Új Ember, 2003 (59. évfolyam, 1/2840-52/2890. szám)
2003-04-06 / 14. (2853.) szám
AZ ÚJ EMBER LELKIGYAKORLATA (5.) Istent megszólíthatom Zajos világunkban alig marad időnk a csendre, az imádságra. Az információáradat gyakran annyira kitölti napunk egészét, hogy szinte foglyai leszünk a hírközlő eszközöknek. Már nem mi osztjuk be időnket, megteszi ezt helyettünk más. Észre sem vesszük, és ráállunk egy futószalagra, és automatikusan engedelmeskedünk annak, amit kívülről mondanak. Az foglalkoztat minket, amit mások ránk kényszerítenek, és a lélekre, a belső és felső dolgokra egyszerűen nem marad időnk. Fennáll a veszély, hogy kiüresedünk. A szív iránytűjét éppen most, a nagyböjt során állíthatom újra a Mennyei Atya felé, rendezhetem életemet, mindennapjaimat úgy, hogy legyen helye és ideje az Istennel való beszélgetésnek. Talán egyetlen vallásban sem olyan bensőséges a kapcsolat Istennel, mint éppen a kereszténységben, ahol a világ teremtőjét és urát Atyánknak szólíthatjuk. A nagyböjti időszakban a böjt és a jócselekedetek mellett döntő jelentősége van az imádságnak. Ha időt szánunk arra, hogy komolyan magunkba nézzünk, akkor azonnal felfedezzük valakinek a jelenlétét, akihez fordulhatunk, akit megszólíthatunk. Isten leginkább a lelkiismeret szavában mutatja meg, hogy gondoskodik az emberről. Aki felismeri, hogy nem magányosan kell keresgélnie, hanem Isten a legszemélyesebben szól hozzánk és vezet minket, annak természetes lesz, hogy erre az embernek is válaszolnia kell. Egy templom csöndjében vagy akár otthonunk egy szögletében mi is tudatosíthatjuk saját jelenlétünket Isten felé. Képességeinket, adottságainkat felhasználva fordulhatunk Istenhez, és spontán módon szólíthatjuk meg őt, aki jelen van a csöndben, lelkünk nyugalmában, vagy ahogy Illés próféta érzékelte: az enyhe szellő susogásában. Legtöbben, ha a tevékenységre koncentrált világból kilépnek, váratlanul egy lelki „vákuumba", légüres térbe kerülnek, és sokszor nem tudják, mit kell tenniük. Ahogy az élet minden területén, úgy az imádságban is fejlődni kell. Egy kisgyermek nyíltságával és őszinteségével kell megszólalnunk, ahogy erre a Szentlélek indít. Ne rémisszen meg minket, ha semmit nem tudunk mondani, mert az imádság mindig ajándék, kegyelem. A legegyszerűbb és természetes módja az imádságnak, ha magát Krisztust kérjük, ahogy ezt az apostolok tették: „Uram, taníts meg minket imádkozni!" Az imádság nem módszerek, technikák vagy szabályok kérdése. Elsősorban a szív és a lélek sóhaja Istenhez, mint a mi Mennyei Atyánkhoz. Mennyire nem ismerjük az egyház imádságait vagy a szentek imáit! Ezek „biztos" utak az Istenhez, és már sokak számára megnyitották az Ég ajtaját. Lelki értelemben az imádság olyan, mint a mindennapi kenyér, vagyis napunk és életünk állandó része. Ha valóban akarunk imádkozni, és nem fáradunk el keresésében, akkor mint egy belső óra, a rendszeres imádság jelzi utunk egyes állomásait a keresztény tökéletesség felé. Jézus arra buzdít, hogy szüntelenül imádkozzunk. Ezt a szüntelen imádságot a helyes lelkűlét kialakításával érhetjük el. Ha nem hagyom magam kizökkenni Isten jelenlétéből, és minden szavamat, cselekedetemet meghatározzák a reggeli és az esti imádság átélt pillanatai, akkor az életem, a munkám, a hivatásom válik imádsággá. Valljuk be őszintén, a szenteket kissé megszállott embereknek tartották minden időben. Pedig nem tettek mást, csak komolyan vették Istennel való kapcsolatukat, és szinte családias módon tudták őt megszólítani. Ezért nagyon fontos, hogy napközben is kérdezzem meg Istentől: „Ugye, itt vagy velem? Ugye, segítesz? Együtt könnyebben bírjuk..." Istennek ne „selejtes" időt adjunk, a