Udvarhelyi Híradó, 2001. január (12. évfolyam, 1-8. szám)
2001-01-04 / 1. szám
2 INNEN Az MSZP üdvözli a megegyezést BUDAPEST A Magyar Szocialista Párt üdvözli, hogy az RMDSZ a Demokrata Párttal és a Nemzeti Liberális Párttal együtt politikai nyilatkozatot írt alá a kormányzó Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjával - rögzíti pénteken született, az MTI rendelkezésére bocsátott állásfoglalásában az MSZP. A legnagyobb magyar ellenzéki párt úgy ítéli meg, hogy a politikai nyilatkozatban meghirdetett célok jól szolgálhatják a romániai demokratikus folyamatok elmélyítését. Egri forintok Gyergyóért EGER - Egy egri alapítvány gyűjtést kezdeményezett Gyergyószentmiklós javára, ahol a minap egy robbanás következtében hatvan lakás teljesen vagy részben lakhatatlanná vált. Mandák Attila, a Segít a város Közhasznú Alapítvány titkára az MTI-nek pénteken elmondta, hogy Eger erdélyi testvérvárosában december 23-án az egyik lakónegyed hőközpontjának a közelében felrobbant egy harminc tonna fűtőanyagot szállító tartálykocsi. A román állam tartozásai BUKAREST - November végén Románia belföldi tartozásalapja 74.899,3 milliárd lejt tett ki, a külföldi tartozás pedig 6.453,2 millió dollár volt. November 30-ig az állam a belföldi hitelpiacról 36.357,9 milliárd lej kölcsönt vett fel, különleges normatívák alpján további 23.084,4 milliárd lejt kölcsönzött a Pénzügyminisztérium, 15.457 milliárd lej pedig ideiglenes kifizetésekből állt össze. Mediafax Pro Uited« Székelyül« kiválóságai! - Csak torz tükörképe a valóságnak az, amit a helyi média közöl, 2001 egyik kihívása ezen változtatni - mondta egyebek között Szász Jenő polgármester december 28-án este, amikor díszoklevéllel tüntette ki azokat az udvarhelyieket, akik valamilyen szakterületen maradandót alkottak. Harmadik éve, amikor karácsony és újév között díszokleveleket oszt a polgármester és most is nagyszámú közönség előtt került sor az ünnepségre. 2000 végén a következő személyek részesültek kitüntetésben: Incze Béla nyugalmazott gépészmérnök, a bútorgyár volt igazgatója, a 2-es számú református egyházközség főgondnoka a bútorgyártás fejlesztésében kifejtett tevékenységéért; dr. Szász Dénes nyugalmazott unitárius lelkész, amatőr szobrász a városnak adományozott alkotásaiért, vallásoktató munkásságáért; Orbán Zsuzsa, az Orbán Alapítvány vezetője a szegény és fogyatékos gyermekek segítéséért; Bíró G. Albert matematika szakos tanár, feltaláló tudományos munkásságáért; Farkas András, a Metroplast igazgatója a matematikai szemléltetőeszközök gyártásában elért sikereiért; Tarcsi András és Bán István a gyeplabda sportág fejlesztésében elért sikereiért; Róth András Lajos, a Tudományos Könyvtár igazgatója kutatómunkájának elismeréseként; dr. Nagy Pál ideggyógyász főorvos több évtizedes tevékenységéért; Györfi József nyugalmazott könyvtárigazgató a modern városi könyvtár létrehozásában betöltött szerepéért; Haáz Sándor, a szentegyházi Gyermekfilharmónia karnagya zeneoktatói munkásságáért; Gyúrás István atya a betegek és rászorulók támogatásáért. Az ünnepeltek nevében dr. Szász Dénes mondott beszédet, művészi műsort mutattak be a Palló Imre Művészeti Iskola tanulói Mészáros Ildikó tanár vezényletével, Benczédi Hunor tanár pedig saját zeneművének előadását vezényelte. A rendezvény végén a szereplők, a kitüntetettek és a közönség a Polgármesteri Hivatal által felkínált állófogadáson búcsúztatta az óévet. F.D.L & 0®« ■ A decemberi tanácsülésen heves viták eredményeként született meg az a határozat, amely megnyirbálja a polgármester eddigi azon jogát, hogy előzetes tanácsi rábólintás nélkül bármikor külföldre utazhasson. Az RMDSZ-es tanácsosok megalapozottnak tartották kezdeményezésüket, az UPE testületileg ellene szavazott, Szász Jenő pedig munkája lebénítására tett lépésnek minősítette a határozatot. Az RMDSZ-frakció nevében Borbáth István terjesztett határozati javaslatot a tanács elé, amely arra kötelezi a polgármestert, hogy beszámoljon a külföldön tett látogatások céljáról, eredményeiről, de ami még fontosabb: előzetes jóváhagyás nélkül ne utazzon sehová, csak rendkívül fontos esetben. Az UPE részéről László János elmondta, hogy van már egy előző tanácsi határozat a külföldi utazásokkal kapcsolatosan, és a polgármester a múlt mandátuma idején is rendszeresen beszámolt utazásainak eredményeiről. Szász Jenő úgy értékelte, hogy tevékenységének lebénítását akarja elérni az RMDSZ. Borbáth István azzal replikázott, hogy nem akadékoskodni akarnak, hanem azt, hogy a költségvetésből külön keretet különítsenek el a külföldi utazásokra, a testületnek pedig tudnia kell, ki hová és miért utazik? Ványolós István is azt hangsúlyozta, hogy „nem kell dramatizálni a helyzetet”, de ki kell dolgozni azokat az elveket, szabályokat, amelyek alapján együtt dolgozik a tanács és a polgármester. Péter Pál olyan tihanyi utazást emlegetett, szeptember 14-17 között, amelyről a polgármester nem számolt be a tanácsnak. A polgármester válaszában elmondta, hogy egy korábbi meghívásnak tett eleget, és a testvérvárosi szerződés aláírása végett utazott Tihanyba, de erről nem tudta tájékoztatni a tanácsot, mert a testület nem volt törvényesen megalakulva. A polgármester felolvasta azt az 1997-ben hozott 31-es számú határozatot, amely felhatalmazta őt a külföldi utazásokra, miszerint tanácstagokat és irodavezetőket is nevesíthet a tárgyalások lebonyolítására. Végül az ülésvezető elnök, Bondor István szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot, s többséggel (11 mellette és 7 ellene) a testület elfogadta az utazások jövőbeli szabályozását. (fdd) Továbbra sincs alpolgármester ■ A Városi Tanács megalakulása körüli hercehurcában az UPE úgy választott alpolgármestert és úgy alakította meg a szakbizottságokat, hogy nem voltak jelen az RMDSZ-es tanácsosok ■ Hargita megye prefektusa felfüggesztette e döntésekre vonatkozó „csonka tanácsi határozatokat”, a legutóbbi tanácsülésen pedig az RMDSZ-esek kérték az új választás megtartását. Az RMDSZ-frakció nevében Borbáth István azt hangsúlyozta, hogy az alpolgármester megválasztása és a szakbizottságok megalakítása nem törvényes feltételek között történt, mert az ülésen nem volt meg a kétharmados jelenlét. Orbán Árpád alpolgármesteri funkciójából való felfüggesztésről Szász Jenő úgy vélekedett, hogy a 69-es számú helyhatósági törvény 47-es szakasza értelmében, a bizalmatlansági indítványt a tanácsosok egyharmada kezdeményezheti, de a felfüggesztéshez kétharmados szavazati szám szükséges. A tanácsosok többsége nem fogadta el a polgármester érvelését, és így helyet adott az alpolgármester visszahívására és a szakbizottságok újraalakítására vonatkozó határozati javaslatnak. Az UPE testületileg nem szavazott, és Szász Jenő polgármester bejelentette, hogy jogi úton megtámadja a határozatot. (F. D. D.) FlGYKLŐ tldVCujtílyi JftMsdó, 1061. fiMMÚi 4., eeStötfSk AZ RMDSZ : mi enged a... Városházából ■ A Polgármesteri Hivatal vezetősége és az UPE-s tanácsosok nem értik, hogy a helyi RMDSZ miért ragaszkodik a Városházán található irodákhoz, miért nem fogadja el a Kossuth utca 20. szám alatti felújított épület szobáit? Az RMDSZ-es tanácsosok azt kifogásolják, hogy velük erről a témáról nem kezdeményezett méltó párbeszédet a polgármester, csak felszólította a költözésre. - Egy intézményről szóló vita politikai törlesztés vitájává alakult át - mondta találóan Albert András tanácsos a december 28-án tartott ülésen. A vita elején Szabó Attila UPE-s tanácsos e kérdésben a „józan pragmatizmus” szerinti gondolkodás fontosságára hívta fel kollégái figyelmét, majd újból magyarázatot kért arra, hogy miért nem fogadja el az RMDSZ a Kossuth utcában felajánlott irodákat. Válaszában Borbáth István azt mondta, hogy erről a témáról 1996 óta nem alakult ki méltányos párbeszéd a Polgármesteri Hivatal és az RMDSZ között, a múlt havi tanácsülésen is csak a különfélék napirendi pontok között emlegették. Bondor István véleménye szerint az RMDSZ kiköltöztetése a Városházáról feszültséget keltett a városban, a szervezet székházat kért, nem olyan irodákat, amelyek közelében cukrászda és diszkó működik. Ladányi László, a Városi RMDSZ elnöke elmondta, hogy azért nem tettek eleget ez idáig a kiköltöztetési felszólításnak, mert nem tartották jó megoldásnak a Kossuth utca 20. szám alá költözni, félreeső helyen létesíteni képviselői és szenátori irodát, ahol 121 településről fogadják a lakosságot. Orbán Árpád elmondta, hogy nem érti az indulatot az RMDSZ részéről, hiszen több szervezet, köztük a Civitas is elköltözött a Városházáról, megértve, hogy az intézményeket szét kell választani. László János azt hangsúlyozta, hogy az előző tanács „stratégiai” döntéseket hozott a költözésekről, és érdemes lenne felmérni az anyagi kárt, amit az RMDSZ okozott a költözés halogatásával. Szász Jenő azt mondta: igenis voltak egyeztetések 1996-ban a kiköltözésről és ő sem érti, hogy miért nem tetszenek a jelenleginél nagyobb, teljesen felújított irodahelyiségek. A vita után többen is elfogadták Albert András azon javaslatát, mely szerint határidőn belül mindkét fél egyeztetéses alapon keresse a megoldást. E javaslat szellemében egy hónapig (január végéig) elhalasztották a székház ügyének tárgyalását, ezalatt pedig a Polgármesteri Hivatal, valamint az RMDSZ- választmány képviselete párbeszédet kezd és helyszíni szemlét tart. (F. D. D.)