Új Ember, 2012 (67. évfolyam, 52/3305. szám - 68. évfolyam, 51/3356. szám)

2012-08-19 / 34. (3339.) szám

2­012. augusztus 19. 10 UfímSe^ Tanítás és lélek A BIBLIA ÜZENETE Örök életünk záloga (Jn 6,50-59) Tovább olvassuk a János­­evangélium 6. fejezetét. Az Eu­­charisztiáról szóló kafarnaumi beszéd e vasárnapi részében Jé­zus kijelenti: „Aki eszi az én tes­temet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én fel­támasztom őt az utolsó napon." A beszédet hallgató zsidók bot­­ránkoznak, vitatkoznak egymás között: „Hogyan adhatja ez, Jó­zsef fia, testét eledelül ne­künk?" Jézus észreveszi a za­vart kételkedést, és még jobban megerősíti: „Az én testem való­ságos étel, az én vérem valósá­gos ital." Nem csodálkozhatunk a hallgatóság zavartságán. Hi­szen valóban „kemény beszéd" ez, hihetetlen, amit a názáreti próféta állít! Hosszú idő kell majd, hogy az apostolok hite is megerősödjék, és a hitben meg­értsék „hitünk titkát". „Mysteri­um fidei", mondja a pap a szentmisében az átváltoztatás után, és mi megvalljuk: „Halá­lodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz." A János-evangélium előre jel­zi az Eucharisztia alapítását, de az utolsó vacsorán már nem be­szél róla. Szent Pál (Ikor 11,23- 25) és a szinoptikus evangéliu­mok azonban beszámolnak ar­ról, hogy Jézus az utolsó vacso­rán megalapította az új szövet­ség áldozatát: testét és vérét, életét adta értünk, akiket a vég­sőkig szeretett, és meghagyta az apostoloknak, hogy a teremtő Szentlélek erejében hathatósan megjelenítsék a húsvéti miszté­riumot: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!" Igen, új terem­tésről van szó. Annak, aki egyetlen Szavával létrehozta a mindenséget - „Dixit, et facta sunt" -, nem lehetetlen, hogy az Eucharisztiában is végbevigye a csodát, mert az ő személyében cselekvő felszentelt pap szavára a kenyérre és borra leszálló Szentlélek átlényegíti ezeket az elemeket az ő feltámadt (szelle­mi, szentségi) testévé és vérévé. Ezt megértették az apostolok a Mester feltámadása és a Szent­lélek eljövetele után, megértette az ősközösség, amely elkezdte gyakorolni a „kenyértörést". Az Eucharisztia (szentmise) az Úr halálának és feltámadá­sának hathatós megjelenítése; szent lakoma: a hívők részesedé­se a megváltó áldozat kegyel­meiben; eszkatologikus szentség: előremutat a végső idők, a fel­támadás felé. A pap gesztusai és a szentségi jelek - a Lélek erejében - új világba vezetnek. Krisztus áldozata egyszer s mindenkorra megtörtént, s ahogy a Zsidóknak írt levél szerzője magyarázza, véglege­sen helyettesíti az ószövetségi áldozatokat. Jézus megszerezte számunkra az örökséget, az örök életet. A feltámadott az Atya jobbján örökké él, és köz­benjár értünk. Az eucharisztikus test és vér tehát nem csupán egy megtör­tént esemény jelképes felidézé­se, nem puszta emlékezés, ha­nem hathatós megjelenítés, ilyen értelemben memóriáié: je­lenvalóvá teszi annak az eszka­tologikus (végső) világnak egész teljességét, amelyben a feltámadt Krisztus él. Az Eucha­risztia - miként az egész szent­ségi rend, amelynek központját képezi - már most lehetővé te­szi a hívők számára a „lelki" kapcsolatot az új világban élő, feltámadt Krisztussal. Jézus megmagyarázza a kafarnaumi beszéd végén: teste és vére evé­­sét-ivását lelki értelemben kell venni (és ez nem kevésbé való­ságos, mint a fizikai étkezés!): „A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Az igék, ame­lyeket mondtam nektek, lélek és élet" (6,63). A szentmise révén az egyház mindenütt és az idők végéig egyesíti az emberek dicséretét és felajánlásait - Krisztus által, Krisztussal és Krisztusban - a dicséret és a felajánlás tökéletes áldozatával, az Eucharisztiával, amely egyedül értékes Isten sze­mében, és minden áldozatot ér­tékessé tesz. (Vö. Zsid 13,10.15.) A megkereszteltek meghal­tak és újjászülettek Krisztussal (Róm 6,3—11) a Lélek erejében, és már a megkezdett örök életet élik: „gratia est semen glóriáé", a kegyelem a dicsőség magva, tanítják az egyházatyák. Erről szól a Kolosszei levél (3,1-3) buzdítása: „Ha feltámadtatok Krisztussal, keressétek az oda­fent valókat, ahol Krisztus van, Isten jobbján ülve. Az odafent való dolgokkal törődjetek, ne a földiekkel. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve Istenben. Amikor pedig Krisztus, a ti életetek megjele­nik, akkor majd ti is megjelen­tek vele együtt a dicsőségben." Szabó Ferenc SJ GÖRÖGKATOLIKUS LELKISÉG Szent István király Megfelelően mély történelmi ismeretek híján és talán kissé felszínesen ítélkezve csodálkozha­tunk, miért ünnepeljük kiemelkedő liturgikus ünneppel Szent István királyunkat a magyar görögkatolikus egyházunkban. (Beval­lom, fiatalkoromban jómagam is azok közé tartoztam, akik nem egészen értették ezt.) István ki­rályunk ugyanis a nyugati ke­reszténység felé fordult, s a hazánkban már korábban is virágzó bizánci térítést ke­véssé pártolta. Mégis nagy ünnepet kapott, 2000-ben pedig az ortodox egyház is szentjei sorába iktatta. De már őseink is megemlé­keztek róla. Nemcsak egy­szerű imádságaikban, ha­nem a szertartásaikban is, ahogyan tették ezt egy évez­reden keresztül valamennyi királyukkal, akinek éppen ural­kodása alatt éltek. A bizánci egyházban ősidőktől fogva - már Szent István király korát jó­val megelőzően is - imádkozták a napi zsolozs­mának minden hétköznapi reggeli istentisztele­tében az uralkodóért szóló részt. Most is így van ez. A két zsoltár (a 19. és a 20.) már az Ószövet­ségben is a királyért szólt. „A keresztény ember e zsoltárokat - az egyik bibliaértelmezés szerint - általában elöljáróira és ezek szükségeire, különö­sen pedig az ország fejedelmére s a keresztény­ség atyjára alkalmazhatja." A két fő ének (a tropár és a konták) is a király győzelméért szól. (Magyar görögkatolikus egyházunkban 1918 óta a király helyett már a hazáért imádkozunk ben­nük.) Az ezt követő könyörgésekben (hármas ekténia) szintén a királyért imádkoztunk: „hatal­máért, győzelméért, állandó és békés kormány­zásáért, egészségéért és üdvösségéért", valamint azért, hogy „Isten mindinkább segítse, vezérelje őt minden jóban, s hódítson lábai alá minden el­lenséget és támadót". A jelzett időtől fogva ez a könyörgés már kimarad az ekténiából. Előtte azonban nemcsak a reggeli istentiszte­letben, hanem a