazgatás és a média szakmai szervezeteinek vezetői, képviselői vettek részt. — Melyek voltak az egész napos program legfontosabb rendezvényei? — kérdeztem Asztalos Ferenc képviselőtől. — Az általam fontosabbnak minősített rendezvények közül a következőket említeném meg: Horn Gyula miniszterelnök fóruma; a duális médiarendszer nyitánya; igazságügyi reform (dr. Vastagh Pál igazságügyminiszter és vendégeinek műhelybeszélgetése); parlamenti pártok elnökeinek pódiumvitája. — Ön melyik témát tartotta a legfontosabbnak? — Számomra a legfontosabb — és amiért tulajdonképpen részt vettem a rendezvényen — a Határok nélkül — a magyarok oktatásáról címet viselte. Vitaindítót mondott Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter és Gazsó Ferenc, a Magyar Hírlap főszerkesztője. Az ezt követő megbeszélés eredményeként tisztázódott a Művelődési és Közoktatási Minisztérium határon túli célra létesített támogatási rendszere. Melyek a HTMH főosztályának támogatási elvei? — A minisztériumon belül a HTMH főosztályának támogatási elvei a következők: a határon túli magyar szakmai szervezetek bevonása a döntési mechanizmusba; a területi szelektivitás érvényesítése, tekintettel a magyar közösségek eltérő nagyságára, fejlettségére, történelmileg kialakult különbözőségeire; a rendelkezésre álló források célorientált felhasználása. Körvonalazódott, hogy a Művelődési és Közoktatási Minisztérium a határon túli pedagógusok továbbképzésének szakmai szinten tartása céljából jelentős összegekkel fogja támogatni a módszertani központokat, a határon túli pedagógus nyári akadémiákat, a magyarországi intenzív nyári pedagógus továbbképzéseket, a határon túli felsőoktatási programokat, valamint a tankönyvkiadást. Hogyan támogatják a Magyarországon tanuló határon túli diákokat? — A határon túli diákok magyarországi tanulmányainak támogatásával kapcsolatban a fórum résztvevői arra az egyöntetű véleményre jutottak, hogy az általános és középiskolai képzésben tanuló diákokat ne, vagy csak kivételes esetben (pl. fogyatékos gyerekek) támogassanak. Magyar Bálint elmondta, hogy rövidesen a kormány elé kerül az a rendelet, amely a módosított felsőoktatási törvénnyel összhangban megnyugtató módon szabályozza a külföldiek — ezen belül a határon túli magyarok — magyarországi felsőoktatási intézményekben folytatott tanulmányainak egyes kérdéseit. A határon túli szakmai szervezeteket tömörítő kuratóriumok kiírásán pályázatot nyert hallgatók, a rendelet hatályba lépése után az államilag finanszírozott képzésben résztvevő magyar állampolgárokkal azonos feltételek mellett tanulhatnak. Világossá vált az is, hogy a határon túli szakmai szervezetek egyöntetű véleménye az, hogy a magyarországi teljes képzés fontos ugyan, de prioritást a rész- és posztgraduális képzési formáknak kell adni. A posztgraduális, illetve a négy évvel ezelőtt beindult doktorandus-képzés biztosíthatja a szülőföldön kialakult, illetve kialakítandó magyar nyelvű felsőoktatási hálózat szakember-ellátottságát. — Esett-e szó a fórumon a Magyarországon szerzett diplomák honosításáról? — A miniszter úrral sikerült egyezségre jutni a Magyarországon szerzett diplomák honosításának kérdésében is. Megtudtam, hogy az ekvivalencia-egyezmény 13. paragrafusában kölcsönösen elfogadott szakértői vegyesbizottság mielőbbi megalakulása céljából a magyar fél átadta a magyar tagozat személyi összetételét tartalmazó listát. Sőt, Magyar Bálint művelődési és közoktatásügyi miniszter 1997. augusztus 8-i keltezésű levelében arra kéri Virgil Petrescut, szorgalmazza a román tagozat személyi összetételét tartalmazó lista véglegesítését, hogy ennek alapján a magyar fél jövőben megkezdhesse a munkáját. A román Művelődésügyi Minisztérium, személyesen Virgil Petrescu tanügyminiszter, ilyen irányú ösztönzése nyilván a mi