Udvarhelyi Híradó, 2000. január (11. évfolyam, 1-8. szám)
2000-01-04 / 1. szám
2 A székelyudvarhelyi sürgősségi szolgálaton január 1-jén és 2-án mintegy száz személyt láttak el, s körülbelül ugyanannyit, mint más hétvégén. Különösebb esetet nem jegyeztek, inkább gyomor- rontással és csonttöréssel kerül- ■ tek be a betegek erre az osztályra - tájékoztatott dr. Lakatos Ferenc, a sürgősség vezető orvosa. Dávid Hargita megyében viszonylag csendes szilveszter volt. A Megyei Rendőrség sajtóosztályának vezetője, Mircea Costrut őrnagy elmondta, hogy 1989 óta a mostani volt a legcsendesebb újévi ünneplés. Január elsején délután négy óra körül Szentegyháza közelében a nemzeti úton autóbaleset történt. A sepsiszentgyörgyi Hemming János László a Dacia-1300-as típusú gépkocsijával (CV 01 PFW) nem vette figyelembe az útviszonyokat, amikor a 105-ös kilométerkőnél átcsúszott a menetiránnyal szembeni sávra, ahol elütötte a 67 éves szentegyházi P. J. gyalogost, majd nekicsapódott a marosvásárhelyi M. Gh. vezette Audi-80- as típusú járműnek. A baleset so-rán a 67 éves gyalogost súlyos sérülésekkel kórházba szállították, és közel 25 millió lejes kár keletkezett. (fül) . Románia déli és keleti részén aj közúti és a vasúti forgalmat meg is bénította a péntek óta tartó sűrű hóesés - közölte szombaton este a román közlekedési, illetve a vízügyi, erdőgazdálkodási és környezetvédelmi minisztérium. Ialomiţa és Călăraşi megyékben a legtöbb közutat és vasútvonalat járhatatlanná tette a hó. Több tucat település elektromos áram nélkül maradt. A keleti Buzău, Brăila és Tulcea megyékben több száz településen nincs áram, és a telefonvonalak sem működnek. Brassó térségére 40 centiméter hó hullott - írta az AFP. Konstanca és Mangalia kikötőjében szünetel a forgalom a Fekete-tengerren tomboló vihar miatt. Az előrejelzés szerint a rossz idő még napokig is eltarthat, a hőmérséklet pedig akár mínusz 16 Celsius- fokig süllyedhet. Vasárnap megkezdődtek a horvátországi parlamenti választás sok, de ezen a napon csak a küllföldön élő horvát állampolgárok szavazhattak. A horvát választási szabályok szerint 350 ezer horvát állampolgár adhatta le szavazatát 47 országban vasárnap és hétfőn a horvát diplomáciai kép-viseleteken, míg január 3-án Horvátországban is élhettek szavvazati jogukkal a választópolgárok. A szövetségi erők hét csecsen osztagparancsnokot öltek meg, s köztük a különös kegyetlenségé- ről és emberrablásairól hírhedt Arbi Barajevet - közölték vasár-nap a mozdoki orosz hadcso-port-parancsnokságon. Az orosz források szerint Barajev halálát több forrás is megerősítette - az osztagparancsnok számtalan emberrablásáért felelős, egyebek között ő adott parancsot a brit és új-zélandi túszok tavalyi lefejezésére is. MTI II. János a gyerme szenvedő s Békét kívánt az egész emberiségnek az új évezredre II. János Pál, aki ezt az óhaját az új esztendőt köszöntő százezrek előtt juttatta kifejezésre pontban éjfélkor a római Szent Péter téren, s ugyanerről beszélt szombati Úrangyala imádságában, illetve a Santa Maria Maggiore bazilika szent kapujának megnyitása után. Amikor éjfélt ütött az óra, a szentatya megjelent dolgozószobájának ablakában, s onnan áldotta meg a rock-koncerttel, tűzijátékkal és más „világi" vigasságokkal ünneplő tömeget. „Az új év küszöbét átlépve szeretnék bekopogtatni házaitok ajtaján, és mindenkinek egyenként kifejezni jókívánságaimat" - mondta a katolikus egyházfő, békében gazdag, derűs és boldog újévet kívánva nemcsak a keresztény hívőknek, hanem a Föld minden lakosának. Arra kérte Krisztust, hogy a népek és nemzetek