mindennapi ve­­csernyében, sőt, a Szent Liturgiá­ban is jelen volt ez a rész. Rövi­­debb formájában még a nagy ekténia könyörgései között is imádkoztunk a királyért. A szentmisei kánonnak megfelelő anaforában is megemlékeztünk az ural­kodóról. Ezek ma már ilyen formában szintén nem szerepelnek a szer­tartásokban. A gondolat, a szándék azonban nagyon fontos. Az Ószövetség idejétől Szent Ist­ván király korán át napjainkig sohasem volt mindegy, hogyan viselkedett az uralkodó, az ország vezetője. Az ószövetségi király, ha he­lyes volt az Isten iránti tisztelete, a népére is áldást hozott; ám ha a bálványimádás útjára tért, annak mindenki kárát vallotta. Imádkozni kellett hát érte, hogy az igaz úton maradjon. Bizo­nyára Szent István királyunkat is segítette népe sok-sok imádsága, hogy igazi „apostoli király­ként" tudjon kormányozni, és megtartsa országát az igaz keresztény hitben. Nem kétséges, hogy or­szágunk jelenlegi (és mindenkori) vezetőinek is szükségük van mindannyiunk imádságára ah­hoz, hogy helyes döntéseket hozzanak az életün­ket és jövőnket érintő fontos kérdésekben. Egyik liturgikus énekünk kezdetével így kö­szöntjük Szent István királyunkat: „Jertek mind­nyájan, magyar föld szülöttei, tiszteljük a nagy király és apostol emlékét." Ivancsó István A LITURGIA ALAPELEMEI Az idő az üdvösség művében (1. rész) „Mindennek megvan a maga órája a nap alatt" - olvassuk a Prédikátor könyvé­ben (3,1), így a liturgiának is megvan a maga ideje: ünnepléseink­nek van időpontja, percre pontosan megvan az ideje, ameddig tart. Ám mindez fordítva is igaz: az időnek is megvan a maga liturgiája. Bevisszük az időbe az Úr adta üdvösséget, hiszen a liturgikus cselekmények­ben, kiváltképp a szentmi­sében, „üdvösségünk műve folytatódik". Krisztus húsvétja óta az idő az üdvösség művéé. Minden idő, vagyis az idő mennyiségi összessége és minőségi teljessége „összefolyik az ő ke­zében": „övé az idő és övé az örökkévaló­ság" - ahogyan a húsvét éjszakai házszen­telésben hirdeti az egyház. Az idő Istené. Neki, az idő feletti, örök Úrnak van ideje, sőt, csak neki van ideje. Az embernek nincs, hiszen időnk véges, elfogy, s ami időnk volt, azt sem birtokolhattuk: az Úr döntötte el, mikor lépjünk az időbe (fo­gantatásunk), és ő dönt a végpontról is (halálunk). De mi lesz velem ebben a fogyó időben? A liturgia segít üdvözöl­nöm az elmúló időmben, vagyis azzá lennem, akivé az Atya mindig is akart en­gem, amiért a létem és az üdvösségem akarta. Az idő a kegyelem tere: a jelen pil­lanatban talán vétkeztem, ám egy pillanattal később beláthatom a bűnömet, s a következő pillanatban meg­bánhatom azt. Az idő: ke­gyelem. Ajándék a megté­résre, de a szeretetre is. Az időben állandó szeretetet hívjuk állhatatosságnak, mert az állhatatosság a múló, sőt elfogyó időt átjáró fogyhatatlan szeretet („a szere­tet sohasem múlik el" - Ikor 13,8). Az idő tehát „Istennek dolgozik" (ezért a szentek „mindig ráértek szeretni"). S hogy ezt el­higgyük, maga a liturgia időbelisége és egyben időfelettisége győzköd bennünket minden ünneplésben. Kaj­tár Edvárd ...az Úr döntötte el, mikor lépjünk az időbe (fogantatásunk), és ő dönt a végpontról is (halálunk). De mi lesz velem ebben a fogyó időben? 