Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1972-07-04 / 27. szám
Vándortáborozók Képes Tibor, a šahyí pionírház igazgatója nyilatkozik a járás pionírjainak nyári programjáról. Már hagyományos a hurcolkodásunk. Magyarország, Mladá Boleslav, Šahy a fő útvonal minden évben. Hagyományos a barátság is, amely összeköti a gyerekeket. Az idén ismét megszervezzük a vándortáborozást: tíz gyerek jön a kátsági járásból, tíz Mladá Boleslavból, tíz a szovjetunióbeli arhadati iskolából, tíz pedig a šahyl pionírok közül. Először a Börzsönyben ütjük le sátrainkat. Magyarországi tartózkodásunk alatt meglátogatjuk Budapestet is. A magyar pajtásoktól az ipolysági gyerekek veszik át a vendéglátó szerepét. Tarka programot készítettek barátaiknak. Ellátogatnak majd Banská Bystricára, Bratislavába és a Magas-Tátrába. A táborozás harmadik hetét a bezdedicei táborban töltik a gyerekek, a Mladá Boleslav-i pionírok vendégeiként. A három állam pionírjai között rendkívül elmélyült a barátság a pionírexpedíció folyamán. A gyerekek sokat tanultak barátaik életéről, leveleztek egymással. Az expedíció formája és tartalma megfelel a gyerekek elképzeléseinek, kitűnően szórakoztat, közben észrevétlenül tanultak is belőle. Ismerkedtek történelmünkkel és jelenünkkel, meglátogattak több üzemet, elbeszélgettek idős, tapasztalt kommunistákkal. A nemzetközi vándorló borozást jutalomnak szántuk a baráti klubok elnökeinek és legaktívabb pionírjainak tevékenységükért. A táborozás gyakorlati célja a barátkozás, tapasztalatcsere és pihenés. A szocialista társadalom egyik alapvető célkitűzése minden más társadalommal szemben az általános emberi fllét megteremtése. Ennek megfelelően a társadalom a lehető legmesszebbmenőbben igyekszik hozzájárulni a lakosság szabad idejének hasznos és célszerű eltöltéséhez, hogy elégedetten és új erőit gyűjtve lássanak újra és újra fennkölt, országépítő munkánkhoz. A szabad idő, a pihenés megszervezése és az általános jólét megteremtése többek között a CSKP XIV. kongresszusának is egyik alapvető célkitűzése. Különösen fontos a szabad idő hasznos eltöltése a fiatalok körében. Ennek egyik alapvető formája a turisztika. Egyáltalán nem mindegy, hogy a fiatalok hol és hogy töltik a szabad idejüket. E szempontok figyelembevételével állította össze a SZISZ Ifjúsági Utazási Irodája (CKM) az idei belföldi utinaptárt. Az alábbiakból majd bizonyára ti is belátjátok, hogy nem feltétlenül kell a tengerpartra vagy külföldre utazni, hogy az ember jól érezze, kipihenje magát és szép élményeket szerezzen. A CKM az idei belföldi útinaptár összeállításánál azzal is törődött, hogy a fiatalok üdülés közben valamit megismerjenek, elsajátítsanak, új barátokat találjanak, ismeretségeket kössenek. A CKM szállodái és turistatáborai hazánk legszebb részein várják az ödölni, pihenni, szórakozni vágyó fiatalokat. Ezenkívül oktatótanfolyammal egybekötött nyaralást kínál, amelyen az érdeklődőket megtanítják úszni, vizisizni, teniszezni, golfozni, lovagolni, elsajátíthatják tovább a hegymászás, természetjárás alapelvét. A nyelvtanfolyamokat szándékosan nem említjük, mert már beteltek. A jövőre nézve ez csak figyelmeztető, hogy idejében kell jelentkezni. A további szószaporítás helyett azonban röviden felsoroljuk és jellemezzük azokat a helyeket, amelyek még üresen állnak. A tévedések elkerülése végett előrebocsátjuk, hogy a rendre egyhetes üdülések árait útiköltségek nélkül tüntetjük fel. A CKM belföldi üdülésein az útiköltséget a telek fizetik. De még így is meggyőződhettek róla, hogy a CKM a lehető legolcsóbb szolgálatot kínálja. —0- JUMORHOTEL AI.ICE — KARLOVY VARY: — Hazánk leg —x— ismertebb fürdővárosát nyilván nem szükséges bemutatni. Az elegáns juniorhotel a Tép Ia patak völgyében, erdők között, a belvárostól autóbusszal 20 perc járásnyira fekszik. Kifogástalan szállodaszolgálat, nagyszerű fürdési lehetőség a közeli völgyzárógáton, golfozás. Az egyhetes teljes ellátás ára 465.