Új Ember, 1989 (45. évfolyam, 1/2217-53/2268. szám)

1989-04-23 / 17. (2233.) szám

4 ti címfe­ Két arckép­­— történelmi háttérrel Mindszenty József és Ortutay Gyula... Két végletesen különböző magatartásfor­ma áll e két név mögött — s egy kor, amelynek kérlelhetetlen próbatétele és a színt vallató tények sorozata tárul elénk e példaszerűen megalkotott, alátámasztott és szerkesztett mű lapjairól. Mészáros István, a tudós pedagógus szigorú pon­tossággal dokumentált tényanyaga: Mind­szenty és Ortutay — iskolatörténeti váz­lat (kapható az Ecclesiában) mögött ott érezzük a tudós belső ítéletét, érzületét, vallásos érzékenységét, sőt a mélyben izzó indulatot is, amelyben a tárgyi közlés még hitelesebbé mélyül. • Hogyan vált az oly kitűnő szegedi pia­rista iskola neveltje, a rend — s így pld. Sík Sándor — és a katolikus egyház ál­tal támogatott tehetséges fiatal tudós an­nak a pusztító lavinának elindítójává, egy rövidlátó és gyűlölettől fűtött poli­tika eszközévé abban a tény­sorozatban, amely a hitvallásos oktatást és nevelést kiüldözte az iskolákból, keserves vergő­désre késztette a társadalom életében­­, s mindezek mellett a­­múlhatatlan érde­mű és értékű egyházi iskolák megszünte­téséhez vezetett? A következmények ma már minden ép gondolkodású ember szá­mára tragikusan világosa­­, mint aho­gyan világos a két oly különböző egyé­niség emberi és történelmi szerepe is. Mészáros István kutatói munkája és a sorok mélyén rejlő emberi, keresztényi magatartása hitvallás- és példa­értékű, és az egész mű­­tanúságot tesz ökumenikus beállítottságának természetes volta mel­lett. Fáradozása a becsületes tisztánlátást mozdítja elő. ......Meg fogja érteni, milyen fájdal­mas számomra, hogy éppen Maga — aki oly közel áll a lelkemhez — vállalkozik annak a feladatnak a végrehajtására, amely hitem szerint az országra is, a de­mokráciára is, de Magára is csak sze­rencsétlen következményekkel járhat” — írta Sík Sándor Ortutayhoz küldött ba­ráti hangú levelében azután, hogy le­mondott az Országos Köznevelési Tanács ügyvezető alelnöki tisztéről, mivel „a fiatal magyar demokrácia iránti szerete­­te”, „pedagógiai meggyőződése”, s „mint ember és katolikus pap” nem­ járulhat hozzá a tervezett intézkedés-sorozat vég­rehajtásához. A Vigíliában pedig ugyan­akkor közzétette tanulmányát: „Gondo­latok a vallástanításról”. A tragikus eseménysorozat nyitánya a Kisgazdapárt politikai bizottságának 1947. február 8-i ülésén zajlott le, ahol Ortutay Gyula vetette föl az iskolai val­lásoktatás megszüntetéséről szóló tör­vényjavaslatot. Ezután megindul az események laviná­ja. 1947. március 14-én lemond Keresz­­tury Dezső vallás- és közoktatásügyi mi­niszter — nyilvánvaló elvi okokból —, hogy tiszteletre méltó emberi helytállá­sa következményeképpen az Országos Széchenyi Könyvtár beosztott tisztviselő­je legyen, őt a miniszteri székben Ortu­tay Gyula követte március 17-én. Ravasz László református püspök az Új Embernek adott interjúban veszi vé­delmébe a támadott iskolai kötelező hit­oktatást (1947. márc. 2.) Március 8-án a katolikus püspöki kar elnöke •— Mind­szenty bíboros tiltakozik a fakultatív hitoktatás bevezetése ellen. Az Új Em­berben március 9-én terjedelmes vezér­cikk jelenik meg: „Amit tisztázni kell!” Mindegyik megnyilatkozás részletes és konkrét érvekkel száll szembe a gyászos tervekkel, amelyek mögött — tudja! — az ország lakosságának legfeljebb tíz szá­zaléka áll. A Magyar Püspöki Kar már­cius 17-én újabb körlevélben fejti ki ha­tározott álláspontját, az Új Emberben pe­dig március 16-án Pénzes Balduin írt cikket „Hitvallásunk védelmében”. A parlamentben Zsedényi Béla vezetésével a pártonkívüli képviselők csoportja tilta­kozik. A Parasztpárt előadója félreveze­tő bejelentést tesz: azt állítja, hogy a katolikus püspöki kar elfogadja a fakul­tatív hitoktatás tervét. Az