Új Ember, 2003 (59. évfolyam, 1/2840-52/2890. szám)
2003-12-14 / 50. (2888.) szám
MAGYAR MILLENNIUM SZENT KORONA MAGYAR MILUMMIUM KÉTEZER FORINT MAGYAR NEMZETI BANK jók vW/ f Csodálatos ajándék a Magyar Millennium tiszteletére korlátozott példányszámban kibocsátott, 18 karátos aranyszállal ékesített 2000 forintos bankjegy. Maradandó emléke a polgári magyar kormány hagyománytisztelő és értékálló törekvéseinek. Ára díszcsomagolásban, utánvéttel. Megrendelhető levélben: JOZOMIL Kft. 2083 Solymár, Pf. 2000, vagy jozomit@freemailhu telefonon vagy sms-ben: 06 20 218 5050 **14 16 Imatalálkozó a Regnum Marianum-keresztnél Szűz Mária szeplőtelen fogantatása ünnepén, december 8-án Budapesten, a Regnum Marianumkeresztnél több száz hívő imádkozta együtt a teljes rózsafüzért. Az imatalálkozót Kemenes Gábor vezette. A jelenlévők kérték Nagyasszonyunk közbenjárását Magyarországért, hazánk lelki megújulásáért, valamint a békéért a világ számára. A délben elkezdődött imatalálkozóhoz kapcsolódva a Szent István-bazilikában tartottak szentmisét. Sokan, akik nem tudtak eljönni az egykori Regnum Marianum-templom helyén, a szabadtéren megrendezett közös imádságra, plébániájukon mondták el a rózsafüzért. Immár hetedik éve emlékeznek meg így a lerombolt templom helyén felállított keresztnél a szeplőtelen fogantatás ünnepéről. Szöveg és fotó: K.L. Ökumenikus kórustalálkozó Debrecenben énekkaraA KÉSZ városi tagozata és a kistemplomi-ispotályi református egyházközség szervezésében a Keresztény Énekkarok 10. Ökumenikus Találkozójára került sor december 6-án délután Debrecenben, majd rövid adventi műsort mutattak be a Nagytemplom lépcsőjénél. „Énekeljetek az Úrnak, és áldjátok az Úr nevét" - kezdte igehirdetését a zsoltárt idézve Szalkay Kázmér, az Árpád téri református egyházközség lelkipásztora. A dalhoz, az énekléshez is öröm kell, ami Isten népéhez tartozik. Bár a kereszténység felekezetekre oszlik, mégis mindannyian Isten egyetlen népéhez tartozunk, amelyet egy ilyen közös énekléssel is kifejezünk, hirdetve ennek az egységnek az erejét a világ felé. Debrecenben sokféle felekezet megtalálható. A kilencvenes évektől kezdve intenzívebbé vált a hitélet, templomok épültek, közösségek, templomi kórusok alakultak. A gondolat szülőatyja - hogy a város különböző templomaiban együtt énekeljenek a keresztények - Maláj János, a Piarista Öregdiák Szövetség, illetve a KÉSZ tagja. Az ökumenikus találkozót az év különböző ünnepeihez kapcsolódóan rendezték, most először választották az adventi időszakot. Debrecen város büszkesége, a Nagytemplom előtti Kossuth tér alkalmat adott arra, hogy az ünnep közeledtével a vásáros hangulatú tér a közös zenei tanúságtétellel adventi áhítatot is közvetítsen. Bach: Szép Csillag, Kodály: Adventi ének és Wodnansky: Rolando coeli című művével. A jelenlegi találkozót, amelyen nem csak az egyházközségi énekkarok vettek részt, hanem a felekezeti iskolák is, Karancsi Jánosné Koszorús Erika, a KDNP debreceni elnöke szervezte. Kovács Ágnes A Svetits Katolikus Általános Iskola A Kairosz Kiadó ajánlata L. A. USZPENSZKIJ: AZ IKON TEOLÓGIÁJA „Az ikon sokkal nagyobb dolog egy egyszerű képnél. Nem egy egyszerű ábrázolásról van szó, hanem egy sajátos képről, amelyet az egyház történelme során, a pogánysággal és eretnekséggel szembeni küzdelemben alakított. A Megváltó, az Istenszülő, az angyalok és a szentek ikonjának tisztelete a keresztény hit dogmája. Ezért helyesen nevezik az ikonokat gyakran »festett teológiá«-nak. Jelen munka célja, hogy történelmi távlatban mutassa be az ikon tartalmának kialakulását, fejlődését." Uszpenszkij Ára: 4200 Ft NACSINÁK GERGELY ANDRÁS: A SZEM BÖJTJE Pillanatfelvételek színes gyűjteménye ez a könyv, mely útmutatás, de útkeresés is az ortodoxia világába. Kevéssé nyilvánvaló kérdésekről is ír a szerző: az ikonok színeinek szimbolikájáról, az ikonosztázok történetéről és jelentőségéről, de egyúttal választ kíván adni az