- korona (időpont augusztus 26—szeptember 2., illetve szilveszter. KARLOVY VARY — CENTRUM — Egyhetes üdülés a nemzetközi filmfesztivál idején, július 17-től: Elhelyezés internátusban, ára 360.- korona f félpenzió). JUNIORHOTEL KRAKONOS — MARIANSKE LAZNE: — Az ismert fürdővárostól 2 kilométernyire, erdővel borított dombok között fekszik a szecessziós stílusban épült ódon, kastélyszerű szálloda. Ugyancsak nagyszerű fürdési lehetőségek: golf, lovaglás. Időpont: szeptember, október. Egyheti teljes ellátás 535.- korona. MARIÁNSKÉ LAZNE — CENTRUM: — Diákok számára különösen előnyös (július — augusztus). Elhelyezés internátusban: 2—4 ágyas szobákban ára (félpenzió) 470-510.- korona. BABYLON: — Elhelyezés a Cerchov szélső vikendházaiban. E helyre (Domažlicétfil fél órányira autóbusszal) még alig ért el a civilizáció romboló hatása. Ezenkívül a látogató megismerkedhet a íások regényéből ismert chodok (Kutyafejűek) gazdag történelmével. A környező halastavak mellett létesített strandokon nagyszerű fürdési lehetőség. Félpénzló ára 280.- korona, családoknak egy gyermekkel 310.- korona, időpont — augusztus vége. LIPNO: — A lipnói völgyzárógát a Vltaván hazánk legnagyobb mesterséges tavát hozta létre. Körötte a csodálatos šumavai táj. Elhelyezés (július—augusztus) szállodában, víkendházakban, panzióban, a tótól mindössze 150 méterre. Teljes ellátás 290.-víkendházi koronától 425.- koronáig (szálloda). Családoknak is előnyös, egy gyermek ellátása 350.- korona. ZVÍKOVSKÉ PODHRADÍ: — A Vltava és az Otava összefolyásánál, az orlice völgyzárógát közelében fekszik. Elhelyezés (augusztus) vikendházakban (375.- Kés) és panzióban (465.- Kés). SOLENICE: Szintén az orlicei völgyzárógát közvetlen közelében fekvő nyaralóhely. ISMERJÜK MEG HAZÁNKAT Elhelyezés (augusztus) szállodában, teljes ellátás 440. korona. JUNIORCAMP ZIVOHOST: — Prágától 55 kilométerre a slapyi völgyzárógát jobb partján fekszik. Különösen a vízisportok kedvelőinek ajánljuk. Elhelyezés vikendházakban, teljes ellátás (augusztus vége) 360. korona. JS HOUSTKA (JUNIORSTRE DISKO CKM SZM): — Prágától alig 22 kilométernyire fekszik az egykori közép-csehországi fürdőben (Brandys nad Labem). Elsőosztályú könnyűatlétikai pálya, egyéb sportpályák és mesterséges tó. Különösen sportolóknak ajánljuk. Elhelyezés internátusban, ára 360. korona. KAMENCOVO JAZERO: — Mint a neve is elárulja, a tó vize timsót tartalmaz. Ezen az észak-csehországi tón kívül csak egyetlen ilyen tó van a világon, az Egyesült Államokban. Elhelyezés víkendházakban (augusztus), reggelivel 210. korona. Az árban benne van az egynapos autóbuszkirándulás költsége az NDK egyik legnagyobb iparközpontjába, Oberwiesenthalba. MÁCHOVO JAZERO: — Észak-Csehország festői szépségű tava. Vérbeli turistáknak való hely. Elhelyezés sátrakban és vikendházakban (július—augusztus), ára 455. korona. Rendkívül 280— előnyös kisebb kollektíváknak és családoknak gyermekkel. ČERVENÝ KOSTELEC: — Kelet-Csehország természeti szépségekben bővelkedő. Jirásek és Božena Némcová vidéke, számunkra is ismert regényű alakok, František Ladislav Vek, a Nagyanya ,, szülőföldje“. Elhelyezés (augusztus) szállodákban teljes ellátással 380-415.