Új Ember, 2004 (60. évfolyam, 1/2891-51/2940. szám)

2004-02-15 / 7. (2897.) szám

II A hét liturgiája (C év) FEBRUÁR 15., ÉVKÖZI 6. VASÁRNAP (Kolos, Georgina, Szigfrid) - Jer 17,5-8 (A próféta figyelmezteti jojákim királyt, hogy ne az emberekbe, hanem az Istenbe vesse bizalmát.) - IKor 15,12.16-20 (Ha Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a hitünk.) - Lk 6,17.20-26 (Jézus boldognak hirdeti a lélekben szegényeket, de jajt kiált a szívtelen gazdagokra.) - Zsolozsma, .. zsoltárhét - Énekrend: Ho 223 - ÉE 589, Ho 223 - ÉE 214, Ho 135 - ÉE 596, Ho 274 - ÉE 361. FEBRUÁR 16., HÉTFŐ (Julianna, Lilla, Daráló) - Jak 1.1- 11 - Mk 8,11-13.3. FEBRUÁR 17., KEDD - A szervita rend hét szent alapítójának emléknapja (Elek)-Jak 1,12-18-Mk 8,14-21.1. FEBRUÁR 18., SZERDA (Bernadett, Simeon) - Jak 1,19-27 - Mk 8,22-26.6. FEBRUÁR 19., CSÜTÖRTÖK (Zsuzsanna, Elza) - Jak 2,19 - Mk 8,27- 33.3. FEBRUÁR 20., PÉNTEK (Aladár, Álmos, Paulina) - Jak 2,14-24.26 - Mk 8,34-9.1.1. FEBRUÁR 21., SZOMBAT - Damiáni Szent Péter püspök és egyháztanító emléknapja (Eleonóra, Zakariás) - Jak 3,1-10 - Mk 9,2-13.3. FEBRUÁR 22., ÉVKÖZI 7. VASÁRNAP (Szent Péter apostol székfoglalása) - ISám 26,2.7-9. 12-13.22-23 (Dávid megkíméli ellenfelének, Saul királynak életét.) - IKor 15,45-49 (Ahogy hasonlítunk földi képmásunkhoz, Ádámhoz, ugyanúgy hasonlítani fogunk égi képmásunkban Krisztushoz is.) - Lk 6,27-38 (Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.) - Zsolozsma: III. zsoltárhét - Énekrend: Ho 222 - EE 589, Ho 222 - ÉE 144, Ho 132 - ÉE 598, Ho 152 - ÉE 190. 90. J 2 2004. február 15 Lelkiség Szentírás-magyarázat „Boldogok..., boldogok..., boldogok... (Évközi 6. vasárnap — Lk 6,17.20-26 ) Jézus boldogmondásai — paradox bátorságukkal — az evangélium legtöbbet idézett mondatai közé tartoznak. Többnyire Máté fogalmazásában kerülnek elénk, de most, az idei egyházi év hatodik vasárnapján Lukács szövegezésében találkozunk velük. Máténál nyolc boldogmondás a hegyi beszéd bevezetője. Lukácsnál négy boldogmondást, s ezek ellentéteként négy fajt találunk — s itt Jézus megnyilatkozását nem nevezhetjük hegyi beszédnek, mert egy síkságon hangzik el. Persze a Lukácsnál olvasható mondatok némi módosítással mégis visszaköszönnek Máté szövegében. Ami pedig a helyszínt illeti: Lukács szerint egy hegyről ereszkedett le Jézus, hogy a sokasághoz szóljon, az egész éjszakát imádságban töltötte ott, majd kijelölte a tizenkét apostolt, s az egybesereglő nép között velük együtt jelent meg. A bibliaismerő embernek — akárcsak Máté szövegének olvasásakor — itt is eszébe jut Mózes, így jött le ő a Sínai-hegyről, hogy Isten üzenetét meghirdesse a pusztában vándorló izraeliták között. Boldogmondásokkal az Ószövetségben legtöbbször zsoltárokban, bölcsességi könyvekben találkozunk. Lukácsnál inkább prófétai, apokaliptikus kijelentésként hangzanak föl Jézus mondatai. Állva beszél, nem úgy, mint Máténál, és többes szám második személyben szólítja meg a szegényeket és a gazdagokat: „Boldogok vagytok ..., jaj nektek...!" Ez nem tanító beszéd, hanem Örömhír, Evangélium. Lukács azt írja, hogy Jézus, mielőtt megszólalt, „szemeit a tanítványaira emelte". Nyilván nekik beszél, mégsem közvetlenül őket szólítja meg, hiszen szegényeket és gazdagokat egyaránt aposztrofál. Mintha elnézne a fejük fölött, s maga előtt látná a két csoportot, amelyet boldognak mond, s amelyre jajt kiált — nem átokként, inkább figyelmeztetés