feladatunk marad — mondta Asztalos Ferenc képviselő, és Jakab Árpád. Hadüzenet a vandáloknak Tizenegy fedett autóbuszmegálló készül Székelyudvarhelyen a Polgármesteri Hivatal Városgazdálkodási Főosztályának megbízásából. A városlakók pénze van befektetve, ezért arra kérjük őket, ne tegyék tönkre, ha valaki észreveszi, hogy rongálják az autóbuszmegállókat, akkor értesítse a rendőrséget, hogy megakadályozza a rongálást — mondotta Bíró József főosztályvezető. — A fémvázas, törésbiztos üvegfallal, megvilágított reklámokkal, ülésekkel ellátott megállókból a Novada Rt., az Infopress Rt. és a Tompa László Általános Iskola előtt kettőt-kettőt, a Mezőgazdasági Gépállomás, az Autószállítási Vállalat, a Városi Kórház, az Ikos Conf bemutatóüzlete előtt és a Márton Áron téren egyet-egyet állíttattunk fel. Ha minden jól megy, ma átadjuk ezeket. Az autóbuszmegállókat a Metroplast Kft. tervezte és készítette el. A város területén, a teherforgalmat elterelő utak mentén felszereltettünk 12 darab háromnyelvű irányítótáblát, és pénzügyi lehetőségeinkhez mérten a központba is szándékozunk ilyeneket felszereltetni. A fontosabb útkereszteződések előtt úgynevezett előírányító táblákat kell még felszereltetnünk, hogy az autóvezetők már jó előre tudják, merre forduljanak, amikor odaérnek. Versenytárgyalás útján a Feral-Constr Kft.-t bíztuk meg ezeknek a fényvisszaverő tábláknak a kivitelezésével, amelyek 3 millió 770 ezer lejbe kerültek. A Bethlen negyedet körülvevő, a Küküllőig tartó, 1500 méter hosszú védősáncot a Macops Kft. munkásai takarítják ki. Ők karbantartják az árkot, helyreillesztik az elmozdult betonlapokat, kibetonozzák a helyet az áteresztőknél, ahol a víz kimosta a földet. A sánc felső végébe egy védő áteresztőt fognak készíteni, amely megakadályozza, hogy a Gázház felől a víz behatoljon a lakótelepre. Ugyancsak ott lebetonozzák az Építők utca végét egészen az árokig. Megkérjük a lakosságot, hogy az árokba ne öntsön szemetet, hulladékot, és ha észreveszi az ilyen elkövetőket, értesítse a rendőrség őrszolgálatát — mondta Bíró József. jes Dávid László Napirend előtti felszólalások Tartós huzavona A szeptemberi tanácsülés napirend előtti felszólalásaiban szó esett a kétnyelvű helységnévtáblák használatáról, útjaink állapotáról, lakónegyedi problémákról és a szeméttelep ügyéről. Elsőként Petróczki Géza tanácsos kért felvilágosítást a polgármestertől, hogy a városunkban újabban kifüggesztett irányjelző táblák miért készültek három nyelvű felirattal. A tanácsos szerint a táblák gyenge minőségűek és nem felelnek meg a kívánalmaknak. Petróczki Géza arra is választ kért, hogy miért engedték meg az egyik udvarhelyi cégnek a Bethlen utca fölött egy átköthető reklám felszerelését, holott az ilyen reklámok használatát tiltja egy helyi határozat. Válaszában Szász Jenő elmondta, hogy Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy és más helységekpéldáját követve, a városunkban felszerelt új irányjelzőtáblák román, magyar és német nyelvű feliratokkal készültek. Az, hogy használhatatlanok lennének, túlzás, és nem 10 millió lejbe kerültek, mint ahogyan az a helyi tévé híreiben elhangzott. A Bethlen utca fölött átkötött reklámot csak ideiglenesen engedélyezték, 30 napra, és a tiltó tanácsi határozat ezután is érvényes. Iszlai József felszólalásában azt kifogásolta, hogy például a Sósfürdő utcában, de másutt is, nem megfelelő az utak kövezése, mert igen darabos az anyag. Iszlai úr felvetette azt a problémát is, ami a nagybani kereskedőknek a város központi zónájából való kitiltásából fakad, ugyanis ez a döntés hátrányosan érint számos magánkereskedőt. Válaszában a polgármester hangsúlyozta: nem a néhány teherautó jelenléte a probléma, hanem az, hogy naponta több száz kisautó jár áruért ezekhez a lerakatokhoz, szennyezve a központot. Egyébként