- Kés. HVEZDA: — Az imént megnevezett hely közvetlen közelében található. Elhelyezés vikendházakban, teljes ellátással 350-380.- Kés. ORLICKE ZAHORI és ZDOBNICE: — Mindkét kiránduló hely a terjedelmes Orlicei hegyekben, egészséges környezetben fekszik. Különösen gyalogtúrákra alkalmas és csalidoknak ajánlható. Elhelyezés szállodában: 400—425.- Kés, teljes ellátással gyerekeknek 285.- Kés. (A CKM morvaországi és szlovákiai ajánlatait lapunk legközelebbi számában közöltük.) A romantikus Krakonoš-szálló Mariánské Láznéban NAGY NYÁRI VERSENYÜNK! NAGY NYÁRI VERSENYÜNK! NAGY NYÁRI VERSENYÜNK! NAGY NYÁRI VERSENYÜNK! NAGY NYÁRI Lapunk előző számaiban töltük a Kontaktus és az Ifjúság közös nagy nyári senyének szabályait, illetve első kérdéseit. Mielőtt ismertetnénk az V. forduló kérdéseit, röviden megismételjük a verseny szabályait. Nagy nyári versenyünkbe bárki bekapcsolódhat, aki helyesen válaszol a nyolc héten át közölt kérdésekre, és megrendeli az új ifjúságot vagy legalább egy új előfizetőt szerez. Az alább közölt megrendelőlapot töltsétek ki és küldjétek az Új Ifjúság címére (Bratislava, Pražská 9.)! A válaszokat minden forduló után egyenként vagy a verseny végén egyszerre is beküldhetitek a Kontaktus (Bratislava, Zochova 3.) vagy szerkesztőségünk címére. Minden helyes választ egy ponttal jutalmazunk, a legtöbb pontot elért megfejtők között értékes díjakat sorsolunk ki. Időről időre társadalomépítő akciókat is meghirdetünk, amelyekért külön prémiumpontokat adunk. A félreértés elkerülése végett szeretnénk azonban felhívni a figyelmeteket, hogy versenyünkbe a társadalomépítő akciók teljesítése nélkül is bekapcsolódhattak. A prémiumpontokat szerző megfejtők sorsolásnál előnyben részesülnek. A társadalmi munkában való részvételről szóló és a hnb, rnb, iskola, üzem, üzemi szakszervezeti bizottság vagy a SZISZ-alapszervezet bélyegzőjével ellátott igazolást küldjétek el a Kontaktus vagy az Új Ifjúság címére. • Első kérdés Csehországban, cseh szülők gyerekeként született, de egész életét Szlovákiában töltötte, és Fratto Kráf mellett a szlovák irodalomban a szocialista realizmus megalapítójának tekintik. Szlovákia több helyén, Árvában, Trnaván és másutt tanítóskodott. Innen merítette felejthetetlen regényei, a Töretlen föld és a Cukor cselekményét. Ezekben és a további műveiben a nincstelen árvas nép, illetve a kisparasztok kiszolgáltatott helyzetét ábrázolta, vádolta a kizsákmányolást, és egyben rámutatott a kivezető útra. Őszinte csodálattal és együttérzéssel szemlélte a fiatal szovjet állam első lépéseit és első sikereit. Az első köztársaság idején több ízben is járt a Szovjetunióban és élményeiről riportkönyvekben és regényekben számolt be. A felszabadulás után egészen 1949-ben bekövetkezett haláláig hazánk moszkvai nagykövetségén dolgozott. Egész élete és munkássága ragyogó példa lehet mindannyiunk számára. A Szocialista Ifjúsági Szövetség Szlovákiai Központi Bizottsága nemhiába a róla elnevezett kitüntetéssel jutalmazza a legjobb SZISZ-tagokat. írjátok meg, hogy ki ez a cseh származású szlovák írói 0 Második kérdés 1922 végén a fiatal szovjet állam gazdaságilag kezdett lábra kapni és hadi szempontból is nagy győzelmet ünnepelt. A fehérgárdista ellenforradalom leverése után a Vörös Hadsereg és a Távol-Kelet partizánjai megtisztították a japán Intervenciós csapatoktól Vlagyivosztokot, a szovjetföld utolsó Intervenciós kézen levő területét. Most, amikor a szovjetország egész területe meg van tisztítva az Intervenciós csapatoktól, a szocializmus építésének és az ország védelmének feladatai a szovjet népek közötti szövetség további megerősítését