Új Ember, 1955 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1955-06-26 / 26. szám
XL évfolyam, 26. szám KATOLIKUS HETILAP Ára 1 forint 1955 június 26 A TE SZAVADRA Mindez akkor történt, amikor Jézus elhagyta már szülővárosát. A pusztulásra emelt kezek, megkövezésére felragadott kövek, szitkok és átkok árnyékai között szelíden és némán haladt át, hogy az ő kedves Galileája felé vegye útját. A Genezáreti-tó partvidékének kies tájai felé indult. Bejárta a partmenti városokat és falvakat, tanított a zsinagógákban és meggyógyította a hozzá tóduló betegeket, vigasztalta az ügyefogyottakat. Ahol csak megjelent, nyomban hatalmas tömeg verődött köréje. Galilea bátor és becsületes népe, vendégszerető lakossága szeretettel vette körül. Keresztelő Szent János tanítását hallották ajkáról s az egyszerű, romlatlan paraszti és halásznép szíve kinyílt erre a Vigasztaló tanításra. Működésének központjául Kafarnaumot választotta, ezt a szép fekvésű várost, mely a Jordán torkolatánál a legfontosabb kereskedelmi utak csomópontja volt. Itt állapodtak meg az örmény kereskedők, Damaszkus és Babilon karavánjai, itt pihentek meg a római hadtestek és erre vitt a zarándokok útja Jeruzsálem felé. Nem messzire esett a várostól Betszaida, ahol Jónás fia Simon és Zebedeus családja élt Mindnyájan a Keresztelő tanítványai és Jézusnak szíve szerint való barátai, akik ragaszkodtak ahhoz, akit János Messiásnak mondott. Éppen hozzájuk indult ezen a reggelen, mert elérkezettnek látta az időt, hogy még erősebb szálakkal kösse magához első tanítványait A part felé tartott ház — a betszaidai halásztanyához — s amint meglátták az emberek, nyomába szegődtek. Azok éppen befejezték egész éjszakán át tartó fáradságos halászatukat és hálóikat mosogatták, kötözgették. Lehangoltan és fáradt egykedvűséggel, mert semmit sem fogtak. A rohamosan szaporodó tömeg körülvette Jézust. A környező falvakból és lakott helyekről elhozták a betegeket, hogy gyógyítsa meg őket. A lármázó parti nép szorítása elől a Mester Simon bárkájába szállt, hogy a vízről tanítsa őket. Lukács — aki legrészletesebben írja le ezt a történetet — nem mondja el az aznapi tanítás lényegét, de fontosnak tartja leírni azt, ami a beszéd után történt. »•Amint pedig megszűnt szólani, mondá Simonnak: Evezz a mélyre és vessétek ki hálóitokat a halfogásra!« A legősibb foglalkozási ágak — mint amilyen a halászat is — sokszor többezeréves hagyományokat, mesterségbeli fogásokat, törvényeket őriznek. A nagy tavakon való halászás szinte napjainkig alig változott valamit. Legfeljebb a halászó eszközök tökéletesedtek, de például a »haljárásnak« ugyanazok ma is a törvényei, mint Jézus idejében. Évszaki, holdváltozási, hőmérsékleti, légköri, élettani és egyéb körülmények bizonyos időkben szinte teljesen megbénítják a halászok munkáját. Hiába minden fáradság, a halak vagy a tó legmélyebb pontjaira, vagy a belső vizek nyugalmas »zsákjaiba«, fenéknövények alá húzódnak. Ezeket az időpontokat egyrészt jól ismerik a halászok, másrészt mesterségbeli tudásukkal a jelekből következtetnek rá, hogy munkájuk semmiféle reménnyel nem kecsegtet. Péter és a Zebedeus-fiak egész éjjel fáradoztak. Végigtapogatták a tó legjobb haljáratait. Mivel vérbeli halászok voltak, nem tehettek mást, minthogy most mosogassák a hálókat, megfoltozzák a szakadásokat, száradni terítsék ki, hiszen a közeli napokban esztelenség lenne újabb és újabb kísérleteket tenni. S éppen akkor hangzik el a szó: »Vessétek ki a hálókat!