Új Ember, 2001 (56. évfolyam, 1/2737-52/2787. szám)

2001-07-22 / 29. (2764.) szám

Vörösboros sündisznó A minap hazafelé tartva, a házunk előtti tenyérnyi zöldben megpillantottam egy matató, Zörgő sündisz­nót. Hatalmába kerített az ártalmatlan kíván­csisággá civilizálódott vadászösztön, s önkén­telenül is visszafojtot­tam lélegzetemet. Cso­dáltam a kis állatot, amely képzeletünkben kedves, puha, csillogó nózijú plüssfiguraként él, de valójában szúrós, tüskés, visszahúzódó és nem túl barátságos. Persze talán épp ez vonzó benne: a felfedezés és a meghódítás vágyát csiholja ki belőlünk. Bár az sem lehe­tetlen, hogy épp azért szeret­jük, mert a lelkünk mélyén érezzük, hogy egy kicsit ha­sonlítunk hozzá... Egyik ismerősöm nyaralás közben elhatározta, hogy gyermekei okulására, no meg saját szórakozására éjszaka befog egyet a kertben kószá­ló, szuszogó, matató és csám­csogó sündisznókból. Úgy is történt. Megleste, mikor másznak elő rejtekükből, gyors mozdulattal felkapott egyet közülük, s a tüskék szú­rásával mit sem törődve biz­tonságos helyre, egy dobozba tette — szigorúan megfigye­lés céljából. Ha pedig már megvan a sündisznó — gon­dolta ismerősöm — érdemes lenne többet is megtudni róla, mit eszik, mit iszik legszíve­sebben. Ezt azonban csak úgy lehet kideríteni, ha próbát te­szünk. így került elő a keksz, a kenyérhéj, a csokoládé és a langyos tej után a vörösbor is, amelyet — kíváncsi ismerő­söm nagy meglepetésére — a süni úgy lefetyelt, mintha vi­lágéletében erre várt volna. Csak ivott, ivott — s annak rendje és módja szerint alapo­san berúgott. Állítólag addig senki sem igazán részeg, amíg kapasz­kodás nélkül tud feküdni — hát szegény süni részeg volt, olyan merev részeg, hogy a hátára hengeredett, négy tap­­pancsát szétdobta a szélrózsa különböző irányaiba, s min­den óvatosságát és méltósá­gát levetve hortyogott. Ismerősöm azonban — mi­után abbahagyta a nevetést — elbizonytalanodott: hátha maradandó károsodást szen­ved szegény megmámoroso­dott sündisznócska? Mi lesz, ha alkoholmérgezésben el ta­lál halálozni? Ennek a fele sem tréfa. De mit lehet ilyen­kor tenni? Száz szónak is egy a vége: lelkiismeret-furdalás­­tól gyötört ismerősöm hajna­lig ült a szundító süni mel­lett, s cserélgette pucér hasán a vizes borogatásokat. Nem tudom, a gyógymód­nak köszönhető-e, vagy a sün egyszerűen kialudta mámo­rát, de tény, hogy ami­kor az első hajnali nap­sugár megérintette ag­gódó ismerősöm gon­dokt felhőzte homlokát, a süni horkantott egy utolsót, talpra ügyes­­kedte magát, s inga­dozva bár, de vissza sem nézve, ütemes ko­cogással eltűnt a bok­rok alatt. Micsoda há­látlanság — mormolta félálomban ismerő­söm, majd ülve elaludt... Az utcán járva-kel­­ve, villamosra szállva, sorban állva, orvosra várva egyre gyakrabban jut eszembe a részeg sündisz­nócska görbe éjszakája. Talán mert rendíthetetlenül hiszem, hogy minden szúrós, tüskés burok alatt valójában kedves, védtelen, szeretetre és gon­doskodásra vágyó, beboro­­gatnivaló pocak rejtőzik. Biz­tos vagyok benne, hogy a lel­ke mélyén minden sündisznó szenved a saját tüskés bundá­jától, és valójában azt szeret­né, ha valaki megsimogatná — s ha nyugodt szívvel hagy­hatná, hogy megsimogassák. És azt is tudom, hogy minden sümndisznótársunkhoz létezik módszer, amellyel a tüskék szúrása tompítható, a védeke­ző ösztön megnyugtatható. Vajon nem az lenne-e a dol­gunk, hogy szurkálódás he­lyett simogatható felületet ke­ressünk é s a magunkét se­gítsük megtalálni? Egy biztos: a sündisznók ellenállását nem feltétlenül csalogatással és vörösborral lehet megtörni. Az eredmény ugyanis nem csak kijózanító, de kiábrándító is lehet. Balázs István Kiből lesz a „csodabogár"? (Az esetek jelentős részében igaz) Ki lesz iszákos? Akit szép lassan hozzászoktattak