Új Ember, 1952 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1952-01-07 / 1. szám

­ Nem tudjátok-e? A Szent Család ünnepének evan­géliuma tulajdonképen egy igen kellemetlenül induló családi jelenetet mond el azok életéből, akiket az Egyház példaképen kí­ván odaállítani mindnyájunk elé. A Gyermek, aki éppen annyira igazán gyermek, mint amennyire igazán Isten, elvesz a húsvéti tö­megben. A szent ünnepekre pedig ebben az időben nem csupán ke­gyes tekintetű izraeliták gyűltek össze az evangéliumi fővárosban, hanem ravasz szíriai kalmárok, si­vatagi nomádok, zsebmetszője, tol­vajok, bérgyilkosok is, akik igazán nem riadtak vissza holmi gyermek­­rablástól. Mi, akik évről évre halljuk az evangéliumi szakasz magasztos befejezését, túlságosan hamar és könnyen siklunk át azokon az ag­godalmakon, amelyeket a 26—28 esztendős názáreti fiatalasszony élt át jegyesével együtt az úton, míg a szent város tornyai egyre ki­sebbre zsugorodtak össze mögöt­tük. Pedig éppen­ itt kezdődik a 12 éves Jézusról szóló evangéliumi rész­­legmélyebb tanulsága. Abban az aggodalomban, mely ott az úton gyötörte a két szelíd terem­tést. Igen, abban az izgalomban kezdődik az evangéliumi szakasz tanulsága és abban a kitörésben, amely a legszelídebb édesanya aj­kát ott a templom boltívei alatt elhagyta: »Gyermekem! Miért cse­lekedtél így velünk? Íme, atyád és én bánkódva kerestünk Téged!« Lám, a Legszentebb Család sem tud megmenekülni azoktól az ag­­­-, fárm­októl, gyötrődésektől, vé­leménykülönbségektől és íme, amint látjuk, a vitáktól, amelyek elkerülhetetlenek mindenütt, ahol két nemzedék él együtt. A gyer­meket ragadja, viszi a maga éle­tének mozgatója: a hivatás, a haj­lam, sugallat, vágy, emberi vagy isteni szó. Mert mind­ez az ő lé­tének a törvénye. A szülő létének viszont az a törvénye, hogy lesse gyermeke lábát, nem botlik-e, nézze az utat, amelyre lép, nin­­csen-e rajta szakadék vagy éles kő, szorongva figyelje a tömkele­get, amelybe az belép, hogy vájjon angyal fogja-e meg a kezét vagy szörnyeteg. A Szent Család izgalmasan kez­dődő húsvéti kalandja Jézus fi­gyelmeztető szavaival végződik: »Ő pedig monda nekik: Miért, hogy engem kerestek? Nem tudjátok-e, hogy az én Atyám dolgaiban kell lenn­em? ...« Az »Atya dolgai« minden gyermekben megvannak, minden gyermekben megnyilatko­zik Isten akarata, hajlamaiban, hivatásában, céljaiban, sokszor apró kicsi kedvtelések formájában is. Nos, a gyermek hivatása je­lenti az »Atya dolgát«, azaz az isteni célt, a család legmélyebb lé­nyegét és feladatát. Isten akara­tát akkor teljesíti, azaz szentté akkor válik teljesen a család, ha a clülök megkeresik, megtalál­ják és éleszteni tudják gyerme­kükben azt a hivatást, amely ál­tal ez tökéletessé és társadalmilag leghasznosabbá bontakozhatik ki. A Gyermek küldetése, hivatása volt az, ami előtt Mária és József a jeruzsálemi templomban fejet hajtottak. Ezért engedelmeskedett nekik Isten is az ő második sze­mélyében, felmagasztalván őket s minden apa és minden anya előtt. [ S. F. ] Püspöki körlevelekből A karácsonyi ünnepek és az év vége alkalmából püspökeink atyai szavakkal fordultak egyház­megyéik híveihez. Dudás Miklós hajdúdorogi gö­­rögszertartású püspök főpásztori szózatából közöljük a következő részeket: »A Megváltó nemcsak Isten dicsőségét valósítja meg és hirdeti a mi számunkra, hanem megvalósítja és meghirdeti a bé­kességet is a jóakaratú emberek­nek. Megvalósította a békességet Isten és ember között, midőn a bukásból felemelt emberi termé­szetet kibékítette, egyesítette Is­tennel. Megvetette alapját az em­ber és ember közötti békének, ami­kor az örök Atyának