Uj Idők, 1922 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1922-05-14 / 20. szám - Gács Demeter: Enigma / Költemények
. Aztán mentek tovább, az egyik jobbra, a másik fjalra, de Irén szívére szorított kézzel maradt a helyén. Hátradőlt, hol egyik, hol a másik csillogó ablaktáblába tekintett s látta, mintha messze ívelő kanyarodó után az útkereszteződésnél újra találkoznának, a vadász újra felemelte hosszú mutatóujját s a sápadt fiú nyugodt daccal a szemébe nézett. . . Aztán szétváltak újra, még messzebbre értek, még kisebbek lettek és találkoztak megint... és akkor a vadász újra felemelte a mutatóujját és hóhérlegények,, pecérek, meg halottvivők, meg nagyköpönyeges rablók ugrottak ki az útszéli bokrok közül és a fiú után iramodtak. Elérték, összekötözték és kínozni kezdték, tüzes vassal szurkálták, harapófogóval csipkedték és a lábukkal tiporták, hogy esküdjön meg valami rettentő titokra nekik. Aztán begurították egy nagy gödörbe és betemették és elmentek. De jöttek a fiu jó, halott rokonai és kiszabadították és most futni kezdett visszafelé, idefelé megint... A vadász is jött, utána .. . egyre nagyobbodott az alakjuk, egyre közeledtek, de mielőtt találkozhattak volna az ablaknál, a sápadt fiú hirtelen besurrant a szomszéd házba s annak az erkélyéről az ő kertjükbe vetette magát. A vadász az ablak alá ért, nem volt ott senki. Irén remegett, de mosolygott, nehogy azt higyje, hogy ő tud valamiről. Csodálkozva és haragosan nézett körül a vadász, aztán lekapta a puskáját és lesre tartva, óvatosan tovább indult. Irén rohant ki a kertbe, hogy megtalálja a fiút. Puha pázsiton feküdt a fal tövében. Olyan óvatosan lopózott hozzá, hogy a füvek sem mozdultak, letérdelt, nézni kezdte az arcát s egyre ismerősebb lett az arca. — Megütötted magad? — kérdezte tőle. — Nem baj. — felelte a fiu. — Az nem fáj. Csak a sebek fájnak. Mellén szét volt nyitva a kabát s csupa vér volt az inge. Irén egy pillanatra irtózattal hajolt hátra, de a fiú felsóhajtott, a szemével a szemébe tekintett s akkor ráborult Irén, lehajtotta a véres inget a sebről, megcsókolta a fiút és megsimogatta és sírt. — Mit hozzak neked? Mit hozzak neked? — kérdezte. — Valami füvet fogok szedni, valami csodafüvet, megtöröm és ráteszem a sebre és a legszebbik zsebkendőmet tépem szét, hogy rátegyem és ne fájjon. De a fiú csak azt mondta:— Csókold meg, akkor nem fog fájni. S Irén lehajolt újra és újra és megcsókolta, hogy ne fájjon, megcsókolta minden akaratával és minden hitével. És mindig kisebbek lettek a sebek, mindig szűkebb lett véres nyílásuk és végre már csak keskeny, vörös csíkoknak látszottak a selymes, világosbarna bőrön. S akkor hirtelen felült a fiú, két kezébe fogta Irén fejét és ajkon csókolta meleg szájával, hogy felsikoltott. . . ... A szoba csöndes volt, lent az utcán jártakkeltek az emberek és a leejtett könyv szétnyílt oldaláról reátekintett gúnyos felsőbbséggel egy csipkesapodlis, parókás német filozófus. Felállt Irén és lábujjhegyen ment ki a szobából... * ... A nagyapja bent feküdt a toronyszobában és az orvos ült mellette, őt be sem eresztették. Hová meneküljön? Az anyjára és nagyanyjára gondolt, bár félt, hogy ha a nagyapja meghal, látni fogja a gondolatait és megbünteti érte. De akkor úgy is látni fog mindent, a vadászt is, meg a sápadt fiút ... Az anyjára és nagyanyjára gondolt, mert akármilyen rettenetes Hajszáleltávolítás villannyal szeplő-szemölcsirtás felelősséggel, III., Zsigmond utca 68. Dr. Grünbergerné kozmetikai műtermében bűnt követtek is el, mégis élők voltak, lélekzésük hallatszott valahol és talán éppen széles ablakdeszkán ülnek ők is és az utcára néznek. — Szép, széles út az erdők, mezők, városok körül! — sóhajtotta magában. — Szép, széles út, amin lovagolni lehet . . . Vágtatni egyedül, egészen egyedül, aztán egy útkereszteződésnél találkozni valakivel, aki szép és kedves és úgy tesz, mintha jó volna és mosolyog ... rátekinteni és elmenni mellette és találkozni vele újra, újra... És meglátni és megérezni, hogy rossz, rossz, nagyon rossz, olyan, mint a többi férfi. . . és elmenni anyámhoz és nagyanyámhoz, egy magános toronyba, valami erdő közepén, magas hegy sziklái között és ott élni, három elátkozott asszony, egyedül... Oh, már ismerték egymást. Jött a vadász, felnézett reá ijesztő, mély, erős szemeivel, mintha le akarná szédíteni magához és jött a fiú és elfordította a fejét... és összenéztek ketten odalent, ellenségesen és keményen. Valami titok volt közöttük nyilván, valami szörnyű, hátborzongató titok. A vadász azt mondta egyszer félhangon, a fogai közül: — Vigyázz magadra. Elég volt! Ha még egyszer meglátlak . . . A fiú mosolygott, megvonta a vállát és csöndesen ment tovább. Az erdő felé ment. Olyan szép volt aznap az erdő, mintha arannyal lett volna leöntve. Aznap újra végigálmodta a találkozásukat és azt mondta magában: — Vigyázz magadra. Elég volt. Ha mégegyszer meglátlak ... — Holnap, — sullogta és mosolygott. — Holnap jönnek. És akkor elmegyek innen anyámhoz és nagyanyámhoz ... De melyikkel várjon? Izgatott volt, de ki törődött vele? Az orvos fent ült a toronyszobában, csönd volt és homály. Elővette a legszebbik csipkés zsebkendőjét és összetépte, hogy készen legyen. Másnap pedig felült újra az ablakra és várta, várta a vadászt és a fiút. Soká nem jöttek. Aztán, végre . . . meglátta őket a tükörben ... Fényes villámok keltek a napfényes üveg mélyén. Irén a szívéhez kapott. Együtt jöttek, hangos beszélgetéssel. És közöttük még valaki, akit eddig sohasem látott. Egy szép idegen asszony. Elmentek lassan az ablak alatt és eltűntek az aranyló erdő felé . . . Az ablaküveg nagy csörömpöléssel tört össze a földön. Néhány pillanat múlva lépések jöttek. Irén halovány arccal törülgette vérző kezét és összeharapott szájjal, dacosan várta, ki jön be az ajtón. 382. Enigma Szép, ismeretlen lányka, véletlen olvasóm, zárt sziveden kopogva s keresve a kilincset, amint e furcsa verssel félőn magamhoz vittek, bágyadsz-e bámulón az ötvözött sorokra? Ó s vájjon sejted-é, hány lassú tűznek pokla borong a szép szavakban lágy rímbe olvadón? Olvastál ugyebár sok szép, szomorú verset, ringó ütemre, melybe a költők beleírták izgága életüknek sok bús, gyönyörű titkát... S lásd . . . nékem is van ilyen halálos, drága titkom, kit bánatos zenének e versbe loptam titkon, akit ha eltaláltál — az életem kilested. Gács Demeter