Új Ember, 2003 (59. évfolyam, 1/2840-52/2890. szám)

2003-04-06 / 14. (2853.) szám

AZ ÚJ EMBER LELKIGYAKORLATA (5.) Istent megszólíthatom Zajos világunkban alig marad időnk a csendre, az imádságra. Az infor­mációáradat gyakran annyira kitölti napunk egészét, hogy szinte fog­lyai leszünk a hírközlő eszközöknek. Már nem mi osztjuk be időnket, megteszi ezt helyettünk más. Észre sem vesszük, és ráállunk egy futósza­lagra, és automatikusan engedelmeskedünk annak, amit kívül­ről mondanak. Az foglalkoztat min­ket, amit mások ránk kényszerítenek, és a lélekre, a belső és felső dolgokra egyszerűen nem marad időnk. Fennáll a veszély, hogy kiüresedünk. A szív iránytűjét éppen most, a nagyböjt so­rán állíthatom újra a Mennyei Atya felé, rendezhetem életemet, minden­napjaimat úgy, hogy legyen helye és ideje az Istennel való beszélgetésnek. Talán egyetlen vallásban sem olyan ben­sőséges a kapcsolat Istennel, mint éppen a kereszténységben, ahol a világ teremtőjét és urát Atyánknak szólíthatjuk. A nagyböjti időszakban a böjt és a jócselekedetek mellett döntő jelentősége van az imádságnak. Ha időt szánunk arra, hogy komolyan magunk­ba nézzünk, akkor azonnal felfedezzük vala­kinek a jelenlétét, akihez fordulhatunk, akit megszólíthatunk. Isten leginkább a lelkiismeret szavában mutatja meg, hogy gondoskodik az ember­ről. Aki felismeri, hogy nem magányosan kell keresgélnie, hanem Isten a legszemélye­sebben szól hozzánk és vezet minket, annak természetes lesz, hogy erre az embernek is válaszolnia kell. Egy templom csöndjében vagy akár otthonunk egy szögletében mi is tudatosíthatjuk saját jelenlétünket Isten felé. Képességeinket, adottságainkat felhasználva fordulhatunk Istenhez, és spontán módon szólíthatjuk meg őt, aki jelen van a csönd­ben, lelkünk nyugalmában, vagy ahogy Illés próféta érzékelte: az enyhe szellő susogásá­­ban. Legtöbben, ha a­ tevékenységre koncent­rált világból kilépnek, váratlanul egy lelki „vákuumba", légüres térbe kerülnek, és sok­szor nem tudják, mit kell tenniük. Ahogy az élet minden területén, úgy az imádságban is fejlődni kell. Egy kisgyermek nyíltságával és őszinteségével kell megszólalnunk, ahogy erre a Szentlélek indít. Ne rémisszen meg minket, ha semmit nem tudunk mondani, mert az imádság mindig ajándék, kegyelem. A legegyszerűbb és természetes módja az imádságnak, ha magát Krisztust kérjük, ahogy ezt az apostolok tették: „Uram, taníts meg minket imádkozni!" Az imádság nem módszerek, technikák vagy szabályok kér­dése. Elsősorban a szív és a lélek sóhaja Is­tenhez, mint a mi Mennyei Atyánkhoz. Mennyire nem ismerjük az egyház imádsá­gait vagy a szentek imáit! Ezek „biztos" utak az Istenhez, és már sokak számára megnyi­tották az Ég ajtaját. Lelki értelemben az imádság olyan, mint a mindennapi kenyér, vagyis napunk és éle­tünk állandó része. Ha valóban akarunk imádkozni, és nem fáradunk el keresésében, akkor mint egy belső óra, a rendszeres imádság jelzi utunk egyes állo­másait a keresztény tökéletes­ség felé. Jézus arra buzdít, hogy szüntelenül imádkozzunk. Ezt a szüntelen imádságot a helyes lelkűlét kialakításával érhetjük el. Ha nem hagyom magam ki­zökkenni Isten jelenlétéből, és minden szavamat, cselekedete­met meghatározzák a reggeli és az esti imádság átélt pillana­tai, akkor az életem, a mun­kám, a hivatásom válik imádsággá. Valljuk be őszintén, a szenteket kissé megszállott embereknek tartották minden időben. Pedig nem tettek mást, csak komolyan vették Isten­nel való kapcsolatukat, és szinte családias módon tudták őt megszólítani. Ezért nagyon fontos, hogy napközben is kérdezzem meg Istentől: „Ugye, itt vagy velem? Ugye, segí­tesz? Együtt könnyebben bírjuk..." Istennek ne „selejtes" időt adjunk, a munkából