5 5 A HÉT SZENTJE Simai Róza Augusztus 23. Ő az első amerikai szent, aki az Újvi­lágban született. De Latin-Amerikában nemcsak ezért övezi nagy tisztelet, ha­nem azért is, mert meghatározó alakja a földrész egyháztörténelmének. 1586-ban született az alig több mint ötven évvel korábban alapított Limában, amely akko­riban a spanyol gyarmatbirodalom jelen­tős központja volt. A keresztségben az Izabella de Flores nevet kapta. A Róza be­cenév volt, amely később a bérma-, majd a szerzetesi neve lett. Bár szülei nagy reményeket fűztek ah­hoz, hogy kedvező házasságot köt, Róza a szemlélődő szerzetesi életet választotta. Sienai Szent Katalin példáját követve belé­pett a domonkos harmadrendbe. Mivel akkor még nem létesült ház a nővérek számára, Róza életre hívta a földrész első női kolostorát. Ő maga nem érte meg a meg­nyitását, hat évvel korábban, 1617-ben meghalt. Először a szülői házban, majd egy barátnője otthonában elkülönített szoba volt szerze­tesi cellája. Életét az ima, a vezeklés, a szegényekért végzett munka, valamint a szerzete­si közösségi élet megszervezése töltötte ki. Bár írásaiból kevés maradt fenn, a töredékek­ből kitűnik, hogy világos tanítást adott kortársai számára az Istenhez vezető útról. Sz. A. A hét liturgiája B év AUGUSZTUS 19., ÉVKÖZI 20. VASÁRNAP (Szent Bernát apát és egyháztanító, Hu­ba) - Péld 9,1-6 (Az örök isteni Bölcsesség jelképes étellel és itallal várja meghívott vendége­it.) - Ef 5,15-20 (Értsétek meg az Úr akaratát!) - Jn 6,51-58 (Az én testem valóban étel, az én vérem valóban ital.) - Zsolozsma, IV. zsoltárhét - Énekrend: Ho 227 - ÉE 591, Ho 227 - ÉE 143, Ho 114 - ÉE 596, Ho 293 - ÉE 258. AUGUSZTUS 20., HÉTFŐ - SZENT ISTVÁN KIRÁLY, MAGYARORSZÁG FŐVÉ­DŐSZENTJÉNEK FŐÜNNEPE (Vajk, Sámuel, Stefánia) - Péld­a:10-15,18-27 (Szent István király példája az igaz utat mutatja.) - Ef 4,17-24 (Öltsétek magatokra az új embert, aki Istenhez hasonló!) - Mt 7,24-29 (Az okos ember a házát sziklára építette.) - Énekrend: Ho 295 - ÉE 646, Ho 296 - ÉE 290, Ho 293 - ÉE 600, Ho 306 - ÉE 366. AUGUSZTUS 21., KEDD - Szent X. Piusz pápa emléknapja (Grácia, Hajna) - Ez 28,1-10 - Mt 19,23-30. AUGUSZTUS 22., SZERDA - Boldogságos Szűz Mária királynő emléknapja (Bog­lárka, Menyhért) - Ez 34,1-11 - Mt 20,1-16­. AUGUSZTUS 23., CSÜTÖRTÖK - Limai Szent Róza szűz emléknapja (Rózsa, Bence) - Ez 36,23-28 - Mt 22,1-14 AUGUSZTUS 24., PÉNTEK - SZENT BERTALAN APOSTOL ÜNNEPE (Aliz, Detre) -Jel 21,9b-14-Jn 1,45-51. AUGUSZTUS 25., SZOMBAT - Szent Lajos vagy Kalazanci Szent József áldozópap emlék­napja (Patrícia) - Ez 43,l-7a - Mt 23,1-12. AUGUSZTUS 26., ÉVKÖZI 21. VASÁRNAP (Izsó, Natália, Tália) - Józs 24,1-2, 15- 17,18b (A választott nép megígéri, hogy az Úr lesz az Istene, és mindig őt fogja szolgálni.) - Ef 5,21-32 (A házastársak látható egysége nagy titok: az apostol Krisztusra és az Egyházra vo­natkoztatja.) - Jn 6,60-69 (Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak!) - Zsolozs­ma: I. zsoltárhét - Énekrend: Ho 222 - EE 591, Ho 222 - EE 144, Ho 109 - EE 596, Ho 150 - EE 200.

Next