Új Ember, 1976 (32. évfolyam, 1/1539-52/1590. szám)

1976-01-04 / 1. (1539.) szám

KATOLIKUS SZEMMEL AZ ÚJ TEREMTÉS ELSŐ HAJNALA. Amikor Mária igent mondott Isten üzenetére, új teremtés kezdődött. A názáreti Szűz méhében — mint a teremtés hajnalán az egész fejlődést magába sűrítő ősatomban — együtt volt az egész újjászülető világ. Egyetlen szó, Mária „legyen”-je a világkorszakok pirkadatának isteni „legyen”-jét visszhangozza (mint ahogyan ezt visszhangozza minden „igen”, valahányszor elfogadjuk Isten akartát). „Mária a Szűz, a Nő és az Anya teljessége... Anyja az egyháznak, az emberiségnek, a világnak is: Kozmikus Anya” — állapítja meg Jules Monchain egyik elmélkedésében: „A Szűz Indiában". Költők, festők, szobrászok sokszor ábrázolták már az Angyali Üdvözlet pillanatát. De minden alkotás — legyen bármilyen remekmű — csak halvány visszfénye annak a kétezer évvel ezelőtti csodának, amikor az Ige megfogant Názáretben. „Én jóval előttetek magamhoz vonzottam Istent... Én vagyok Szűz Mária, minden ember Anyja” — írja Teilhard de Chardin „Az örök Nős” című lírai fohászában. Megtehette volna Mária, hogy nemet mond? Meg, hiszen akarata éppen oly szabad volt, mint amilyen szabad minden emberi akarat. És ő mégis meghajtotta fejét és kimondta: Legyen! Ez volt az a pillanat, amikor fölvirradt az új teremtés első hajnala. (hg. 1.) EGYIK VIDÉKI NAGYVÁROSUNK főterén, vasárnap este 8- kor sokak szeme láttára két jócskán ittas, húsz év körüli fiatalember veri egymást. Az egyik agresszív módon viselkedik, a másik megunva a kötözködést, földre teperi a támadót, alaposan fejbe rúgja és végül sáros cipőjét annak világos színű ballonkabátjába törli. Barátjuk próbálja mindkettőt csillapítani, de nem sokat tud elérni. És ön, asszonyom, többekkel együtt nézője volt ennek a sajnálatos ingyencirkusznak. Azt természetesnek tartom, hogy nő létére nem avatkozott a dologba, hiszen sok férfi is passzív szemlélő volt csupán. De ahogyan ön nézte ezt a jelenetet, az nem volt éppen emberséges. Mintha egy bikaviadal vagy kakasviadal zajlana, harsány jókedvvel kommentálta két 10 és 12 év körüli gyermekének a csöppet sem szívderítő látványt. A földön fekvő, fejbe, rúgott és vérző arcú fiatalemberben csak szenzációt látott, csak az érdekes látványosságot vette észre. S a két, nagyon fogékony korban levő gyermek számára nem volt egyetlen olyan szava sem, amellyel elítélte volna a részegséget, a durvaságot és közösségellenes magatartást. Rosszul tette, asszonyom. Hiszen az ön gyermekei is megnőnek egyszer. Nem is olyan sokára. Kívánom, hogy ők sem aktív, sem passzív részesei ne legyenek hasonló eseményeknek ... (k. n.) „HITEM SÜT ÁT A NÉZŐTÉRRE.” A Reformátusok Lapja riportere nemrég (1975. dec. 14.sz.) interjút készített Sinkovits Imrével, a Kossuth-díjas színésszel. A riporter idézi a Népszabadság egykori kritikájából azt a részt, amely Madách Imre Mózes c. drámája címszereplőjének, Sinkovitsnak alakítását méltatja. A művész oly szuggesztívan formálja meg a zsidó nép pusztai vezérét, hogy „végül azt is elhisszük neki, hogy a természetfölötti erőket is mozgósítani tudja céljai szolgálatában”. Mi lehet ennek a titka? A színész válasza: „Úgy látszik, a hitem süt át a nézőtérre.” Majd arra a kérdésre, miből táplálkozik ez a