Udvarhelyi Híradó, 2004. április (15. évfolyam, 64-82. szám)
2004-04-01 / 64. szám
A gáz miatt befagyhat a városházi számla Akár ismét lakat kerülhet a székelyudvarhelyi Városháza kapujára a tegnapi önkormányzati ülést követően - legalábbis a polgármester álláspontja szerint. Szász Jenő szerette volna elérni, hogy a képviselőtestület jóváhagyjon háromszázmillió lett a tartalékalapból gázszámla kifizetésére, de nem járt sikerrel. Egy ilyen elmaradás azonban a város számláinak befagyasztását vonhatja maga után. Rédai Attila A polgármester az ülés folyamán többször is erőltette a problémát, a lehető legszebben próbálta kérlelni a tanácsosokat, hogy „ne lehetetlenítsék el a hivatal működését”, de mindhiába. Borbáth István ülésvezető elnök, mint mondta, látatlanban nem akarta szavazásra bocsátani a kérdést, ezért a hivatal munkatársai előkeresték, és megmutatták neki a kézbesített számlákat, kifejtve, hogy a januári, februári és a napokban várható márciusi számla kifizetéséhez van szükségük a pénzre. A számok azonban az ülésvezető észrevétele szerint sehogy sem akartak találni, a számlaértékek öszszeadva nem tették ki a kért összeget. Időközben kiderült, hogy a hivatalnak a 2004-es költségvetésből rendelkezésére állt 130 millió lej földgázfogyasztásra, ám a polgármester közölte, ebből a tavaly év végi számlákat egyenlítették ki. Borbáth ezt a tényt is kifogásolta, kijelentve, hogy a polgármesternek nem utazgatnia kellett volna, hanem kifizetni a gázszámlákat. A személyeskedésbe menő vita során Szász demagógiával is megvádolta az ülésvezető elnököt, de persze ezzel nem jutott előbbre ügyével. A Borbáth által először felhozott, az összeg megítélését szerinte akadályozó formai ok az volt, hogy a hivatal nem számolt el gázfogyasztásával. Bár ez az akadály a számlák és a gázszolgáltató felszólításának felmutatásával az ülés folyamán elhárult, végül az elnök mégsem bocsátotta szavazásra a kérdést, kijelentve, hogy ő nem kíván döntést hozni az ügyben, de távozása után másvalaki átveheti az elnökséget, ha kívánja. A szedelőzködő tanácsosok között Balázs Piroska (képünkön) volt az egyedüli, aki kijelentette, ő obstrukcióként értékeli a történteket, amely akadályozza a hivatal működését. A továbbiakban a gázasok az elmaradások miatt felfüggeszthetik a szolgáltatást, de a nagyobbik baj, hogy energiahordozók költségeinek ki nem egyenlítése miatt egy vonatkozó sürgősségi kormányrendelet szerint az állami kincstár befagyaszthatja a hivatal számláit, működésképtelenségre kárhoztatva az intézményt. A város másfél milliárdos tartalékalapjából ugyanakkor 405 millióról rendelkezett tegnap a tanács, jóváhagyva - az ülésvezetőnek a legapróbb részletekbe belemenő felülvizsgálata után - 245 millió lett a katonai sorozásnak az önkormányzatot terhelő költségeinek kifizetésére, s 160 milliót a Samtid-programban való hozzájárulás kiegyenlítésére, amelyre a költségvetésben nem különítettek el keretet. Továbbra sincs döntés a Szinfo ügyében Noha a tegnapi ülésen napirendjébe felvette, az udvarhelyi tanács nem hozott semmiféle döntést a Szinfo ifjúsági információs és tanácsadó iroda helyzetének rendezéséről. Az intézménynek nem ítélt meg a tanács az idei költségvetésben működési keretet, ezért tevékenysége ellehetetlenült. Borbáth István ülésvezető elnök nem értette, miért kéri a hivatal egy, s az intézmény megalapításáról szóló határozat elfogadását, amikor a Szinfo már évek óta működik. A tanácesés a Számvevőszék témába vágó ellenőrzése kapcsán született jelentésével kapcsolatban is tett fel kérdéseket, e dokumentumban ugyanis megállapítást nyert, hogy 2003-ban a költségvetés bizonyos tételei alapján működött az iroda, holott tudomása szerint a testület nem fogadott el a büdzsében tételes összeget akkor sem a Szinfo számára. Borbáth eleinte nem akart szót adni a Szinfo