gyanánt. Mit tanultak meg ezek az emberek Jézus szavából, s mit tanulhatunk mi belőle? A szegény ember többnyire szabadulni akar nyomorúságától, s ezt Jézus nemtekinti fölösleges vagy éppen bűnös igyekezetnek. Nem arra biztat, hogy legyünk szegények, akkor majd boldogok leszünk. Inkább arra, hogy ne féljünk a szegénységtől, ne tekintsük legelső, legfőbb feladatunknak anyagi biztonságunk megteremtését, gyarapítását. A kánai menyegzőn majd borrá változtatja a vizet, a kenyérszaporítás alkalmával jóllakatja a sokaságot. A szegénységet, a bajt, az üldöztetést nem kell keresnünk, s ha másokat éhezni látunk, nem kell könnyen beletörődnünk a helyzetükbe, erőnk szerint segítenünk kell rajtuk. Amink van, azt meg kell osztanunk másokkal. Szabad és Istenre néző lélekkel élhetünk a világban, tudván, ha utolér a baj, ott még közelebb jutunk ahhoz, akinek szeretetében bizakodunk. Ahogyan Pál apostol megtapasztalta: „Amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős" (2Kor 12,10). Jeleníts István Homíliavázlat Jézus, tégy minket boldoggá! A mai evangéliumot olvasva a boldogság három nagyszerű meghatározása jut eszembe. Aquinói Szent Tamás így fogalmazza meg: „A boldogság a meglévő értékeknek és személyeknek az elvesztés félelme nélküli birtoklása, és az a bizonyosság, hogy az értékek soha nem fogynak ki, a személyek pedig halhatatlanok." A második újszerű, de teljesen keresztény meghatározás így szól: „A boldogság állandó fejlődés a mindig több felé. Ennek feltétele az ember fejlődőképessége és Isten »léttöbbletének« végtelensége." Végül a harmadik meghatározás Jézusé, amikor a nyolc boldogságról beszél. Mindhárom meghatározásból kitűnik, hogy igazi boldogságról csak akkor beszélhetünk, ha eszményeink, kitűzött céljaink és személyiségünk legmélyebb rétegeiben ott ragyog a véget nem érő, a mindig több reális lehetősége és reménye. Úgy gondolom, lehet beszélni a gondolkodó értelem mély megnyugvásáról és érzelmi világunk boldogságáról. Az értelem boldogsága a távlat-látás. Kilépés ez bizonyos beskatulyázottságból, amit a féligazságokat tanító, ámbár tetszetős ideológiák idéznek elő. Háromágyas női kórterembe léptem be a minap. Két csendesen szenvedő idős nénit találtam ott. A harmadik ágyon egy kedvesen mosolygó, negyven év körüli aszszonyka feküdt- Csak neki voltak látogatói. Mikor papként bemutatkoztam, ennyit mondott: „Hozzánk ne jöjjön, mi ateisták vagyunk." Ekkor — én is mosolyogva — megjegyeztem: nagyon csodálom önöket, hiszen biztos, hogy nagyobb hitük van, mint nekem. Elhiszik, hogy ez a gyönyörű, teremtett világ csak úgy lett, minden terv nélkül... Ekkor láttam az ágyon egy mobiltelefont. Tessék csak nézni — mondtam —, ez a kis csekélység hány évezred szellemi meglátásából, kombinációjából tevődött össze. És a világmindenség? Kialakulásához nem kellett ugyanígy tervező, kivitelező? Az egyik férfi látogató megjegyezte: „A világmindenséget is emberi gének alkotni tudása hozta létre." Erre én: „Valóban, a tejútrendszer és az Andromédaköd kialakulásánál is már ott volt az emberi koncepció? Meglepődtek. „No, ha nem az emberé, akkor valami más szellemi lényé" — válaszolta. Igaz — mondtam —c íme egy a gondolatmenetünk. A legelső teremtőnek és elindítónak is nemde személynek, gondolkodónak kellett lennie? Mélyen elgondolkodva enynyit mondott a férfi: „Igen, ez csak így lehetett." Barátságosan elbúcsúztunk. Örültem ennek a találkozásnak , és láthatóan ők