Mértékadó, 2015. január 5. - december 21.

2015-05-04

______________________Évfordulók_______________________________2 •• Ünneplőben... A magyar néptánc somogyországi nagykövetei Hatvanöt év különösen nagy idő egy amatőr néptáncegyüttes életében, ahol időről időre cserélődnek táncosok, tánckarvezetők, koreográfusok, zené­szek. A folyamatosságot a néptánc, a népzene iránti töretlen rajongás jelenti; a próbák izzadságszaga s a színpadi si­ker idehaza és külföldön. Ahogy egy jó könyv, úgy a tánc is élni és szeretni ta­nít bennünket. Elaltatott álmainkat, ta­lán végleg eltemetett vágyainkat hozza felszínre, miközben fiatalságunkat is felidézi. Azt a tüzet éleszti újjá, amely soha nem hunyhat ki a néptáncosok szívéből-lelkéből, mozdulataiból és gondolataiból sem. Amely fogódzót je­lenthet az embernek, megmaradást a nemzetnek, főhajtást az elődök tudása és hűsége előtt, akik kincset bíztak ránk. A magyar népművészet nagykö­vetei ők, a néplélek táncos lábú éltetői. Vaskos humor és tragédia egyaránt megjelenik náluk, az autentikus szá­mokban éppúgy, mint a táncszínházi produkciókban. Az élet teljességét ad­va, szentet és profánt ötvözve száll a dal, perdül a szoknya, lendül a láb, mi­közben sírva dalol a hegedű meg a nagybőgő, és a húrokon pajkos táncot jár a cimbalomverő... Az ünnep mámora lassan a múlté, hiszen a Somogy Táncegyüttes csak­nem egy hónapig ülte hatvanötödik születésnapját. Újra százak és százak látták műsorát a kaposvári Agórában, amely bemutató- és próbahely is. Az alapítványi formában működő együttes már a múlt év közepén megszólította „öreg" táncosait, hogy kezdjék meg az edzést, mert advent idején újra várja őket a színpad, hogy évtizedek dalait, táncait újraélve és­­alkotva - igaz, job­bára már nagyszülői korban - lépjenek a közönség elé. Az első hívó szóra jöt­tek, és megmutatták: nem hamvadt el még a parázs. E jeles születésnapon ki­állítás is nyílt a régmúltat és a jelent megörökítő fotókból, melyek egy-egy jelentős eseményt villantottak fel. Ha­zai sikereket és vendégszereplések ízét­­örömét. A koreográfiák mögött pedig megjelent az alkotó: Együd Árpád, Csikvár József, Vida József Novák Ferenc, Foltin Jolán, Stoller Antal, Nagy Albert, Mosóczi István, Merczel István, Sára Ferenc, Kovács Márton, Túri Endre, no meg a legfiatalabb koreográfusnemze­dék két tagja: Bogdán Gergely és Merczel Sára. A felsorolás nem teljes, s nem is lehet az, hiszen mérhetetlen az a gazdagság, amellyel a Kanyar József által 1949-ben alapított Somogy Megyei Népi Együt­tes hozzájárult a hazai folklórkincs megőrzéséhez, feldolgozásához és át­örökítéséhez. Az európai, ázsiai, sőt al­gériai színpadokon is ismert tánccso­port tagjai - akiknek egy alkalommal Juliette Greco, a neves francia színésznő, sanzonénekes is elküldte virágait, mi­vel oly nagy hatással voltak rá - szá­mos alkalommal tértek haza különféle díjakkal az országos és nemzetközi néptáncfesztiválokról, s dobogós helye­ket, kiváló minősítéseket szerezve rop­ták tovább. Mert a tüzet éltetni kell... Az autentikus néptáncelemekből építkező, hagyományos folklórproduk­ciókhoz szokott közönség ízlését már a nyolcvanas években táncszínházi mű­veivel próbálta formálni Mosóczi István művészeti vezető, aki a Duna Művész­­együttes koreográfusa is volt egy idő­ben, ám némelyek fanyalogva fogad­ták, mondván: túl sok színházi elemet használ. Pedig remekművek születtek; gondoljunk csak az Amerikai dalra, a Tavaszi szélre, a Ballada I-II-re, a Cirkusz­ra, amelyek katartikus ereje vagy éppen könnyedsége, de leginkább újszerűsége örökre fogó tintaként beleíródott a ma.

Next