Új Ember, 1989 (45. évfolyam, 1/2217-53/2268. szám)
1989-04-23 / 17. (2233.) szám
4 ti címfe Két arckép— történelmi háttérrel Mindszenty József és Ortutay Gyula... Két végletesen különböző magatartásforma áll e két név mögött — s egy kor, amelynek kérlelhetetlen próbatétele és a színt vallató tények sorozata tárul elénk e példaszerűen megalkotott, alátámasztott és szerkesztett mű lapjairól. Mészáros István, a tudós pedagógus szigorú pontossággal dokumentált tényanyaga: Mindszenty és Ortutay — iskolatörténeti vázlat (kapható az Ecclesiában) mögött ott érezzük a tudós belső ítéletét, érzületét, vallásos érzékenységét, sőt a mélyben izzó indulatot is, amelyben a tárgyi közlés még hitelesebbé mélyül. • Hogyan vált az oly kitűnő szegedi piarista iskola neveltje, a rend — s így pld. Sík Sándor — és a katolikus egyház által támogatott tehetséges fiatal tudós annak a pusztító lavinának elindítójává, egy rövidlátó és gyűlölettől fűtött politika eszközévé abban a ténysorozatban, amely a hitvallásos oktatást és nevelést kiüldözte az iskolákból, keserves vergődésre késztette a társadalom életében, s mindezek mellett amúlhatatlan érdemű és értékű egyházi iskolák megszüntetéséhez vezetett? A következmények ma már minden ép gondolkodású ember számára tragikusan világosa, mint ahogyan világos a két oly különböző egyéniség emberi és történelmi szerepe is. Mészáros István kutatói munkája és a sorok mélyén rejlő emberi, keresztényi magatartása hitvallás- és példaértékű, és az egész műtanúságot tesz ökumenikus beállítottságának természetes volta mellett. Fáradozása a becsületes tisztánlátást mozdítja elő. ......Meg fogja érteni, milyen fájdalmas számomra, hogy éppen Maga — aki oly közel áll a lelkemhez — vállalkozik annak a feladatnak a végrehajtására, amely hitem szerint az országra is, a demokráciára is, de Magára is csak szerencsétlen következményekkel járhat” — írta Sík Sándor Ortutayhoz küldött baráti hangú levelében azután, hogy lemondott az Országos Köznevelési Tanács ügyvezető alelnöki tisztéről, mivel „a fiatal magyar demokrácia iránti szeretete”, „pedagógiai meggyőződése”, s „mint ember és katolikus pap” nem járulhat hozzá a tervezett intézkedés-sorozat végrehajtásához. A Vigíliában pedig ugyanakkor közzétette tanulmányát: „Gondolatok a vallástanításról”. A tragikus eseménysorozat nyitánya a Kisgazdapárt politikai bizottságának 1947. február 8-i ülésén zajlott le, ahol Ortutay Gyula vetette föl az iskolai vallásoktatás megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot. Ezután megindul az események lavinája. 1947. március 14-én lemond Keresztury Dezső vallás- és közoktatásügyi miniszter — nyilvánvaló elvi okokból —, hogy tiszteletre méltó emberi helytállása következményeképpen az Országos Széchenyi Könyvtár beosztott tisztviselője legyen, őt a miniszteri székben Ortutay Gyula követte március 17-én. Ravasz László református püspök az Új Embernek adott interjúban veszi védelmébe a támadott iskolai kötelező hitoktatást (1947. márc. 2.) Március 8-án a katolikus püspöki kar elnöke •— Mindszenty bíboros tiltakozik a fakultatív hitoktatás bevezetése ellen. Az Új Emberben március 9-én terjedelmes vezércikk jelenik meg: „Amit tisztázni kell!” Mindegyik megnyilatkozás részletes és konkrét érvekkel száll szembe a gyászos tervekkel, amelyek mögött — tudja! — az ország lakosságának legfeljebb tíz százaléka áll. A Magyar Püspöki Kar március 17-én újabb körlevélben fejti ki határozott álláspontját, az Új Emberben pedig március 16-án Pénzes Balduin írt cikket „Hitvallásunk védelmében”. A parlamentben Zsedényi Béla vezetésével a pártonkívüli képviselők csoportja tiltakozik. A Parasztpárt előadója félrevezető bejelentést tesz: azt állítja, hogy a katolikus püspöki kar elfogadja a fakultatív hitoktatás