gyermekeit, az egyetemes emberiséget a maga szent testvériségében egyesítette. Az emberiség egymás közötti bé­kéjének örök alapja, az isten­­gyermekség és a Krisztusban való testvériség örökérvényű igazsága és ténye... Nekünk sokkal drá­gábbak templomaink, a hit, az emberi műveltség, tudomány, ipar és művészet alkotásai, a nép fel­­emelkedését szolgáló alkotások, semhogy ezek megsemmisítését akarnák. Sokkal jobban szeretjük népünket ahhoz, hogy mérhetetlen szenvedést, nyomort és tömeges pusztulást akarnánk reá zúdítani. Egyházunkkal együtt mi a békét tekintjük az emberiség egyik leg­főbb kincsének. Ezt ápoljuk, erre buzdítjuk és neveljük őket A mi békeakaratunk nem az erőn és erőszakon, nem a gyilkos fegyve­reken nyugszik, hanem isteni Megváltónknak, a karácsonyi Kis­dednek békéjén, ami a népek, nemzetek kölcsönös szeretetét, az emberiség közös megértését és testvéri egyességét jelenti.« Papp Kálmán győri püspök töb­bek között a követekzőket írja: sői, az egyházmegye nagy lelki családjának tagjai, nem jöhettek el valamennyien a közös atyai házba, a győri székesegyházba. Azért, mint az egyházmegye lelki­atyja és főpásztora, Jelekben én kereslek fel Benneteket otthonai­tokban, buzdító szavaimon keresz­tül én megyek el Hozzátok templomaitokba, hogy együtt részesülhessünk azokban a gazdag kegyelmi ajándékokban, amelyeket a mindenható Isten ezeken az ünnepeken tartogat szá­munkra.« Az első ajándék —foly­tatja a körlevél — az örömhír, hogy a betlehemi Jézus elsősor­ban a szegény, az alázatos, az egyszerű hívőké. »A betlehemi já­szolnál minden kicsiny, szerény és igénytelen. Nincsenek itt szín­pompás falfestmények, égigérő m­árványoszlopok, arany-ezüst gy­ertyatartók, nincs­­ még csillogó karácsonyfa sem, csak nyirkos barlang, faragatlan terméskövek, nehéz sötétséggel küzdő olajlámpa és bárdolatlan jászol. Kicsiny itt az Isten, aki kerek gyermekarc­ban mosolyog ránk. Egyszerű az édesanya, aki az édesanyák örök szeretetével hajol a jászol­ fölé, igénytelen Szent József, szegé­nyek a pásztorok, akik először kaptak meghívást az Istengyer­mek bölcsőjéhez. És mégis a ra­gyogó csillag itt állott meg, az ujjongó angyali ének itt hangzott fel, a világ mindenható Urának megváltó útja Betlehemből­ indult el. ...Imádkozzatok a szeretetért és békességért... könyörögjetek buzgón a Béke Fejedelméhez, hogy a háború ijesztő rémét, fék­telen öldökléseit, embertelen nyo- Tít a­ l­igát és »..* ' * s íratható­san tartsa távol tőlünk és szere­tetével alapítsa meg a tartós béke országát közöttünk.« Brezanóczy Pál, a kassai és a rozsnyói egyházmegye magyar­országi részének püspöki viká­riusa hangsúlyozza annak felbe­csülhetetlen jelentő­ss­­ét,­­hogy nyugalomban élvezhetjük, békésen ülhetjük meg a szentestét. Első­sorban az isteni szere­ptnek kell érte hálát adnunk, m­rt ez osz­latta el a bűn éjszakáját és hozta a földre az eget. De hálatelt lé­lekkel forduljunk azok felé is, akiknek munkája megterítette asz­talunkat,­­akik a holnapot szem­lélő homlokáról elhessegették a nyomasztó gondokat, akiknek pél­dás áldozata hivatott biztosítani nemcsak karácsonyunk békéjét, hanem a békés és boldog új esz­tendők egész sorát«.