hit, ezt a választ kapjuk: „A környezet hatása.” S hogy ezen mit ért? „Neveltetésemet, egy erkölcsi tartást, egy közösséghez való ragaszkodásomat, hűségemet, az ügy iránt érzett felelősségemet, valamint a tehetségemmel való emberséges, tisztességes, felelős gazdálkodást.” Még elgondolkoztatóbb az a nyilatkozat, amit családi életére és műveinek otthoni elbírálására adott. „Ki a legfőbb kritikusa?” — kérdi a riporter. „A legszigorúbb, de egyben a legbékítőbb kritikusom a feleségem. Utána az édesanyám. Gyermekeink ... — hála annak a légkörnek, amit ki tudunk alakítani családi életünkben — ugyancsak nyíltan és őszintén mondanak véleményt... Számomra ez sír a bázis, ahonnan kiindulva, úgy tudom elvégezni napi munkámat, ahogy azt tőlem Teremtem, elődeim, honfitársaim és az egész magyar társadalom elvárja.” (Ki ÉLJEN VAGY NE ÉLJEN? Az Élet és Irodalom hasábjain Déry Tibor észrevételeket fűz Quinlan Karen 21 éves amerikai lány szomorú ügyéhez. Az orvosok ugyanis ez év áprilisa óta az eszméletlen lányt csak mesterséges úton tudják életben tartani, orvosilag semmi remény arra, hogy valaha is visszanyerje eszméletét: vegetációja nem nevezhető emberi életnek. Ezért maguk a szülők kérték bírósági úton az engedélyt, hogy az apa „megszüntethesse” gyermeke életét. A bíróság azóta döntött: elutasította a szülök kérelmét. A jogtörténetben páratlan esetről azóta is sokat vitatkoznak. Quinlan Karennek ugyanis — a bíró szavai szerint — „nincs alkotmányos joga” arra, hogy ilyen módon távozzék az életből. Az üggyel keresztény szempontból a Vatikán lapja, az Osservatore Romano is foglalkozott: szerinte addig kell a lányt életben tartani, amíg csak emberileg lehetséges. A helyi papság egy része viszont támogatja a szülők kívánságát. Köztudomású, hogy az eutanázia (a gyógyíthatatlan betegségek halálba segítése) moralisták, jogászok és orvosok közt évtizedek óta vitatott kérdés. Mert nemcsak arról van szó, van-e értelme mesterségesen életben tartani a gyógyíthatatlan beteget, hanem arról is, hogy szabad-e bármilyen beavatkozással siettetni a halált. Az egyház álláspontja világos. Az élet szentsége megkívánja, hogy legkisebb emberi megnyilvánulását is tiszteletben tartsuk. Ennek oka az, hogy az élet Isten adománya, s csak ő veheti vissza. Ő ismeri egyedül minden egyes ember útját, amely nemcsak fizikailag mérhető tényezőkből áll, hanem a megváltás, a kegyelem, valamint a jóvátétel és az engesztelés titkaiba vezet. Világszerte nő az öngyilkosok száma. Kiszámíthatatlan lenne az a hatás, amit egy olyan „alkotmányos jog” bírói elismerése jelentene, hogy az ember „önállóan rendelkezik saját élete”, illetve halála fölött. Nincs igaza a pogány bölcselőnek: „Nyitva az ajtó, menj ki rajta” — s ugyanúgy annak sem, aki ezen az ajtón — esetleg orvosi segédlettel — emberitársát képes lenne kitaszítani. (ger) NEM LEHETNE SÍRÁS NÉLKÜL? December 13-án a 168 óra műsorában megdöbbentő riport hangzott el a Heim Pál gyermekkórház Toxikológiai Osztályáról. Az orvos elmondta, hogy 15 év alatt 9300 kis beteget vettek fel az osztályra, de 36-an nem tudtak segíteni, a szülői felelőtlenség tragédiákat szült. Gyógyszerek kinnhagyása, maró folyadékok, gondatlan tárolása (pl. sörösüvegben), vegyszerek szabad tartása. Az egyik kisfiút egy éve