Új Ember, 1982 (38. évfolyam, 1/1853-52/1904. szám)
1982-02-07 / 6. (1858.) szám
Az egyház egysége Az egyháznak az egység jelének kell lennie a mai világban. Papoknak és világi hívőknek, közösségeknek és csoportoknak meg kell fogadniok az Apostol szavát: „Gondotok legyen arra, hogy az egységet munkáljátok, a békét és a szeretetet." Egy hit és egy Úr lehet csak az egyházban, ha tanúságot akar tenni a világ előtt. A hitben lehetnek különböző fokozatok és szintek, lehetnek a hitnek különböző kifejezési formái, de alapjában véve csak egy Igen létezhet az egyetlen Űr előtt. Vannak különböző feladatok és csoportosulások az egyházban, de csak egy Úr van, akinek mindnyájan engedelmeskedni tartozunk: Jézus Krisztus. És ha valaki sajátos tehetséggel rendelkezik, amit Istentől kapott, azt a közösség épülésére használja fel, az Egész épülésére, ne pedig zavarkeltésre és rombolásra. Évközi 6. vasárnap Benső egység Az elmúlt hetekben szerte az egész egyházban sokat imádkoztak a keresztény egyházak közeledéséért és egységéért. Biztató jelek és tények mutatják, hogy a Zsinat utáni egységtörekvések nem hiábavalók. Ez az általános ökumene azonban feltételezi az egyházon belüli egységet, legalábbis az egyházon belüli éles ellentétek, törekvések és véleménykülönbségek botrányának megszüntetését, s azontúl a hitelesen evangéliumi életmegoldások és életformák, teológiai és lelkipásztori irányulások szabadságának elismerését az egyéni (hatalmi vagy alanyi) „erőszakkal” szemben. Abban mindenki egyetért, akár általános ökumenéről, akár az egyházon belüli egységről van szó, hogy az egység forrása és alapja csak Krisztus személye (élete, tanítása) és a krisztusi élet lehet. Más szóval: az egység munkálatában minden érv és törekvés annyit ér és csak annyiban vezet eredményre, amenynyiben — közvetve vagy közvetlenül — Krisztustól ered. A legjobb teológusok és a legnagyobb szentek is érvelésük és életük hatékony erejét .Jézus Krisztustól, az evangéliumból forrásoztatják. A gyakorlati élet vonalán is ez a helyzet: minél jobban az evangélium szerint élünk, annál hatékonyabban építjük a közösséget, a keresztény testvériséget az egyházban és a világban, hiszen mindezt csak Krisztus által valósíthatjuk meg. S nem önmagunk jelei akarunk lenni a világban, hanem Krisztus jelei. Az egység munkálásában legnagyobb akadályunk az önzés, vagy — divatos kifejezéssel — ,a szubjektivizmus szemléletünkben és magatartásunkban, amely — szinte járványszerűen — terjed világunkban, sőt az egyházi gyakorlatban, még a szóhasználatban is. Nemrég egy konferencia-sorozaton tapasztaltam, hogy az előadások és felszólalások többségében a leggyakrabban elhangzó érvelés így szólt: „én úgy érzem”. A legritkább volt, hogy „úgy tudom” vagy „úgy hiszszük”, „hitünk az”, sőt a tapasztalatra való hivatkozás („a tapasztalat azt bizonyítja”) is mintha elértéktelenedett volna az egyéni élményekkel és érzésekkel szemben. Pedig ha valahol, akkor az egyházban igazán érvényes: minél jobban önmagunkat állítjuk szembe a többiekkel, annál inkább gyöngítjük a közösség egységét. A mai liturgia finoman figyelmeztet arra, hogy a keresztény öröm és az üdvösséges eredmény kiinduló pontja sosem lehet az én és az egyéni elgondolás, hanem egyedül csak Krisztus és a vele való egység: Atyánk, Istenünk, aki egy kenyérből adta bennünk, és egy kehelyből adtál innunk, taníts meg minket olyan életre, hogy egyek legyünk Krisztusban, és Örvendezve teremtük az üdvösség intime Amen. Csanád Béla Ára: 4 Fi XXXVIII. 