az elköltözésre hosszú lejáratú időt szabott a Hivatal. Ferencz István tanácsos szerint igen drágák az irányjelző táblák. Azt ajánlotta, hogy ő Segesvárról jóval olcsóbban tudna hasonlókat rendelni és még porcelán kávéskészletet is felakasztana rájuk. Szász Jenő közbeszólt, hogy a Polgármesteri Hivatalnak nincs szüksége kávéscsészékre... Ferencz István lakószövetségi elnökként a Rákóczi úton levő új tömbházak átadásának módját is kritizálta, mert ott a vízhálózat korai meghibásodása miatt lakrészek áztak el. Bunta Levente a járdák aszfaltozásáról és a rendkívüli tanácsülés sajtóvisszhangjairól beszélt. Többen is hozzászóltak a szeméttelep elköltöztetésének, illetve az új hely kijelölésének problémájához. A szeméttelep körüli huzavona évek óta tart és most is csak egy helyben topogunk - mondta a polgármester. Ugyanis sem a bethlenfalvi sem pedig a boldogfalvi lakosság nem egyezett bele abba, hogy területükön létesüljön az új szeméttelep. Elméletileg csak egyetlen lehetőség van: a Kerekerdő térsége, de ez a megoldás a legköltségesebb. A szeméttelep létesítése új munkahelyeket, aszfaltozott utakat és új csatornarendszer építését is jelentette volna az említett településeknek, de az itt lakók nem értették meg, hogy a modern technológiával létrehozott telep nem jelent veszélyt és fertőzési gócpontot a környezetnek. Szász Jenő azt is hangsúlyozta: ha nem dönt idejében az önkormányzat az új szeméttelep ügyében, akkor könnyen elveszíthetjük a dán környezetvédelmi minisztérium által ígért jelentős anyagi támogatást. & Fülöp D. Dénes Laboratóriumi konferencia Kedden reggel elkezdődtek a szeptember 29. és október 3. között zajló Laboratóriumi Diagnosztika Konferencia előadásai. Miután a szervező bizottság nevében dr. Vogel Katalin, a Székelyudvarhelyi Kórház laboratóriumának vezetője, üdvözölte a vendégeket, a városvezetőség részéről Sófalvi László alpolgármester vette át a szót. A magyarországi meghívottak nevében dr. Endrőczi Elemér profeszszor beszélt, majd dr. Balla Árpád gyerekgyógyász főorvos, a megyei egészségügyi vezetőség nevében pedig dr. Tóth Attila orvosigazgató. A laboratóriumi dolgozók részére a Székelyudvarhelyi Kórház vezetősége második alkalommal szervezett konferenciát Az elsőt tavaly tartották Szovátán. (B.R.) Törvénytervezet A kormány szombati ülésén elfogadta a helyi pénzügyek törvénytervezetét, amely előírja a közigazgatási és közszolgáltatási intézmények anyagi forrásainak megteremtését, ügyintézését, felhasználását és ellenőrzését. Az előírások szerint az adók, az illetékek, a más pénzügyi és nem pénzügyi jövedelmek, a tőkejövedelmek, az egyes állami és helyi költségvetésből származó összegek és a sajátos jövedelmek képezik ezeknek az intézményeknek az anyagi forrásait. Mircea Ciumara pénzügyminiszter elmondta, hogy a legfontosabb pénzforrások a telkek és az ingatlanok utáni adók lesznek, továbbá 1998. január elsejétől a helyi közigazgatási hatóságoknak saját pénzügyi szerveket kell létrehozniuk. A helyi közigazgatás hatáskörébe tartozik az adók és az illetékek kiszabása, a szolgáltatások és azok módozatainak megállapítása és figyelemmel kísérése, a magán- és közvagyont képező javak hatékony adminisztrálása, valamint a pénzügyi források oly módon való igazgatása, hogy ne igényeljenek kiegészítéseket a kormánytól. Olcsóbb energia A kormány év végéig speciális szabályt fog kidolgozni az energiaárakra, amelyek nem fogják meghaladni a világviszonylatban alkalmazott árakat — jelentette ki Sorin Dimitriu, az Állami Vagyonalap elnöke. Hazánkban magasabb a villany és a földgáz ára, ugyanakkor nagyobb az energiafogyasztás, mint a világ más országaiban, és ez a privatizálási program egyik gondját jelenti. Jövőtől az energiaárak összehasonlíthatóak lesznek a külföldi piacéval — mondotta Sorin Dimitriu. (Mediafax)