fárad­tan hazatérve, csak lefekvés előtt vagy az ágyban elsuttogva egy „gyerek-imát", ha­nem életünk részeként friss, energiadús időt. Tegyem tudatosan, amit éppen akarok, vagyis imádkozzam teljes szívvel, emberi képességeim egészével. Lélekben az élő Is­ten elé állok, keresztény méltóságom alap­ján, istengyermekségem tudatában szólítha­tom Istent Atyámnak. Ez nem pótcselekvés, nem fölöslegesen eltöltött idő, hanem a leg­értékesebb percek, melyek a megkezdett örök élet részei. Itt érezhetem az embervol­tom magasztosságát, itt fejezhetem ki hódo­latomat Isten előtt. Itt dicsőíthetem őt a zsol­tárok szavával, itt adhatok hálát mindenért, ahogy Szent Ferenc mondta, még a testi ha­lálért is. Itt nem kell félnem, bármilyen hatal­mas is az Isten, itt kimondhatom minden gondolatomat, itt foglalhatom imáimba má­sok szükségét, itt ajánlhatom Istennek azo­kat, akiket szeretek, vagy akik éppen nem rokonszenvesek. Itt kérhetek magam és a rám bízottak számára kegyelmet életünk kü­lönböző helyzeteiben. Itt könyöröghetek szenvedő és beteg testvéreimért, akiket há­ború réme sújt, vagy akik igazságtalanul vannak börtönben. Itt borulhatok le a színe előtt, megbánva bűneimet, és itt ujjonghatok annak, hogy van szabadulás a bűn minden béklyójából. Itt köszönhetem meg, hogy Is­ten meghívott az örök életre, és örök boldog­sággal fog megajándékozni. Ha így, Isten jelenlétében élünk, akkor nem csak egy „csatolt" tevékenység lesz az imádság egyéb elfoglaltságaink mellett, ha­nem cél, hogy egészen imádsággá váljunk, és képviseljük Isten előtt azokat, akik valami miatt képtelenek arra, hogy imádkozzanak. Ha így teszünk, a nagyböjt kiemelt időszaka­sza lesz életünknek, mert az egyházban, a hí­vek közösségében és egyénileg, a személyes imában is megtapasztaljuk a lelki élet mély­ségét, Isten közelségét és szeretetét. Imádkozzunk, Szentlélek Úristen! Te helyez­ted a szívünkbe a vágyat, hogy megismerjük Is­tent, a mi Atyánkat. Nyisd fel szemünket, hogy már itt a földön megláthassuk a feltámadt Krisz­tus szeretetét. Növeld bennünk mindazt, ami szép, és add, hogy mi is a legjobbat adjuk viszon­zásképp. Jöjj segítségünkre, hogy életünk méltó válasz legyen Krisztus engesztelő áldozatára. Kránitz Mihály Fórum 2003. április 6. Az Olvasó írja HELYESBÍTÉS Mindenekelőtt szeretném megkö­szönni, hogy lapjuk Könyvespolc című rovatában fontos kiadványunkkal, Várkonyi Nándor: Szíriat oszlopai című művével foglalkoztak. A kötetet be­mutató írásban azonban szerepel egy olyan mondat, amely semmi­képpen sem illik Várkonyi Nándor művére, életművére. Várkonyi nagy tisztelője volt a tudománynak és a tudósoknak, egész munkássága a tu­dományos eredményeken alapult, még akkor is, amikor egyik vagy másik ismert tudományos teóriával szállt vitába: a régészet, filológia, fi­lozófia, teológia, történettudomány, csillagászat, geológia, biológia stb. eredményeinek alapos ismerete nél­kül elképzelhetetlen lett volna Várkonyi hatalmas művének létre­jötte. Minden újra fogékony volt, és ha valamilyen új felfedezés ellenté­tesnek bizonyult az ő hipotézisével, az új ismeretek fényében mindig korrigálta korábbi elképzeléseit. A bírálat, amire a recenzió hivatko­zik, a Szíriát oszlopai új, szöveghű ki­adásában megjelent szerkesztői utó­szóban idézett magánlevél egy mon­data, amely nem általában a tudósokra, hanem egy konkrét személyre, egy, a ki­adói lektor anonimitása mögé bújó, rosszindulatú bírálójára vonatkozik. Mezey Katalin, a Széphalom Könyvműhely vezetője, a Várkonyi-életműsorozat szerkesztője BATTHYÁNY DOKTOR KÖZBENJÁRÁSÁRA? Iskolába kerülésemkor derült ki rövidlátásom, amit az akkor már idősödő, a budapesti Logodi utcá­ban praktizáló Ajtay Mária doktor­nő, Batthyány-Strattmann