új miniszter és az illetékes szervek elzárkóznak az egyházakkal való tárgyalások elől. Külön említést érdemel a könyvben szereplő, ma már kevesek által ismert tény: Szegeden 1947. március 19-én és 20-án a fakultatív hitoktatás ellen tilta­kozó középiskolás és egyetemi diákság az utcára vonult. Felbújtott csoportok bru­tálisan szétverik a békés felvonulókat, közülük többet letartóztatnak. Ortutay, a volt szegedi piarista diák nem hajlandó rajtuk segíteni, sőt — szégyenszemre — megbélyegzi őket s „reakciós erőket” sej­tet mögöttük. Hamvas Endre Csanádi püspök levélben fordul hozzá a letartóz­tatottak kiszabadítása érdekében. Ortu­tay válasza „rideg és elutasító”, és szi­gorúan utasítja a tankerületi főigazga­tókat a rendeletek végrehajtására. A sort tovább folytatni, a könyvben felsorolt té­nyeket idézni nem érdemes. Jellemzőül csak még egy tényt idézünk Mészáros részletesen dokumentált könyvéből. A tervezet akkor, a közvélemény felhábo­rodását látva az illetékesek, nem került az országgyűlés elé, sőt maga a Magyar Kommunista Párt s annak vezére, Rá­kosi is „helyteleníti és elítéli azt a ha­nyag és felelőtlen módot, amellyel a Kis­gazdapárt a hitoktatás kérdését napi­rendre tűzte” — bár elvben egyetértett azzal. Mindszenty József bíboros megnyilat­kozásaiban, leveleiben, körleveleiben, egyénekhez és a társadalomhoz intézett intelmeiben szilárd, tiszta érvekkel és gondolkodással, a jogra és törvényesség­re, a történelmi hagyományokra és a ma­gyar egyház ezeréves nevelői, oktatói te­vékenységére, múlhatatlan érdemeire hi­vatkozva küzd a vakság­ szülte tervek el­len. Egyértelmű, világos tényekre tá­maszkodik és prófétai előrelátással jö­vendöli meg a következményeket. A hősi harc a tragikus bukás árnyékában is folytatódott, mindenkor méltányos eszkö­zökkel. A bíboros aszketikus életéhez és magatartásához illőek megnyilatkozásai. Ortutay azonban tovább folytatja. A közismerten kiváló egyházi tankönyveket olyanokkal kívánta fölváltani, „ame­lyekben a magyar demokrácia értékes vonásai fejeződnek ki, nem a nép- és haladásellenes erők”... Erre is múltbe­li és aktuális érvekkel válaszol a bíbo­ros. Előre megjósolja azt is, hogy a ter­vezet csak egy láncszeme egy olyan kor­mányprogramnak, amely érzékenyen érinti az egyház szabad működését”... Ebben is igazolták őt — sajnos! — az idő és az események. Ekkor már előrevetíti árnyékát a „for­dulat éve”. Ortutay megnyilatkozásaiban, éles kritikáiban egyre sűrűsödnek a Rá­kositól és Révaitól vett idézetek. Bur­koltan már 1947 júliusában megkezdi az egyházi iskolák államosításának előkészí­tését. A bíboros és az illetékes egyházi tanügyi szervek jól látták a leplezett fo­lyamatot : tiltakoztak, érveltek. Hiába. A nevelés és nevelőképzés, a tankönyvki­adás terén feltartóztathatatlanul alakult a kész helyzet. Révai és Rákosi 1948 ele­jén elhatározták: „végezni kell ”az egy­házi reakcióval”, ahol a „reakció” pol­gári társadalmat és jogállamiságot jelen­tett. Az egyház a hamis vádak kereszt­tüzébe került. Ortutay, 1948. április végén, a Kisgaz­dapárt nagyválasztmányán bejelenti az egyházi iskolák államosításának tervét, amelyet követett az egyesült párt, az MDP állásfoglalása május 9-én. A püs­pöki kar nem tehetett mást: a megalázó és egyébként is hiábavaló, kilátástalan elfogadás helyett az államosítást az ál­lamhatalom erőszakos cselekményének tekintette. A sztálinista szocializmus pe­dig saját kényszerítő elvei folytán szin­tén nem tehetett mást,­­a monolitikus szemlélet és gyakorlat kényszerpályájára lépett. A könyv szerzője fölsorolja, milyen más megoldások kínálkoztak volna az ál­lamhatalom számára, amelyek pusztítás helyett előrelépést, tárgyalásos megoldá­sok esetén tisztességes versenyhelyzetet teremthettek volna. Ezzel elősegíthették volna a társadalom békésebb, alkotó, spontán fejlődését. Részletesen