kórházról kórházra szállítják, a károsodás egész életére megmarad, elvesztette szemevilágát. Sanyika az anyukájával szedett gyilkos galóca miatt vált örökre gyomorékká. A harmadik meg akart halni, mert nem tudja elviselni egyik nagynénjének szeretetlenségét. De most már élni akar... Vagy a negyedik 2,5 szem nyugtatót szedett be, mert elérhető helyen tartották... A beszélgetés alatt felsírt egy kislány, az orvos megkönynyebbülten sóhajtott, fel, meg fog maradni! — Nem lehetne sírás nélkül — szólt közbe a riporter, hisz’ életekről, emberi boldogságról és lelkiismereti felelősségről dönteni — természetes feladatként, emberi kötelességként lehet csak igazán. (s. d.) Róma, Via Giuna 1. Látogatás a Pápai Magyar Intézetben Az Örök Város már karácsonyra készült, amikor alkalmam volt néhány napot a Pápai Magyar Intézetben tölteni és elbeszélgetni Bagi István prelátussal, az intézet rektorával és az ott tanulmányaikat végző ösztöndíjas magyar papokkal. Nem először járok itt, de valahányszor átlépem az intézet kapuját, mindig úgy érzem, hazajövök. Most is barátságos, otthonos, kedves légkör fogadott. Még a kellemes meleg is jólesett, mert Rómát elárasztotta a szüntelen zuhogó, hűvös eső. Mégis, másfajta melegség az, ami a régi falak között átjárja itt az embert: jókedv, családias légkör az ösztöndíjasok között, baráti évődések, ugratások a fehér asztalnál, a házigazda és a nővérek mindenre kiterjedő gondossága és figyelme. Minden reggel háromnegyed hétkor közös szentmise a gyönyörű kápolnában. Itt van az „egész ház”, egy kis magyar egyházközség idegenben. Reggeli után mindenki siet napi munkája után. Bagi István rektornak is minden napra kijut a házon kívüli, délelőtti elfoglaltságból. Hivatalos ügyeket intéz az illetékes szentszéki hatóságoknál, az ösztöndíjasok érdekében tárgyal a különböző tanintézetekben, távoleső piacokat fut be, hogy előnyösen szerezze meg az asztalra valót. Előfordul, hogy éppen egy elromlott vízcsapot javít, villanyt szerel és ajtózárat javít, így azután csak az utolsó napon tudott szakítani néhány percet arra, hogy kérdéseimre válaszoljon. — Mikor vette át az Intézet vezetését? — 1972. november 13-án utaztam Rómába, hogy a Magyar Püspöki Kar Elnökének megbízásából ideiglenesen átvegyem az Intézet vezetését és a Magyar Püspöki Kar ügyeinek intézését. VI. Pál pápa, a Magyar Püspöki Kar előterjesztésére nevezett ki véglegesen rektornak és az erre vonatkozó okmány átadása és publikálása 1973. március 15- én történt. 1964 óta. Dr. Zemplén György, Dr. Fábián Árpád elődeim után, az ő munkájukat folytatva, az Intézet harmadik rektoraként működöm. — Rektor Úr maga is volt itt ösztöndíjas, ezért nemcsak a vezetés oldaláról, hanem az érdekeltek szempontjából is jobban látja, mi kell ahhoz, hogy az ösztöndíjasok nyugodt körülmények között végezhessék tanulmányaikat. Sikerült-e ebben előrehaladni az elmúlt évek során? — 1965—67-ig ösztöndíjasa voltam az intézetnek. Ez alatt az idő alatt az Accademia Alfonsianan erkölcsteológiából és lelkipásztorkodás-teológiából szereztem magisteri fokozatot, nemzetközi diplomát. Tanulmányaim mellett, az akkori rektor, Dr. Zemplén György kérésére, segítettem az Intézet ügyeinek intézésében, mindaddig, amíg segítőként hivatalosan kinevezett prefektust