6. Katolikus hetilap 1982. február 7. (1858.) Püspöki Kar körleveleiből Becsüljük meg értékeinket Idén januárban két körlevelet bocsátott ki a Püspöki Kar. A papsághoz intézett, az ökumenizmusról szóló körlevél közli, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Kar létrehozta a Püspökkari Ökumenikus Bizottságot. Azért tette ezt, mert egyik fontos feladatának tekinti, hogy sajátos körülményeink és adottságaink között az ökumenikus mozgalomban előrelépés történjék. A Püspöki Kar minden tagja úgy érzi: az ökumenikus mozgalom ügye megköveteli, hogy ne csak szétszórt egyéni kezdeményezésektől függjön sorsának alakulása hazánkban, hanem egyre hatékonyabban részesüljön hivatalos bátorításban, támogatásban és eligazításban is. Éppen ezért, Főtisztelendő Testvérek — folytatódik a körlevél —, a hitre támaszkodó nagy felelősségtudattal tegyenek meg mindent, hogy jó lelkipásztori szemmel észrevegyék, bátorítsák s megfelelőképpen tájékoztassák azokat a híveket, akik belső meggyőződésből s jól átélt keresztény küldetéstudatból kiindulva törekednek a zsinat szellemében megvalósulásra segíteni a keresztények látható egységét. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, amit II. János Pál pápa így fejezett ki: „A katolikus egyház belső megújulása elengedhetetlen feltétele a keresztény egység munkálásának. Hiszen nagyon álhatatosan szívünkre kell vennünk a zsinat ökumenikus határozatának komoly s egyértelmű figyelmeztetését: „Az Egyház arca nem tündöklik teljes fényében sem különvált testvéreink előtt, sem általában a világ előtt, és ez hátráltatja Isten országának terjedését.” A körlevél végül felhívja a papság figyelmét arra, hogy magyar nyelven is meg fog jelenni az ökumenikus direktórium. A katolikus iskolákról szóló, a hívekhez intézett körlevél első felében a vallásos nevelés jelentőségét elemzi, és a katolikus középiskolák célkitűzéseiről ír, majd így folytatódik: „Az egyházi iskolák ismételten hálás szívvel köszönik meg az elmúlt évek során számukra nyújtott segítséget és anyagi támogatást. Közöttük a nagylelkű külön adományokat is. A múlt évi gyűjtés eredménye 5 296 000 Ft volt. Ebből az összegből 1 696 000 Ft-ot fordítottak szociális diáksegélyezésre. A nyolc gimnázium és a hat diákotthon állagának védelmére, felújítására, fejlesztésére 3 600 000 Ft jutott. A fenti intézményekben végzett szokásos évi karbantartási munkákon kívül jelentősebb fejlesztési és beruházási munkák a következők voltak: A győri bencés gimnáziumban a tornaterem felújítása, diákebédlő építése és berendezése, a gimnázium cseréptetőzetének felújítása; A pannonhalmai bencés gimnáziumban a tornaterem részleges felújítása, az elektromos hálózat egy részének kicserélése, két nagy háló kis hálókká alakítása történt meg. Az esztergomi ferences gimnáziumban a központi fűtés kiegészítése, új olajkazán beépítése, tetőtér kialakítása, új lépcsőház kiképzésével készült el. Szükséges a szentendrei ferences gimnáziumban három új tornaterem kialakítása. Ehhez az anyag beszerzése megtörtént. A budapesti piarista gimnázium a kapott összeget szertári berendezésekre és új tornaterem építésére fordította. A kecskeméti piarista gimnázium épületének külső tatarozását és egy új terem kialakítását tudták a gyűjtésből fedezni. A Patrona Hungáriáé leánygimnázium diákotthonában víz- és gázkazán szerelési munkákra és egy konyhagép beszerzésére került sor. A tavasszal meginduló új diákotthoni építkezés nagy összegeket igényel. A katolikus középiskolák célkitűzései lelki