Uj Kelet, 1921. február (4. évfolyam, 22-44. szám)

1921-02-01 / 22. szám

2 oldal Csak Dl-osszimilááció lehetsz Az emberiség keretében fajnak számít a zsidóság, nem felekezetnek. A fajelmélet fen­­tartása mellett nem lehet komolyan állítani, hogy épen csak a zsidóság nem faj, holott a nemszínes fajok között egy sinc­en, amely any­­nyira magán viselje fajiságának jellemző voná­sait, mint a zsidóság. Ha fajnak ismerem el a germánt, noha ennek a típusa alig tér el vala­mivel a latin és a szláv típustól, akkor száz­szor inkább kell fajnak elismerni a zsidót, aki minden más tájnál másmilyen és típusának jellegzetességét még akkor sem veszti el, mi­kor a koponya forma, a haj és az arc színe az aklimatizáció hatása alatt a faji karaktert rész­ben vagy egé­szen el is ejtette. Kétségeket csak az támaszthat, aki magát a fajelméletet is ta­gadja ; csakhogy ez az irányzat nem támasz­kodik döntő bizonyítékokra és argumentumai között az a legerősebb, hogy az évezredek óta tartó keveredés a faji különbségeket régen meg­emésztette. Ezt azonban három igen fontos ok­ból kell visszautasítani: 1. A fajok nem semmisülhettek meg a­­ keveredésben, mert ezt csak abban az esetben fogadhatnók el lehetségesnek, ha a tudomány már bebizonyította volna, hogy specifikáló rendszeréről az egyetemesítőre tért át a termé­szet. Ezt azonban senki sem állíthatja komo­lyan. A természet szívósan tartja specifikáló szisztémáját és sem az állat, sem a növényi­világban nyomát sem láthatjuk az új irányzat­nak. A fajokat elválasztó vonalak nemcsak hogy még nem omlottak le, de még el sem tolódtak. 2. Némely ősiségnek az elhomályosulása, vagy teljes eltűnése is nem jelentheti még azt, hogy a faj­jegygyel maga a faj is eltűnt, mert a faj megmaradhatott, ha típusának karakte­­risztikumai el is tűntek. Fajiság alatt a genus belső lényegét kell érteni és ez csak belső ha­tások alatt változhatok meg. A külső ismertető jelek rendszerint az éghajlat, az életmód, a kultúra hatásai alatt könnyen megmódosulhat­nak és egy tatárnak a koponya, szem- és száj formája régen a magyar koponyához, a magyar szem és a magyar száj formájához aklimatizá­­lódhatott, mikor a tatár bensőleg még mindig tatár. A természet különben itt sem adta fel álláspontját, csupán más törvény alá állította a fajvédelemre vonatkozó imperativust. Az al­kalmazkodás törvényét érteni. A kisebbségi fa­jok külső típusának közeledése a többségi fa­jok külső típu­sához épen olyan szükséges, mint amilyen szükséges, hogy némely állatfajok szí­nük szerint környezetükhöz alkalmazkodjanak. 3. Amíg a népek egymás ellen való gyű­löletét és egymással való vetélkedését a faji­­ önérzet idézi elő és amíg a népek nemzeti életének minden megnyilvánulása a faji öntu­dattól bontakozik ki, addig a faj elmélet taga­­dásának csak akadémikus jelentősége lehet.­­ Mindezek után megállapítható, hogy a zsi­dóság fajisága abszolút valóság, ami ezzel ellenkezik, nem egyéb, mint hipotézis, még az is feltevés csupán, hogy a zsidóság ráunt már a fajiságára és az asszimilációval az önmeg­semmisülés útjára tért. Hogy lehetne ez igaz, mikor vannak a zsidóságnál sokkal kisebb fa­jok is, nem olyan edzettek és a kultúra nagyon alacsony fokán áll­­t, amelyek nem untak rá a fajiságukra és zsarnoki erővel ható kényszerű­ségek ellenére is nem tértek rá a megsemmisülés útjára. A spanyol és gall túlerő nem tudta fölszívni a Pyrennusok lankáin meggyökerese­dett maroknyi baszkokat, az ibériai fajnak ezt a csöpp maradékát, amely még ma sem fran­cia és még ma sem spanyol. A székelyeket, a csángókat és a kelta eredetű íreket meg sem kellene említeni, annyira ismeretes fajiságukban való szívós megmaradásuk. Ezekkel a tényekkel szemben