is, mert végtelen távlat nyílt jóakaratú kereső értelmük előtt. A szív boldogságát abban látom, ha az érzelmi vitág a veszendő értékek mellett rátalál olyanokra, amelyek soha nem vesznek el. A világ csak elévülő értékeket sorakoztat fel a médiában, a reklámokon — igaz, vonzó csomagolásban. Vörösmarty így ír erről: „Kincs, hír, gyönyör, legyen bár mint özön, a telhetetlen elmerülhet benne, és nem fogja tudni, hogy van szívöröm" (A merengőhöz). Igazi szívörömöt csak az el nem évülő értékek adnak. Jézus így szól ezekről: „Boldogok a szelídek. Jutalmuk lesz a föld, mert szeretik őket az emberek, az állatok, de még a növények is — mindenki, aki érzi, hogy jó hozzá." A sírók, az üldöztetést szenvedők nem esnek kétségbe, mert tudnak a végső Vigasztalóról. A tiszta szívűek, akik szűzi életet és hűséges, tiszta házaséletet vállalnak Jézusért, boldogok, mert egyre tisztábban látják és értik Isten örömteli titkait. Add meg, Jézus, hogy mi is a te boldogaid közé tartozzunk! Kerényi Lajos Imádság az utolsó magyar király boldoggá avatásáért Mennyei Atyánk! Könyörgünk hozzád hazánk utolsó apostoli királyáért, IV. Károlyért, aki feleségével nyolc gyermeknek adott életet, és ezzel példát mutatott a keresztényeknek, hogy a gyermekáldás a te ajándékod. Fogadd kegyesen Károly szolgád megpróbáltatásait, üldöztetését, amelyet országáért, az Osztrák—Magyar Monarchiáért vállalt. Add meg, kérünk, hogy szolgád, aki a nemzetek összefogására törekedett, minden nép számára példa legyen az egység megtartására. Mennyei Atyánk! Ha akaratoddal megegyezik, add, hogy Károly szolgádat, aki hűséges gyermeked volt, egykor egyházad szentjei között tisztelhessük. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen. « A zalaegerszegi Jézus Szíve-templomban (ahol Zita királyné által állíttatott márványtábla is őrzi férje, IV. Károly király emlékét), február 8-án P. Rácz Piusz ferences házfőnök, plébános megáldotta a boldog emlékű királyt ábrázoló képet a templom Mindszenty József-emlékkápolnájában. A ferences templomban minden hónap utolsó péntekén, a 18.00 órakor kezdődő szentmise után IV. Károly király boldoggá avatásáért imaórát tartanak. Liturgia Méltó A szentmisébe bűnbánati liturgián keresztül lépünk. A pap a mise több pontján külön is imádkozik azért, hogy szolgálatát méltó módon végezhesse. Teszi ezt az evangélium felolvasása előtt: Tisztítsd meg szívemet és ajkamat, mindenható Isten, hogy méltóképpen hirdethessem szent evangéliumodat. Másodszor az adományok előkészítése után fohászkodik: Alázatos lélekkel és töredelmes szívvel kérünk, Urunk, Istenünk, fogadj el minket, és legyen kedves színed előtt áldozatunk. Majd kezet mos a következő szavak kíséretében: Mosd le, Uram, bűneimet, és vétkeimtől tisztíts meg engem. Végül az áldozás előtt imádkozik annak alkalmas vételéért. A fent idézett imádságok, bocsánatot kérő apológiák az ember ősi felismeréséből származnak: nem vagyunk méltók arra, hogy Isten színe elé álljunk. Nem vagyunk méltók, hiszen esetleges, véges teremtmények vagyunk, töredékes képességekkel, értékekkel. Nem vagyunk méltók, mert erkölcsileg sem érdemeljük meg, hogy a Mindenható elé állhassunk, legjobb lenne sokszor csak a templom bejáratánál megállnunk és a vámossal együtt imádkoznunk. Mégis Isten elé állunk, azzal a bátorsággal, amelynek alapja Jézus tanítása az Atya- lakásá ról: jó szívvel fogad bennünket, ha látja felcsillanni szemünkben a bűnbánatot. A vasárnap első