Új Ember, 2017 (73. évfolyam, 2/3568-53/3619. szám)
2017-01-15 / 3. (3569.) szám
ujember.hu ujember@ujember.hu MAGYARORSZÁG KATOLIKUS HETILAPJA LXXVII. évf. 3. (3569.) 2017. január 15. Ára 195 Ft • 1 euró ! „Itt lakom, megtaláltak!" A leghidegebb hétvége, és akik felmelegítették A fagyos Budapest utcáit járó életmentőkkel, a máltai szeretetszolgálat szociális munkásaival töltöttünk egy estét. Közel azokhoz a megannyi fájdalommal élő emberekhez, akikben maga Jézus szólít meg bennünket. A nincstelenségbe született, a szegényekkel mindig szolidáris istenember. Ulrich Beck német szocioló- központja és utcai gondológus írt arról, hogy a hajlékta- szolgálata irodáit hagyjuk el lanság hogyan változtatja meg ugyanis, és a Kelenföldi pályaa térhez és az időhöz való vi- udvar melletti nappali melegeszonyt. Míg az idő kitágul, a hőbe autózunk át. Útközben tér beszűkül. A hajléktalan em meglátom, amint a vasúti kíber látszólagos szabadsága vadon átsuhan a csupa fény szólójában a legszigorúbb helyhez jelvény, olyan emberekkel, kötöttség, az idő pedig végtele- akik így péntek délután hazanál, kitölthetetlenül hosszúvá felé tartanak. Nem is tudják, válik számára, és valósággal milyen boldogok, hogy van hofoglyul ejti. Ez jár a fejemben, rá menniük, hogy az egyik vaamikor vonatokat látok ott is, rosból, esetleg országból a máshonnét indulunk, és ott is, síkba utazásnak emberi jelentéa hová érkezünk. A Magyar se lehet számukra. Máltai Szeretetszolgálat Déli pályaudvar melletti diszpécser (Folytatás az 5. oldalon.) Iskolanapló Jegyzet a 8. oldalon ,Nagy példakép lehet belőle" Brenner János-emlékév Szombathelyen 9. oldal Veres András püspök közleménye a Szent László-év kapcsán Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke megbeszélést folytatott a Szent László-év tanácsadó testülete tagjaival az emlékév lebonyolításáról. Az alábbiakban olvashatják a megbeszélés után kiadott közleményt. (Folytatás a 6. Oldalon.) Múltba néznek, jövőt építenek A kalocsai székesegyházban megnyitották az Asztrik-évet A Kalocsa-kecskeméti egyházmegye missziós szolgálatot végez ma is, amikor Asztrik érsek emlékét továbbéltetve tematikus évet hirdet. „Nem akartuk, hogy Asztrik csontmaradványainak beazonosítása csupán egyszeri hír legyen, s aztán feledésbe merüljön. Ezért emlékezéssorozatot indítottunk útjára Urunk megjelenésének ünnepén, amikor az ünnepi szentmisében megnyitottuk az Asztrik-évet" - mutatta be Bábel Balázs érsek az egyházmegye szándékát január 6-án, a kalocsai székesegyházban. Idegenből jött, Krisztus szeretete sürgette. Elkötelezett misszionárius volt, egyházszervezetet épített, kolostort alapított, diplomáciai tevékenységet folytatott, és az óra et labora szellemében megújult kereszténységet hozta el hozzánk Nyugat-Európából. Ő Asztrik, akit alapítójának tekint a kalocsai érsekség, és szentként tisztel a magyar bencés közösség. (Folytatás a 3. oldalon.) Fagyba és önmagunkba zárt csoda Talán az év legzordabb hétvégéjét hagytuk magunk mögött. Itthon sok éve nem csípett így a fagyba kapaszkodó hideg. Ezekben a napokban egyre beljebb és beljebb húzódtunk biztonságot adó, fűtött otthonainkba, ám paradox módon mindinkább a szemünk elé kerültek az év többi napján elfeledettek, az arctalanságba és szívünk érzéketlenségébe vesző szegények, a nélkülözők, a hajléktalanok. Isten a meglepetések istene, és még a lehetetlennek tűnő, drámai helyzeteket is igyekszik a javunkra fordítani. Az Úr a hőmérők befagyasztásával próbálkozó hideg ellenére mintha észrevétlenül, de sebészi pontossággal kezdené kiolvasztani a szívünket. Valahogy a prófécia mintájára gyógyít: jégszívünk helyére lassan hússzívet kapunk. Hiszen ha elolvassuk az e heti lapszámban a máltaiak életmentő munkájáról készült riportot vagy a Vigyél magaddal, ha fázol! akcióról szóló híradást, ismét azt láthatjuk, ami már a hétvégi friss hírekből is nyilvánvalóvá vált: a szokatlan hidegben az utca emberétől a rendőrig mindenki segíteni igyekszik a nehéz helyzetben lévőkön. Mintha most mindenki jobban odafigyelne a másik emberre, az utcán fekvőkre, a hitetlen otthonokban élőkre... Lassan megértjük: miközben életet próbálunk menteni, magunkat is mentjük. Székely János egy homíliájában legutóbb arról beszélt, hogy a Jelenések könyvében az ördögnek nincs már neve, csak száma: 666. A sátán ma is azt szeretné elérni, hogy arctalan statisztikai adatokká, puszta számsorrá váljunk, és különösen azzá váljon szemünkben a másik, akár az utcán fekvő ember. Engedjük, hogy a szomszédunk, akinek kéménye füstöt egy ideje már nem látott, vagy a templomaink mellett élő hajléktalanok kitörjenek arctalanságukból, névtelenségükből! Ne menjünk el mellettük, inkább forduljunk oda hozzájuk, szólítsuk meg őket, és a napnál is világosabb lesz számunkra, hogy nem statisztikai adatok ők, hanem Józsi, Laci, Ida a nevük, s életük, történetük van. Múltjuk és megdermedt jelenük. Jövőjüket és ők a mienket egymás kezében hordozzák, miközben mindannyiunkat hordoznak. Ismerve a Szent Mártonról és a didergő koldusnak adott köpenyéről szóló történetet, s annak végét - amikor a katona szent aludni térve álmot lát -, hisszük, hogy a csoda a mi életünkben is folytatódhat. Álmunkban mi is megláthatjuk urunkat, Jézust, amint a körülötte álló angyalok sokaságához fordulva fennhangon így szól: Ez az ember (ide bátran helyettesítsük be a saját nevünket) megszólított, betakart, és egy pohár meleg teát adott nekem... Mert „bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek" (Mt 25,40). Kuzmányi István