alkudozni kell. Azt mondják: hát jól van, még él a zsi­dóság, de tagadhatatlan, hogy asszimilálódni akar. Hát ez sokat akkor sem jelentene, ha igaz volna, de nem is igaz. Az asszimiáció lényegében olyan, mint a szerződés, amely akkor érvényes, ha mindkét fél beleegyezésével kötik meg. Az egyoldalú akarás merőben hiába­való. Az asszimiláció ez: az egyik faj­­meg­nyitja artériáit, hogy fajiságát a másikba öm­­lessze, ez meg azért nyitja meg, hogy azt ma­gába fogadja. Az egyik a magát odaadó, a má­sik a befogadó. Ha zsidó asszimilációról beszé­lek, ez azt jelenti, hogy a nemzsidó fajokban éppen oly nagy a befogadó készség, amilyen nagy a zsidóban az f­elmerülés készsége. Ámde­­a nemzsidó fajok egyáltalán nem, vagy csak gyöngén reagálnak asszimilációs ingerekre. A fajokban az öntermékenyítés princípiuma dominál, mert öncélúságuknak legjobban ez felel meg. Az asszimiláció sok esetben vesze­­delmezteti ezt az öncélúságot, mert megeshetik, hogy nem csak a fogantató faj, de a foganó is belepusztul, életre hozván olyan típust, amely más, mint az a kettő, amely vérét összekeverte. Az összeolvadás kísérlete nem minden esetben végzetes, de minden esetben kétséges, mert nem lehet azt előre tudni, hogy melyik faj ereje fog győzni a másikon. Ami aztán az asszimilációt bizonyos körül­mények között egészen kétségessé teszi, az a következő. Vannak ál-asszimilációk. Ezek alatt azokat értem, amelyek alapjában sohasem fejeződnek be, mint a szláv borusszok bele­­vegyülése a germánságba. Megeshetik ilyesmi más fajok között is, megeshetnék zsidó és nemzsidó fajok között is, még pedig úgy, hogy a zsidó faj már régen a nemzsidó fajban látszanék elmerültnek, mikor ebben még mindig a zsidó elemek dominálnak. Már­pedig a fajok semmitől sem irtóz­nak annyira, mint éppen ettől az esetlegesség­­től, amely a saját fajiságukba kerülhet. A faj­nemesítés gondolata egy fajból sem hiányzik, de igaz, szentül hiszi mindegyik, hogy a ki­nemesüléshez szükséges erőket önmagából raerittot sőt csak önmagából, mert másokból « magáénál csak nemtelenebb erőket nyerhet. de a faji geg nem izolált jelenség, kitürkéllik az minden fajból, a zsidóéból talán legerősebbe». Ezért aztán nem is lehet komolyan beszéli zsidó asszimilációról. Komoly asszimiláció nincsen, legfelebb valami platonikus, mint amilyen szokó a zsidóké, akik asszimilánsok­­nak mondják magukat, anélkül, hogy a fáji keveredés, folyamatát csak meg is indították volna és legfölebb, ha a keresztvízig jutnak el. De ez aztán nem asszimiláció, mert ez csak a vallásos eszmék összekeveredése, ami a faji­ság szempontjából hatástalan. Mert ha igaz, hogy a vér nem válik vízzé, akkor az is igaz, hogy vérré a víz sem válhatik, még a kereszt­víz sem. u. p. Az én Házam írja Kaczér Il­ét Jaj, Jancsi, jaj! Hogy egy ilyen szegény családapának mennyit kell izgulnia egy nap! Kora reggel, még a legjob­bak álmát aludnám, amikor egy vad és kétségbe­esett kiáltás felijeszt. — Jaj, Jancsi, jaj ! — Mi az! — kapom fel magamat — mi van Jancsival? — A szájában ! — lihegi az anyja — a szá­jában ! És tördeli a kezét. Még álmos vagyok, nem tudok tájékozódni. A szívem úgy kalapál, mint egy részeg lakatos. Össze­vissza. Valami nagy veszedelem történhetett. Para­zsat vett ez a Jancsi a szájába ? szentisten ! Kiug­rok, futok hozzá. — Te, — mondom az anyjának — kenyér van a szájában. — Kenyér — feleli az anyja — de nem lá­tod mit csinál vele ? Megnézem, mit csinál vele. Eszi. Megnézem jobban: majszolja. Még jobban megnézem : hevesen majszolja és alattomban­ nyújtogatja a nyakát, nyitja-csukja a szemét, a szemöldökét húzza fel a homlokára , siet nyelni, mert látja, hogy az anyja kinézi a szájából a falatot. — Te nem bánnád, ha