ismerteti Mészáros az államosításra válaszul ki­adott püspökkari körlevelet (1948. máj. 11.), majd Ortutay 1948. május 15-i saj­tókonferenciájának megfogalmazásait él az erre május 22-én válaszként kiadott, most már kemény hangú püspökkari kör­levelet, amely a miniszter és a hatalom ellentmondó kijelentéseit és hangvételét cáfolja és utasítja vissza. Majd következett Pócspetri, a per, Or­tutay hamis vádja és levele, a bíboros válaszlevele é­s az 1948. június 16-i or­szággyűlés, amely megszavazta az 1948. évi XXXIII. törvényt az államosításról. A hitoktatás még egy évig kötelező maradt, s a hatalom kilátásba helyezte néhány iskola visszaadását... Ezt a könyvet mindazoknak, akik ke­resik múltunk és jelenünk igazságát, a legmelegebben ajánljuk. Dékány Endre Földi­ntk­i lár Magyarországon ? A Magyar Pax Rontana 31. kongresszusáról — — A külföldön élő emigráns magyarok szervezete, a Katolikus Magyar Értelmi­ségi Mozgalom idén a nyugat-németor­szági Reichenauban „Földindulás Ma­gyarországon? Nézetek és elemzések” címmel tartotta meg hagyományos hús­véti találkozóját.­­­­Skultéty Csaba müncheni publicista, a mozgalom elnöke megnyitójában e sza­vakkal indokolta a témaválasztást: „Osztozni akarunk az ország felelősségé­ben.” A program egyik szerkesztője, Hor­váth Árpád, luzerni tanár a mozgalom értesítőjében azt hangsúlyozta, hogy az emigráns magyarok számára egyáltalán nem közömbös, ami ma hazánkban tör­ténik. Ezért is kívánnak véleményt al­kotni róla. „Ez az otthoniak számára ugyan nem lehet mérvadó, de talán még­sem érdektelen...” Horváth Árpád ugyanezt a szerény igényt fejtette ki vitaindító előadásában. „Magyarország ma a szocialista országok legmeglepőbb állama” — mondotta. — „Legmeglepőbb, mert alig számolt valaki azzal, hogy egy szocialista államon be­lül ilyen átalakulás lehetséges." A jelen­legi helyzet megértésének elengedhetet­len feltétele a közelmúlt átértékelése. A külföldön élő magyarok számára külö­nösen az, főleg ha 1956 elemzésére gon­dolunk. Erről az előadó csak ennyit mon­dott: „Az emigráció egyetért Grósz Ká­roly úr ’ellenforradalmi’ értelmezésével, örvendetesen közeledünk. Az ’ellenfor­radalom’ kezdetét illetőleg már csupán egy pár napos dátumeltolódásról van szó...” Persze néhány nap is lehet döntő — nemcsak a történelemben, de még in­kább egy változó világot szemlélő, s ab­ban tevékenyen részt venni akaró ember szellemi magatartásában. S nemcsak úgy, hogy a damaszkuszi út forgalmát nö­velje, hanem hogy gazdagodjon. Ezért jöttek el a reichenaui tanulmányi hétre nemcsak a nyugat-európai országokból, hanem jónéhányan itthonról — s mert ez volt az első alkalom, hogy csoporto­san is jöhettek. ■ A tanulmányi hét 10 előadója közül 8 érkezett hazánkból, hogy a társadalmi változásokat a kisebbségi kérdéssel kap­csolatban (Joó Rudolf történész, MDF), az egyházi élet vonatkozásában (Lukács László piarista, a Vigilia főszerkesztője és Nyíri Tamás, a Hittudományi Akadé­mia professzora), az átalakulást jogi (Só­lyom László egyetemi tanár) és gazdasá­gi (Farkas Beáta egyetemi adjunktus) szempontból vizsgálják, és a gyakorlati politika követelményeit megfogalmazzák (Csengey Dénes író, MDF). A nagy átfo­gó elemzéseket el nem hanyagolható részfeladatok elemzései egészítették ki. Endreffy Zoltán filozófus a" természeti környezet megóvásának feltételeiről szól­va egy egészen új magatartás körvona­lait rajzolta meg. Szokolay Sándor Bar­tók és Kodály műveit idézve, a hit és a nemzettudat összetartozásáról vallott. Horváth Árpád mellett Kende Péter politológus (Franciaország) képviselte a külföldön élő magyarság véleményét — kitűnően elemezve azt a társadalmi fo­lyamatot, amelyben élünk. Figyelemre méltó megállapítása volt, hogy a Kádár­rezsim erkölcsi értelemben elsősorban az egyházakat sújtotta. Az előadásokat követő viták, s a