vezetőjének, Kiss Zoltánnak, de Balázs Piroska tanácsos neheztelésének hatására végül megengedte, hogy megszólaljon, ám akkor is többnyire csak a feltett kérdésekre válaszolhatott. Balázs Piroska felszólalásában elmondta, ő nagyra értékeli a Szinfo és a másik városházi intézmény, a Tourinfo tevékenységét, támogatja működésüket, de törekedni kell a törvényesség betartására. A kérdésben jelenleg érvényes jogszerű előírás pedig a képviselőtestület azon határozata, amely kimondja a Szinfo és a Tourinfo összevonását. Ezt azonban a polgármesteri hivatal és az érintett intézmények, Kiss Zoltán szerint szakmai okokra hivatkozva, nem érvényesítették, az előírt határidő pedig már lejárt. A törvényesség betartására próbálta rávenni az érintetteket Ványolós István (képünkön) tanácsos is, aki szerint az ügyben „süketek párbeszéde folyik”, mert valójában senki nem kívánja a Szinfo megszüntetését, s az egész huzavona „a politikum miatt” van. Borbáth István javaslatára végül halasztották a kérdés rendezését, s Szász Jenő polgármester kijelentette, a következő tanácsülésre egy más tartalmú határozattervezetet terjeszt elő, amelyben költségvetésmódosítást kér a Szinfo javára. R. A. Udvarhelyi Híradó, 2004. április 1., csütörtök . Válasz a válaszra Frappáns választ adott az RMDSZ parlamenti képviselete a hitetlen Tamáséknak azzal, hogy igennel szavazott a székelyföldi autonómiatervezetre. Voksukkal újfent bizonyították, hogy vallják és vállalják közösségi alapértékeinket, érdekeinket. Ezt várná el a választó a polgári oldaltól is: konszenzusra törekvést, a téves döntés felelősségének vállalását. Polgári vezércsillagunk szerdai rádiós beszélgetésén vehemensen támadta az önkormányzati képviseletet. Olyan hangzatos, szalagcímeknek beillő jelzőkkel illette a tanácsot, mint például: „félszeg", „kicsinyes", „buta", „jelentgető”. Kartácstűz volt a javából. Vajon a polgármester melyik arcának higgyek? Ennek-e, avagy a nagyvilág előtti szépet mondásának? Mindenesetre a tanácsülésen, amelyet frakcióvezetőnk profi módon vezetett le, megpróbáltuk lebontani polgármesterünk érvrendszerét. Mindinkább körvonalazódik az igény, hogy ne dőljünk be félretájékoztatásainak, hogy gátat szabjunk féktelen utazási kedvének, hogy radikálisan változtassunk sok esetben a tanügyi intézmények rovására történő, számlakifizető szokásain. Ami a legfontosabb, hiányos információkra alapozott tanácsi döntésekbe ne menjünk bele! Az „akik félnek, azok élnek" vezérelvet nem csak a jegyző úr szívlelheti meg. Jólesett, hogy a kórház igazgatója megértően viszonyult a 7,9 milliárd lej megszavazásának halasztásához, hogy betarthassuk a törvényes előírásokat. Nem szenved csorbát a kórház fűtéshálózatának felújítása, sem a csereháti infrastruktúra építése, a tanács ehhez a fejezethez plusz milliárdokat szavazott meg, bőkezűbbnek bizonyult a polgármesternél! Sürgősen depolitizálni kell az ifjúsági, turisztikai, művelődési intézményeket, ez mindannyiunk érdeke. Nagyon bízom Kiss Zoltán úr józanságában, remélem, hogy szakmai és emberi rátermettségét csakis a kérdés konstruktív megoldása érdekében kamatoztatja. Kérem, ne hallgasson olyan személyekre, akiknek önzetlensége, ügybuzgósága megkérdőjelezhető. Minden választási kampányretorika kulcsszava: tisztesség, az a kulturált kampány, amelyben a tisztaság és a választékos nyelvezet kéz a kézben járnak. Olvasva a Polgári Válasz kampánylapot, csupa vitriolos, a tanácsot és az RMDSZ - szidó, gyalázó, vádoló, sulykoló, a patyolatfehér hadúrt közvetve magasztírást találtam. Mi ez, ha nem „üde”polgár(mesteri) gondolatifondorlati-utánzat? Apropó, a pénzek eltérítésében utolérhetetlen polgármesterünk akár tanácsirodát is nyithatna Alapítványi pénzek szakszerű kezelése” címszó alatt. A legfrissebb adalék ebben a témakörben megtalálható a Ziua napilap 2004. március 25-ei