Uj Idők, 1944 (50. évfolyam, 1-26. szám)
1944-01-29 / 4. szám - Bereznay Tibor: Szigorlat / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok - Tábor István: Pékműhely / Versek
Pékműhely Mint egy ifjú leányszívben Ha tüzet gyújt a szent tavasz, S Ugy ég, lobog a tűz itten élesztgeti egy víg kamasz... A. mestere vele dalol, Keze lisztes, haja fehérje a polcok, teknők alól kikandikál egy kis egér ... Melegszemű asszonynépek köszönnek be a műhelybe, És szívükön mosoly éled, Mint kenyerük, jól megkelve. Az ablakon csepp fény legel 5 rálobban a kemencére, Ahol egy kis tücsök telel, Fészket ver a repedésbe. Ée amikor szikrát vezet A piszkafa hegyes vége, Kihúzzák az izzó szenet A kemence gödörébe. S mint egy álmos kis gyermeket. Megmosdatják arany vízzel de bevetik a kenyeret ádozatos igaz hittel. Aztán áldott csönd fátyoloz A pékműhely homályára, A kis egér fürgén motoz A friss kenyér illatára. A pékműhely: pogány szentély, Oltár benne a kemence, És a frissen sütött kenyér lejen teste a kezembe. TÁBOR ISTVÁN Ember, hol vagy? — Salamon László legújabb versei — Mondanivalója rokonszenvessé teszi Salamon László költői egyéniségét. Idealista, aki nem „kenyérre, húsra, mézre, vajra" éhezik, hanem tiszta szóra és emberségre. „Nagy álmok fakadoztak benne" az emberről, akit nem lát, keres és visszavár. Embertelen korunkban magányosnak érzi magát, de nem a romantikus költők gőgös magányába menekül: az ő magányában ott van mellette az egész emberiség, amelynek jarját hallja, amelyért „lenni, élni, szent feladat" s amelynek javáért, életéért hősnek kell lenni, egészen fel kell áldozni magunkat. Ezek az érzések, mielőtt az olvasóhoz jutnak, az értelem szűrőjén mennek keresztül. Kifejezésük sohasem forrósodik páthosszá. A képzelet sem uralkodik a költőn; kevés képet használ, s ha mint városi ember kirándul a természetbe, amely szemmel láthatóan nem otthona, vázlatkönyvében csak egy-egy ceruzarajzot hoz haza. Hangulatai sohasem végletesek; megmaradnak a bölcselkedés, vágyakozás, rezignáció és a mélabús búcsúzkodás vagy visszaemlékezés korlátai közt. Ezek legkedvesebb és legjobban megírt témái. CERUZAJEGYZETEK Stílusa, formaművészete pontosan megfelel ennek a költői természetnek. Verselése gondos, de nem akar csillogni, nem akar feltűnni bravúrjaival. Sőt megvan benne az a csöpp kis pongyolaság, ami az igazán elegáns emberek ruhaviseletét szokta utánozhatatlanná tenni. Nem olyan, mintha „skatulyából húzták volna ki". Az Uj Idők olvasói szívesen találkoznak időnkint e hasábokon Salamon László verseivel. Bizonyára lesznek, akik bokrétába gyűjtve is gyönyörködni fognak új termésében. BENEDEK MARCELL Szigorlat — Elbeszélés — írta: Bereznay Tibor Már a tükör előtt álltam, átizgult éjszaka gyűrött sápadtságával arcomon, nyakkendőmet igazgattam, úgy láttam magam fekete ruhámban visszavillogni a tükör fényes, hideg lapjáról, mintha ünnepélyesen feldíszítve már a ravatalon feküdnék. Végigborsódzott a hátamon a nehéz jövő szomorú sejtelme, bár a lelkiismeretem tiszta vot, mert mindent megtettem, ami erőmtől tellett. De a sors kérlelhetetlen kegyetlensége meglegyintette eddig elkényeztetett lelkemet. — Régi professzoromhoz készültem és most szerencsétlenségemre másikhoz írtak ki szigorlatra. Ez nem nagy újság az egyetemen, hiszen mindennapos dolog, hogy a túlzsúfolt professzorokat megkönnyítik és egyenletesen osztják szét a jelentkező szigorlókat. Engem nagyobb szerencsétlenség ért, mert egészen új professzorhoz kerültem, aki csak most kapott katedrát, senki nem ismerte, nem tudtuk a gyengéjét, nem tudtuk a kérdezési módját, semmit sem sikerült megtudnom róla és ez a bizonytalanság úgy megfeküdte a lelkemet és úgy végigsajgatta érzéseimet, mint a rosszulnyelt falat, mely még órák múltán is ott érződik a megsértett nyelőcsőben. Egyszóval nagyon szerencsétlennek éreztem magam, azon gondolkodtam, hogy meghátrálok az ismeretlen professzor fenyegető réme elől és nem megyek el a saját szigorlatomra. Anyám szegény rémülten biztatott, hogy olyan okos gyerekkel, mint én vagyok, (hiába, az anyák igazán nagyon elfogultak!) nem történhet semmi baj, és hogy milyen szégyen lenne, ha az eddigi szép eredmények után most ilyen szégyenfolt hullana egyetemi életem makulátlanságára. Kedvesen kínált a reggelivel, de nem bírtam még csak ránézni sem a kívánatosan párogó kávéra és a mellékészített mazsolás kuglófra, amit azért sütött szegény, hogy avval is megerősítsen a nagy eseményre, amikor végre, olyan sok és nehéz küszködés után elérkeztünk a mai végállomásához, az én doktorrá avatásomhoz, melyért érdemes volt szegénykének megvonni a falatot is magától. Láttam elcsüggedt szegénykémet ott az asztal mellett, bánatosan csipegetni a visszautasított finom csokoládés kuglófból, az én gyomrom is kívánóan megmozdult a gyönyörű, illatos, foszlós szeletek láttára, de nem tudtam volna egy falatot sem lenyelni. Odahajoltam drága ősz fejéhez, megcsókoltam és éreztem erősen nyakamra fonódó reszkető karjait, éreztem puha kezének könnyed matatását a homlokomon, amint keresztet rajzolt rá, leesdve rám Isten segedelmét nehéz óráimhoz, azután nehéz sóhajok közepette engedett utamra. Nem bántam volna, ha történik velem valami útközben, akármi, csak ne kellett volna átlépnem az Alma Mater küszöbét. De már ott voltam, hallottam drukkol ó társaim izgatott sustorgását és itt, a sok hasonló között valahogyan megnyugodtam, sőt megerősödtem, mert a tiszta lelkiismeret, hogy alaposan elkészültem, társaim fölé emelt, akik most akarták lázasan pótolni elmulasztott tanulásukat. ' I : Г 1 Tet, múlt az idő, mellőlem egyre jobban fogytak bajtársaim és az én professzorom még mindig nem jött. Már éppen rémülten gondoltam arra, hogy esetleg el sem jön, hiszen egyedül vagyok szigorlatra kijelölve hozzá és holnap vagy valamikor máskor, újra kezdhetem ezt a lélekölő izgulást, amikor egy soffőrje- Százötven évvel ezelőtt születet Déryné és hetvenegy esztendeje, hogy meghalt. Déryné sírja a miskolci deszkatemetőben 1 li