Új Ember, 2011 (67. évfolyam, 1/3255-51/3304. szám)

2011-10-02 / 40. (3293.) szám

2011. október 2. 12 tifámfo-Kultúra Széchenyi István egyik leghí­vebb munkatársa, Clark Ádám születésének kétszáza­­dik évfordulójáról - a Lánchíd Körrel, a Széchenyi Társaság­­ gal, az Óbudai Egyetemmel és az ünnepelt leszármazottaival közösen - előadással emléke­zett meg a Magyar Emlékekért a Világban Egyesület (MEVE). Az, hogy milyen utat járt meg e nagyszerű alkotó ember, aki­ről életrajzírója feljegyzi, hogy „az élet iskoláján neve­lődött mérnökké", többé-ke­­vésbé köztudott. A távolból érkezett, majd hazánkban le­telepedett hídépítő életének, jellemének azonban vannak kevésbé ismert, de különösen megbecsülendő és izgalmas részletei. A leendő „legnagyobb magyar" már huszadik életévében járó, kato­náskodó fiatalember volt, amikor Skócia fővárosában, Edinburghban, az Old Greyfriars Kirkben kereszt­víz alá tartottak egy gyengécske fi- Emlékezés a ki­ ­cskát. A szürkebarátok temploma I. Károly óta a skót történelem egyik meghatározó helyszíne. Joseph Clark, a gépész és malomépítő apa, s fele­sége, Elisabeth Morton büszke bol­dogsággal fogadta az 1811. augusz­tus 14-én világra jött, Adam névre keresztelt kisfiút. A szülők azután még három leány- és két fiúgyer­mek áldásának is örülhettek. A népes Clark család néhány év múltán a rohamosan fejlődő gyár­ipar és közlekedés újításainak egyik világközpontjába, Londonba költö­zött. Az alig tizennégy esztendős fiú megismerte a kemény, pontos és fe­lelősségteljes munkát. Akkoriban a tizenkét órás munka egyáltalán nem volt szokatlan. Nyáron reggel hattól este hatig, télen pedig egy órával ké­sőbbi kezdéssel, de este hétig köte­lezték munkára - több évre szóló szerződéssel - a mechanikai és mér­nöki pályán tanuló ifjakat. Clark 1834-ben írta testvéreinek: Emlékez­tek az első reggelre, amikor dolgozni mentem? Apánk cipelte utánam a szer­számaimat... A vékonydongájú, de szívós Clark két neves londoni cégnél is si­keresen megállta a helyét. 1834-ben egy magyar gróf utazott - immár nem első ízben - Angliába: Széchenyi István, aki országa gazda­sági és kulturális elmaradottságán kívánt segíteni. Akkor éppen a hajó­gépek, a Duna medrének rendezését szolgáló kotrógépek vásárlásán és beüzemeltetésén fáradozott. A du­nai hajózás kezdeményezőjében egy régi álom megvalósításának gondo­lata is fészket rakott: a Pestet Budá­val összekötő híd felépítése. Egyik angliai utazásánál William Thierney Clarkban megismerte a kor­szak kitűnő építészét (a Marlow híd, a norfolki híd, a Temze- és a Medway-csatorna tervezőjét). A gróf azonban „jó angol mechaniku­sok és hajóépítők" felkeresésén is fáradozott Londonban, s így talált a kitűnő képességű és szorgalmú 1z éve született Adam Clarkra, aki 1834 júliusában már Széchenyi friss megbízásával érkezett Bécsbe. Az alig huszonhárom éves, igen tanulékony fiatalember a gróf és az ajánló névrokon jóvoltából a neve­zetes Vidra nevű hajó beüzemelése közben pillantotta meg először maj­dani új hazáját: ...csodaszép ország, bár nyomorúságosan művelt. A hegyol­dalakon ...semmi más nem volt látható, csak szőlő. Csodálatosan szép fehér és piros fürtjeik nagy csomókban függtek... A síkságokon hullámzik a búza. A ma­gyarok nagyszerű emberek... A Dunán százával vannak az úszó malmok... va­lahogy jobb lisztet őrölnek bennük, mint én valaha is láttam... A dúsgazdag magyar arisztokra­ta és az egyszerű hajógépész mun­katársi és mély emberi kapcsolata ekkor megpecsételődött. Az erőtel­jesebb, sportos alkatú gróf - amint naplójegyzeteiből is kitűnik - gyak­ran aggódott a gyengébb fizikumú, de hatalmas akaratú munkatárs egészségéért. A megkedvelt és választott or­szág ezentúl nem engedte el. A meg­bízó következő kérését már nem le­hetett visszautasítani. Clark is sejtet­te, hogy a gróf által megálmodott híd kivitelezésével kora egyik