Mértékadó, 2015. január 5. - december 21.
2015-05-04
______________________Évfordulók_______________________________2 •• Ünneplőben... A magyar néptánc somogyországi nagykövetei Hatvanöt év különösen nagy idő egy amatőr néptáncegyüttes életében, ahol időről időre cserélődnek táncosok, tánckarvezetők, koreográfusok, zenészek. A folyamatosságot a néptánc, a népzene iránti töretlen rajongás jelenti; a próbák izzadságszaga s a színpadi siker idehaza és külföldön. Ahogy egy jó könyv, úgy a tánc is élni és szeretni tanít bennünket. Elaltatott álmainkat, talán végleg eltemetett vágyainkat hozza felszínre, miközben fiatalságunkat is felidézi. Azt a tüzet éleszti újjá, amely soha nem hunyhat ki a néptáncosok szívéből-lelkéből, mozdulataiból és gondolataiból sem. Amely fogódzót jelenthet az embernek, megmaradást a nemzetnek, főhajtást az elődök tudása és hűsége előtt, akik kincset bíztak ránk. A magyar népművészet nagykövetei ők, a néplélek táncos lábú éltetői. Vaskos humor és tragédia egyaránt megjelenik náluk, az autentikus számokban éppúgy, mint a táncszínházi produkciókban. Az élet teljességét adva, szentet és profánt ötvözve száll a dal, perdül a szoknya, lendül a láb, miközben sírva dalol a hegedű meg a nagybőgő, és a húrokon pajkos táncot jár a cimbalomverő... Az ünnep mámora lassan a múlté, hiszen a Somogy Táncegyüttes csaknem egy hónapig ülte hatvanötödik születésnapját. Újra százak és százak látták műsorát a kaposvári Agórában, amely bemutató- és próbahely is. Az alapítványi formában működő együttes már a múlt év közepén megszólította „öreg" táncosait, hogy kezdjék meg az edzést, mert advent idején újra várja őket a színpad, hogy évtizedek dalait, táncait újraélve ésalkotva - igaz, jobbára már nagyszülői korban - lépjenek a közönség elé. Az első hívó szóra jöttek, és megmutatták: nem hamvadt el még a parázs. E jeles születésnapon kiállítás is nyílt a régmúltat és a jelent megörökítő fotókból, melyek egy-egy jelentős eseményt villantottak fel. Hazai sikereket és vendégszereplések ízétörömét. A koreográfiák mögött pedig megjelent az alkotó: Együd Árpád, Csikvár József, Vida József Novák Ferenc, Foltin Jolán, Stoller Antal, Nagy Albert, Mosóczi István, Merczel István, Sára Ferenc, Kovács Márton, Túri Endre, no meg a legfiatalabb koreográfusnemzedék két tagja: Bogdán Gergely és Merczel Sára. A felsorolás nem teljes, s nem is lehet az, hiszen mérhetetlen az a gazdagság, amellyel a Kanyar József által 1949-ben alapított Somogy Megyei Népi Együttes hozzájárult a hazai folklórkincs megőrzéséhez, feldolgozásához és átörökítéséhez. Az európai, ázsiai, sőt algériai színpadokon is ismert tánccsoport tagjai - akiknek egy alkalommal Juliette Greco, a neves francia színésznő, sanzonénekes is elküldte virágait, mivel oly nagy hatással voltak rá - számos alkalommal tértek haza különféle díjakkal az országos és nemzetközi néptáncfesztiválokról, s dobogós helyeket, kiváló minősítéseket szerezve ropták tovább. Mert a tüzet éltetni kell... Az autentikus néptáncelemekből építkező, hagyományos folklórprodukciókhoz szokott közönség ízlését már a nyolcvanas években táncszínházi műveivel próbálta formálni Mosóczi István művészeti vezető, aki a Duna Művészegyüttes koreográfusa is volt egy időben, ám némelyek fanyalogva fogadták, mondván: túl sok színházi elemet használ. Pedig remekművek születtek; gondoljunk csak az Amerikai dalra, a Tavaszi szélre, a Ballada I-II-re, a Cirkuszra, amelyek katartikus ereje vagy éppen könnyedsége, de leginkább újszerűsége örökre fogó tintaként beleíródott a ma.