kapott Dr. Fábián Árpád személyében. Már akkor módom volt beletekinteni az intézet problémáiba, gondjaiba, az akkor szerzett tapasztalaim segítenek most abban, hogy egy-egy lépést előre haladhassunk. Kérdésében a nyugodt körülmények biztosításáról tesz említést. Ez valóban elengedhetetlen ahhoz, hogy az ösztöndíjasok 2 esztendő alatt tudományos fokozatot szerezhessenek. Az elmúlt évek során sikerült kicserélni az évtizedek alatt tönkrement, régi típusú vaságyakat. Azóta egyszerű kivitelű, de kényelmes ágy található az ösztöndíjasok szobáiban. Ez a felújítás azzal a meggondolással történt, hogy aki nem tud rendesen aludni, az nem tud rendesen dolgozni és komoly munkát végezni sem. A nyugodt körülmények biztosításához tartozik a szerény, de változatos és tápláló élelmezés biztosítása, amely a folyton emelkedő árak mellett nem könnyű feladat. Az élelmezésnek a nagybani beszerzésre való átállításával, mélyhűtő és tároló polcok beszerzésével sikerült egy lépést előre haladni. Igen hálásak vagyunk azoknak, akik ebben segítségünkre voltak. Az intézet kézi könyvtára, jelenleg valóban kéznél, az ösztöndíjasok szobáinak közelében található, újonnan kifestett teremben. A könyvállomány bővítése, megfelelő elhelyezése és katagolizálása szintén napirenden szereplő feladat. A 20 ember kényelmes elhelyezésére alkalmas ebédlő, 2 felújított asztalával, a szalon közelében található. A nyugodt körülmények biztosításához tartozik a baráti légkör kialakítása is, amelyet nemcsak a névnapok szerény megünneplésével, hanem közös élmények, közös kirándulások segítségével is igyekezünk ápolni. — Miből áll a rektor munkája? A rektornak a feladata az Intézmény képviselete minden római egyházi és állami, valamint a magyarországi egyházi és állami fórumok előtt. Az új ösztöndíjasok beíratása a római fakultásokra, rendőrségi bejelentésük és olaszországi tartózkodási engedélyük megszerzése, nyelvtanfolyamokra való beiratkozásuk intézése, tanulmányutakra külön szentszéki ösztöndíjak biztosítása, s mivel jelenleg az intézetnek nincsen külön prefektusa, az ösztöndíjasok tanulmányainak segítése és ellenőrzése, minden iskolai év végén tanulmányi zárójelentés készítése. Nincs az intézetnek külön gondnoka, ezért az összes gondnoki teendők is a rektor feladatai közé tartoznak, ami a folyton emelkedő árak mellett nem könynyű feladat. Polgári évenként zárszámadást készítünk az elmúlt gazdasági évről, valamint költségvetést a következő gazdasági évre. A szigorúan vett rektori feladatokon kívül a Magyar Püspöki Kartól is van megbízatása különleges és rendszeres ügyek vitelére az apostoli Szentszék hivatalaiban? — A Magyar Püspöki Kar megbízottjaként nyújtom be a hozzám érkező egyházmegyei hivatalos iratokat és szükség esetén sürgetem azok elintézését, a kész válaszokat pedig postázásra előkészítem és minden vele kapcsolatos adminisztrációt, beleértve a gépelést is, valamint az iratok regisztrálását magam végzem, a vatikáni kiadványok, Acta Apostolicae Sedis, Osservatore Romano Seminarium, Notitiae stb. folyóiratok megrendelését, és a velük kapcsolatos elszámolásokat. — Kik a munkatársai? — Vigh Franciska és Dorkó Erzsébet nővérek a ház rendjét és tisztaságát biztosítják áldozatos takarítói munkájukkal, Macassy Magdolna és Csutak