bizonytalan, tétova lépteit segítse az igazi reménység jövője felé irányítani. A béke vágyát hangoztatta II. János Pál az új esztendő első Úrangyala imádságában (Angelus) is. Szombat reggel a Szent Péter téren elmondta: gondolatai ezekben a pillanatokban azok között járnak, aki a világ legkülönbözőbb pontjain az erőszak áldozataivá váltak, vagy magányosnak, elhagyatottnak érzik magukat. A pápa kifejezte óhaját, hogy a béke a népek „közös nyelvezetévé" váljon. Emlékeztetett: az Evangélium azt tanítja, hogy a párbeszéd, az együttműködés, az élet tisztelete és a szolidaritás hatékony eszköze lehet a népek, az országok, a gazdagok és a szegények, a ■ Borisz Jelcin orosz elnök pénteken televíziós beszédben bejelentette, hogy azonnali hatálylyal lemond tisztségéről, és Vlagyimir Putyin miniszterelnököt nevezte ki ügyvezető államfővé . A 68 éves Jelcin nyolc évig állt az orosz állam élén, és júniusig kellett volna betöltenie posztját a hívők és a nem hívők közötti új kapcsolatok kialakításának. A Szűzanyához fordulva a szentatya azt kérte, hogy minden embert szabadítson meg a gyűlölettől és az erőszaktól, kísérje végig az emberiséget a béke útján. „Minden ember ismerje fel a másikban - túllépve mindenfajta határon - a testvér, a barát arcát, azt, hogy mindenki egyetlen családnak (az emberiség nagy családjának) a tagja" - hangsúlyozta II. János Pál. A pápa vasárnap a Szent Péter téren a világ mintegy harminc országából érkezett több mint harmincezer gyermekkeltalálkozott. A felnőtt kísérőkkel és a további érdeklődőkkel együtt ezen a napon csaknem százötvenezer ember gyűlt össze a téren. A szentatya közvetlenül a vasárnapi Úrangyala imádsága előtt jelent meg fehér gépkocsiján a tömegben, köszöntve a fiatal korosztály tagjait. A vasárnapi eseményt, a „gyermekek jubileumát" többek között Róma labdarúgó csapata szponzorálta, melynek tagjai jelen voltak a Szent Péter téren. A pápa őket külön is köszöntötte. Az Úrangyalajnádság elhangzása után pedig átadta a XIII. Jánosról elnevezett nemzetközi békedíjat az ATD - Aide a toute detresse - Quart monde elnevezésű francia szervezetnek. Üdv**helyi stílídió, 1000. (AHM** 4., tudd Tízéves az Udvarhelyszéki RMDSZ ■ Az Udvarhelyszéki RMDSZ december 23-án 17 órától a Digital 3 TV stúdiótermében emlékezett meg az Udvarhelyszéki RMDSZ megalakulásának 10. évfordulójáról. Verestóy Attila széki elnök köszöntője után Balla Katalin olvasta fel Markó Béla szövetségi elnök üzenetét, majd Nagy Zsolt ügyvezető alelnök ismertette az RMDSZ 10 éves tevékenységét. Verestóy Attila emléklapokat adott át azoknak, akik Udvarhelyszéken részt vettek a városi, községi és falusi szervezetek létrehozásánál. Az ünnepség végén Kolumbán Gábor Hargita megyei tanácselnök, Antal István parlamenti képviselő és Sófalvi László alpolgármester személyes élményeikről számoltak be, a tíz évvel ezelőtti eseményekről. Emléklapot kaptak: Kolumbán Gábor, Major Sándor, Király László, Katona Ádám, Ivácsony József, Máthé András, Lőrincz György, Banka Levente, Balázs Árpád, Antal István, dr. Venczel László, Kedei Mózes, Elekes Tibor, Mihály Árpád, Sófalvi László, dr. Pál Gyula, Tőkés Zsolt, dr. Vofkori László, Barabás Albert, Tóth István, Markon Péter, Kelemen Dénes, Tóth Sándor, Marosi Albert, Miklós Csaba, Bíró Tamás, Máthé Zoltán, Barabás Sándor, Keresztes Mihály, Pap Miklós, Balázs Imre, Barkóczy István, Sándor István, dr. Toró Árpád, Fosztó Zoltán, Geréb Gábor, Dénes Sándor, Szilágyi Sándor, Tóth István, Mihály Attila, ifj. Gyöngyössy János, Balla Márton, Báró Hajnal, Patkó Ferenc, Szávai Márton - Énlaka, Székely Attila - Székelykeresztúr, Szabó Árpád, Balázsi Dénes, Hilber Ferenc -Szentlélek, Tófalvi Lajos - Korond, Szász Károly - Korond, Forrai Tibor - Homoródszentpál, Verestói Károly - Agyagfalva, Csetri Mózes és Hagy Zoltán - Eted, Kutasi Mihály - Kőrispatak, Incze Zoltán - Siklód, Tóth János - Küsmöd, Csíki Zoltán, Szász Károly Cseresznyés Attila és Bokor Sándor - Parajd, András József, Márton Margit és György Kálmán - Lövéte, Pap Jenő, Márton Csaba - Farkaslaka, Pálfi Tibor, Gothárd Mária, Szálkai Ibolya - Homoródalmás, Gálfalvi Sándor- Alsóboldogfalva, Bota Dénes, Fülöp Lajos - Székelykeresztúr, Simó Zoltán, Kibédi Emil, Buzogány Mihály, Fenyédi Mihály - Szentábrahám, Vajda Domokos - Csekefalva, Györfi Imre, Szász Imre, Varga Alben, id. Gál Sándor Korond, Márkos Ervin, dr. Imre László, Lakatos Gyula - Oklánd, dr. Mózes Gyula, Alben János, Berde László, Némethi István - Felsőboldogfalva. Az RMDSZ megalakulásának 10 éves évfordulójára rendezett ünnepi előadásra 2000. január 15-én 17 órától kerül sor a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében. - Borisz Jelcin lemondott, Putyin az ideiglenes utód Az orosz alkotmány szerint az államfő lemondása, vagy halála esetén 90 napon belül meg kell tartani az elnökválasztást. Jelcin pénteki beszédében 2000. március27-ét jelölte meg a választás napjaként. Az államfői tisztséget addig Vlagyimir Putyin miniszterelnök tölti be, aki pénteken délelőtt, a televíziós beszéd előtt konzultált a leköszönt elnökkel, és jelenleg is a Kremlben tartózkodik. Borisz Jelcin leköszönt orosz elnök ugyanezen a napon a Kremlben átadta Vlagyimir Putyin megbízott államfőnek az elnöki feladatokat, köztük az orosz nukleáris erő vezérléséhez szükséges „atombőrönd" kezelését - közölte kremli forrásra hivatkozva az ITAR-TASZSZ. Az orosz hírügynökség leírása szerint az „atombőrönd" egy átfogó információs rendszer, amelynek segítségével az államfő tájékozódhat az Oroszország, illetve a FÁK-államok ellen intézett esetleges rakétatámadásról. Lehetővé teszi az orosz haderő főparancsnoki tisztét is betöltő elnöknek, hogy meghatározza a nukleáris rakétacsapás idejét és méretét, s ennek alapján döntsön az orosz hadászati nukleáris erők bevetéséről. Az elnöki jogkörök Vlagyimir Putyinnak történő átadása után Borisz Jelcin leköszönt orosz államfő pénteken távozott a Kremlből, s a Moszkvához közeli Gorki-9 elnöki rezidenciára utazott. Az évek óta beteg Borisz Jelcin orosz elnök ismét kiváló politikai stratégaként járt el, és legutóbbi mesterhúzása biztosítja számára, hogy kézben tartsa az utódlást - kommentálja az AFP Jelcin lemondását, és azt, hogy Vlagyimir Putyint bízta meg az elnöki teendőkkel a március 27-i elnökválasztásig. Taktikailag a 68 éves Jelcin a döntéssel a legjobb esélyeket biztosítja az elnökválasztáson pártfogoltja,Vlagyimir Putyin számára. A 47 éves Putyin, a csecsenföldi háború „héjája" augusztusban került az orosz politikai színpad előterébe, és azóta minden közvélemény-kutatás népszerűségének látványos növekedését mutatta. A volt titkosszolgálati főnök a szavazati szándékok alig 1 százalékát mondhatta magáénak miniszterelnöki kinevezésekor, de néhány hónapi csecsenföldi háború után az oroszok kedvencévé vált. Népszerűségét csak a csecsen „terroristákkal" szembeni kemény fellépése és a szeparatista köztársaságban elért orosz hadisikerekmagyarázzák. A harcok azonban súlyosbodnak, az orosz előrenyomulás lassul, és fennállt annak a kockázata, hogy a helyzet még a 2000 júniusában esedékes elnökválasztás előtt kedvezőtlenre fordul Putyin szempontjából. (MTI)