­ ­ Szent Péter ereklyéi? Beszámoltunk már azokról a nagyjelentőségű ásatásokról, ame­lyeket még 1939-ben kezdtek el a Vatikánban, Szent Péter bazilikája alatt. Az Osservatore Romano eddigi beszámolóiból arról is ér­tesülhettünk, hogy a kutatók mint­egy hét méterrel a bazilika alapjai alatt egy kiterjedt pogány teme­tőre bukkantak. Sírfeliratok nyo­mán kétséget kizáró bizonyosság­gal állapították meg, hogy ez a temető Nero cirkuszának közelé­ben volt. Ez viszont megerősíti azt a hagyományt, hogy Szent Péter sírja ebben a temetőben volt vagy legalábbis ennek a közelében. Ezen a nyomon továbbhaladva bukkan­tak egy sírra, melynek szűk kő­előcsarnokában több görög és la­tin felírású táblát találtak. A táb­lákon Szent Péter apostolhoz in­tézett imák és segélykérések szö­vegét fedezték fel. Romanelli pro­fesszor — az ásatások vezetője — egyik nyilatkozatában kijelenti, hogy most már topográfiailag két­ségkívül megállapítható Szent Pé­ter apostol temetkezési helye. Mindezeket az értesüléseket most egy újabb hír egészíti ki. A Catholic Herald egyik legutóbbi számában feltűnést keltő riportot olvashatunk az ásatásokról. A ri­portot főként az teszi rendkívül ér­dekessé, hogy részletes leírást kö­zöl arról az ereklyéről, melyet ásatások közben találtak s most a pápa magánkápolnájában őriznek s melyről az a feltevés, hogy Szent Péter apostol földi maradványai­nak egy része. Az emberi csont­ból és bíborszövetmaradványokból álló ereklyéket egy terakolla és egy azt borító márvány doboz őrzi. Mindezideig sem a pápa, sem pedig az ásatások vezetői nem nyi­latkoztak az ereklyédet illetően. De a kutatások rendkívül szigorú tudományossággal megvizsgált adatai arra látszanak mutatni, hogy a csontok az első pápa földi maradványai. Remélj­ük, a további kutatás és tudományos vizsgálat tisztázni fogja, hogy helyes-e ez a vélemény. Ára 1 forint VIll. évfolyam • KATOLIKUS HETILAP • 1. szám MARGIT VESZPRÉMBEN ÖTETSZÁZ évvel ezelőtt, 1252- ben költözött át Veszprém városából a hajdani dunai vadas­­kertbe, a Nyulak Szigetére, amely Budával és Óbudával együtt ugyancsak a veszprémi püspök­ség területéhez tartozott még ak­kor. Egyházmegyéje és gyermek­korának városa ebben az évben tartják ennek a költözésnek s a veszprémi gyermekidőknek emlé­kező esztendejét. CZENT MARGIT talán az *■' egyetlen személyisége a ma­gyar középkornak, akinek annyira intim aprólékossággal ismerjük és tudjuk elképzelni gyermekéveit! Tudjuk róla azt is, hogy amikor Veszprémbe került, még hibásan beszélt — valószínűleg selypített — ami egy három-négyéves kis­lánynál egyáltalában nem külö­nös. Tudtak arról is, milyen so­káig hitte, hogy az a hatalmas, sokszor kemény és sokszor édes asszonyi jelenség, Olimpiádesz asszony, akit első eszmélödései óta látott maga fölé hajolni s akit anyjának is szólított, valóban az édesanyja. Ez az Olimpiádesz asszony maga is rendkívül­ egyéniség! Egy délvidéki bán fiatal özvegye, mindössze huszonnégy éves, ami­kor megismerik Margit szülei és rábízzák csecsemő­lányukat. Ettől kezdve az életét egészen odaadva, igazában inkább ő Margit anyja. A szülőédesanya, IV. Béla ki­­rály felesége, a gyönyörű és ked­ves Laszkarisz Mária, a bizánci császárlány, mindenütt együtt akar lenni urával s követi őt an­nak az ország egyik végétől a másikig érő útjain. Az utazás vi­szontagságai nem alkalmasak arra, hogy egy néhány éves, majd növésbe jutó gyermekleánykát hurcoljanak magukkal. A királyi pár maga sem feledkezett meg a saját ifjúkora szerelmi történeté­ről: Laszkarisz Máriát, akit még alig bimbózó gyermeklányka ko­rában hoztak feleségül a még ifjú Bélának messze Kis-Ázsiából, úgy megszerette a fiatal herceg, hogy akkor sem engedte magát elsza­kítani tőle, amikor apja a házas­ságuk ellen fordult s a gyermek­asszonykát elüldözte, kivetette az országból. A húszéves Béla utána szökött szomszéd földre, gye­pükön által, s kész lett volna akár fegyverrel hozni vissza. Apja is kénytelen volt meghajolni házastársi szerelmük szilárdsága és forrósága előtt, ők ketten so­hasem feledték el, hogy két évet egymástól távol kellett