könyörgése, kollektása megállapítja: Isten kinyilvánította már, hogy az igaz és tiszta szívekben akar maradni. A mise elején azt kérjük tőle, hogy kegyelmével alakítsa át szívünket, amely bizony sokszor se nem igaz, se nem tiszta. Egyedül ő képes rá, hogy lelkünkből méltó hajlékot készítsen. Illetve a szöveg pontosabban nem is azt mondja, hogy a mi lelkünk válna méltó lakássá, hanem hogy Isten fog minket arra méltatni, hogy bennünk lakjék. Néha a szemünkre vetik: mi, misére járók — papok és hívek — sem vagyunk sokszor jobbak, mint azok, akik nem járnak templomba. Lehet. Mindenesetre mi tudjuk, hogy nem vagyunk méltók, kérjük a bűnbocsánatot, és reméljük, hogy a bennünk hajlékot találó Isten végül méltó lakásokká alakít bennünket. Füzes Ádám A hét szentjei A szervita rend hét szent alapítója A Firenzében született hét férfi előbb remeteéletet élt Senario hegyén, főként a Boldogságos Szűz Máriát tisztelték. Toscanában prédikáltak ezután, megalapították Mária szolgáinak rendjét, amelyet az Apostoli Szentszék 1304-ben hagyott jóvá. A hagyomány szerint a hét rendalapító közül az utolsó, Falconieri Szent Elek 1310. február 17-én halt meg. E két férfi között voltak, akik már közös életük megkezdése előtt örökös szüzességet fogadtak, mások pedig feleségük halála következtében lettek szabad állapotúak, voltak azonban, akik házassági kötelékben éltek. Kereskedőként szerzett javaikat — a családjuknak megfelelő részt meghagyva — szétosztották a szegények között. „Miután pedig az isteni sugallat és Úrnőnk különleges vezetése vitágos lett előttük, komoly fogadalommal kötelezték el magukat a közös életre. Intézkedtek vagyonukról és családjukról: családtagjaiknak meghagyták a szükségeset, a többit pedig kiosztották a szegényeknek. Ezután pedig felkerestek több bölcs, példás és erkölcsös életű férfit, és feltárták előttük tervüket. Ezután Senario hegyére vonultak, a hegy tetején megfelelő kis házat emeltek, és odaköltöztek, hogy közös életet éljenek. Ott született meg bennük az elhatározás, hogy nemcsak a saját életszentségüket akarják biztosítani, hanem ezt az Úrnőnk által megkezdett új szerzetesrendet is gyarapítani akarják mások felvételével. Ezért testvérek toborzásához fogtak, közülük jó néhányat maguk közé fogadtak, és így alapították meg rendünket." Damiani Szent Péter püspök és egyháztanító Ravennában született 1007-ben. Tanulmányai befejeztével tanítani kezdett, de hamarosan abbahagyta, és belépett a Fonte Avellana-i remeteségbe, ahol elöljáróvá választották. Szigorú szerzetesi életet honosított meg, ezt a tevékenységét Itália más vidékein is folytatta. A viharos időkben a pápákat segítette működésével, írásaival, és mint pápai követ, sokat tett az egyház megújulásáért. IX. István pápa bíborossá és Ostia püspökévé tette. 1072. február 22-én halt meg, és azonnal szentként kezdték tisztelni. Az aranyműves kalapácsa azért sújt le az aranyra, hogy minden salakot kiverjen belőle; a reszelő is azért csiszolja az ércet, hogy annak erezete annál ragyogóbban előtűnjék. A kemence teszi próbára a fazekas edényeit, az igaz embereket pedig a megpróbáltatások kísértése (vö. Sir 27,5). Ezért beszél így Szent Jakab: „Testvéreim, tartsátok nagy örömnek, ha különféle megpróbáltatások érnek benneteket" (Jak 1,2). Valóban, jogos örömmel örvendezhetnek azok, akik vétkeikért ideig tartó szenvedést kapnak itt a földön, mert jó cselekedeteikért örök jutalmat kapnak a mennyben.