« Péter megkísérli pillanatnyi tétovázását magyarázni: — Mester, egész éjszaka fáradozván, semmit sem fogtunk ... De egyszerre kilép a természetes életből, mesterségének törvényei, a tapasztalatok korlátai közül. Mintha a kegyelem egy szikrájának érintésére megsejtené, hogy itt most nem is a halászatról van szó, hanem valami isteni próbatételről: hiszel-e bennem? — De a Te szavadra kivetem a hálót! Ami utána következett, az már ismerős az evangéliumból: »A halaknak oly sokaságát rekeszték be, hogy szakadoz vala hálójuk.« Valóban próbatétel volt ez a minden mesterség-szabállyal ellenkező felszólítás. Péternek talán első nagyobb próbatétele. Menynyi következett még utána egészen a római éjszakáig, amikor a mamertinusi börtönből való szabadulás után el akarta hagyni a várost, hogy meneküljön a vértanúság elől. Megállta ezt az elsőt, megtántorodott egyszeregyszer a következőkben és megállta az utolsót, amíg »felövezték«. De vajon csak az ő próbatétele-e, vajon csak a kiválasztottaké-e, amikor felhangzik az Úr szava és olyasmit kér, ami minden földi, ésszel felfogható, emberileg magyarázható, evilági törvényszerűséggel indokolható lehetőséget felülmúl. Nem hangzik-e fel szinte naponta mindannyiunk lelkében ez az »evezz a mélyre«? És hogyan viselkedünk, ha felhangzik? Legtöbben úgy, hogy éles logikával fölsoroljuk magunkban öszszes előkaparható érveinket, mesterségünk minden szabályát és indokoljuk a felszólítás keresztülvihetetlenségét. — Ne kérj tőlem ilyeneket, Uram! Én elfoglalt ember vagyok. Sok gyermek apja. Nekem kenyeret kell keresnem, munkámat becsületesen és hiánytalanul elvégeznem. Oly kicsinyek az én erőim. Kérdd ezt a nagy lelkektől, az erősektől, a kipróbáltaktól! Hagyj engem itt a parton, hadd mosogassam meg szennyesedett hálómat! Ne vigy engem a mély vizekre! Majd, ha eljön az óra, amikor könnyebben megy a halászat. Ha majd a halak felhányják magukat a víz színére és mosolyogva, dalolva lehet halászni. Naponta kell könyörögnünk és kérnünk a kegyelmet, melyet Péter ott a Genezáreti-tó partján oly túláradó szívvel ölelt magához: a Te szavadra, Uram, mindent! A történetnek azonban ezzel még nincs vége. Mert a megrettent halászok döbbenettel állottak ott a szakadozó hálók felett. Péter odaomlott Mestere lába elé és könyörgött. — Menj ki tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram! Ha az előbbiben, az ő szavára való hittel teljes engedelmességben nem is követjük Pétert, az utóbbiban igen. Amikor szeretetének, helyettünk vállalt áldozatának tanújeleit tapasztaljuk, mindahányan kétségbeesve menekülünk még a gondolatától is annak, hogy kiemelődjünk a szürkeségből, a mindennapiságból. Hogy közvetlen közelébe kerüljünk. És mi az, ami leggyakrabban történik? Emberi gyarlóságainkra, bűneinkre, apró-cseprő hibáinkra hivatkozunk. — Menj ki tőlem Uram, nem vagyok érdemes a Te kitüntető szeretetedre, hiszen még arra sem vagyok képes, hogy együtt imádkozzam gyermekeimmel. Bűnös ember vagyok én. Majd, ha minden salaktól megszabadult a szívem, akkor térj hozzám! De ez még a jobbik eset, hiszen benne rezeg a keresztény alázat és bűntudat. Más azonban az a lelkűlét, amely a keresztény élet langymeleg állapotában érzi jól magát. Amely nem szereti a magaslatokat, szívesebben