követelték, napirendre került a szovjet állam szorosabb, egységes államszövetségbe egy egyesülésének kérdése. Ezért gyűlt össze a szovjetek I. össz-szövetségi kongresszusa. Ezen a kongresszuson megalapították a szovjet népek önkéntes állami együttélését , a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségét. Az idén ünnepeljük tehát a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége megalapításának 50. évfordulóját, írjátok meg, mikor! • Harmadik kérdés Bár idestova már tizenkilenc éve nincs közöttünk, de első munkáselnökünk emléke ma is él bennünk. A nagyszerű államférfi, a kiváló, szinte atyáskodó barát, az éles eszű politikus és a következetes, elvhű forradalmár élete és munkássága olyan gazdag forrás, melyből még ma is meríthetünk szocialista országépítő munkánkban. Az egyszerű morva paraszt fia ifjúkorától eljegyezte magát a munkásosztály és a kizsákmányoltak igaz ügyéért folyó harccal. A legválságosabb időben leleplezte a CSKP opportunista vezetőségének áruló politikáját, és attól kezdve közel egynegyed évszázadon első titkáraként irányította át pártot, később az egész köztársaságot. A fasiszta megszállás éveiben is töretlenül követte kitűzött életcélját és a Szovjetunióban formálódó nemzeti ellenállás élére állt. Az ő politikai éleslátásának köszönhető, hogy a felszabadulás után a reakció aljas mesterkedései ellenére is sikerült megvalósítanunk a Győzelmes 4. Februárt, amely egyszer s mindenkorra lehetővé tette, hogy hazánk a szocializmus útjára lépjen. Népünk hálából köztársasági elnökké választotta. A köztársaság első polgáraként Irányi- 8. tette sorsunkat korán bekövetkezett haláláig. 7. Írjátok meg első munkáselnökünk nevét, és azt, hogy mi 8- kortól meddig volt a köztársaság elnöke, illetve a CSKP első 9. titkára. A KONTAKTUS ÉS AZ ÚJ IFJÚSÁG NAGY NYÁRI VERSENYÉNEK DÍJAI: 1. díj: Tengerparti üdülés — az Ifjúsági Utazási Iroda (OKM) ajándéka 2500 Kčs 2. díj: Külföldi társasutazás — a SZISZ SZKB mezőgazdasági osztályának ajándéka 2000 Kčs díj: gép EXA I. A fényképező1350 Kčs díj: Kétszemélyes sátor teljes felszereléssel, két hálózsák, egy dupla felfújható matrac — a SZISZ nyugatszlovákiai kerületi bizottságának ajándéka 1185 Kčs díj: Kerékpár 930 Kčs díj: Menuet II. tranzisztoros rádió 800 Kčs díj: Menuet I. tranzisztoros rádió 750 Kčs díj: Pentacon Electra fényképezőgép 700 Kčs díj: Patak — kétszemélyes sátor 540 Kčs 10-11. díj: 1-1 Rena tranzisztoros rádió 470 Kčs 12. díj: Tollaslabda-felszerelés 2 személynek plusz egy felfújható matrac 355 Kčs 13-16. díj: Könyvek (Könyvsorsjegyek) 200 Kčs 17-20. díj: Hanglemezek (Könyvsorsjegyek) 100 Kčs Név Lakhely MEGRENDELŐLAP Kötelezem magam, hogy az 1972-es év második felétátus 1-től megrendelem az 0) Ifjúságot: NAGY NYÁRI VERSENYÜNK! NAGY NYÁRI VERSENYÜNK! NAGY NYÁRI VERSENYÜNK! m 3 fcssBj (c * o O)Vv 1 * 1 * *3 W ff ** ** fifej •** O 1) * V * Af 9 ■» V.FORDULÓ Utca, hsz. járás Az előfizetőt szerezte 0) Ifjúság, a Szocialista Ifjúsági Szövetség Szlovákiai Központi Bizottságának lapja 0 Kiadja a Smena kiadóvállalata 0 Szerkesztőség és adminisztráció: Bratislava, Pražská 9 Telefon: 465 41-45 Postafiók 30 0 Főszerkesztő dr STRASSER GYÖRGY Nyomja: Západoslovenské da Ciarne 81 0 Előfizetési díj egész évre 52.— Kis félévre 28.- Kčs • Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata Előfizethető minden postakézbesítőnél vagy postahivatalnál 0 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza 0 A lopni külföldre a PNS Gstredná expedícia tlače Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 48 útján lehet megrendelni.