bará­tai az iváshoz, ő pedig nem akar kimaradni közülük. Vagy akinek nagy bánata van, de hite alig, és így nem talál föloldást Istenben. Ki dohányzik túl sokat? Aki kiskorától kezdve elfelej­tette az önuralom erényét (jó szokását) kifejleszteni, s fel­hergelt idegállapotban így ve­zeti le feszültségét. Ki lesz szektás? Aki nem tud mit kezdeni életével, va­gyis akinek nincs elég fantázi­ája és akaratereje, hogy vala­mi értelmeset csináljon — és most végre valaki megmond­ja, hogy mit tegyen, így nem kell gondolkodnia. A csoport sodrása pedig fölmenti, hogy önállóan akarjon valamit. Ki lesz a televízió rabja? Aki magából kikönyökölve él. Akiben nincsenek belső történések: felvillanó új gon­dolatok, vágyak, érzések, tö­rekvések. Aki kötelező mun­káját talán elvégzi, de köny­vet nem vesz kézbe, mások­kal nem szívesen beszél, csak a televízió előtt él igazán. Szellemi szintje azonos a tévé konzumadásaival. Belőle lesz a képnéző-primitívke. Kiből lesz karrierista? Akinek önbecsülése (belső ér­tékességtudata) kicsi, azaz ki­sebbségi komplexussal küzd, és csak akkor tartja magát ér­tékesnek, ha azt mások mondják róla. Az ilyen ember akkor érzi magát valakinek, ha hajlonganak előtte, és ő uralkodhat rajtuk. Természe­tesen célja elérésében erkölcsi gátlásai sincsenek. Ki lesz a szex rabja? Aki gyermekkorától habzsolta az ételt és italt, szeretett tétlen­kedni, és elég alacsony az örömigényszintje. Persze nála az ösztönök irányításának, karbantartásának szintje is embrionális fokon rekedt meg. Olyan, akinek senki sem magyarázta el Isten gyönyörű terveit a szerelemről és élet­adásról, vagy ha igen, akkor lepergett róla. Kiből lesz a pénzéhes őrült? Akinek nem az a fon­tos, hogy mi van a fejében (bölcsesség, okosság) és szí­vében (emberség), hanem csak az, hogy mi van a zsebé­ben. Szürkeállománya csak a pénzszerzés irányában fejlő­dött ki, erkölcsi érzéke mini­mális, emberekkel való együttérzése nincs is. Rövi­den: megtanult pénzt keresni, de elfelejtett ember lenni. Kiből lesz a keresztény? (Ez mindig igaz) Aki nem vész el a látszat­ban, hanem mögéje is tud nézni. Akinek van érzéke, mert kifejlesztette a nemesebb em­beri gondolatok, cselekedetek irányában. Aki tudja, hogy az igaz és szép csak akkor boldogít, ha párosul a jóval és a szenttel. Aki tudja összpontosítani erejét nagy és nemes célok ér­dekében. Aki nem tartja tökéletes­nek magát, hanem olyannak, akinek mindig alakulni, fej­lődni kell. Akinek van szeme és füle, hogy mások gondját meglás­sa és meghallja, és ez cselek­vésre indítja. Éppen ezért Vállalja az Is­tennel való találkozás kaland­ját, és hajlandó erre időt és energiát áldozni. Elfogadja Krisztust élete irányítójának és eszményképének, akit kö­vetni érdemes küzdelem és áldozat árán is. A közösségben másokat emelni akar, és nem töri le igyekezetét, ha Krisztus bú­zaföldjén konkolyt is talál. Krisztus követésétől nem megy el a kedve akkor sem, ha azt látja, hogy ezt kevesen teszik, hogy a média (sajtó, rádió, tévé) sem támogatja igyekezetét, és ha látja, hogy törekvésének nincs napról napra lemérhető, boldogító hatása. Röviden Abból lesz ke­resztény (Krisztus-követő), aki meg is találja élete értel­mét és örömét Isten és a fele­barát szolgálatában. Szent Pál így buzdít Krisz­tus követésére: „Öltsétek föl Isten teljes fegyverzetét. Csak így tudtok ellenállni a go­nosznak, és így tudtok min­dent leküzdve helytállni. Áll­jatok ki tehát: derekatokra csatoljátok a tisztesség övét, öltsétek magatokra az igazság páncélját, lábatokra húzzátok a békesség evangéliumának hirdetésére a készség saruját. Mindehhez fogjátok a hit paj­zsát, amellyel elháríthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Vegyétek föl az üdvösség si­sakját és markoljátok meg a Lélek kardját, ami Isten