tölteniök és ettől kezdve sohasem kívántak egymás nélkül lenni; legkésőbbi éveikig élő szerelmes vonzalom fűzi össze és tartja őket egymás mellett Éppen a veszprémi évek alatt kétszer-háromszor ha látták Margitot! Bizony nem halavány árnyaknak és sematikus figurák­nál­, hanem húsból, és vérből való emberek története a háttér Mar­git életéhez és ő maga is a való­ság erői közül vétetett. S a vesz­prémi esztendőkről szólva, emlé­ket kell állítani annak az asz­­szonynak is, Olimpiádesz özvegy­nek, aki­ ekkor még mindig csak harmincadik éve körül járt. Ta­lán miatta nem ment újra férj­hez, inkább rokonokra hagyta sa­ját leányát. Az ő erélyes, okos, kitartó hite és Isten­ szeretete volt első kalauza a gyermeklányka pendelyében járó kis Margitnak a lelki élet első útjain. Hogy Mar­­gitot is milyen szeretet fűzte hozzá, azt mutatja a viharos sí­rás, ami allókor tört ki rajta, mikor megtudta játszótársnőitől, hogy Olimpiádesz nem az igazi édes­anyja. 11/TERT a veszprémi évek törté­­nete: ennek a szentté való nevelésnek története. A még csak selypítő gyermeki ajkak Olimpiá­desz anya ajkáról ismerik meg először a magyar »Idvezlégy Má­ria« szavait, a könyvnélküli el­mondásból megtanult latin »Ave Maria« titokzatos szépségét, ugy­annyira, hogy ez lesz neki minden »játékai« közül a legkedvesebb. Már nem selypít, amikor játék közben unszolja társnőit: »Jösz­­tök templomba, játsszuk azt, hogy köszöntjük őt, mondván néki szé­pen: Ave Maria...« A nevelés­ből is meg szórakoztatásból is felolvasott legendákból megtudja, mi az a cilicium s a nevelő »édes­anya« engedélyével játék-ciliciu­­mot tehet magára, de egyelőre azt is csak inge fölött s ha be­teg, leparancsolja róla Olimpiá­desz. De a játék-ciliciumból egy­­szercsak mégis igazi lesz, amikor test és lérek egyformán megérnék­ rá. Nyugodtan megkérdezhetjük: miért az érdes kínzó-övre? Igen, várjon miért viselt azután egész életében szúrós belső-övet? Miért erőszakolta ki szüleitől és vezetőitől egyaránt, hogy külön is böjtölhessen, hogy neki is fel kelljen húzni a nehéz kútvödröt tele vízzel, hogy a folyosók és konyha hideg kőpadlóit moshassa föl, hogy teste elapadhasson az éjszakai zsolozsmák közben. A világ meleg, puha és kényelmes is lehetett volna körülötte. Négy­szer kérték meg a kezét, hiszen apjának és a nemzetnek hatalma becsessé tették volna személyét, mint királyi feleségét, s azon­kívül mivel örökölte anyja rend­kívüli szépségét, bizonyára fel tudta volna kelteni férje szerel­mét is. De miért nem kellett neki mindez? A VÁLASZ nagyon egyszerű, rövid és nagyon érthető. Az, amiért Margit mindezt tette, a misztika legnagyobb és legegy­szerűbb klasszikusai közé emeli őt. Margit azért fordult a test el­len, mert igazságosnak érezte sa­nyargatását az emberi testnek, amely szintén részt vett Terem­­tője megbántásában! Nem az övé, nem az ő teste, hanem másoké, de ez számára mindegy volt, hisz a szentek egyességében egyek va­gyunk s engesztelhetjük Istent azokért a bűnökért is, amelyeket mások követtek el testükkel és testük által Hogy életének ez a nagy­ tétele hogyan és mikor je­lent meg előtte s hogyan tudta életét ennek a feladatnak adni, az titok. Kezdő éveinek titka, »az veszprémi titok«, lehetne mon­dani­. Hogy a nagy és végső mi­voltában rejtélyes Olimpiádesz asszony adta-e neki, vagy az első eszmélőd­ése óta olvasott legendák sugallták-e belé természetes kez­detül és alapzatul a Szentlélek és a Kegyelem műve elé, nem tudjuk. Tetszett a Szent­léleknek erre meghívnia őt, neki pedig tetszett elfogadni, a hívást. Eny­­nyit tudunk a veszprémi titokról itt a földön és nem többell (1-1 A-0

Next