Rozália nővérek pedig igen ügyesen és nagy fantáziával biztosítják a változatos mindennapi terített asztalt, mindig szem előtt tartva a takarékossági szempontokat is, részben magyar, részben olasz ételek elkészítésével. — És akik az asztalnál ülnek? Kik az idei ösztöndíjasok? BOLBERETZ PÁL, esztergomi főegyházmegyés pap, teológiai tanár az esztergomi érseki hittudományi főiskolán. Idén második esztendeje tanul Rómában a jezsuiták Gregoriana egyetemén, ahol filozófiai fakultáson a licenciátus megszerzésére készül. KELEMEN VENDEL, pécsi egyházmegyés, dunaföldvári káplán, akinek eddigi irodalmi tevékenységét az Igehirdetés és liturgia (dr. Szalai János), A Szentlélek és az Isteni szó teológiája c. könyvekben történt közreműködéséből ismerik olvasóink. A Gregoriana egyetemen tanul dogmatikát, jelesül a kinyilatkoztatással kapcsolatos kérdéseket és újabb eredményeket tanulmányozza. KIRÁLY ERNŐ, most csak vendégként tartózkodik egy bő hónapig a P. M. I-ben. Laurea dolgozatát védi meg az Akadémia Alfonsianan, ahol négy évvel ezelőtt fejezte be morál- és pasztorálteológiai tanulmányait. Doktori diszszertációjának címe: A személyes hit problémája Szondi sorslélektanának fényében. Otthon a nyíregyházi hittudományi főiskola tanára, morál és pasztorál-teológia szentségtani részét, pedagógiát, szociálteológiát, medicina pasztorálist tanít, egyben tiszaeszlári lelkész. KOVÁCS LÁSZLÓ, nagyváradi egyházmegyés a Pápai Lateráni Egyetem kánonjogi fakultásán végzi tanulmányait. Kiküldetése előtt Békésszentandráson teljesített lelkipásztori szolgálatot, mint segédlelkész 1971—1974-ig. Második éve van Rómában s az idei tanévet a kánonjogi diploma megszerzésével fejezi be. PAJKÓ LÁSZLÓ, váci káplán, 1974-ben doktorált a Hittudományi Akadémián. A második évet kezdte meg az Accademia Alfonsiana-n, ahol ebben az évben a teológia morális szakdiplomáját szerzi meg. PETRASEVITS DÉNES, a Miskolci Apostoli Exarchátus papja, 1971- ben szentelték, utána mogyoróskai lelkész, majd perei parókus lett. Édesapja is görögkatolikus lelkész. A Pápai Keleti Intézetben hallgatja a patrológia és az egyháztörténelmi szekció tárgyait, valamint a Dante Intézetben tanulja az olasz nyelvet. SÁGHEGYI GELLÉRT, szombathelyi egyházmegyés, Celldömölkön káplán. A Lateráni Egyetemen első éves, kánonjogot tanul. SCHMATOVUTCH JANOS, győri egyházmegyés, 1966—1973. között káplán volt Ivánban (Győr—Sopron megye). 1971-ben doktori fokozatot szerzett a Budapesti Hittudományi Akadémián. 1973 óta folytatja tanulmányait Rómában, a Pápai Biblikus Intézet harmadéves hallgatója. Ebben a tanévben szeretné megszerezni a licencia-fokozatot szentírástudományból. Diploma-dolgozatának témája. ..A feltámadt Jézus megjelenéseinek tudósítása az Újszövetségben”. Amikor elbúcsúztam római intézetünktől, a Szent Péter teret már az utolsó nagy zarándoklatok tömegei lepték el. Karácsonykor befejeződik a Szentév. A Pápai Magyar Intézet ösztöndíjasai itt töltik a karácsonyt, ami sohasem könnyű dolog nekünk magyaroknak, akik otthon szeretjük megünnepelni ezt a családias ünnepet. Bagi prelátus úrnak és a nővéreknek akkor az volt a gondjuk, hogy minél több otthoni színt, hangulatot varázsoljanak a gondjaikra bízottak karácsonyfája köré. Magyar Ferenc Antenna Ne