Új Ember, 1971 (27. évfolyam, 1278-1329. szám)

1971-10-24 / 43. (1320.) szám

1971. október 24. (1320.) AZ EGYETLEN LEHETŐSÉG Három sors tragikus vonala metszi egymást Karinthy Ferenc „Budán” c. egyfelvonásosában, mely az Irodalmi Színpad műsorán szerepel. Történik az ötvenes évek elején, amikor szokás volt, hogy népnevelők járják a lakásokat. Így vetődik el két fiatal, egy fiú meg egy lány, egy beteg öregasszonyhoz, akinek férjét, miután megjárta a náci haláltábort, ráadásul internálják is igazságtalanul. Kiderül közben, hogy a két fiatal is sebzett lélek: a fiú apja csendőrtiszt volt, akit szintúgy internáltak, a lányt pedig megerőszakolta nevelőapja s tőle továbbra sem tud szabadulni. Természetesen a három sors drámai súlya egyáltalán nem azonos. Az elszenvedett igazságtalanság mindenképpen az öregasszony esetében a legnyilvánvalóbb, de nem lehet pálcát törni a fiatalember felett sem, hiszen senki sem felelős szüleiért, de a lány felett sem, aki voltaképpen áldozat. Az író egy szentencia ízű mondattal rekeszti be a párbeszédet: mindannyian csődtömegek hordozói vagyunk s ezt vállalnunk kell, ha tetszik, ha nem. Nos, minden dráma a megoldás, vagy legalább is valamelyes feloldás felé törekszik, katharzist kíván adni, Karinthy drámájának pedig nincs, de nem is lehet feloldása, mint ahogy az életben adódó számtalan esetben sem mutatkozik kézenfekvő kiút. Ugyan mivel is lehetne kárpótolni a beteg öregasszonyt, és internált férjét, mi jelenthetne egyenértékű rehabilitációt, mi adhatná vissza az életből ellopott éveket, a temérdek megaláztatást, a lelki megnyomorítottságot? És épp így meddig kell még viselnie a jó szándékú fiatalembernek apja tetteinek terheit, mi kárpótolhatná az évek hosszú során elszenvedett másodrendűségéért, a minduntalan reá háramló igazságtalan gyanúért? Végül mi adhatná vissza a lány megrabolt ártatlanságát, eltiport és megtépázott emberségét, mi oldhatná fel külső és belső megfélemlítettségét, lelki, erkölcsi bénultságát, amitől sem az idő, sem a távolság nem képes megszabadítani. Igen, ki és mi és mikor? Semmi és senki a világon. Nincs ezekkel egyenlő érték, ami kártérítést adhatna. Nincsen, mivel csupán egyetlen életünk van, s a rajta esett csorba semmivel sem köszörülhető ki. A belső nívókülönbségek fenntartásával azonban lehetetlen élni — belepusztulnánk az állandósult hiányérzetbe. Kell tehát lennie mégis megoldásnak. És van is. Ez azonban kívülről nem jöhet, csak önmagunkból, túliden lelkünkből fakadhat. Felül kell tehát emelkednünk az adok-veszek, a valamit valamiért szemléleten, önmagunkat kell megépítenünk aszenvedésekből, észre kell vennünk mindazt, amivel másoknak ártottunk, meg kell értenünk az ellenünk vétkezőket. Meg kell tudnunk bocsátani és meg is tudunk, ha szeretjük bűnös embertársainkat. Ez így, szavakba foglalva, nincs benne a drámában, de ott lebeg felette, mint valami fénylő felhő, mint a számunkra nyíló egyetlen lehetőség. Bitter Lajos Központi kérdés-e a papi nőtlenség ? A szinódus a papi hivatás gyakorlati kérdéseit vizsgálta Noha a szinóduson a papi avatás teológiai vizsgálata soán többször is fevetődött annak gondolata, nincs-e a nőtenség fegyelmi rendelkezésén kívül más olyan ok, ami megnehezíti a papi hivatás gyakorását, az atyák túlnyomó többégben mégis a cölibátus kérdőét boncolgatták. Általában háromféle nézet alakult ki evvel kapcsolatban: aránylag kevet' len voltak azok, akik a nezenségi fegyelem