és szellemi távlatnak, de ezek megvalósításához technikai, anyagi alapra van szükségük Ezt a gondot érezte meg a magyar katolikus közösség, amikor nagylelkű adományait felajánlotta e nemes célra. Örömmel közölhetjük a Kedves Hívekkel, hogy megnőtt az érdeklődés katolikus iskoláink iránt, így szeretettel felhívjuk tehát azoknak a szülőknek a figyelmét, akik gyermeküket katolikus iskolába óhajtják beíratni, hogy lehetőleg már akkor jegyezzék elő gyermeküket, amikor az általános iskola nyolcadik osztályát elkezdi. Ezekkel a gondolatokkal kérünk Benneteket, Kedves Híveink, hogy február 7-én, a templomi perselyadományaitokkal segítsétek katolikus iskoláinkat és ajándékozzátok meg adományaitokkal. Isten fizesse meg áldozatos együttérzésteket!” Azoknak, akik egyéni adományokat is akarnak küldeni, közöljük iskoláink címeit: Bencés gimnázium, 9090 Pannonhalma, Vár u. 1. Czuczor Gergely Bencés Gimnázium, 9022 Győr, Széchenyi tér 8. Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium, 2501 Esztergom, Pf. 50. Ferences Gimnázium, 2000 Szentendre, Sallai I. u. 18. Piarista Gimnázium, 1444 Budapest, 8. Pf. 266. Piarista Gimnázium, 6001 Kecskemét, Pf. 34. Patrona Hungáriáé Leánygimnázium, 1092 Budapest, Knézich u. 5. Svetits Leánygimnázium, 4024 Debrecen, Béke útja 24. / A. A A. szaksad az ökumenismus kara A több éves szokásnak megfelelően az idén is a magyar ortodoxok Petőfi téri Nagyboldogasszony templomában került sor a keresztény egység imanyolcad befejezésére. Berki Feriz protoújabb terei, a templom esperes plébánosa és a templom papsága fogadták az érkező Lékai László bíboros, prímást. Jelen volt még Simeon slavnicai püspök, a bolgár ortodox patriarkátus nyugat-európai vikárius püspöke, Keresztes Szilárd görög katolikus segédpüspök és sokan a budapesti papság részéről. ■rBerki Feriz homíliájában hangsúlyozta, hogy a XX. század a keresztény egységkeresés, a kölcsönös kiengesztelődés, az ökumenizmus kora. A keresztények számára azonban nemcsak a velük azonos hitet valló, vagy esetleg árnyalatilag eltérő hitvallású többi keresztény ember testvér, hanem a földön élő minden ember. Ezért érez felelősséget a keresztény az egész emberiségért és különösképpen minden szenvedő, éhező, nyomorgó, elnyomott, üldözött emberért. Ezt különösen most időszerű hangsúlyozni, amikor az ember olyan fegyver birtokába jutott, amely képes az egész emberiséget megsemmisíti, így hát a keresztény ökumenikus egységen túl, az egyetemes emberi ökumenéért is imádkozzunk. Aldo Lépeid, neves természetbúvár írja egyik tanulmányában, hogy az emberiség mindig visszatér egy kiindulási ponthoz, ahonnan állandóan újra szervezi a maradandó értékek rendjét. Nem elég csak szép utakat építeni a hegyekbe, völgyekbe, tavakhoz, tengerpartra, hanem egész belső világunkat is alkalmassá kell tennünk a filozófia, a vallás és a természet törvényeinek, értékeinek a befogadására. Az emberi gondolkodás nagy veszedelme, ha a nagyvárosban élők azt hiszik, hogy táplálékuk az ABC-ből vagy a fűszerüzletből származik, és lakásuk melege csak a fűtőtestből vagy a távvezetékből ered. Ezek a gondolatok egyszersmind valamennyiünk erkölcsi elkötelezettségét is magukba foglalják: föl kell ismernünk, meg kell látnunk és meg kell becsülnünk az összes érték rendjét mind a történelem, mind a társadalom, mind az egyház életében. Mert minden egyes sejtnek megvan a maga meghatározott programja, egy, értelmünk számára mérhetetlen és csodálatos összefüggése, összműködése az élet egészének az