leg­nagyobb alkotásánál vállal fontos szerepet. A szigorú és szintén igen Clark Ádámra nyesen dolgozó William Clark irá­nyítása, s olykor kisebb szakmai fél­tékenykedései, a kiváltságaikra büszke nemesek gáncsoskodásai, a pesti nép esetenkénti értetlensége a külhoni munkások alkalmazása mi­att, a híd sorsának viharai (felrob­bantási kísérletei) ellenére Clark hű­sége rendületlen maradt a grófhoz és a vállalt tisztséghez. Barabás Miklósnak A Lánchíd alap­kőletétele című festményének köze­pén, Széchenyivel szemben a híd ké­szítésének három vezéralakját látjuk. A morózus és precíz angol tervező­mérnök William Clarkot, helyettesét, Clark Ádámot és a hídmestert, James Teasdale-t. (Utóbbi család is hazánk­ban telepedett le, s máig itt élnek le­származottai.) A hídavatás „boron­­gós" körülményei ismertek: a gróf és a tervező távollétében Haynau csapa­tai 1849. november 20-án ünnepélye­sen masíroztak át rajta. De a nagy álom­­­párját ritkító ki­vitelezésével, eleganciájával - még­iscsak megvalósult. A híd átíveli a két országrészt, karcsúbban az ihle­tő londoni Hammersmith hídnál, a kistestvér Marlow Bridge-nél - ma is a vitág csodálatára. Hiába kardoskodott oly sok ne­mes kiváltságai fenntartása és a híd­­vám eltörlése mellett. Az ókonzerva­tív álláspont hívei néha már úgy kép­zelték, hogy „...ám legyen híd, csak ne érjen partot...". (A korábbi hajóhíd egyébként kényelmes bevételt bizto­sított Pest és Buda városának.) Kevesen tudják, hogy az épülő Lánchíd munkásai puskával a vállu­kon dolgoztak, hogy meg tudják vé­deni a zavargóktól, akik a külhoni munkások alkalmazása miatt tilta­koztak. Amint Clark is megmentette bátor kiállásával munkásait, 1849 ta­vaszán pedig magát a hidat is­­ a felrobbantástól. Bár a híd tervezése William Thierney Clarknak tulajdonítható, a kivitelezés óriási munkája Adam Clarkot dicséri, aki később az alagút kialakításánál is megmutatta építé­szi képességeit. Pesten több helyütt találkozunk munkáival: a henger­malom berendezéseinél, a pesti kor­zó rácsozatánál, a pesti sétatér (a mai Szabadság tér egy része) kiala­kításánál, az első pesti gázhálózat tervezésénél, a Dohány utcai zsina­gógánál, a lipótmezei elmegyógyin­tézet építésénél... A hűséges munkatárs többször is felkereste a „nemzet napszámosát" Döblingben; utoljára 1860. január 3- án, néhány hónappal a gróf halála előtt. A már megbecsült Clark a Vár­színház páholyában ismerte meg a budai várkapitány leányát, a bieder­meier szépségű Áldásy Máriát, aki­vel a régi budai evangélikus temp­lomban, 1855-ben esküdött örök hű­séget. Hat gyermekük született, kö­zülük csak három maradt életben. Budán éltek, Clark Ádám itt is halt meg 1866-ban, ötvenöt évesen. Sírja a régi vízivárosi temetőből a Kere­pesi temetőbe került, az Áldásy­­sírboltba. A skót „hídember" alakja és tevé­kenysége az ezeréves skót-magyar kapcsolatok egyik kiemelkedő lánc­szeme. Messik Miklós (MEVE) Egy „hídember" Skóciából A „Greyfriars Kirk" Edinburgh óvárosában Clark Ádám sírja Próféta a szülőföldön Rippl-Rónai-emlékkiállítás a kaposvári Agámban Százötven éve született Rippl- Rónai József, Kaposvár híres festő­je. Az évforduló alkalmából repre­zentatív kiállítás nyílt a város új kultúrpalotájában, amely adottsá­gával egy XXI. századi stílusú épü­letként emeli az ünnep jelentőségét. Kaposvár Rippl-Rónai városa, tele van híres szülöttének emlékeivel. Állan­dó múzeuma a Róma Villa, nevét viseli a Somogy Megyei Múzeum, egy árnyas utca, egy szépen gondozott park. Hat szobra található a városban. Pontosan számon tartják a város minden pontját, ami emlékéhez fűződik. Jelenleg két kü­lönböző kiállításon, a Róma Villában és az Agórában együtt kétszáznegyven al­kotása tekinthető meg. Rippl-Rónai József a XIX. század végi, XX. század eleji európai festészeti stílus­forradalmak teremtő erejű művésze volt. Jó tíz éven át a párizsi Art