tervét. Az új miniszter és az illetékes szervek elzárkóznak az egyházakkal való tárgyalások elől. Külön említést érdemel a könyvben szereplő, ma már kevesek által ismert tény: Szegeden 1947. március 19-én és 20-án a fakultatív hitoktatás ellen tiltakozó középiskolás és egyetemi diákság az utcára vonult. Felbújtott csoportok brutálisan szétverik a békés felvonulókat, közülük többet letartóztatnak. Ortutay, a volt szegedi piarista diák nem hajlandó rajtuk segíteni, sőt — szégyenszemre — megbélyegzi őket s „reakciós erőket” sejtet mögöttük. Hamvas Endre Csanádi püspök levélben fordul hozzá a letartóztatottak kiszabadítása érdekében. Ortutay válasza „rideg és elutasító”, és szigorúan utasítja a tankerületi főigazgatókat a rendeletek végrehajtására. A sort tovább folytatni, a könyvben felsorolt tényeket idézni nem érdemes. Jellemzőül csak még egy tényt idézünk Mészáros részletesen dokumentált könyvéből. A tervezet akkor, a közvélemény felháborodását látva az illetékesek, nem került az országgyűlés elé, sőt maga a Magyar Kommunista Párt s annak vezére, Rákosi is „helyteleníti és elítéli azt a hanyag és felelőtlen módot, amellyel a Kisgazdapárt a hitoktatás kérdését napirendre tűzte” — bár elvben egyetértett azzal. Mindszenty József bíboros megnyilatkozásaiban, leveleiben, körleveleiben, egyénekhez és a társadalomhoz intézett intelmeiben szilárd, tiszta érvekkel és gondolkodással, a jogra és törvényességre, a történelmi hagyományokra és a magyar egyház ezeréves nevelői, oktatói tevékenységére, múlhatatlan érdemeire hivatkozva küzd a vakság szülte tervek ellen. Egyértelmű, világos tényekre támaszkodik és prófétai előrelátással jövendöli meg a következményeket. A hősi harc a tragikus bukás árnyékában is folytatódott, mindenkor méltányos eszközökkel. A bíboros aszketikus életéhez és magatartásához illőek megnyilatkozásai. Ortutay azonban tovább folytatja. A közismerten kiváló egyházi tankönyveket olyanokkal kívánta fölváltani, „amelyekben a magyar demokrácia értékes vonásai fejeződnek ki, nem a nép- és haladásellenes erők”... Erre is múltbeli és aktuális érvekkel válaszol a bíboros. Előre megjósolja azt is, hogy a tervezet csak egy láncszeme egy olyan kormányprogramnak, amely érzékenyen érinti az egyház szabad működését”... Ebben is igazolták őt — sajnos! — az idő és az események. Ekkor már előrevetíti árnyékát a „fordulat éve”. Ortutay megnyilatkozásaiban, éles kritikáiban egyre sűrűsödnek a Rákositól és Révaitól vett idézetek. Burkoltan már 1947 júliusában megkezdi az egyházi iskolák államosításának előkészítését. A bíboros és az illetékes egyházi tanügyi szervek jól látták a leplezett folyamatot : tiltakoztak, érveltek. Hiába. A nevelés és nevelőképzés, a tankönyvkiadás terén feltartóztathatatlanul alakult a kész helyzet. Révai és Rákosi 1948 elején elhatározták: „végezni kell ”az egyházi reakcióval”, ahol a „reakció” polgári társadalmat és jogállamiságot jelentett. Az egyház a hamis vádak kereszttüzébe került. Ortutay, 1948. április végén, a Kisgazdapárt nagyválasztmányán bejelenti az egyházi iskolák államosításának tervét, amelyet követett az egyesült párt, az MDP állásfoglalása május 9-én. A püspöki kar nem tehetett mást: a megalázó és egyébként is hiábavaló, kilátástalan elfogadás helyett az államosítást az államhatalom erőszakos cselekményének tekintette. A sztálinista szocializmus pedig saját kényszerítő elvei folytán szintén nem tehetett mást,a monolitikus szemlélet és gyakorlat kényszerpályájára lépett. A könyv szerzője fölsorolja, milyen más megoldások kínálkoztak volna az államhatalom számára, amelyek pusztítás helyett előrelépést, tárgyalásos megoldások esetén tisztességes versenyhelyzetet teremthettek volna. Ezzel elősegíthették volna a társadalom békésebb, alkotó, spontán fejlődését. Részletesen