bujkál a bokros hegyoldalon. Azt az állapotot, amelynek az állandó sóhajtása — szinte már imává érlelt könyörgése — így szól: — Uram! Mi már mindent olyan szépen elrendeztünk itt e földön. Még a Te képedet is a mi képünkre és hasonlatosságunkra alakítottuk át és így nagyon megfelelsz nekünk! Olyan szépen kiegyeztünk vallásunk törvényeivel, hitünk titkaival, annyi szép és jól hangzó magyarázatot találtunk megbocsátható botlásainkra és annyi izgalmat a Te Szívedben a mi nagy bűneinkre is, hogy nem szívesen cserélnénk fel ezt a minden kényelemmel berendezett »siralomvölgyünket« egy megerőltetésekkel, kemény parancsokkal, elalkudhatatlan törvényekkel teljes tökéletességgel. Hagyj meg minket, Uram, a mi kicsinységünkben, hagyj meg minket az árnyékban! Isten nagysága és szeretete abban van, hogy még ezekhez a lelkekhez is állandóan szól. Szava állandóan hangzik a világban és a telkekben. Nem mond le arról az örökkévaló igényéről, hogy minduntalan a magunk és embertársaink halászává tegyen benőnket. ______ M. F. • • • Czapik érsek Helsinkiben A Béke-Világtanács helsinkii elnöksége a Finnországban június 23-án kezdődő kongresszusra meghívta dr. Czapik Gyula egri érseket. Az érsek elfogadta a meghívást és a finn fővárosba utazott. Templom-búrsú Az Óhegy utcai Mindenkor Segítő Boldogasszony kápolna búcsúja július 3-án tesz. Az ünnepi szentbeszédet és ájtatosságot, valamint a templom új zászlójának megáldását este 7 órakor Szabó Imre segédpüspök, budapesti általános érseki helynök tartja. A búcsút megelőző triduum szentbeszédeit ugyancsak este 7 órakor Pálos Iván hittanár mondja. A Szent László herma —• Megjelenik az új magyar zsoltároskönyv — Keresztelő János : a szentek fényessége — Tordastól a Sarkkörig — Jézus vére A béke napjai Helsinkiben Mire e sorok megjelennek, már megkezdte tanácskozásait a finn fővárosban a béke híveinek minden eddiginél nagyobb méretű világtalálkozója. A mostani nemzetközi helyzetben, amikor a párizsi szerződések ratifikálása és a német militarizmus feltámasztása új háború veszélyét ébresztette fel, de ugyanakkor küszöbön állnak a genfi nagyhatalmi tárgyalások is, fokozott figyelemmel fordulnak a kilencszázmilliós béketábor hívei a helsinki találkozó felé. A tanácskozás napirendjén olyan kérdések szerepelnek, amelyek ma az emberiség legégetőbb problémái: a leszerelés, az atomfegyver eltiltása, a nyugati háborús katonai tömbök ügye, az egyetemes biztonság, a népek együttműködése, a nemzeti függetlenség, és a béke fenntartása. A békére vágyó százmilliók a világ minden táján bizalommal és reménnyel tekintenek a helsinki találkozó felé, amelynek állásfoglalása nagy lépéssel viszi előre mindnyájunk vágyát, a világbéke ügyét. A magyar béketábor képviseletében húsztagú küldöttség vesz részt a finn fővárosban a tárgyalásokon. Ez a küldöttség hangot ad a magyar dolgozó tömegek őszinte békevágyának és annak az elhatározásnak, hogy egész erőnkkel küzdünk a béke megőrzéséért. A magyar küldöttség egyik tagja, Mag Béla kanonok, a Katolikus Papok Országos Békebizottságának titkára és az Országos Béketanács elnökségének tagja a »Magyar Nemzet«-ben nyilatkozott a béke-világtaláltozéről. — A Helsinkiben tartandó béke-világtalálkozót — mondta a többi közt —, nagy érdeklődéssel várják a békeszerető emberek. A fő feladat most a háborús veszély fokozódásakor az, hogy újból