számában, a „Primarul euro-milion” írásban. Összegezve, nem közénk való az, aki mércét emel, de példát nem mutat. A politikához és újabban a történelemhez egyre többen értenek, vagy úgy tesznek, mintha értenének. Elnéző jóindulattal olvastam a „Polvál" egyik cikkírójának figyelemre méltó, mindenképpen egyéni hangvételű történelmi eszmefuttatását. Engedjen meg egy-két észrevételt kérdései margójára, fontossági sorrend és teljesség igénye nélkül. A „Börtön ” és „szabadság", az „euró” és „akarat” közötti párhuzama erőltetett, akárcsak nemzettársaink és az „édes mostoha" pesszimista megközelítése. Ferenc József és Ferenc Ferdinánd egy képbe hozása. December 1. nem ünnep számunkra, nem értünk és nem ellenünk van, egyszerűen létezik. Sajnos. Véleményem szerint a világosi bitófák árnyékában akkor látjuk majd a Szabadság-szoborcsoportot, amikor New Yorkban Bin Laden egész alakos szobrát. Végezetül úgy érzem, hogy a műfajokat nem érdemes összemosni, fogadjuk el, hogy a forradalmárok esküdöznek, a kocsisok parádéznak, a diplomaták koccintanak, s a „kölnivizet szagolni kell, nem meginni. ” ________________________________________Itszányolós A. István ! Kiigazításra szorul a költségvetés A kórház fűtésrendszerének felújítására központi alapból juttattak 7,9 milliárd lejt. Ennek elköltését csak az intézmény fűtésrendszerének felújítására engedélyezték. Az ülésen, dokumentáció hiányában, a tanács és a megyei pénzügyi igazgató tévesen értelmezte ennek elköltési lehetőségét, és ebből 3,9 milliárd lejt más kórházi célokra is felosztottak. A tegnapi tanácsülésen a költségvetés módosításával vissza kellett volna utalni a 3,9 milliárd lejt a fűtésrendszer javítására. Ehhez azonban módosítani kell az éves költségvetést, ám ezt a törvény csak júliustól engedélyezi. A fűtésrendszer felújítási munkálatainak megkezdése a kórház számára azért sürgős, hogy azokat őszig be lehessen fejezni. A költségvetés tervezésénél hiba történt, amelyet később a prefektus is észrevételezett, és időközben előkerült több dokumentum, ami igazolja, hogy a kórháznak központi támogatásból szerzett 7,9 milliárd lejt csak az említett célra lehet elkölteni. Ebben az esetben már nem a költségvetés módosításáról, hanema hiba kiigazításáról van szó, és ezt meg lehet tenni július előtt is. A tanács úgy döntött, hogy erről egy megerősítő dokumentumot, levelet kér a megyei tanácstól, és mihelyt az megérkezik, azonnal kiigazítják a költségvetést, és a nevezett célra utalják a tévedésből máshová irányított 3,9 milliárd lejt is. Addig is - a kórház vezetőségének megnyugtatására - a tanács elvi beleegyezését adta a kiigazítás végrehajtására. bágyi Udvarhelyi Híradó Független információs napilap Főszerkesztő: Jakab Árpád Ügyvezető: Költő Bálint Alapítási év: 1990 Megjelenik munkanapokon Kiadó: Infopress Rt. Szerkesztőségi tagok: Barabás Blanka, Bágyi Bencze Jakab, Katona Zoltán, Kiss Edit, László Miklós (Székelykeresztúr), Máthé László Ferenc, Rédai Attila, Sólyom Erika Tördelők: Fülöp Lóránt, Sala Irma, Seres Zoltán * Apróhirdetés, reklám: Bombér Melinda előfizetni az Udvarhelyi Híradó lapkézbesítőinél vagy a postahivatalokban lehet. Apróhirdetéseket a Bethlen-negyedi HÍDFŐ-butikban is felvesznek munkanapokon 8—20 óra között. Az (X)-szignóval ellátott szövegek fizetett reklámok, közlemények. A megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik! Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a beérkezett levelek és másféle írások közléséről döntsön. Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza! A szerkesztőség címe: 535600 Székeiyudvarhely, Bethlen Gábor u. 2. sí. Telefon: 0266-210036; fax: 0266-218340 Honlop: www.uh.ro;www.udvorhelyihirndo.ro . E-maih uh@uh.ro Hirdetésfelvétel és terjesztés: Bethlen Gábor u. 2. sz., hétköznap 8-16 óra között. Tel.: 0266-218361; E-mail: marketing@uh.ro