Új Barázda, 1935. július (17. évfolyam, 31-33. szám)
1935-07-14 / 31. szám
2 Mi a társadalmi osztályokat egymástól elszigetelő válaszfalakat kívánjuk lerombolni és az egész magyar népet egy közös nagy nemzeti elgondolásban és szervezetben egyesíteni, amely elgondolás magyar is s keresztény is egyúttal. Elgondolásunk ezen végső következményénél ismét csodálatosan hasonló és azonos úton haladunk a pápai körlevél elgondolásával. Mindketten annak a megismeréséhez jutunk el együtt, hogy a nemzetnek regenerációra, újjászületésre van szükségük, mégpedig elsősorban erkölcsi újjászületésre és ennek előfeltételét, egy új, nagy, hatalmas közszellem kitermelése képezi. „Mélyebb és áthatóbb tekintettel észrevesszük, — mondja a pápai körlevél — hogy a társadalom forrón óhajtott megújulását egy benső lelki megújulásnak kell megelőznie, a keresztény szellemben, amelyet a gazdasági téren olyan nagyon sokan megtagadnak". Ezek az apostoli szavak bizonyára erős visszhangra találnak párttársaink millióinak lelkében és acélozni fogják akaratukat a további küzdelemre. A Magyar Agrársajtó Szindikátus évi közgyűlése Folyó hó 3-án tartotta éves tisztújító közgyűlését az O3VIGE termében a Magyar Agrársajtó Szindikátus, dr. Vantsó Gyula m. fdr. gajd. főtanácsos elnöklete alatt. A közgyűlésen a magyar agráriró- és ujságirótársadalom tagjai nagy számban vettek részt. A megejtett tisztújításon elnökké: dr. Vantsó Gyula m. kir. gazdasági főtanácsos; alelnökké: dr. Baross Endre, Serényi Gusztáv és Glaser Géza; ügyvezető főtitkárrá: Bíró Imre Boldizsár; pénztárnokká: dr. Szilágyi László választottak meg. Stolte Soós Lénárt fejezte ki elismerését és köszönetét a Szindikátus elnökének, majd Drózdy Győző országgyűlési képviselő tolmácsolta a közgyűlés köszönetét Biró Imre Boldizsár ügyvezető főtitkárnak. A közgyűlés elhatározta, hogy megalakítja a napilapok agrárszindikátus bizottságát, amelynek elnökévé Natter-Nád Miksa, a Nemzeti Újság szerkesztője választatott meg. „ Gentry 66 úri szabóság Bárányos Mihály Budapest, II., Fő utca 57. szám. Az összes csoportok értekezleteinek helye és pontos ideje megtudható a Központban a hivatalos órák alatt, a szervezési osztálynál. A vendéglőkben tartott értekezleten a fogyasztás nem kötelező. | VI BARÁZDA 1985 Juliim 14, vasárnap Nagy méltóságú Miniszter úr, Kegyelmes Uram! Alulírottak azzal az alázatos kéréssel fordulunk Nagyméltóságodhoz, hogy alábbi kérésünket meghallgatni és teljesíteni méltóztassék. Alulírottak mindannyian mendei földművesek vagyunk, igen súlyos anyagi körülmények között élünk, a legnagyobb szegénységben és csak Istenben vetett törhetetlen hitünk, vezetőink iránt táplált feltétlen bizalmunk tartja bennünk a lelket. Nagy szegénységünkben sok próbálkozás után, örömmel fogadtuk a fhaglódi izraelita hitfelekezetű mészáros segítőkezét, ki nekünk tehenet volt hajlandó adni tartásra, hogy mint mondotta: segítsen rajtunk; a teheneket vásárokon 100—150 pengőért vásárolta meg és napi tejhozamának a felét kellett visszafizetnünk használati dij fejében, egy liter tej árát 16 fillérrel számítja be és naponként 3~4 liter tej árát tartozunk megfizetni, a tehenet fel kell hizlalnunk, amit gyakran ellenőriz, hogy aztán később egy másik sovány tehénnel cserélje ki. Naponként 48 fillért számítva, egy évben 175 pengő 20 fillért fizetünk és azonkívül 172 tehenet feljavítunk. Úgy érezzük Nagy méltóságú Miniszter Úr, hogy a mi nagy nyomorúságunk igen ki van uszorázva, hiszen körülbelül 180—200%-os kamatot fizetünk egy évben. Legalázatosabban kérjük Nagyméltóságodat, hogy a földmivelésügyi kormányzat adasson nekünk tehenet, mi egy év leforgása alatt a tehén vételárát a kamatokkal együtt visszafizetjük. Nagy méltóságod ezzel az intézkedésével a legsötétebb nyomor széléről rántana viszsza bennünket és lehetővé tenné a nagy szegénységünket lelketlenül kiszorázótól való megszabadulásunkat. Kelt Mendén, 1935 junius 23-án. Alázatos szolgái Benkó Ferencs. k. Gér Márton s. k. Mende, Briepuszta *) A fenti kérvényt küldöttek be illetékes helyre való továbbítás céljából szerkesztőségünkbe, melyet figyelemreméltó tartalmánál fogva közreadunk, hogy tudja* meg a nyilvánosság, hogy az élelmes kufárok vidéken miként keresik meg a szegény gazdaközönségen szíves szolgáltatásaik bőséges ellenértékét. Milyen termést várhatunk? A földmivelésügyi minisztérium július hó 6-án közzétett hivatalos vetésjelentése szerint a várható termés az idén: Búza 20.2, rozs 7.1, árpa 6, zab 2.4 millió métermázsa. Búzából tehát 2.6 millió, rozsból 913.000, árpából 653.000 