ismerteti Mészáros az államosításra válaszul kiadott püspökkari körlevelet (1948. máj. 11.), majd Ortutay 1948. május 15-i sajtókonferenciájának megfogalmazásait él az erre május 22-én válaszként kiadott, most már kemény hangú püspökkari körlevelet, amely a miniszter és a hatalom ellentmondó kijelentéseit és hangvételét cáfolja és utasítja vissza. Majd következett Pócspetri, a per, Ortutay hamis vádja és levele, a bíboros válaszlevele és az 1948. június 16-i országgyűlés, amely megszavazta az 1948. évi XXXIII. törvényt az államosításról. A hitoktatás még egy évig kötelező maradt, s a hatalom kilátásba helyezte néhány iskola visszaadását... Ezt a könyvet mindazoknak, akik keresik múltunk és jelenünk igazságát, a legmelegebben ajánljuk. Dékány Endre Földintki lár Magyarországon ? A Magyar Pax Rontana 31. kongresszusáról — — A külföldön élő emigráns magyarok szervezete, a Katolikus Magyar Értelmiségi Mozgalom idén a nyugat-németországi Reichenauban „Földindulás Magyarországon? Nézetek és elemzések” címmel tartotta meg hagyományos húsvéti találkozóját.Skultéty Csaba müncheni publicista, a mozgalom elnöke megnyitójában e szavakkal indokolta a témaválasztást: „Osztozni akarunk az ország felelősségében.” A program egyik szerkesztője, Horváth Árpád, luzerni tanár a mozgalom értesítőjében azt hangsúlyozta, hogy az emigráns magyarok számára egyáltalán nem közömbös, ami ma hazánkban történik. Ezért is kívánnak véleményt alkotni róla. „Ez az otthoniak számára ugyan nem lehet mérvadó, de talán mégsem érdektelen...” Horváth Árpád ugyanezt a szerény igényt fejtette ki vitaindító előadásában. „Magyarország ma a szocialista országok legmeglepőbb állama” — mondotta. — „Legmeglepőbb, mert alig számolt valaki azzal, hogy egy szocialista államon belül ilyen átalakulás lehetséges." A jelenlegi helyzet megértésének elengedhetetlen feltétele a közelmúlt átértékelése. A külföldön élő magyarok számára különösen az, főleg ha 1956 elemzésére gondolunk. Erről az előadó csak ennyit mondott: „Az emigráció egyetért Grósz Károly úr ’ellenforradalmi’ értelmezésével, örvendetesen közeledünk. Az ’ellenforradalom’ kezdetét illetőleg már csupán egy pár napos dátumeltolódásról van szó...” Persze néhány nap is lehet döntő — nemcsak a történelemben, de még inkább egy változó világot szemlélő, s abban tevékenyen részt venni akaró ember szellemi magatartásában. S nemcsak úgy, hogy a damaszkuszi út forgalmát növelje, hanem hogy gazdagodjon. Ezért jöttek el a reichenaui tanulmányi hétre nemcsak a nyugat-európai országokból, hanem jónéhányan itthonról — s mert ez volt az első alkalom, hogy csoportosan is jöhettek. ■ A tanulmányi hét 10 előadója közül 8 érkezett hazánkból, hogy a társadalmi változásokat a kisebbségi kérdéssel kapcsolatban (Joó Rudolf történész, MDF), az egyházi élet vonatkozásában (Lukács László piarista, a Vigilia főszerkesztője és Nyíri Tamás, a Hittudományi Akadémia professzora), az átalakulást jogi (Sólyom László egyetemi tanár) és gazdasági (Farkas Beáta egyetemi adjunktus) szempontból vizsgálják, és a gyakorlati politika követelményeit megfogalmazzák (Csengey Dénes író, MDF). A nagy átfogó elemzéseket el nem hanyagolható részfeladatok elemzései egészítették ki. Endreffy Zoltán filozófus a" természeti környezet megóvásának feltételeiről szólva egy egészen új magatartás körvonalait rajzolta meg. Szokolay Sándor Bartók és Kodály műveit idézve, a hit és a nemzettudat összetartozásáról vallott. Horváth Árpád mellett Kende Péter politológus (Franciaország) képviselte a külföldön élő magyarság véleményét — kitűnően elemezve azt a társadalmi folyamatot, amelyben élünk. Figyelemre méltó megállapítása volt, hogy a Kádárrezsim erkölcsi értelemben elsősorban az egyházakat sújtotta. Az előadásokat követő viták, s a