Uj Kelet, 1921. február (4. évfolyam, 22-44. szám)
1921-02-01 / 22. szám
2 oldal Csak Dl-osszimilááció lehetsz Az emberiség keretében fajnak számít a zsidóság, nem felekezetnek. A fajelmélet fentartása mellett nem lehet komolyan állítani, hogy épen csak a zsidóság nem faj, holott a nemszínes fajok között egy sincen, amely anynyira magán viselje fajiságának jellemző vonásait, mint a zsidóság. Ha fajnak ismerem el a germánt, noha ennek a típusa alig tér el valamivel a latin és a szláv típustól, akkor százszor inkább kell fajnak elismerni a zsidót, aki minden más tájnál másmilyen és típusának jellegzetességét még akkor sem veszti el, mikor a koponya forma, a haj és az arc színe az aklimatizáció hatása alatt a faji karaktert részben vagy egészen el is ejtette. Kétségeket csak az támaszthat, aki magát a fajelméletet is tagadja ; csakhogy ez az irányzat nem támaszkodik döntő bizonyítékokra és argumentumai között az a legerősebb, hogy az évezredek óta tartó keveredés a faji különbségeket régen megemésztette. Ezt azonban három igen fontos okból kell visszautasítani: 1. A fajok nem semmisülhettek meg a keveredésben, mert ezt csak abban az esetben fogadhatnók el lehetségesnek, ha a tudomány már bebizonyította volna, hogy specifikáló rendszeréről az egyetemesítőre tért át a természet. Ezt azonban senki sem állíthatja komolyan. A természet szívósan tartja specifikáló szisztémáját és sem az állat, sem a növényivilágban nyomát sem láthatjuk az új irányzatnak. A fajokat elválasztó vonalak nemcsak hogy még nem omlottak le, de még el sem tolódtak. 2. Némely ősiségnek az elhomályosulása, vagy teljes eltűnése is nem jelentheti még azt, hogy a fajjegygyel maga a faj is eltűnt, mert a faj megmaradhatott, ha típusának karakterisztikumai el is tűntek. Fajiság alatt a genus belső lényegét kell érteni és ez csak belső hatások alatt változhatok meg. A külső ismertető jelek rendszerint az éghajlat, az életmód, a kultúra hatásai alatt könnyen megmódosulhatnak és egy tatárnak a koponya, szem- és száj formája régen a magyar koponyához, a magyar szem és a magyar száj formájához aklimatizálódhatott, mikor a tatár bensőleg még mindig tatár. A természet különben itt sem adta fel álláspontját, csupán más törvény alá állította a fajvédelemre vonatkozó imperativust. Az alkalmazkodás törvényét érteni. A kisebbségi fajok külső típusának közeledése a többségi fajok külső típusához épen olyan szükséges, mint amilyen szükséges, hogy némely állatfajok színük szerint környezetükhöz alkalmazkodjanak. 3. Amíg a népek egymás ellen való gyűlöletét és egymással való vetélkedését a faji önérzet idézi elő és amíg a népek nemzeti életének minden megnyilvánulása a faji öntudattól bontakozik ki, addig a faj elmélet tagadásának csak akadémikus jelentősége lehet. Mindezek után megállapítható, hogy a zsidóság fajisága abszolút valóság, ami ezzel ellenkezik, nem egyéb, mint hipotézis, még az is feltevés csupán, hogy a zsidóság ráunt már a fajiságára és az asszimilációval az önmegsemmisülés útjára tért. Hogy lehetne ez igaz, mikor vannak a zsidóságnál sokkal kisebb fajok is, nem olyan edzettek és a kultúra nagyon alacsony fokán állt, amelyek nem untak rá a fajiságukra és zsarnoki erővel ható kényszerűségek ellenére is nem tértek rá a megsemmisülés útjára. A spanyol és gall túlerő nem tudta fölszívni a Pyrennusok lankáin meggyökeresedett maroknyi baszkokat, az ibériai fajnak ezt a csöpp maradékát, amely még ma sem francia és még ma sem spanyol. A székelyeket, a csángókat és a kelta eredetű íreket meg sem kellene említeni, annyira ismeretes fajiságukban való szívós megmaradásuk. Ezekkel a tényekkel szemben alkudozni kell. Azt mondják: hát jól van, még él a zsidóság, de tagadhatatlan, hogy asszimilálódni akar. Hát ez sokat akkor sem jelentene, ha igaz volna, de nem is igaz. Az asszimiáció lényegében olyan, mint a szerződés, amely akkor érvényes, ha mindkét fél beleegyezésével kötik meg. Az egyoldalú akarás merőben hiábavaló. Az asszimiláció ez: az egyik fajmegnyitja artériáit, hogy fajiságát a másikba ömlessze, ez meg azért nyitja meg, hogy azt magába fogadja. Az egyik a magát odaadó, a másik a befogadó. Ha zsidó asszimilációról beszélek, ez azt jelenti, hogy a nemzsidó fajokban éppen oly nagy a befogadó készség, amilyen nagy a zsidóban az felmerülés készsége. Ámdea nemzsidó fajok egyáltalán nem, vagy csak gyöngén reagálnak asszimilációs ingerekre. A fajokban az öntermékenyítés princípiuma