Új Ember, 2018 (74. évfolyam, 1/3620-52/3671. szám)

2018-07-22 / 29. (3648.) szám

ujember.hu ujember@ujember.hu Medugorje a maffia célpontja 2. oldal Papszentelés Nyírlugoson 6. oldal Megválasztották az új zirci ciszterci apátot 7. oldal Kapcsolatokban élünk vagy „online" vagyunk? Uzsalyné Pécsi Rita rovata 8. oldal MAGYARORSZÁG KATOLIKUS HETILAPJA LXXIV. évf. 29. (3648.) 2018. július 22. Ára 200 Ft Boldogságvonat Egerszalók harmincötödször A színpadon a Crux együttes zenélt. Az Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlat napjait minden év­ben átszövi a zene és az ének, így volt ez most is. A fel­vidéki zenekar koncertje sokakat vonzott. Voltak, akik a zenekarral együtt énekelték a jól ismert dalokat, míg mások számára az elmélyült együttgondolkodáshoz jelentett hátteret a zene. Feltűnt egy kis csapat fiatal - már első ránézésre látszott rajtuk, hogy szorosan ös­­­szetartoznak. Gimnazista- és egyetemistakorú lányok és fiúk fogták közre ugyancsak fiatal vezetőjüket, mint később kiderült, Beátát, a miskolci Fráter György gim­názium tanárát. A Szent Ferenc Kistestvérei fenntartá­sában működő miskolc-vasgyári plébánia összeszokott közössége ők. Hetente találkoznak, és most első alka­lommal jöttek Szalókra, lelkesedésük pedig arra enged következtetni, hogy nem utoljára. Egerszalók „bejött" nekik. Sok ezer társukhoz hasonlóan számukra is von­zerőt jelent a hasonló gondolkozású fiatalok közössé­ge, az előadások és a prédikációk, az elmélyülést segí­tő imaalkalmak és az éjszakai szentségimádások, a di­csőítő zene, a kiscsoportos műhelyfoglalkozások, a bűnbánati alkalmak és a sok program, amelyeknek a Bükkalja erdőktől ölelt, dombokkal védett faluja, Eger­szalók ad otthont minden nyáron. Immár harmincöt éve jönnek össze itt a fiatalok jú­lius harmadik hetében. Örömmel szánják a szabadsá­guk napjait arra, hogy útmutatást kapjanak; segítsé­get ahhoz, hogy miként éljék az életüket. (Folytatás a 3. oldalon.) „Amíg az Úrnak szüksége lesz rám" Beszélgetés az aranymisés Ruppert Józseffel Azt mondják, Isten hívja az embert papnak, ő ébreszti a hivatásokat. De miként lesz valakiből piarista szerzetes? - Első - öntudatlan - találkozásom a piaristákkal úgy tör­tént, hogy édesanyám súlyos szívbeteg volt, és csak Uhl Gyula doktor, a piaristák háziorvosa felügyeletével tudott megszülni engem. Amikor világra jöttem, azt mondta édesanyámnak: „Piarista diákot nevelünk ebből a fiúból!" Talán ez indította a szüleimet arra, hogy 1948-ban beírassanak a budapesti piarista általános iskolába. Sajnos épp ekkor történt az egyházi iskolák államosítása, így végül állami elemibe jártam. Talán hatéves lehettem, amikor egy vasárnap édesanyám­mal elmentünk a Kassai téri templomba, és leültünk a szokott helyünkre. Odajött hozzánk egy pap bácsi, majd kézen fogott, és bevitt a sekrestyébe. Ministránsruhát adtak rám, és annak ellenére, hogy ministrálni nem tudtam, ott „díszelegtem" a szentmise alatt az oltárnál. Csak később tudtam meg, hogy az illető pap egy piarista tanár volt. Aztán a nagyobb ministrán­­soktól megtanultam latinul a „konfiteort" meg a „szuszcipiá­­tot", és részt vettem a titkos ministránsgyűléseken, a kirándu­lásokon. Ma is nagyon hálás vagyok a Hajnal testvéreknek, akik hol a templom üres kriptájában, hol a toronyban cserkész- és regnumi szellemben erősítették bennünk az emberséget és a kereszténységet. (Folytatás a 9. oldalon.) Hogyan pihenjünk? Életünk eseményeinek rendezése, elmélyítése Nyár van. A nyaralás a csa­ládi kapcsolatok elmélyülését és a régi barátokkal való talál­kozás lehetőségét is magában rejti. A fárasztó és sokáig tartó munka miatt egymástól lelki­leg eltávolodott vagy elsodró­dott emberek újra együtt le­hetnek, a közös gyökerekhez visszatérve megújíthatják a kapcsolatukat. Lehetőség adó­dik ilyenkor arra, hogy az el­maradt beszélgetéseket pótol­ják, közös dolgaikat rendezzék, de arra is, hogy az újabb talál­kozásból indíttatáso­kat kapjanak, ame­lyek gazdagítják őket, és színesebbé teszik az életüket, a munká­jukat. Ezzel is magyarázható, hogy a nyaralást követően úgy érezzük, frissebbek va­gyunk. A nyár persze a pihenésre is lehetőséget kínál. Sőt, a mai ro­hanó világban talán a nyár egyik legértékesebb ajándéka is lehet, ha ezt elfogadjuk. Ho­gyan pihenjünk keresztény módon? - kérdezhetjük. Való­színű, hogy a spirituális köny­vek keveset foglalkoznak e té­mával, pedig a lelki pihenés az életünk fontos része. Tapaszta­latunk is van róla. Ez alapján mondhatjuk: a pihenés nem je­lent semmittevést. Az ember gondolatait nem lehet leállíta­ni, de még lassítani sem. A lé­lek a folytonos terhektől meg­szabadulva szárnyalni szeret­ne. Meg akar érteni olyan dol­gokat, amelyek átgondolására a mindennapok fárasztó ter­hét hordozva nincs módunk. Az élet bozótharcából felemel­kedve látni akarja, jó-e az irány, amely felé törekszik, nem kell-e rajta módosítani. A pihenésünket segítheti életünk eseményeinek elren­dezése, elmélyítése. Ilyenkor - főleg idősebb korban - előve­hetjük fontosabb tárgyainkat, ajándékba kapott könyvein­ket, utazásaink során vásárolt emléktárgyainkat, fényképe­inket, és gondolatban össze­fűzhetjük őket. (Folytatás a 3. oldalon.)­ ­Vn,„ ”• Fotó: Lambert Attila

Next