feloldását vagy fakultatívvá tételét javasolták volna. Többen akadtak, akik a jelenleg érvényben levő endelkezés változatlan fennartása mellett törtek lándzsát, ám igen sokan voltak, akik mintegy közbevető megoldásként bizonyos esetekben, bizonyos körülmények között, rentszéki engedélyhez kötve olyan házasemberek felszenteését látnák célszerűnek, akik példás családi életükkel, hitük szilárdságával, a közösségben kivívott tekintélyükkel alkalmasnak látszanak a lelki vezeésre. Megokolásukban ezek aelszólalók hangoztatták, hogy ezzel a házasság szentségi értéke is jobban kidomborodna, mint lelki, társadalmi tényező. Taracon bíboros bevezetője után elsőként Meouchi bíboros, mitochiai pátriárka szólalt fel, megállapítva, hogy nincs szerves összefüggés a papi nőtlenség és a papi hivatás között, fölcsebb volna ezért magukra papjelöltekre bízni, melyik életformát választák. A keleti egyházak tiltják az elözvegyült papok újranősülését, azemberségesség szempontjait figyelmbe véve fel kellene oldani ezt a rendelkezést is. Kandazu- i Ricketts bíboros, limai érsek elszólalásában a lelkiség fellazulásában látja elsősorban papi életforma válságát, s rámutatott arra, milyen jelentős terepük lenne a papi tanácsoknak az együttes felelősség kialakításában. Plourde, Ottawa érseke a tekintély gyakorlásával kapcsolatban a hatalomvágy veszélyeire figyelmeztetett. Kielentette, hogy különösen a lazalságot az kergeti kontestációba, hogy az egyházi tekinélynek gyakran nem a szerelet és a szolgálat szelleme az alapja, hanem egyes tiszségviselők nyilvánvaló hatalmaskodása. Többen szóltak ezután a papok esetleges világi foglalkozásának lehetőségeiről, a társadalmi és a politikai elkötelezettségről, valamint ezeknek az általános emberi fejlődés előmozdítására gyakorolt hatásáról. Etchegaray marseilles-i érsek rámutatott a papok teljes elbizonytalanodására a kérdéssel kapcsolatban. Általában nem tudják, hogy a társadalmi elkötelezettség meddig terjedjen, miben és milyen formában jusson érvényre. Kötelessége lenne a tanító egyháznak határozott eligazítást adni. Az elkötelezettség kérdésében szintúgy megoszlottak a vélemények. Voltak, akik főleg a fejlődés, a társadalmi igazságosság kialakítása és a béke ügyében kívánatosnak találták ezt, ám voltak akik a leghatározottabban ellenezték. Végül is az a nézet alakult ki, hogy a pap a közjó előmozdítása végett kötelezettséget vállalhat. A papi nőtlenség kérdésével kapcsolatban még azok is, akik a házas emberek pappá szentelését kívánatosnak találták, bizonyos fenntartásokkal éltek. Egyesek ennek a gyakorlatnak bevezetését pillanatnyilag nem tartják időszerűnek, éppen a papi hivatás jelenlegi válsága miatt. Mások azért ellenzik, mivel a házasemberek felszentelése utat nyitna a tetszőleges nőtlenségi fegyelem felé, ez pedig a hivatás, az Istennek szentelt élet, az apostoli munka teljes szabadsága miatt nem lenne kívánatos. Nehézséget jelentene továbbá a papi életre való érettség határának megállapítása, továbbá igen nagy gondot okozna az egyházmegyéknek a papi családok eltartása. Végül mindez nem oldaná meg a paphiányt, példa erre a keleti egyházak helyzete, ahol a nősülés megengedése ellenére is hivatáshiány tapasztalható. Garonne bíboros, a Nevelésügyi Kongregáció prefektusa, a kérdéshez szólva kijelentette, az a benyomása, hogy a papi hivatás kérdését a cölibátusra szűkítik a vita során. Egyébként helyesli a nős férfiak felszentelését, mivel