munkából fáradtan hazatérve, csak lefekvés előtt vagy az ágyban elsuttogva egy „gyerek-imát", hanem életünk részeként friss, energiadús időt. Tegyem tudatosan, amit éppen akarok, vagyis imádkozzam teljes szívvel, emberi képességeim egészével. Lélekben az élő Isten elé állok, keresztény méltóságom alapján, istengyermekségem tudatában szólíthatom Istent Atyámnak. Ez nem pótcselekvés, nem fölöslegesen eltöltött idő, hanem a legértékesebb percek, melyek a megkezdett örök élet részei. Itt érezhetem az embervoltom magasztosságát, itt fejezhetem ki hódolatomat Isten előtt. Itt dicsőíthetem őt a zsoltárok szavával, itt adhatok hálát mindenért, ahogy Szent Ferenc mondta, még a testi halálért is. Itt nem kell félnem, bármilyen hatalmas is az Isten, itt kimondhatom minden gondolatomat, itt foglalhatom imáimba mások szükségét, itt ajánlhatom Istennek azokat, akiket szeretek, vagy akik éppen nem rokonszenvesek. Itt kérhetek magam és a rám bízottak számára kegyelmet életünk különböző helyzeteiben. Itt könyöröghetek szenvedő és beteg testvéreimért, akiket háború réme sújt, vagy akik igazságtalanul vannak börtönben. Itt borulhatok le a színe előtt, megbánva bűneimet, és itt ujjonghatok annak, hogy van szabadulás a bűn minden béklyójából. Itt köszönhetem meg, hogy Isten meghívott az örök életre, és örök boldogsággal fog megajándékozni. Ha így, Isten jelenlétében élünk, akkor nem csak egy „csatolt" tevékenység lesz az imádság egyéb elfoglaltságaink mellett, hanem cél, hogy egészen imádsággá váljunk, és képviseljük Isten előtt azokat, akik valami miatt képtelenek arra, hogy imádkozzanak. Ha így teszünk, a nagyböjt kiemelt időszakasza lesz életünknek, mert az egyházban, a hívek közösségében és egyénileg, a személyes imában is megtapasztaljuk a lelki élet mélységét, Isten közelségét és szeretetét. Imádkozzunk, Szentlélek Úristen! Te helyezted a szívünkbe a vágyat, hogy megismerjük Istent, a mi Atyánkat. Nyisd fel szemünket, hogy már itt a földön megláthassuk a feltámadt Krisztus szeretetét. Növeld bennünk mindazt, ami szép, és add, hogy mi is a legjobbat adjuk viszonzásképp. Jöjj segítségünkre, hogy életünk méltó válasz legyen Krisztus engesztelő áldozatára. Kránitz Mihály Fórum 2003. április 6. Az Olvasó írja HELYESBÍTÉS Mindenekelőtt szeretném megköszönni, hogy lapjuk Könyvespolc című rovatában fontos kiadványunkkal, Várkonyi Nándor: Szíriat oszlopai című művével foglalkoztak. A kötetet bemutató írásban azonban szerepel egy olyan mondat, amely semmiképpen sem illik Várkonyi Nándor művére, életművére. Várkonyi nagy tisztelője volt a tudománynak és a tudósoknak, egész munkássága a tudományos eredményeken alapult, még akkor is, amikor egyik vagy másik ismert tudományos teóriával szállt vitába: a régészet, filológia, filozófia, teológia, történettudomány, csillagászat, geológia, biológia stb. eredményeinek alapos ismerete nélkül elképzelhetetlen lett volna Várkonyi hatalmas művének létrejötte. Minden újra fogékony volt, és ha valamilyen új felfedezés ellentétesnek bizonyult az ő hipotézisével, az új ismeretek fényében mindig korrigálta korábbi elképzeléseit. A bírálat, amire a recenzió hivatkozik, a Szíriát oszlopai új, szöveghű kiadásában megjelent szerkesztői utószóban idézett magánlevél egy mondata, amely nem általában a tudósokra, hanem egy konkrét személyre, egy, a kiadói lektor anonimitása mögé bújó, rosszindulatú bírálójára vonatkozik. Mezey Katalin, a Széphalom Könyvműhely vezetője, a Várkonyi-életműsorozat szerkesztője BATTHYÁNY DOKTOR KÖZBENJÁRÁSÁRA? Iskolába kerülésemkor derült ki rövidlátásom, amit az akkor már idősödő, a budapesti Logodi utcában praktizáló Ajtay Mária doktornő, Batthyány-Strattmann