suttogjatok, ne kérdezzetek, ha meg nem látom fénylő szemetek. Ne sajnáljatok, ne is bántsatok, ha olykor szótlan, hallgatag vagyok. Ne mondjátok, hogy magányom minek, ha antenna-sorsom nem értitek. _________________________________ Simon Gyula Häring professzor a bűnről Az ismert német morálteológus, Bernhard Häring (Róma), szembefordult a bűnről és a büntetésről vallott „sablonszerű nézetekkel”, amelyek a keresztényeket valamilyen „középszerű életre” bátorítják. Haring különösen bírálta a keresztény bűntudat leegyszerűsítését az ún. „halálos bűnökre”, mely a „bocsánatos bűnöket” rendszerint nem tartja fontosnak. Ez a felosztás mindenképpen kétségbe vonható, mert csak Isten tudja a bűnök súlyosságát megítélni. „Sok bocsánatosnak tekintett bűn egyre inkább eltávolíthat bennünket Istentől” — mondotta. Ugyanakkor kétséges bizonyos cselekmény „halálos bűnné” nyilvánítása. Haring példát mondott: „Egyetlen kormánytól sem várnánk, hogy 8 éves gyermeket halálra ítéljen. De beszélünk 8 éves gyermekekről, akik képesek halálos bűnt elkövetni — azaz halottak Isten szemében”. Isten a szeretet és a könyörületesség Istene, és az emberi értelmezés sohasem emelkedhet a szeretet és a könyörületesség isteni törvénye fölé. Ne kérdezzük, mint a rabszolgák, mit cselekedjünk a halálos bűn büntetésének elkerülésére, hanem azt nézzük, mit tudunk Istennek visszaadni mindazért, amit nekünk adott. Senkinek sincs joga valakit, mint „nyomorult bűnöst” elítélni, amint ezt a farizeusok tették, mert „mindannyian bűnösök vagyunk”. (M. K.) LÁTTUK SZENT JOHANNA G. B. Shaw történelmileg is helytálló drámája, habár nem szűkölködik szatirikus beállításokban és az elidegenedést is alkalmazza jóval Brecht előtt, századunk legklasszikusabb érvényű színpadi műve. Az ír eredetű szemlélő kegyetlen iróniával mutatja be az angol nacionalizmus egyházi és világi szereplőit éppen úgy, mint a Johanna angol kézre adásában vétkes francia tudósokat és egyházi személyeket. Élete teljében, ötvenedik éve küszöbén, Shaw szellemi fegyvertára tűzijáték arzenáljából ragyogóbbnál ragyogóbb ember- és típusalakokat szikráztat elő, egy drámát, amelyben a legkisebb szerep is színpadi jutalomjáték tárgya lehetne. Bárdos Artur és később Egri István rendezése után kétségtelenül Szinetár Miklósnak sikerült a legjobban a szerepek szinte őserdei burjánzását esztétikus tablókba állítania, habár éppen a felvonásvégi tablózással lett túl a célszerű középpontokon. Mégis sikerült neki a mai új színházba járó közönség szellemi megtornáztatása és egyben lenyűgözése is. Kissé megfakult színházi életünkben pedig ez sokat billent Szinetár javára a latban. Pompás együttest formált a rendelkezésére álló szintén kitűnő színészi anyagból. Kútvölgyi Erzsébet, az új Johanna, korunk proletár Johannájának is nevezhető lenne. Vézna alakja nagy hangerővel bír, még ha kitöréseiben akad is disszonanciális félresiklás. Ezt azonban kinőheti. Két mesteri alakítást kapunk Darvas Ivántól és Tomanek Nándortól Warwick grófjának és a beauvais-i püspöknek a szerepében. Tordy Géza gyűlölködő angol káplánja és megtöretése, valamint Koncz Gábor várkapitánya is emlékezetes marad, bár ez utóbbi szerepfölfogása artistaszámnak is beillenék. Örvendetes azonban a kétségtelen siker, amely újabb közönséget