moz­galom vezetőségi tagja, Boór János által irányított kerekasztal-beszélgetések nyúj­tottak lehetőséget az egyéni, illetve a Ma­gyarországról érkezett lelkiségi mozgal­mak, társaságok bemutatkozására, s a ta­nulmányi hét programjának értékelésé­re. Az esti vetítések, különösképpen a Forrás-kör „ötágú síp”-elve alapján ösz­­szeállított irodalmi estje gazdagították az élményt. Hiszen itt nemcsak egy tudo­mányos konferencia zajlott, hanem a ma­gyarság — határokon is túl élő — együ­­vétartozásának közös feladatokat is fel­táró, lelkiismeret mozdító megvallá­­sa. Erre pedig elsősorban a keresztény­ség egyetemessége teremt lehetőséget ma is. — így gondoltuk az első nap Ve­­ni Sanctéján, melyet Békés Gellért OSB, a Szent Anzelm Egyetem professzora ce­lebrált, és a reggelente tartott elmélke­déseken, amikor lelkivezetőnk a Jelené­sek Könyvéből vett sorokat értelmezte: „A királyi széken ülő így szólt: ’Íme, új­­játeremtek mindent’ ” (21,5). A záró­ak­kord a szombat esti Te Deum, reméljük, nem volt korai. Annyiban biztos nem, hogy hazatérve hálát adhattunk Isten­nek szellemi-lelki gyarapodásunkért s mindazokért, akik az óhazától elszakítva is magyarként élnek. Giczy György ,­­ GLASER PÉTER: Oly nyugodtan Tavasztól az erdők leheletén csüngök, télfelejtve, zöld kelyhében ringatózom, oly nyugodtan, mint kit a világ szült és szoptatott, s most talál szeretőre, és hiheti, a fagyba többé nem bicsaklik fűzbarkájú reménye. BALÁZS F. ATTILA Kétszer halni nem élek már meg sem haltam tanulok a füvek nyelvén tiltakozni kétszer halnék ha a halál is velem halna — -halállal rokon hosszú álmom korán van még szerelmem ebben a világban mely érte megtöretett HALASSY ADRIEN: Salföldi kolostorrom Remete-léptek gyökere a vastagtörzsű fák tartják össze a pusztulást, kövek őrzik a lassú mormolást, s hol ép a csúcsívek erezete ott vált anyaggá a fohász. KOLOZSVÁRI GRANDPIERRE EMIL: Új aforizmák Tetteinkkel állandóan újrateremtjük magunkat. Így létünk minden pillanata más, mint az előző pillanatok. Ezt úgy kell elképzelni, mint a folyót, aminek másodpercenként megújul a vize és a medre nemzedékeken át azonos. És jaj, ha kilép a medréből. * * A választás árulja el a jellemet. Magyarul ez az igazság könnyen félrerthető. Például azt is jelent­heti, hogy a választások alkalmával derül ki, ho­va tartozik. Nem! Azt akarom ezzel mondani, hogy nem a kijelentések számítanak, hanem az a tény, hogy amikor az élet választásra kényszeríti az embert, mit választ. * * Aki készületlenül vállal egy állást, éppolyan, mint aki fedezetlen csekkel fizet. * * Csodálom azokat, akik konokul kitartanak amel­lett, amit tudnak, undorodom viszont azoktól, akik olyasmi mellett csökönyösködnek, amit nem tud­nak. * * A cselekmény tettek láncolata. Ezt némelyek még tudják. De mi a szituáció, az már kevesek titka. Hogy mi — életben-irodalomban egyformán — kényszer a választásra. A választás oldja meg így vagy amúgy a szituációt és árulja el ilyenformán a jellemet. * * Ember ember ellen nem követhet el megboc­sát­­hatatlanabb bűnt, mint ha kiforgatja egyéniségé­ből. * * Az oktalan fölényeskedés elválaszthatatlan az ön­érzet aggályos óvásától, ami viszont a cselekvés­től való tartózkodás velejárója. Az ilyen ember azzal védi önérzetét, hogy kitér a kudarcok elől. * * Az ember akkor legyen pesszimista, amíg csele­kedhet ; ráér az optimizmusra, ha változtatott va­lamit a pesszimizmusát kiváltó okokon. * * Másokról villámgyorsan, magunkról csigalassúság­gal állapítjuk meg, hogy ostobák vagyunk. * * Annyi hit sincs benne, amennyi a tagadáshoz szükséges. * * Váratlan helyzetben mindenki ösztönösen cselek­szik. A cselekvő ember otthon van a cselekvés­ben, tehát többnyire föltalálja magát. A vissza­húzódónak minden helyzet váratlan. Aki nem vállalja a kudarc keserűségét, nem íz­leli a győzelem édes ízeit.)

Next