László, a „szegények orvosa" egykori mun­katársa állapított meg. Ahogy nőt­tem, látásom egyre romlott: a nagy dioptriakülönbség miatt a gyengébb szememre sosem kaphattam a szük­séges erősségű lencsét, így gyakor­latilag a tíz dioptria körüli bal sze­mem volt a „látó". Évek óta igen nagy tisztelője va­gyok Battyhány-Strattmann László­nak. A kilencvenes évek elején azzal a céllal utaztam Körmendre és Né­metújvárra, hogy működési területét közelről láthassam, és sírjánál imád­kozzam. Amikor megtudtam, hogy a rosszabbik szememen szürkehályog­­műtét szükséges, ismételten a róla szóló könyveket forgattam. A műtét előtti éjszakán az ő közbenjárását is kértem a magam és az engem műtő főorvos számára. A műtét alatt a fényforrást, amibe néznem kellett - a nagyjából egy centiméter át­mérőjű fehér foltot - az oltá­­riszentségnek láttam. Más­nap, az orvosi gárda legnagyobb meglepetésére a frissen műtött sze­memmel, amellyel azelőtt a táblát sem láttam, nemhogy a rajta lévő számokat és jeleket - a piros vonal alatti számokat is leolvastam. Mély hálával tartozom a főorvos tudásának és szakértelmének, de hi­tem szerint a sikert Istennek és Batthyány-Strattman László köz­benjárásának köszönöm. Beörmöndy Klára TEST ÉS LÉLEK­­ EURÓPÁBAN... Örömmel hallgattam, hogy egy magyar hazánkfiának élete fontos igazságra tanítja a világot. Paskai László bíboros úr így szólt erről az ünneplő tömeghez és az egész kato­likus világhoz: Batthyány-Strattman László a szegények orvosa, a test és lélek gyógyítója volt. Mindkettőt fontosnak tartotta, ezért volt ered­ményes a munkája. Évtizedek óta sok hívő embertár­sammal együtt szorgalmazom, hogy­­országunkban, iskoláinkban többet kellene törődni a gyermekek lelké­vel is, nemcsak a testével, az európai országokhoz hasonlóan biztosítani kellene az erkölcsi nevelést, be kelle­ne látni, hogy ha az ember testből és lélekből áll, akkor ha azt akarjuk, hogy az ember értékes legyen, mindkettővel foglalkozni kell. A történelem is igazolja, hogy ha bármelyikről megfeledkezünk el­torzul az emberi élet, és sok baj származik belőle az egész világ­nak. Fogadjuk meg a legújabb ma­gyar boldog tanítását, mivel két részből áll az ember: testből és lé­lekből - mindkettő nevelése fontos feladat. Katona Pál plébános, Makó­ ­ Törékeny a jövőnk Kaposvári konferencia a népességfogyásról Fogy a magyar - hangzott el többször is azon a konferen­cián, amelyet a Somogy Me­gyei Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat, a Magyar Egészségügyi Társaság és a Somogy Megyei Erdélyi Baráti Kör Népességfogyás címmel rendezett Kaposváron, s nem­csak a hazai, hanem a Hargita megyei népesedési helyzetről is szó esett. Mikola István exminiszter arról beszélt, hogy a népességfogyás megállítása nemzetstratégiai kérdés (Mikola Istvánnal készített in­terjúnkat lásd a 12. oldalon). Fekete Gyula író a népességfo­gyás távlatairól értekezett. Kü­lönleges hangulat uralta az Egészségügyi Főiskolai Kar nagytermét, amikor Jókai Anna lépett a mikrofonhoz. A köztudottan „szakrális érintettségben" alkotó, Kos­­suth-díjas írónő először a fia­talok jelenlétét köszönte meg, hiszen - mint megjegyezte -, végre azok között szólhat, akik az életet továbbadják. Az élet törékeny - hangsúlyozta az írónő -, s ha „a teremtés legfelsőbb bimbója az em­ber", akkor figyelnünk kell, mivé lesz ez a bimbó. Lehet belőlünk virág, megehetnek bennünket a férgek. Nem mindegy tehát, hogy mi lesz belőlünk, óriási a jövőnk koc­kázata. Az írónő arra is utalt: a vi­lágban van egy erkölcsi kö­zéppont, és ez akkor is műkö­dik, ha országunk lakóinak egy része tagadja ezt, illetve nem akar tudomást venni ró­la. Ezért is különösen fontos, hogy mit gondolunk az élet­ről, a világról. Nem