igé­je." (Ef. 6,13-17). Erdővégi Ifjúság 2001. július 22. A teológia útkereséseiFórum- A II. vatikáni zsinat célki­tűzése, hogy a hittudományt a krisztusi élet szolgálatába állítva megújítsa. A zsinat óta eltelt idő bizonyítja, hogy nem is olyan könnyű feladat a teológia megújítása. A kor­szellem hatására a teológusok egy része a zsinat után meg­kérdőjelezte hitünk alapjait. Hatásuk nem lett maradandó, de nem múlt el nyomtalanul. Több lelkiségi mozgalom szü­letett, illetve indult virágzás­nak az egyházban, amelyeket az egyház életének egy-egy értéke ragadott meg, ezt él­ték, elmélkedték, tanították. Legjelentősebb ezek között a karizmatikus és Fokoláre mozgalom. A teológia meg­újulására ösztönző hatással lett a felnőttképzés szüksé­gességének erőteljes hangsú­lyozása. Napjainkban pedig a keresztelés radikális megújí­tása a katekumenátus kereté­ben hat ösztönzőleg a teoló­gia művelésére. A teológia, amely régebben teljesen filozofikus, statikus tudo­mány volt, egyre inkább ma­gára talál és arról szól, amiről Krisztus szerint szólnia kell, arról az életről, amit ő hozott. Szegedi László Ne az utca nevelje őket! Tartalmas nyári programok a szaléziak kollégiumában Gyöngyfűzés, papírhajto­gatás, foci, gólyalábon járás. Ilyen és hasonló programo­kon vehetnek részt azok a gyerekek, akik nyári szabad­idejüket a szombathelyi Szalézi Kollégiumban töltik. Az iskola végeztével a szün­idő sok gyerek számára a rossz társaságokkal való érint­kezést, az unalom, a tévézés idejét jelentik. Nem minden szülőnek telik külföldi nyara­lásra, és a Balaton sem számít olcsó helynek, így sok család otthon kényszerül maradni. A még dolgozó felnőttek számá­ra megnyugvást jelenthet, ha gyermekükkel foglalkozik va­laki. A szaléziakhoz pedig már reggel hét órától lehet vinni őket. A rend néhány tag­ja, és a világi szimpatizánsok (főként fiatalok) veszik szár­nyuk alá a kicsiket. A tízórai, ebéd és uzsonna közti időben 6-7 fős csoportokban foglal­koztatják a szünidős kisdiáko­kat, akik délután fél ötig ma­radhatnak a kollégiumban. Baji János plébános, a szalézi rend tagja lapunknak elmondta, hogy a környékbe­li gyerekek szívesen jönnek hozzájuk, és jobb, hogy náluk nyaralnak, mintha szüleik tá­vollétében az utca nevelné őket. A szalézi atyától meg­tudtuk, hogy az évek óta mű­ködő „nyári táborban" a ve­zetők ügyességi és hittanis­mereti vetélkedőket is szer­veznek, és lelki programról is gondoskodnak. A reggeli ima, szentmise, a buzdító beszé­dek és az ötperces katekézis révén a gyerekek hitbeli isme­retei is gyarapodnak, és ter­mészetessé válik számukra, hogy hitük és életük elvá­laszthatatlan egymástól. K.L. Mint Ják New Yorktól Egy lengyel költőnő, Ewa Lipska verseit fordítom a Poller szálló kávézójában, amikor egyszerre sürgés-for­gás támad körülöttem: egy alacsony, hatvanöt év körüli férfi vezényletével akvarelle­­ket lógatnak fel a falra. A diri­gens később asztalomhoz jön, bocsánatot kérni a felfordulá­sért, s bemutatkozik: Józef Stawhnik, krakkói festő, kiállí­tása nyílik másnap. A tárlat címe New York-i templomok; négy hónap alatt nyolcvan templomot festett le, ebből ti­zennyolcat most a nyilvános­ság elé tár. Érdeklődöm, mi­lyennek találta New Yorkot. Átláthatatlannak, feleli. Az­tán megkérdi, szépek-e a bu­dapesti templomok, érdemes­­e sorozatot készítenie. Halk szavú, de beszédes, nem tola­kodó, de buzgó. Másnap elmegyek a meg­nyitóra. Az amerikai konzul szónokol (vezetékneve Apos­tol, akár magyar származású is lehetne, de nem az), s foly­ton henceg, hogy New York a világ legnagyobb metropoli­sza. Magamban replikázom, hogy Mexikóváros nagyobb, talán Rio de Janeiro is — bár ez mellékes. A festmények meglepőek: három-négy atomkori konstrukciót látok, a többi azonban a legtisztább, klasszikus