métermázsával több, zabból viszont kb 150.000 métermázsával kevesebb lesz a termés. A repcéből, melynek aratását és cséplését is befejezték, 19.445 métermázsával több termett, mint tavaly, a terméseredmény 102.487 métermázsa. A tengeri a szárazságot eddig jól bírta, a csőképződés is megindult. A burgonyából a várható termés nem biztató, a gumók nem eléggé fejlettek. A cukorrépa, takarmányrépa jól áll. A kerti vélemények kivétel nélkül sínylik a változó időjárást. A komló, kender szépen fejlődik, a dohány viszont gyengén. Korai gyümölcs: barack, cseresznye, meggy silány termést adott, almából, körtéből, szilvából közepes termés volt. A szőlő virágzása befejeződött, a jég és peronoszpora sok helyen okozott kárt. Szigorúbb lesz a vasárnapi munkaszünet Általános régi kívánság a vasárnapi munkaszünet teljesebbé tétele. Ennek a kívánságnak tesz eleget az ipari munka vasárnapi szünetelésének kiterjesztéséről szóló kereskedelemügyi miniszteri rendelet, amely a „Budapesti Közlöny" július hó 9-iki számában jelenik meg. Eddig munkaszüneti napokon — egyes kivételektől eltekintve — Budapest székesfőváros területén csupán élelmiszereket volt szabad és pedig reggel 7 és 9 óra között árusítani, az ország egyéb területén azonban mindennemű kereskedelmi és ipari árusítás végezhető volt délelőtt 7 és 10 óra között. Sőt, azokat az üzleteket, amelyekben kizárólag kenyeret, péksüteményt és gyümölcsöt, illetve tejet és tejterméket árusítanak, eddig az ország egész területén reggel 7 órátóldéli 12 óráig, illetve délután 1 óráig volt szabad nyitva tartani. Ezzel szemben az új rendelet értelmében a székesfővárosban, valamint vidéki törvényhatósági jogú és megyei városokban munkaszüneti napon az élelmiszerek közül is csak a romlékony és midhatatlanul szükséges élelmiszereket, azaz: tejet, tejterméket, kenyeret, péksüteményt, zöldséget, főzeléket, gyümölcsöt, valamint élő és leölt baromfit — egyéb húsfélét pedig csak a nyári időszakban — szabad árusítani és ezeket is csupán 1 órán keresztül. Azokat a nyílt árusítási üzleteket pedig, amelyekben kizáróan kenyeret, péksüteményt és gyümölcsöt, illetve tejet és tejterméket árusítanak. a jövőben munkaszüneti napon csupán 3 órán át szabad nyitva tartani. Kis- és nagyközségekben ez a szigorítás ily mértékben a mezőgazdasági lakosság érdekében nem volt keresztülvihető, azonban az árusítás lehetőségét ezeken a helyeken is a rendelet az eddigi 3 órai időtartamról 2 órára csökkenti. Azoknak a vidéki városoknak területére, ahol vasárnapokon hetivásárt tartanak, mindaddig, amíg a hetivásárokat köznapra át nem helyezik — ebben az irányban a lépéseket a kormány sürgősen folyamatba teszi — átmenetileg az árusításra a községekre vonatkozó rendelkezés az irányadó. A rendelet tehát a valláserkölcsi és társadalmi szempontból egyaránt fontos munkaszünetet, amennyire ez a mai viszonyok között lehetséges, részben megvalósítja. A petróleum gyárak árdrágítás? Miért nem lép közbe a kormány? Pár hónappal ezelőtt a magyar petróleumfinomítók kartelle minden indokolás nélkül a mezőgazdasági vámmentes petróleum árát 17 pengőről 19 prngőre emelte fel. A most meginduló cséplési s. az ezt követő talajelőkészítő munkálatoknál érzékenyen érinti ez az érthetetlen áremelés a gazdaközönséget s a magunk részéről nem tudjuk megérteni, hogy a kormány miértnézi tehetetlenül a petrolum-kartel garázdálkodását. Miért nem kényszeríti a gyárakat, hogy az illetékes minisztérium elé terjesszék a kalkulációjukat s miért tűri, hogy az ezer bajjal, gonddal küzködő gazdákkal teljesen indokolatlanul, 20 százalékkal magasabb árakat fizettessenek az állami kedvezményeket élvező hazai petrolyemfinomítók. Könyvismertetés. Dr. Neppel György szerkesztésében és kiadásában egy rendkívül tanulságos és figyelemreméltó könyv jelent meg az „Önműködő pisztolyokról és géppisztolyokról". A könyv igen tanulságos történeti ismertetést nyújt a pisztolyok fejlődéséről a legrégibb időktől egészen a legújabb időkig. A különböző pisztolyokat és szerkezetüket huszonkilenc képben mutatja be a szerző. A könyv, melynek ára 60 fillér dr. Neppel Györgynél (Budapest, IV., Váci utca 75. V. emelet) rendelhető meg. Falat radíroz! Poloskát irt. Hadirokkant iparosok szövetkezetének üzemi érdekeltsége. Féregirtó. Lakástakarító. Falradirozó vállalat. Csengery u. 40. Telefon: 11-8-77. 23-6-13. 25-6-99. Modern lakás takarítás, festés, mázolás! Egyes bútorok ciánozása 4 P-től. Szobánként jár 8 P-től. Falladkozás, garanciával 4 P-től. Fenti munkákat hadviselt vegyészmérnökök végzik. Vidékre árajánlat díjmentes.