Nouveau, az európai szecesszió programjában volt újító szerepe. Az a szerep nemzetközi rangját biztosította számára. Párizsból hazatérve egymaga modernizálta a ma­gyar festészetet. A képzőművészeti kul­túránkat összekapcsolta az európai stí­lusokkal. Meghonosította az impresszio­nizmust, a szecessziót, a posztimpresszi­onizmust és az ő sajátos fauvizmusát, a kukoricás stílust. A kiállítás legelső szakasza a párizsi korszak. Rippl-Rónai József feleségével, Lazarine-nal a párizsi lakásukhoz közeli Levallois negyed Saint Justin-templomá­­ba jártak. A kép alapján átérezhető, hogy a stílusbeli redukció és a tartalom magas­rendűsége a Nabi festőkhöz méltón, való­ban „próféta" elhivatottsággal párosult. A korai képek között láthatunk egy igazi zsánerképet, amelyet még Mun­kácsy tanítványaként festett. Külvárosi szoba belseje Párizsban a címe. Benne még nem a modern Rippl-Rónai szólal meg. Kaposváron azzal kellett megbirkóznia, hogy a közönséget kíméletesen átvezes­se a zsánertől egy elmélyültebb, elvon­­tabb irányba. A Kaposváron festett ente­riőr képek sorozata úgy hatott, mint a kertész munkája, aki facsemetét nemesít, honosít a szokatlan éghajlati és talajvi­szonyok között. Rippl-Rónai fantaszti­kus festészeti programja sikerült, győ­zött. Az 1906-os budapesti kiállításakor megértették és elfogadták, minden képét megvásárolták. Gazdag lett, övé lett a kaposvári Róma Villa, s ott fogadta, ta­nulságot, vigasságot nyújtva vendégül látva a modern művészet híveit és többgenerációs művelőit. A Róma Villa országos jelentőségű művészeti cent­rummá vált az 1910-es évek során. Bu­dapesten mutatta be harmadik stíluskor­szakának, a Róma Villában kikísérlete­zett „kukoricás korszakának" sorozatát. A stíluskorszak tíz évig tartott, majd kezdett egy újat. A budapesti társasági körökben otthonosan közlekedve, a portrék készítése nyomán indult be az új korszak. Pasztellel festette meg a Nyugat folyóirat íróit, kikhez barátsággal kötő­dött, Babits Mihályt, Móricz Zsigmondot, Szabó Lőrincet, az építész Lechner Ödönt, színészeket, szép, fiatal hölgyeket. Megállapíthatjuk, hogy sok ismerős, népszerű alkotással és sok újdonsággal szolgál a kiállítás. Az új kutatási ered­ményeket összegzi a tárlatot rendező, Horváth János által írt gazdag tartalmú katalógus. (A kiállítás 2011. december 31-ig várja a hazai és külföldi látogatókat.) Matyikó Sebestyén József Külföldi hangsúly a 15. Faludi­­filmszemlén Október 12-ig várja a jezsuita akadémia a remény témájá­nak rövidfilmes megvalósulásait, de már most közel negyven alkotás érkezett a tematikus képi mustrára. Bár az elmúlt években is a vitág minden tájáról érkeztek nevezések a szem­lére, mégis meglepő, hogy az idei első jelentkezők túlnyomó többsége külföldi: regisztráltak filmet többek között Portugá­liából, Spanyolországból, Litvániából, Norvégiából, Görög-, valamint Törökországból is. Angliában adták postára a szem­le eddigi legfiatalabb nevezőjének, egy tizenöt esztendős kö­zépiskolásnak a pályamunkáját. Mivel a remény legszebb pillanatait fotón is várja a Faludi Ferenc Akadémia, számos nevezés érkezett ebben a kategóri­ában is: tizenhat lelkes amatőr küldte be eddig egy vagy több alkotását a pályázatra. Az előzsűri a napokban ül össze és kezdi el munkáját, kü­lönválasztva a zsűri előtti megmérettetésre méltó alkotásokat a kevésbé sikerült filmektől. A grémiumba az akadémia idén is a filmes szakma neves szakértőit hívta meg: Bereményi Géza rendező elnökletével Buglya Sándor rendező, Gelencsér Gábor filmesztéta, Győri Márk operatőr, továbbá Lázár Kovács Ákos esztéta értékeli a novemberi szemle három napja alatt az alko­tásokat. A fotográfiákat pedig Haris László, Móser Zoltán, Stalter György, Vékás Magdolna fotóművészek várják a jelentke­zési határidőig. Október 12-ig tehát reményre fel! H. A. Nagyné Igaz Melinda Sára: A remény íze

Next