engedhet­jük meg magunknak, hogy az ökrök sírfelirata kerüljön a mi sírunkra is: ettem, ittam, élvez­tem, kimúltam. A Ne ölj! parancsát elemez­ve arról beszélt: akik terhes­ségmegszakításra jelentkez­nek, próbálják így-úgy meg­­ideologizálni döntésüket, de sokan nem is fogják fel, hogy ilyenkor emberéletet oltanak ki. Mert az élet a fogantatás pillanatával indul, így tehát sorozatgyilkosságok történ­nek a családokban, a párkap­csolatokban, az egy éj­szakás vagy éretlen „szerelmek" kö­vetkezményeként. A promiszkuitással és az AIDS-el kapcsolatban a „más­ság" kérdésére is kitért: ahogy a heteroszexualitás sem büsz­keség kérdése, úgy a homo­szexualitás sem lehet az. Jókai Anna sokunk szívé­ből szólt, amikor tudatosítot­ta: nem véletlenül születtünk ebben az országban. Felada­tunk van, amelyet itt kell be­töltenünk, hogy ki ne vesz­­szünk. Nehogy a harmadik évezred végére karanténba zárva mutogassanak majd bennünket, mint az indiáno­kat. Előadásában beszélt a férfi és a nő egymáshoz való vi­szonyáról is. Úgy véli: a két nem között soha nem volt még ennyi gyűlölet és ellensé­geskedés.­­ A házasság, a családala­pítás a két nem kettős vállalá­sa - jegyezte meg. - Én is él­tem családban, magányosan is, én is neveltem gyerekeket, dolgoztam, szenvedtem, és boldog is voltam. Egy házas­ságban a kalitkára valóban nincs szüksége sem a férfi­nak, sem a nőnek. A fészekre viszont igen, így lehet csak közös felelősséggel vállalni az utódokat. Médiasztárok álságos és megtévesztő interjúira is utalt az írónő. Véleménye szerint ezek a riportok nem őszinték, hiszen a nőt, az anyát, úgy ál­lítják be: mindenre jut ideje. Férjre, gyerekre, munkára, háztartásra és pihenésre. A társa is úgy nyilatkozik róla: valóban különleges lény a fe­lesége. Jobb volna, ha azt mondaná: sajnálom, hogy ennyi dolga van, és azért va­gyok mellette, mert szeretem. - A szeretet nem szenti­mentális ostobaság, hanem az élet egyetlen fenntartó ereje - hangoztatta az írónő. - A gyermekvállalásban pedig van egy egészséges önzés is: hogy ne magányosan távoz­zunk el a világból. Legyen mellettünk valaki, aki azt mondja: anyám, apám, szeret­lek, és köszönöm neked az életemet. Az írónő előadása végén egy apokrif imát olvasott fel, amelyet e konferenciára írt. Lőrincz Sándor Jókai Anna A magzat imája Rándul az ötcentis testem - hát megint elvesztem? vissza kell mennem? oly sokáig vártam az Égben születési láz van minden Egész törtté lett fölgyorsult az emberi történet több az életre vágyó lélek mint az életben foganó méhek - de jaj, akik fogannak mégse fogadnak „manó, légy elég önmagadnak" győzött a sátán-filozófia vérébe fúl a Fehérlófia átdöfik a Tündérlány szemérmét szilikonos mellekre tűzik ki az érmét Isten szemét lurex-függöny fedi ha nem lát mindent csak jobb neki helyette figyel Big Brother olcsón megvesz és drágán ad el anyát, apát, családot nem keres megváltó lett az óvszeres. Tetovált dzsungel a házakra marva ajakba, orrba üveggyöngy, tarka lappadnak a halak, a köldököt fémgolyó zárja elcsurog a forrás, ha nincs edény alája a képernyőn ész nélkül, szív nélkül gyaknak, van aki hirdeti: ez kell a magyarnak még itt vagyok... sikoltok, kegyelmezz az Éned tartalom, nem csupán jelmez Isten teremt s belegyilkol az ember halált szül az, aki életet szülni nem mer Ha megáll a Föld, befagynak az égi tervek hiába szól Krisztus, hogy szeretlek, Nem lesz többé Ország, sem Hatalom, oda a Dicsőség, csak gyarmat, csak bitorló, alacsony minőség ...váltott a Törvény: aki felnőtt, felelős aki gyermekkel, az Istennel is viselős. Nyiss utat, te férfi, ne szakíts ki, asszony botrány, hogy az ember Istent halasszon! _________________________________________________________________________)

Next