templomépítészet egy-egy példája. Parkok, gon­dozott terek közepén állnak; az egyik kimondottan a jáki templomra hasonlít, egy má­sik a Rezső téri templomra, Pesten. A csipkézett tornyok körül, a háttérben felhőkarco­lók — a tér mindazonáltal tá­gas, zsúfoltságnak semmi nyoma. Egyszerre mellém lép a fe­szülő mellű ünnepelt, s nagy komolyan kezembe nyomja a vendégkönyvet. Egy pam­­lagra telepszem, s angolul írom: Régi templomok az egyik legmodernebb metropoliszban. Isten jelenléte egy materiális, gépiesített környezetben; a har­madik évezred hangulata (ami számomra kissé szomorúnak tű­nik) az ősi hit, a régi stílusok mellett; eleven múlt és meddő funkcionalitás... Józef Stachnik egybegyűjti e különös ellentéte­ket, elérik festi a kontrasztokat, az összevisszaságban is felfede­zi a harmóniát. E templom-so­rozat fontos művészi hitvallás. Régmúlt (ami valójában nem múlt, lévén örök érvényű) és úgynevezett jövőkép — marad­junk hűségesek a múlthoz! Kortársnő Ewa Lipska jó költő és okos nő. Ez utóbbin különö­sen örvendezem: okos, de nem okoskodik, eszét-mű­­veltségét használja, de nem bizonygatja — ritka az ilyen tünemény. Mindemellett ta­pasztalt diplomata: éveken keresztül szolgált Lengyelor­szág bécsi kulturális attaséja­ként, s most az ottani Lengyel Intézetet igazgatja. Az év pár hónapját persze Krakkóban tölti... Finom jelenség, kultúrlény. 1945-ben szüle­tett, egyidős a kortárs iroda­lommal. Indiszkréció Oscar Wilde színművét ol­vasom egy kávéházban. A szomszéd asztalnál szőke le­ányzó teázik, és Antoni Libera Madame című regé­nyét olvassa. Egy óra eltelté­vel fizet és távozik. Este, egy dzsesszkoncerten újra lá­tom: a sarokban ül, változat­lanul egyedül, előtte egy korsó sör. Tekintetünk talál­kozik, de nem biccent: már kihullottam az emlékezeté­ből. A nevét sem tudom, egyetlen szót sem váltottunk egymással — mégis úgy ér­zem, bensőségesen ismerem. Sokkal bensőségesebben, mintha titokban beleolvas­nék egy szerelmes levelébe, lehallgatnám a telefonhívá­sait — még a pszichológusá­nál is behatóbban. A lehető legtöbbet tudom róla: isme­rem szellemi táplálékát. Emberi könyvéről Bizony, nem is lehet az em­ber kellően óvatos, ha nyilvá­nos helyen olvas! __________________) Krakkói jegyzetek fesztivál A Szombathelyi Egy­házmegye Ifjúsági Fó­ruma hagyomány és hangulatteremtő együttlétre hívja az egyházmegye fiataljait július 27. és 29. között a szombathelyi Martine­­um Felnőttképző Aka­démiára (9701 Karmeli­ta u. 1. Pf.: 211. Tel.: 94/514-341). A szervezők értékes előadásokat, jó társasá­got, táncházat, koncer­teket, játékokat kínál­nak, és várják az érdek­lődők jelenlétét, ötlete­it, vállalásait, jókedvét. A fesztivál célja, hogy a résztvevő fiatalok lel­kipásztoraikkal közösen gondolkodjanak az egy­ház és a társadalom kapcsolatáról, a civil kö­zösségekkel való együttműködésről. Vá­laszt keresnek a kérdés­re, hogyan tudnák kép­viselni keresztény világ­nézetüket a közélet, a gazdaság, a kultúra, a sport, a természetvéde­lem, az egészséges élet­mód, az ökumené és a határon túli kapcsolatok területén. Napközben gondolatébresztő elő­adások lesznek egyházi, politikai, társadalom- és természettudományos kérdésekről, esténként pedig kulturális műso­rokon vehetnek részt. A szervezők lehetőséget biztosítanak az aktív pi­henésre is sport- és játé­kos programokkal. Egy hét nem a világ Egy lengyel ismerősöm­mel a főtér szomszédságá­ban sétálok. A rózsához cím­zett szálloda előtt, hogy toll­­forgatói kedvemben járjon, felhívja figyelmemet, misze­rint annak idején Balzac is a szálló vendége volt, egy tel­jes hétig. A híren cseppet sem csodálkozom: az a hét nap bőven belefér a főtér és környéke házainak múltjába, éppenséggel volt rá idejük, hogy a fél világirodalom lak­jék bennük. Zsille Gábor

Next