hangot adjon az emberiség többsége békeakaratának és felerősítse ezt a hangot, rádöbbentse a háborúra számítókat, hogy elszámítják magukat és a maguk készítette verembe esnek, ha figyelmen kívül hagyják az emberiség békeakaratát. A helsinki béke-világtalálkozó delegátusai nem üres tarisznyával mentek a találkozóra. Magukkal vitték milliók és százmilliók aláírásával megpecsételt akaratát, amit a Szovjetuniónak a béke érdekében kifejtett erőfeszítései még jobban elmélyítettek, megerősítettek minden jóakaratú emberben. A találkozó napirendjén szereplő kérdések összecsendülnek a keresztény elvekkel és megvalósításuk megteremti azt a békét, amiért híveinkkel együtt imádkozunk és dolgozunk.A továbbiakban nyilatkozatában közölte Mag Béla, hogy a magyar katolikus papság is méltóképpen készült a helsinki béke-világtalálkozóra. A csaknem 5000 magyar katolikus egyházi személy aláírásával ellátott békeívek tanúskodnak állásfoglalásukról és aki kezébe veszi ezt az albumot, láthatja, hogy a magyar papság főpásztoraival együtt mennyire egységes az atomháború, a német újrafelfegyverzés elítélésében és az atomenergia békés célokra való felhasználásának követelésében. Az új magyar ordinárium főpróbája június 14-én, kedden este tartották meg Nagy-Budapest templomi kórusai szokásos énekes áhítatukat, ezúttal a városmajori plébániatemplomban. Felejthetetlen élmény volt ez a kevésszámú vendég számára, akiknek hely jutott a templomban. Mert most a padokat és a közöttük fekvő területet is a főváros minden részéből idesereglett énekesek töltötték meg. Lelkiekben is, zenekultúrában is gazdagítja énekeseinket egy-egy ilyen összejövetel, azért vesznek részt olyan lelkesen rajta. Az énekes áhitat műsora ezúttal két részből állt. Egyrészt a maguk épülésére elénekelték a legkedveltebb motettákat, egyházi énekeket. A hatalmas és előzetes próbák nélkül is összeforrott énekkar ajkán egymásután hangzottak fel a Christus Vincit, a Ceciliás ének, a Zengj szívem dalt, a Gloria szálljon a mennybe fel, Arcadelt Ave Mariája, Bárdos Nyújtsd ki mennyből-je, Liszt O salutaris hestiája stb. A templom sima, modern falai kettőzött erővel verték vissza az ezernyi torokból felszálló Isten-dicséretet. Bárdos Lajos, az énekes áhitat karmestere, mintha ezersípú orgonán játszott volna, úgy csalta elő egyetlen intéssel az egymásba fonódó szólamokat. Az est rendezői ezt a kitűnő alkalmat arra is felhasználták, hogy mintegy keresztvíz alá tartsák az új magyar ordináriumot. Lapunkban is beszámoltunk arról a pályázatról, amelyet az Országos Magyar Cecília Egyesület hirdetett meg. A feladat az volt, hogy a mise állandó részeire kellett magyarul énekelhető dallamokat komponálni. A pályázatot egy háromtagú, szerényen névtelenségben maradó munkaközösség nyerte meg. Az általuk szerzett dallamokat gyakorolták most be a budapesti egyházi énekkarok. Egymásután hangzottak fel magyar nyelven a Kyrie, a Sanctus, az Agnus Dei. A szerzők a gregorián ihletéből merítettek, de ugyanakkor figyelembe vették a magyar egyházi népének sajátságait és a könnyen énekelhetőségre is törekedtek. A magyar Ordinárium egyes részeit dr. Takács Nándor, a budapesti Központi Papnevelő Intézet énektanára tanította be és vezényelte, az énekes áhitat műsorát Nagy László káplán konferálta. Szentségi áldással és himnuszok eléneklésével fejeződött be az emlékezetes este. d. k.