ez elvezethetne a tetszőleges nőtlenséghez, amit kívánatosnak tart. Döpfner bíboros javasolta, engedélyezzen titkos szavazást a pápa a cölibátus, valamint a házas emberek felszentelése kérdésében. Ehhez a témakörhöz kapcsolódott egyébként Ijjas József kalocsai érsek, a Magyar Püspöki Kar elnöke és Márton Áron gyulafehérvári püspök felszólalása is. Ijjas érsek teljesen a nőtlenségi fegyelem fenntartása mellett nyilatkozott. Megemlítette, hogy számos különleges magyar problémát írásba foglalva juttatott el az illetékesekhez, kettőt közülük azonban szóban is megemlített: javasolta, hogy a cölibátust csupán az áldozópapokra terjesszék ki, és a jelölteknek adjanak hosszabb időt, esetleg egy esztendőt is felszentelésükig a meggondolására. Kérte továbbá, hogy a világi állapotba visszahelyezett papok ne részesüljenek több engedményben mint amennyi minden hívőnél jár. Márton Áron püspök is a cölibátus fenntartása mellett szólott és megemlítette, hazájában a híveket és papokat egyaránt felháborítja a Nyugaton tapasztalható szabadosság Egyébként is túlságosan központi kérdésként kezeli a szinódus a nőtlenség kötelezettségét, mintha nem lenne más nyugtalanító probléma. A paphiány sem indok a nőtlenségi fegyelem lazítására, hiszen — mint számos középkori példa bizonyítja — Isten papok nélkül is közvetítheti akaratát. Külön kell még szólnunk a szerzetesrendek vezetőinek szerepéről. P. Theo van Asten, a missziós Fehér Atyák legfőbb elöljárója kérte, a laicizált papokat ne tiltsák el a hitoktatástól és a katolikus iskolák vezetésétől. A cölibátus kötelmével kapcsolatban furcsállja, hogy az egyház megkívánja a papoktól, mondjanak le a családról, de nem kívánja meg, hogy tegyék le rangjukat és címeiket. P. Amnaval a szerzetesi elöljárók uniója részéről kijelentette, a szinódusnak nyíltan szembe kell néznie a cölibátus égető problémájával és egyértelműen a nős emberek felszentelése mellett foglalt állást. Kijelentette, hogy a szerzetesek, miután őket a kérdés nem érinti, nyíltan szólhatnak a kérdéshez. Mivel más szerzetesi megnyilatkozások is nagy megértést tanúsítottak a cölibátus kérdésével kapcsolatban, Franjo Seper bíboros, a Hittani Kongregáció vezetője, arra kérte a Szentatyát, hogy a kérdésről megejtendő szavazásból zárja ki a szerzetesrendek és a keleti egyházak képviselőit. Noha a papság csak jelképesen képviseltette magát a szinóduson, hallatta hangját. A pap-auditorok csakúgy, mint a szinódusi atyák, különböző álláspontokat foglaltak el, általában azonban a házasemberek szentelése mellett nyilatkoztak. A szinódus, miután megtárgyalta a papi hivatás gyakorlati kérdéseit is, befejezte az első témakör vitáját, és áttért az „Igazságosság a világban” kérdésének tárgyalására. B. L. Minden napja imádság volt Egy éve halt meg iiteri hívem, Bacsa Balázs is bízta rám fölmérhetetlen elmélkedési anyagát, naplóját, verseit, imádságait. Alakja azóta egyre nagyobbá magasztosul előttem: csodálatos, hogy naponta nyolc órát dolgozott a fűzfői gyárban — s nem egyet még a gyáron kívül — napról napra kilométereket gyalogolt, hogy részt vegyen a szentmisén (vasárnap hárman is), s mindezek mellett átlagosan napi négy órát töltött el imádságban és elmélkedésben, többnyire az édesanyja ágydeszkájából készített imazsámolyán. Fölnyitom saját kezével írt, mindennapos imádságait tartalmazó imakönyvét és megdöbbenve olvasom az első mondatot: „Fél háromkor ébresztő.” Mindennap ilyen korán