Uj Kelet, 1920. február (3. évfolyam, 6-9. szám)
1920-02-05 / 6. szám
m úgy magam, mint politikai jogainak gyakorlásában". Ezen cikkely becsületes végrehajtása maga után vonja, hogy senkit sem érhet sem anyagi, sem erkölcsi károsodás vallási törvényeinek betartása miatt. Különösen fontos ez ránk nézve, kik a szombati, ill. kettős munkaszünet miatt érzékeny károkat kell, hogy szenvedjünk. — E cikkely alapján az állami törvényeknek biztosítaniok kell, hogy azok a zsidók, akik vallási parancsoikat követve, szombaton nem dolgoznak, vasárnap tarthassák nyitva üzleteiket és műhelyeiket s ezáltal megkiméltessenek a kettős munkaszünet káraitól. Ugyancsak e cikkely becsületes értelmezéséből következik, hogy az igazság- , szolgáltatási, közigazgatási és egyéb állami intézményeknél, valamint a politikai életben, mint pl. választásoknál, tekintettel kell lenni a zsidók szombati munkaszünetjére és az államnak módot kell nyújtania zsidó tisztviselőinek is, hogy a szombatot megtarthassák, mert ■ csak ily módon érhető el az, hogy „a vallási és hitbeli különbségek senkinek sem szolgálnak hátrányára". A kisebbségi záradék legfontosabb intézkedése a szabad nyelvhasználatra és az iskolára vonatkozik. Eszerint a vallási és nyelvi kisebbségek kultusz és iskolaügyekben autonómiával rendelkeznek és szabályalkotó, valamint költségvetési joggal bírnak, vagyis kiadásaik fedezésére kötelező adókat róhatnak ki és belső életüket önállóan szabályozhatják. Olyan helyeken, ahol jelentékeny számú másnyelvű kisebbség mutatkozik, az államnak kötelessége gondoskodni arról, hogy a más nyelvűek a saját nyelvükön részesüljenek iskolai oktatásban. A kisebbségek nevelésügyi, vallási és jótékonysági intézményeit az állami költségvetésből és helyi alapokból arányos összeg illeti meg, amit a kisebbség autonóm hatáskörében használ fel. Az államnak tehát kötelessége gondoskodni a zsidó iskolák fenntartásáról is. A békeszerződés nem használja a „nemzeti kisebbség" kifejezést, hanem mindenhol a „valási" és nyelvi" különbséget húzza alá. A zsidóság úgy vallási, mint nyelvi tekintetben önálló kisebbséget alkot. Vallási különállása nyilvánvaló és nyelvi tekintetben sem azonosítható egyik nemzetiséggel sem, mert erős elhatározással rálépett arra az útra, mely ismét visszavezeti saját nyelvéhez, a héberhez. Nekünk tehát héber iskolára van szükségünk és gyermekeinknek a békeszerződés értelmében héber nyelvű oktatásban kell részesülniük. Az állam kötelessége, hogy a zsidóságot ezen törekvésében támogassa s igy valósággá emelje a békeszerződés azon határozatát, hogy „nyelvét mindenki használhatja". Ebben az országban mi nemcsak számunknál, de kulturális fejlettségünknél fogva is tekintélyes nemzeti kisebbséget képezünk. Talán a legtekintélyesebbet. Jogunk van követeléseket támasztani. Bukovinai és Alábbi közlemény több kitételével nem ér egyet a szerkesztőség. Közreadjuk mégis, mert a cikk az orthodoxia és neologia viszonyát igen érdekes szempontokból vizsgálja és végeredményben a becsületes cionista álláspontot juttatja kifejezésre. . Kik a magyar zsidó neológia félszázados vegetálását figyelemmel kisérték, láthatták, hogy az erejének egyik felét arra szentelte, hogy az orthodoxiától elváltan és attól minél távolabban, a maga irányát minél jobban kiépítse és kidomborítsa; a másik felét azonban már arra, hogy a messzire kiugrasztott orthodoxiával ismét egyesüljön. A neológ sajtó hosszú éveken át oly ádáz harcot folytatott az orthodoxokkal való békés egyesülésért és viszont az orthodox sajtó is a neológia engesztelődő ábrázatát annyiszor öntötte el szégyenprrral, hogy ezen évtizedes — a zsidóság drága energiáival űzött — játék még ma is undorral tölt el oly jobb érzésű zsidót, aki ezen sajtóhadjáratot még nem volt képes elfelejteni. Ma már tudjuk, hogy a „harc a békéért“ jelszava nem vált be, az „unifikációs” háború meddőbeszarábiai testvéreink már évtizedek óta erőteljes nemzeti munkát folytatnak, az ország többi zsidósága pedig az utóbbi években ugyancsak átment a nemzeti átalakulás tűzpróbáján. Mi hangos szóval és kifejezetten precizíráztuk kívánságainkat. A mostani békeszerződés sajnos csak részben teljesítette azokat. Egy kiváló vezérünk mondta nemrég, hogy a békeszerződést Párisban szerkesztik és írják alá, de nem Párisban hajtják végre. Ezt a szerződést is itt kell végrehajtani. És nekünk kik itt vagyunk, nekünk kell őrködnünk, hogy végrehajtsák. Egyelőre legalább azt a keveset, amit ez a békeszerződés biztosít. De ezt aztán becsületesen, őszintén. Mert ettől a kevéstől, amit cionista vezéreink verekedtek ki számunkra, függ a mi sorsunk, a mi jövőnkségébe fúlt és már jó néhány év óta nem is esett szó ily egyesítési kísérletről. Az újabb időkben ismét többször jut kifejezésre az unifikáció óhaja, mégpedig cionisták szeretnék azt cionisztikus alapon. Dr. Kohányi Rezső pld. a következőkép ir. .A nemzeti mozgalom célja, hogy kiemelje a zsidó népet a gólusz fizikai stb. rabságából. E cél elérésére az első lépés a zsidó nép egységének helyreállítása.“ I.Uj Kelet, 1919. 48. sz.) Dr. Harsányi Jenő is azt hiszi, hogy ez így tovább nem maradhat, hogy: .Mindegyik félnek engednie kell a maga álláspontjából, mindegyik félnek kell egy lépést tennie a béke és a megértés útján. Ki kell küszöbölnünk a súrlódási felületeket és ahol ez lehetetlen, fel kell függesztenünk a kiélezett problémák megoldását egy oly időpontig, mikor azoknak felszínre hozásával nem ártunk a zsidóság egyetemes érdekeinek." Természetes, hogy a zsidóságnak széttagozottsága és a belső szervezetlensége minden jobb érzésű zsidónak fáj és nem csoda. AZ ORTHODOXIA ÉS NEOLOGIA EGYESÍTÉSE Melyik út vezet a zsidó egységhez? UJ KELET 1920. 6. sz.