megfutna a gyerek — vádol az anyja — nézd milyen nagy darab — és a torkára nyúl Jancsinak. Már nem talál ott semmit, csak a nyeldeklőjét, ettől Jancsi fuldoklani kezd. — Te meg nem bánnád — vágok vissza epésen — ha skatulyába tenná azokat az újdonatúj fogait és csak azt enné, amit te a szájába rágtál. Megkapom az ellenválaszt, leadom a viszon­választ, ő sebtiben mond egy éleset, én röptiben egy keményet, folyik a véleménycsere. Még most is veszekednénk, ha Jancsi nem lép közbe. Nem szól egy BZOt se, ránk se néz, odamegy a mosdóhoz, ágaskodik, elérte a lavórt, kezdi borítgatni: — Jaj, Jancsi, jaj! — kiáltja az anyja és előrenyújtott karral szalad hozzá. Sok az anyjának: — Mindig csak jajgatsz! Nagyon haragszom rá. Haragszom, mert ugyanezzel a „Jaj Jancsi jaj*-jal zavart ki az ágy­ból és haragszom rá, mert Jancsi kiöntötte a mosdóvizet. — Hogyne jajgatnék, amikor annyi bajom tud evvel a kölyökkel — Azért nem muszáj kölyközni az én gyermekemet.­Nem felel. Törli fel a vizet a padlóról. G­éved és sóhajt s félszemr­el Jancsit ügyeli,s már a kályhánál jár a a piszkavassal gyakorolj­ hátvágást. — Jaj Jancsi, ne hadonássz avval a van megtalálod ütni magadat. A dobhártyámat tépi ez a sok jaj Jam hozzámegyek, elveszem tőle a piszkavasat és bu­kom a fehérneműs szekrénybe. Jancsi a kábu­l vigasztalódik, nyitogatja-Csukogatja az ajtaját. — Jaj, Jancsi megsütöd magadat ! — *­bálja az anyja és rohan Jancsihoz, hogy elvig a kályhától. Elkésett. Jancsi már ordít. Mit tette a kezét. . — Jaj, Jancsi, jaj, — sírja az anyja — , mondtam, hogy megsütöd. — És nyalja, csókolj — Mondtad — szólok gunyorosan, aki­k mégis a legfőbb kritika vagyok a házban,­­ ilyen butának mondhatsz akármit. Vigyázni kel hogy ne menjen a kályhához. — Te is itt voltál. — Én elvettem tőle a piszkavasat. Holott­ is az én reszortom sem a piszkavas, sem Jan‘* Nem szól. Jancsival bajlódik, aki nagyi* f­lalja az ujját. Már késő. Jancsi kidöntötte a lavórt. Odamor­mancsát Jancsinak. UJ KELET Kedd, 1921 február 1., IV. évf. 22. m. Munkásvédelmi törvény az országgyűlés előtt * Bukarest, jan. 31. Trancu Jassi köz­munkaügyi miniszter a washingtoni munkakon­­ferencia határozatait magában foglaló munkás­védelmi törvénytervezetet az országgyűlés elé terjesztette. A törvényjavaslat a 8 órai munka­­időt, 48 órai heti munkaidőm­aximumot, az idegen munkások egyenjogúsítását, az anyák szülés előtti és utáni védelmét s különböző más rendelkezéseket tartalmaz. Grátz Gusztáv utóda Budapest, jan. 30. (Az Uj Kelet tud.) Parlamenti körökben úgy tudják, hogy dr. Grálz Gusztáv utódjának személyében még nem tör­tént végleges megállapodás. Alaptalan az a hír, hogy Popovics Sándort, az Osztrák- Magyar Bank volt kormányzóját nevezték ki bécs követté. A bécsi követi állást egyelőre nem töltik be és az ügyek ideiglenes vezetésén­ Misk­evics követségi tanácsost bízták a meg Ausztriával a gazdasági tanácskozásokat azon­ban továbbra is Grátz Gusztáv vezeti. A párisi konferencia Lyon, jan. 30. Az entant miniszterelnöki konferenciájának legutóbbi ülésén a kár éritt kérdésével foglalkoztak. A legfőbb tanács­a­sárnap nem ü­lésezott ugyan, ennek ellenül igen fontos m­egbesz­léseket tartottak. Az angol sajtó hosszasan kommentálja a párisi konfe­rencia határozatait A­­Times* azt írja,­­ Németország ellentállana, rendszabályokat kel alkalmazni. A .Temps* hangsúlyozza, ho­ Franciaország nem fog lemondani azokról­­ előnyökről, amelyeket Boulogneban biztosítot magának. Franciaország őszintén akarja Néme­ország gazdasági talpraállását, de nem men bele abba, hogy a békeszeződés­re is történjen ez. A boulognei tervezet szerin Németországnak évi Három milliárdot ki­­­fizetni aranyban. m

Next