szállt fel Istenhez első gondolata: „AzAtyának, Fiúnak, Szentléleknek nevében kelek fel Istenem, hogy a mai napon jobban szeresselek, mint tegnap szerettelek.” „Drága megváltó Jézusom, megemlékezem rólad, midőn halottaidból föltámadtál. Legyen a te szent kereszted (itt homlokára, szájára, szívére, fülére, szemére keresztet vet) az én hitvallásom, reményem, szeretetem, vigasztalóm.” Mosakodás és öltözködés után végzi tulajdonképpeni reggeli imáját: „Istenem, itt vagyok. Tied vagyok. Téged akarlak szolgálni, de nem bízom magamban. Tarts kemény kézzel, ne engedj el magadtól, végy erőt, irgalmas Istenem, ellened lázadozó akaratomon. Fogadd el Uram szabadságomat, vedd emlékezetemet, eszemet, mindenemet. Te adtál nekem mindent, mindent neked visszaadok. Add csak nekem szent kegyelmedet, akkor elég gazdag vagyok, és nincs más kívánságom. Édes Jézusom, add, hogy magamat mindenből kifosztva, szegényen követhesselek, hogy magamnak meg tudjak halni, és neked élni örökké. Ámen.” Reggeli imájában mindennap szerepel Jézus Szíve litániája, kivéve a hó 10—18 közötti napjait, amikor helyette a Szentlélek litániáját imádkozza. A lorettói litániát esti imájában mondja el, kivéve a hó 19—27 közötti napjait, amikor Szent József litániáját imádkozza. Külön tanulmányt érdemelne, hogy mennyi kisebb-nagyobb imát gyűjtött és szerkesztett különféle szándékra, s különféle személyekért: a Szentatyától a legkisebbekig. A gyóntatóitól egyszer rárótt penitenciákat később is többször elvégezte, de a gyóntatóért is felajánlva, aki azt rárótta. A rózsafüzér imádkozásában páratlan egyéni újítást vezetett be: a második tizedre nem tíz, hanem 17—21 Üdvözléggel imádkozott. Ezt így indokolja meg: „Ahány gyermekem, vejem és menyem s ahány unokám van, annyi Üdvözlégy az arra a napra szóló rózsafüzér második tizedének titkaival.” Sohasem mulasztotta el a szentáldozás előtti imát, sem az áldozás utáni hálaadást. Legtöbbször elsőként nyitotta ki és utolsóként zárta be a templomot. 1970 nyarán, mikor már súlyos beteg volt, a templomot takarító B. I.-né már reggel 4 órakor a szentségi oltár előtt térdelve találta. Jellemzőek rá imádságaihoz fűzött alábbi megjegyzései: „Keresztet vetve és térdelve végeztem az imámat, összetett kézzel, miként azt Szegeden egy ártatlan kisgyermektől láttam 1927-ben, a Jézus Szívetemplomban.” „Minden imádkozásomban megjelenek gyermekeimmel és feleségemmel együtt a mennyei kihallgatáson, és felsorakozva várjuk az ítéletet, mert szívemben hordom örök sorsukat, hogy bármint is kovácsolják ők azt, ne a rosszul kovácsolt sors maradjon az övék, hanem ahogy én azt az üdvösség gondolatával elképzeltem, és amint tanítottam őket az istenfélelemre, szeretetre, vallásos lelki életre számmal és példámmal.” „Minthogy a világ összes népéért is imádkozom, így ők is körém gyűlnek a kihallgatáson, melyről senki sem maradhat ki.” Így mikor éjfél táján már mindenkiért imádkozott, akik köréje gyűltek, akkor végül elimádkozta a Te Deumot s így hajtotta álomra a fejét. Azzal a vággyal, hogy — mint azt maga alkotta sírfeliratában megírta: Ha földi életem lejár, s testem a sírba száll, jó mennyei Atyám lelkemben hazavár. Keblére ölelt szenvedésekben tisztult lelkem, hogy ott örökké boldoggá tegyen engem. Török Lajos Katolikus hetilap Ára: 1,50 Ft A FERENCES REND BEFEJEZTE KÁPTALANJÁT A ferencrend Medellinben másfél hónap alatt kidolgozta rendi alkotmányát, mely a rendtartományoknak megadja a