mozgalom vezetőségi tagja, Boór János által irányított kerekasztal-beszélgetések nyújtottak lehetőséget az egyéni, illetve a Magyarországról érkezett lelkiségi mozgalmak, társaságok bemutatkozására, s a tanulmányi hét programjának értékelésére. Az esti vetítések, különösképpen a Forrás-kör „ötágú síp”-elve alapján öszszeállított irodalmi estje gazdagították az élményt. Hiszen itt nemcsak egy tudományos konferencia zajlott, hanem a magyarság — határokon is túl élő — együvétartozásának közös feladatokat is feltáró, lelkiismeret mozdító megvallása. Erre pedig elsősorban a kereszténység egyetemessége teremt lehetőséget ma is. — így gondoltuk az első nap Veni Sanctéján, melyet Békés Gellért OSB, a Szent Anzelm Egyetem professzora celebrált, és a reggelente tartott elmélkedéseken, amikor lelkivezetőnk a Jelenések Könyvéből vett sorokat értelmezte: „A királyi széken ülő így szólt: ’Íme, újjáteremtek mindent’ ” (21,5). A záróakkord a szombat esti Te Deum, reméljük, nem volt korai. Annyiban biztos nem, hogy hazatérve hálát adhattunk Istennek szellemi-lelki gyarapodásunkért s mindazokért, akik az óhazától elszakítva is magyarként élnek. Giczy György , GLASER PÉTER: Oly nyugodtan Tavasztól az erdők leheletén csüngök, télfelejtve, zöld kelyhében ringatózom, oly nyugodtan, mint kit a világ szült és szoptatott, s most talál szeretőre, és hiheti, a fagyba többé nem bicsaklik fűzbarkájú reménye. BALÁZS F. ATTILA Kétszer halni nem élek már meg sem haltam tanulok a füvek nyelvén tiltakozni kétszer halnék ha a halál is velem halna — -halállal rokon hosszú álmom korán van még szerelmem ebben a világban mely érte megtöretett HALASSY ADRIEN: Salföldi kolostorrom Remete-léptek gyökere a vastagtörzsű fák tartják össze a pusztulást, kövek őrzik a lassú mormolást, s hol ép a csúcsívek erezete ott vált anyaggá a fohász. KOLOZSVÁRI GRANDPIERRE EMIL: Új aforizmák Tetteinkkel állandóan újrateremtjük magunkat. Így létünk minden pillanata más, mint az előző pillanatok. Ezt úgy kell elképzelni, mint a folyót, aminek másodpercenként megújul a vize és a medre nemzedékeken át azonos. És jaj, ha kilép a medréből. * * A választás árulja el a jellemet. Magyarul ez az igazság könnyen félrerthető. Például azt is jelentheti, hogy a választások alkalmával derül ki, hova tartozik. Nem! Azt akarom ezzel mondani, hogy nem a kijelentések számítanak, hanem az a tény, hogy amikor az élet választásra kényszeríti az embert, mit választ. * * Aki készületlenül vállal egy állást, éppolyan, mint aki fedezetlen csekkel fizet. * * Csodálom azokat, akik konokul kitartanak amellett, amit tudnak, undorodom viszont azoktól, akik olyasmi mellett csökönyösködnek, amit nem tudnak. * * A cselekmény tettek láncolata. Ezt némelyek még tudják. De mi a szituáció, az már kevesek titka. Hogy mi — életben-irodalomban egyformán — kényszer a választásra. A választás oldja meg így vagy amúgy a szituációt és árulja el ilyenformán a jellemet. * * Ember ember ellen nem követhet el megbocsáthatatlanabb bűnt, mint ha kiforgatja egyéniségéből. * * Az oktalan fölényeskedés elválaszthatatlan az önérzet aggályos óvásától, ami viszont a cselekvéstől való tartózkodás velejárója. Az ilyen ember azzal védi önérzetét, hogy kitér a kudarcok elől. * * Az ember akkor legyen pesszimista, amíg cselekedhet ; ráér az optimizmusra, ha változtatott valamit a pesszimizmusát kiváltó okokon. * * Másokról villámgyorsan, magunkról csigalassúsággal állapítjuk meg, hogy ostobák vagyunk. * * Annyi hit sincs benne, amennyi a tagadáshoz szükséges. * * Váratlan helyzetben mindenki ösztönösen cselekszik. A cselekvő ember otthon van a cselekvésben, tehát többnyire föltalálja magát. A visszahúzódónak minden helyzet váratlan. Aki nem vállalja a kudarc keserűségét, nem ízleli a győzelem édes ízeit.)