vonz majd a színház nézőterére. (Vígszínház.) —i —e OLVASTUK HAJDUK JÁNOS: KÍGYÓ ÉS GALAMB A vallási tapasztalat éppúgy nem visz a mélybe, mint a művészi, ha az embernek nem létmódja. Ebben az esetben úgy tetszik, mintha csupán önerőnkből mutatványoskodnánk, az ellenkezőben pedig mi vagyunk az, akivel történnek a mélység dolgai, akire erő nehezedik, imádni s írni kényszerül Teljesítményünk nagysága a fölismerésen múlik, azaz, nem az erőnkön, hanem az alázatunkon, s ki mer itt tovább beszélni? Aki „költő akar lenni”, annak kell. S az a legkevesebb, hogy a személyiségét kockáztatja. Szerencsénkre, nem tudjuk, hogy mi a legtöbb. Ezt a legkevesebbet is igen soknak érezzük. Hajdók János verskötete hamar megmutatja, hogy lendülete nem ismeretlen rétegekből tör elő, de azt is, hogy őszintén érzékeny a szeretet egyetemességére, nem kíván többnek látszani annál, ami („vak és béna vagyok”), és érzékeny az izgalomra (Jeltelen»). Legtisztább sorai világosan bizonyítják együttérzését a szenvedőkkel, és csak maradék erejével alacot. A „csöndtől elcsigázva” vágyik „lenni még, csak tenni még”. Kénéi megvillani sem tudnak, túllökik egymást a sietségben, telitalálat űz képzavart, a variációs lehetőség elfárasztja a szemet, a szem a figyelmet, az meg az olvasót. Mégsem csak felszíni sodródás ez; ilyen sorokat vet föl: „magányunk jéggyöngy ravatal”. Ahol Hajdók János egyszerű és egyszeri, tud erőt tömöríteni: „tágas leszek . . . járhasson bennem, aki megtagad”. A másfajta költői magatartással való túl heves azonosulást az olvasó nem érzi irodalminak. A túlírt, túlbonyolított versek vesztesei maradunk, de ajándéknak érezzük az Aki dudás-t, Fiastyúk-ot, Reneszánsz-t (!), Iszony-t, Égi háború-t, s a tragikomikusan szép A bolond szabó-t. Ezekből kicsapnak Hajdók sajátos kulcsszavai, jellemző cselekvésemlékei, balladás ösztönössége. Költészete több, mint játék. Igazi ember- s világszeretetet, melengető istenhittel, lelkendező jámborsággal, eleven színekkel. (Szerzői kiadás, 20 Ft) ‘ (u. p.) OLVASÓINKNAK AJÁNLJUK PÁNDI MARIANNE: HANGVERSENYKALAUZ m. (Zeneműkiadó, 48 Ft) — a kamaraművek ismertetése zeneszerzők szerint a kezdetektől napjainkig: FODOR ISTVÁN: VERECKE HÍRES ÚTJÁN . . . (Gondolat, Magyar História sorozat, 15 Ft) — a magyar nép származása és legkorábbi története Iránt érdeklődőknek, gazdag képanyaggal illusztrálva. KAVABATA JASZUNARI: KIOTÓI SZERELMESEK (Kozmosz könyvek, 16,50 Ft) — a Nobel-díjas író két egymásra talált lány ikertestvér életútját mutatja, s közben egy számunkra szokatlan, költői világba vezet. A KUBIZMUS (Gondolat, 46 Ft) — válogatás a művészeti irányzat dokumentumaiból. m. b. SZOMBATOT VIKTOR: SZLOVÁKIAI UTAZÁSOK (Panoráma, 30 Ft). Északi szomszédunkat, Szlovákiát mutatja be a „mini” útikönyvek sorozatban megjelent mű. Rövid földrajzi, történelmi, művészettörténeti áttekintés után néhány hasznos gyakorlati tudnivalóval lát el a közlekedés, a vámszabályok, a pénzváltás és a vendéglátóipari szolgáltatások tekintetében. A továbbiakban tájegységek, városok fotókkal és térképvázlatokkal illusztrált ismertetését adja, miközben népeink történelmének több mint ezeréves összefüggéseire is emlékeztet. A Szlovákiai utazásokkal méltán népszerű útikönyveinek sorát folytatja a szerző. K. T.