László, a „szegények orvosa" egykori munkatársa állapított meg. Ahogy nőttem, látásom egyre romlott: a nagy dioptriakülönbség miatt a gyengébb szememre sosem kaphattam a szükséges erősségű lencsét, így gyakorlatilag a tíz dioptria körüli bal szemem volt a „látó". Évek óta igen nagy tisztelője vagyok Battyhány-Strattmann Lászlónak. A kilencvenes évek elején azzal a céllal utaztam Körmendre és Németújvárra, hogy működési területét közelről láthassam, és sírjánál imádkozzam. Amikor megtudtam, hogy a rosszabbik szememen szürkehályogműtét szükséges, ismételten a róla szóló könyveket forgattam. A műtét előtti éjszakán az ő közbenjárását is kértem a magam és az engem műtő főorvos számára. A műtét alatt a fényforrást, amibe néznem kellett - a nagyjából egy centiméter átmérőjű fehér foltot - az oltáriszentségnek láttam. Másnap, az orvosi gárda legnagyobb meglepetésére a frissen műtött szememmel, amellyel azelőtt a táblát sem láttam, nemhogy a rajta lévő számokat és jeleket - a piros vonal alatti számokat is leolvastam. Mély hálával tartozom a főorvos tudásának és szakértelmének, de hitem szerint a sikert Istennek és Batthyány-Strattman László közbenjárásának köszönöm. Beörmöndy Klára TEST ÉS LÉLEK EURÓPÁBAN... Örömmel hallgattam, hogy egy magyar hazánkfiának élete fontos igazságra tanítja a világot. Paskai László bíboros úr így szólt erről az ünneplő tömeghez és az egész katolikus világhoz: Batthyány-Strattman László a szegények orvosa, a test és lélek gyógyítója volt. Mindkettőt fontosnak tartotta, ezért volt eredményes a munkája. Évtizedek óta sok hívő embertársammal együtt szorgalmazom, hogyországunkban, iskoláinkban többet kellene törődni a gyermekek lelkével is, nemcsak a testével, az európai országokhoz hasonlóan biztosítani kellene az erkölcsi nevelést, be kellene látni, hogy ha az ember testből és lélekből áll, akkor ha azt akarjuk, hogy az ember értékes legyen, mindkettővel foglalkozni kell. A történelem is igazolja, hogy ha bármelyikről megfeledkezünk eltorzul az emberi élet, és sok baj származik belőle az egész világnak. Fogadjuk meg a legújabb magyar boldog tanítását, mivel két részből áll az ember: testből és lélekből - mindkettő nevelése fontos feladat. Katona Pál plébános, Makó Törékeny a jövőnk Kaposvári konferencia a népességfogyásról Fogy a magyar - hangzott el többször is azon a konferencián, amelyet a Somogy Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, a Magyar Egészségügyi Társaság és a Somogy Megyei Erdélyi Baráti Kör Népességfogyás címmel rendezett Kaposváron, s nemcsak a hazai, hanem a Hargita megyei népesedési helyzetről is szó esett. Mikola István exminiszter arról beszélt, hogy a népességfogyás megállítása nemzetstratégiai kérdés (Mikola Istvánnal készített interjúnkat lásd a 12. oldalon). Fekete Gyula író a népességfogyás távlatairól értekezett. Különleges hangulat uralta az Egészségügyi Főiskolai Kar nagytermét, amikor Jókai Anna lépett a mikrofonhoz. A köztudottan „szakrális érintettségben" alkotó, Kossuth-díjas írónő először a fiatalok jelenlétét köszönte meg, hiszen - mint megjegyezte -, végre azok között szólhat, akik az életet továbbadják. Az élet törékeny - hangsúlyozta az írónő -, s ha „a teremtés legfelsőbb bimbója az ember", akkor figyelnünk kell, mivé lesz ez a bimbó. Lehet belőlünk virág, megehetnek bennünket a férgek. Nem mindegy tehát, hogy mi lesz belőlünk, óriási a jövőnk kockázata. Az írónő arra is utalt: a világban van egy erkölcsi középpont, és ez akkor is működik, ha országunk lakóinak egy része tagadja ezt, illetve nem akar tudomást venni róla. Ezért is különösen fontos, hogy mit gondolunk az életről, a világról. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy az ökrök sírfelirata kerüljön a mi sírunkra is: ettem, ittam, élveztem, kimúltam. A Ne ölj! parancsát elemezve arról beszélt: akik terhességmegszakításra jelentkeznek, próbálják így-úgy megideologizálni döntésüket, de sokan nem is fogják fel, hogy ilyenkor emberéletet oltanak ki. Mert az élet a fogantatás pillanatával indul, így tehát sorozatgyilkosságok történnek a családokban, a párkapcsolatokban, az egy éjszakás vagy éretlen „szerelmek" következményeként. A promiszkuitással és az AIDS-el kapcsolatban a „másság" kérdésére is kitért: ahogy a heteroszexualitás sem büszkeség kérdése, úgy a homoszexualitás sem lehet az. Jókai Anna sokunk szívéből szólt, amikor tudatosította: nem véletlenül születtünk ebben az országban. Feladatunk van, amelyet itt kell betöltenünk, hogy ki ne veszszünk. Nehogy a harmadik évezred végére karanténba zárva mutogassanak majd bennünket, mint az indiánokat. Előadásában beszélt a férfi és a nő egymáshoz való viszonyáról is. Úgy véli: a két nem között soha nem volt még ennyi gyűlölet és ellenségeskedés. A házasság, a családalapítás a két nem kettős vállalása - jegyezte meg. - Én is éltem családban, magányosan is, én is neveltem gyerekeket, dolgoztam, szenvedtem, és boldog is voltam. Egy házasságban a kalitkára valóban nincs szüksége sem a férfinak, sem a nőnek. A fészekre viszont igen, így lehet csak közös felelősséggel vállalni az utódokat. Médiasztárok álságos és megtévesztő interjúira is utalt az írónő. Véleménye szerint ezek a riportok nem őszinték, hiszen a nőt, az anyát, úgy állítják be: mindenre jut ideje. Férjre, gyerekre, munkára, háztartásra és pihenésre. A társa is úgy nyilatkozik róla: valóban különleges lény a felesége. Jobb volna, ha azt mondaná: sajnálom, hogy ennyi dolga van, és azért vagyok mellette, mert szeretem. - A szeretet nem szentimentális ostobaság, hanem az élet egyetlen fenntartó ereje - hangoztatta az írónő. - A gyermekvállalásban pedig van egy egészséges önzés is: hogy ne magányosan távozzunk el a világból. Legyen mellettünk valaki, aki azt mondja: anyám, apám, szeretlek, és köszönöm neked az életemet. Az írónő előadása végén egy apokrif imát olvasott fel, amelyet e konferenciára írt. Lőrincz Sándor Jókai Anna A magzat imája Rándul az ötcentis testem - hát megint elvesztem? vissza kell mennem? oly sokáig vártam az Égben születési láz van minden Egész törtté lett fölgyorsult az emberi történet több az életre vágyó lélek mint az életben foganó méhek - de jaj, akik fogannak mégse fogadnak „manó, légy elég önmagadnak" győzött a sátán-filozófia vérébe fúl a Fehérlófia átdöfik a Tündérlány szemérmét szilikonos mellekre tűzik ki az érmét Isten szemét lurex-függöny fedi ha nem lát mindent csak jobb neki helyette figyel Big Brother olcsón megvesz és drágán ad el anyát, apát, családot nem keres megváltó lett az óvszeres. Tetovált dzsungel a házakra marva ajakba, orrba üveggyöngy, tarka lappadnak a halak, a köldököt fémgolyó zárja elcsurog a forrás, ha nincs edény alája a képernyőn ész nélkül, szív nélkül gyaknak, van aki hirdeti: ez kell a magyarnak még itt vagyok... sikoltok, kegyelmezz az Éned tartalom, nem csupán jelmez Isten teremt s belegyilkol az ember halált szül az, aki életet szülni nem mer Ha megáll a Föld, befagynak az égi tervek hiába szól Krisztus, hogy szeretlek, Nem lesz többé Ország, sem Hatalom, oda a Dicsőség, csak gyarmat, csak bitorló, alacsony minőség ...váltott a Törvény: aki felnőtt, felelős aki gyermekkel, az Istennel is viselős. Nyiss utat, te férfi, ne szakíts ki, asszony botrány, hogy az ember Istent halasszon! _________________________________________________________________________)