ortodox kereszténységgel és annak művészetével találkozó nyugati ember vissza-visszatérő kérdéseire is. Ára: 2600 Ft SIENAI SZENT KATALIN: DIALÓGUS Sienai Szent Katalin az egyház egységéért sokat tevékenykedő MHV domonkos harmadrendi apáca, és SIEN AI emellett a keresztény misztika S/.KNT Katalin egyik meghatározó alakja volt. A misztikus irodalom kikerülhetetlen része a Dialógus, melynek sajátos nyelvezete a laikus olvasó számára nehezen érthető. A könyv nemcsak egy titokzatos világot tár fel, hanem segítséget nyújt ahhoz is, hogy az olvasó ennek a különös valóságnak részese lehessen. Ára: 3500 Ft ISTENEK, SZENTEK, DÉMONOK EGYIPTOMBAN Hellenisztikus és császárkori vallástörténeti szövegek A kötet ízelítőt ad az egyiptomi vallástörténetnek a legradikálisabb, átalakulásokkal teli fejezetéből a hellenisztikus kultúra megjelenésétől a kereszténység elterjedéséig és győzelméig. A kötet témái: az archaikus hit a hellenisztikus és római kor felfogásában (Diodórosz világtörténelme), a kereszténységre ható zsidó démonológia (Salamon testamentuma), a keresztény gnosztika (János apokrifonja, Tökéletes tanítás), az egyiptomi szerzetesség két fontos alakjának bemutatása (Senuti és Dániel életrajza), a keresztény teológia kezdetei (Órigenész, A princípiumokról szóló írása). Ára: 2900 Ft A könyvek megvásárolhatók a nagyobb könyvesboltokban és a kiadónál: 1134 Budapest, Apály u. 2/b Tel./fax: 359 9825 2003. december 14. Pompás pálmaliliom Bár a pálmaliliomok, vagy közismertebb nevükön a jukkák, Közép- és Észak-Amerikából származnak, némely fajuk hazánkban is meghonosodott. Sok helyen látható sövényszerűen telepítve a nagyvirágú pálmaliliom (Yucca filamentosa). Hosszú, olykor félméteres levelei tőrózsából fejlődnek, a növény nem fejleszt törzset. Az idősebb példányok két-három méter magas száron hozzák liliomszerű virágaikat. Igénytelensége és szárazságtűrése folytán mindenfajta földtípussal megelégszik, ám a napos fekvésű helyhez ragaszkodik. Teljesen télálló faj, amelyet magvetéssel szoktak szaporítani. Létezik azonban egy olyan faj is, amelynek finom, ehető termései vannak (képünkön). Ez a tőr- vagy dárdalevelű pálmaliliom (Yucca alpifolia). Valamivel kényesebb, mint az előzőekben ismertetett nagy virágú rokona, és nemcsak abban tér el az igénye, hogy védett, meleg helyre kell ültetni, hanem egyenletes öntözést is megkíván. A faj botanikai neve utal a levelek aloéhoz hasonló voltára. A merev, hosszú levelek enyhén fogazottak, és csúcsuk hegyes tövisben végződik. A virágzat a tő közepéből tör elő, és az ötven-hetven centiméter magas száron tömött bugákban nyílnak a csengettyűhöz hasonló, négy-öt centiméteres fehér virágok. Megtermékenyülés után fejlődnek ki a hosszúkás, kezdetben zöld, majd feketére érő termések. A gyümölcsnek fűszeres íze van, valamelyest a banánéra emlékeztet. A pálmaliliomok magvai igen jó arányban csíráznak. Vessük a magokat kora tavasszal sok szemcsés homokot tartalmazó földbe, egy centiméter mélyre. A négyhat hetes csírázási időszak alatt tartjuk a vetőedényt világos helyen, húsz fok körüli hőmérsékleten. A föld nem száradhat ki, de nem is szabad túlöntözni. Amint a kis palánták kéthárom levelet fejlesztettek, át kell ültetni azokat külön-külön cserepekbe. A dárdaliliomot az első évben még teleltessük fagymentes helyen, a következő tavasszal már kikerülhet a kert napos részébe. A legkedvezőbben akkor fejlődik, ha a ház déli fala vagy egy kőfal mellé ültetik, amely visszasugározza a növényre a meleget. A kép a szerző felvétele Lovas Katalin f . Véradás Az advent az Eljövendőre való várakozás időszaka. A keresztény ember felerősíti magában azokat a jellemvonásokat, amelyek hasonlóvá teszik őt a mindig újra várt Érkezőhöz. Aki irántunk való szeretetből vérével váltott meg minket. Tudjuk-e mi is a vérünket adni azért, hogy embertársaink életét megmenthessük? A szokásos véradóhelyeken az adventben is várják az önkéntes véradókat.