érdekében. Ha tehát az egyén — egy-egy ember — életét nézzük, egyetlen élet is határtalan erkölcsi felelősséget hordoz a közösség, a társadalom rendjéért és fejlődéséért. De ugyanígy a közösségnek is megvan a maga felelőssége az egyén iránt. Mit jelent mindez a hívő ember szempontjából? Azt, hogy az egyháznak is éreznie kell annak a munkának, tökéletességnek, szolgálatnak, szeretetnek és áldozatnak az értékét, amelyet a neves és névtelen kis tagok úgy ajándékoznak oda másokért, hogy Krisztusról tanúságot téve, a Vele való találkozást, az ő eljövetelét várva, az Igazság és Dicsőség beteljesülését Isten Országában, a halál után remélik. De addig minden érték evangéliumi, amely mindent átfog, kegyelmi, amely lehetővé teszi Szent Pál gondolata szerint, hogy szellem, test és lélek kifogástalan legyen, tehát Isten népének közösségében, Isten házában, a liturgiában, az egyház életében elnyerje azt a tiszteletet, amit megérdemel. Az egyház, történelme folyamán, sohasem hagyta elveszni értékeit. Az Apostolok Cselekedeteiben milyen fenséges örömmel néz azokra a kis közösségekre, amelyeket a Szentlélek ereje alkalmassá tesz arra, hogy egy szív, egy lélek legyenek, egy test a szeretetben, és senki se szűkölködjék közöttük. És az egyház együtt tiszteli a vértanúk — a vér és tanúságtétel — értékét a szentatyák szellemi kincseivel. A szentatyák teológiai, filozófiai, irodalmi értékei mellett megőrzi a kolostori szolgálat értékeit is.. Vagy gondoljunk a himnuszok költészetének mérhetetlen gazdagságára. Ugyanakkor az egyház megmenti az antik világ értékeit, költészetét. De fölkarolja a szegénység forradalmát is és Szent Ferenccel, Szent Antallal, Szent Erzsébettel konstruktív mederbe tereli. A világraszóló katedrálisok építésével és egyetemek alapításával mindenkor egyenlő értékűnek tartja az irgalmasság testi-lelki cselekedeteinek naiv egyszerűségét, azt a krisztusi paradoxont, hogy egy pohár vízzel is el lehet nyerni a mennyek országát. Az az egyház, amely a Credójából egyetlen betűt sem tagadott meg, amely szentségeiben és tradícióiban még egy néma kézrátételt sem engedett elveszni — amilyen a püspök- és papszentelés kézrátétele is —, magától értetődően nem engedi — nem engedheti — elveszni a jelen értékeit sem. A személyi értékek skáláján nem jelent kevesebbet, ha valaki a mindennapi kenyerünkért, anyagi javainkért hozza meg a maga áldozatát, vagy teszi ugyanezt szellemi javainkért, nyelvünkért, gondolatvilágunkért, művészetünkért, tudományunkért, technikánkért, és gyakran alig van más jutalma, mint egy templom csendje, egy ünnep öröme, vagy Krisztus vigasztalása. „A mi vallásunk, a kereszténység — írja Cardenal — magába öleli az egész embert, költészetével és népzenéjével, művészetével és táncaival, vetésével és aratásával együtt.” Ha tehát erkölcsi elkötelezettségünk van az emberiséget gazdagító valamennyi érték iránt, bárhonnan származzanak is azok, hogyne volna ugyanilyen elkötelezettségünk mindazok iránt, akik az egyházhoz tartoznak, akik az egyház szentségi kegyelmeiből élnek, s nem egyszer alig észrevett és alig megbecsült, vagy fiamar elfeledett értékekkel ajándékozták és ajándékozzák meg hazájukat, társadalmukat és egyházukat. Azt az egyházat, amelyről Krisztus azt mondja, hogy közöttünk, bennünk van, vagyis mindannyian — külön-külön is — mi vagyuk az egyház. Minden talentum — kamatoztassa azt bárki — a miénk is, megbecsülésben, elkötelezettségben felelősek vagyunk érte. És egy napon mindenről számot kell adnunk. Balássy László