felhatalmazást, hogy a megszabott alapelveket szükségleteikhez alkalmazzák. Meggyőződésük a káptalani atyáknak, hogy a „Kisebb Testvérek Rendje” a mai kor embereire is vonzó erőt gyakorolhat, ha Szent Ferenc egyéniségének példáját sugározza. Bíznunk kell az egyházban mert ez az egyház Krisztusé. Bár bizonyos, hogy kősziklára épült, a történelemben mégis Simon Péter viharok hrányta bárkájához hasonló. Abban az egyházban kell bíznunk, amely ma él. S nem mereven, hanem híven, okosan. Az egyház tanúságot tesz életerejéről; nyilvánvalóvá teszi, hogy övé a rendíthetetlen és folyamatos túlélés kegyelme. Tanújelét adja hitelességének, s abban, hogy híven ragaszkodik tanításához, erkölcsiségéhez, alapvető létesítményeihez, történelmi fejlődéséhez, vigasztaló biztonságot lelhetünk. Ez a ragaszkodás mindig feszültséggel párosul, mert az egyháznak át kell alakulnia, meg kell újulnia és meg kell szentelődnie. Az egyház szilárd és mégis lendületes. Közvetíti számunkra az idők jeleit, egybegyűjti a haladás tapasztalatait és mai nyelven szól, felel az emberiség régi és új kérdéseire. Az egyház növekszik, remél és szeret. Vele van Krisztus. " VI. Pál KOLBE ATYA BOLDOGGÁ AVATÁSA Vasárnap, október 17-én sokezer hivő és a szinódusi atyák, jelenlétében történt meg a Szent Péter templomban P. Maksymilian Kolbe, a hitleri koncentrációs táborban 1941. augusztus 14-én mártírhalált halt lengyel minorita szerzetes boldoggáavatási szertartása. A boldoggáavatási szentmisén, amelyet a Szentatya mutatott be, megjelent egy lengyel küldöttség, a lengyel egyházügyi hivatal igazgatójának Aleksander Skarzynskinek a vezetésével s egy több ezer főből álló lengyel zarándokcsoport, köztük a jelenleg 70 éves Franciszek Gajowniczek, aki helyett Kolbe atya egy tizedelés alkalmával önként adta oda az életét. A Szentatya Kolbe atyát méltatva rámutatott, hogy benne a szent legmodernebb típusát ünnepli az egyház s figyelmeztette a világ népeit: ne feledkezzenek meg az emberiség történetének e sötét korszakáról. Böjti nap Kelet-Pakisztánért VI. Pál pápa Kelet-Pakisztán menekült népének megsegítésére 20 ezer dollárt ajánlott fel, és azt a mellkeresztjét adta ajándékba, amelyet XI. Pius hordott. A Szentatya október 3-án, az Angelus előtt mondott beszédében azt kérte a világ keresztényeitől, hogy október 10-én világszerte ima- és böjtnapot tartsanak Kelet-Pakisztánért. A Thant, az ENSZ főtitkára, csütörtök este üzenetet küldött VI. Pálnak, amelyben bejelenti: örömmel csatlakozik a Szentatya felhívásához, a kelet-pakisztániak megsegítését célzó nemzetközi segélyakcióhoz. Számos más egyházi és világi személyiségtől is kapott választ a pápa. Poma bíboros, bolognai érsek, az olasz püspökkari konferencia elnöke bejelentette, hogy az olasz hívek gyűjtéséből 30 ezer dollárt küld a nélkülözőknek. Anglia főpásztorai felhívással fordultak híveikhez és a kormányhoz,s egyebek között azt javasolták, hogy a kormány ajánljon fel évi 25 millió fontot (a brit honvédelem évi költségvetésének 1%-át) mindaddig, amíg a helyzet normalizálódik. AMERIKAI PAPOK KEZDEMÉNYEZÉSE A Chilében dolgozó északamerikai papok levélben fordultak Nixon elnökhöz, hogy az USA tartsa tiszteletben Chile szándékát, hogy a maga útján járjon. Félő, hogy az amerikai monopóliumok a rézbányák államosítása miatt a rézárak mesterséges csökkentésével büntetik meg Chilét. Hírek szerint a chilei amerikai papok kezdeményezését a chilei bíboros jóváhagyta. (M. K.)