dominál, mert öncélúságuknak legjobban ez felel meg. Az asszimiláció sok esetben veszedelmezteti ezt az öncélúságot, mert megeshetik, hogy nem csak a fogantató faj, de a foganó is belepusztul, életre hozván olyan típust, amely más, mint az a kettő, amely vérét összekeverte. Az összeolvadás kísérlete nem minden esetben végzetes, de minden esetben kétséges, mert nem lehet azt előre tudni, hogy melyik faj ereje fog győzni a másikon. Ami aztán az asszimilációt bizonyos körülmények között egészen kétségessé teszi, az a következő. Vannak ál-asszimilációk. Ezek alatt azokat értem, amelyek alapjában sohasem fejeződnek be, mint a szláv borusszok belevegyülése a germánságba. Megeshetik ilyesmi más fajok között is, megeshetnék zsidó és nemzsidó fajok között is, még pedig úgy, hogy a zsidó faj már régen a nemzsidó fajban látszanék elmerültnek, mikor ebben még mindig a zsidó elemek dominálnak. Márpedig a fajok semmitől sem irtóznak annyira, mint éppen ettől az esetlegességtől, amely a saját fajiságukba kerülhet. A fajnemesítés gondolata egy fajból sem hiányzik, de igaz, szentül hiszi mindegyik, hogy a kinemesüléshez szükséges erőket önmagából raerittot sőt csak önmagából, mert másokból « magáénál csak nemtelenebb erőket nyerhet. de a faji geg nem izolált jelenség, kitürkéllik az minden fajból, a zsidóéból talán legerősebbe». Ezért aztán nem is lehet komolyan beszéli zsidó asszimilációról. Komoly asszimiláció nincsen, legfelebb valami platonikus, mint amilyen szokó a zsidóké, akik asszimilánsoknak mondják magukat, anélkül, hogy a fáji keveredés, folyamatát csak meg is indították volna és legfölebb, ha a keresztvízig jutnak el. De ez aztán nem asszimiláció, mert ez csak a vallásos eszmék összekeveredése, ami a fajiság szempontjából hatástalan. Mert ha igaz, hogy a vér nem válik vízzé, akkor az is igaz, hogy vérré a víz sem válhatik, még a keresztvíz sem. u. p. Az én Házam írja Kaczér Ilét Jaj, Jancsi, jaj! Hogy egy ilyen szegény családapának mennyit kell izgulnia egy nap! Kora reggel, még a legjobbak álmát aludnám, amikor egy vad és kétségbeesett kiáltás felijeszt. — Jaj, Jancsi, jaj ! — Mi az! — kapom fel magamat — mi van Jancsival? — A szájában ! — lihegi az anyja — a szájában ! És tördeli a kezét. Még álmos vagyok, nem tudok tájékozódni. A szívem úgy kalapál, mint egy részeg lakatos. Összevissza. Valami nagy veszedelem történhetett. Parazsat vett ez a Jancsi a szájába ? szentisten ! Kiugrok, futok hozzá. — Te, — mondom az anyjának — kenyér van a szájában. — Kenyér — feleli az anyja — de nem látod mit csinál vele ? Megnézem, mit csinál vele. Eszi. Megnézem jobban: majszolja. Még jobban megnézem : hevesen majszolja és alattomban nyújtogatja a nyakát, nyitja-csukja a szemét, a szemöldökét húzza fel a homlokára , siet nyelni, mert látja, hogy az anyja kinézi a szájából a falatot. — Te nem bánnád, ha megfutna a gyerek — vádol az anyja — nézd milyen nagy darab — és a torkára nyúl Jancsinak. Már nem talál ott semmit, csak a nyeldeklőjét, ettől Jancsi fuldoklani kezd. — Te meg nem bánnád — vágok vissza epésen — ha skatulyába tenná azokat az újdonatúj fogait és csak azt enné, amit te a szájába rágtál. Megkapom az ellenválaszt, leadom a viszonválaszt, ő sebtiben mond egy éleset, én röptiben egy keményet, folyik a véleménycsere. Még most is veszekednénk, ha Jancsi nem lép közbe. Nem szól egy BZOt se, ránk se néz, odamegy a mosdóhoz, ágaskodik, elérte a lavórt, kezdi borítgatni: — Jaj, Jancsi, jaj! — kiáltja az anyja és előrenyújtott karral szalad hozzá. Sok az anyjának: — Mindig csak jajgatsz! Nagyon haragszom rá. Haragszom, mert ugyanezzel a „Jaj Jancsi jaj*-jal zavart ki az ágyból és haragszom rá, mert Jancsi kiöntötte a mosdóvizet. — Hogyne jajgatnék, amikor annyi bajom tud evvel a kölyökkel — Azért nem muszáj kölyközni az én gyermekemet.Nem felel. Törli fel a vizet a padlóról. Géved és sóhajt s félszemrel Jancsit ügyeli,s már a kályhánál jár a a piszkavassal gyakorolj hátvágást. — Jaj Jancsi, ne hadonássz avval a van megtalálod ütni magadat. A dobhártyámat tépi ez a sok jaj Jam hozzámegyek, elveszem tőle a piszkavasat és bukom a fehérneműs szekrénybe. Jancsi a kábul vigasztalódik, nyitogatja-Csukogatja az ajtaját. — Jaj, Jancsi megsütöd magadat ! — *bálja az anyja és rohan Jancsihoz, hogy elvig a kályhától. Elkésett. Jancsi már ordít. Mit tette a kezét. . — Jaj, Jancsi, jaj, — sírja az anyja — , mondtam, hogy megsütöd. — És nyalja, csókolj — Mondtad — szólok gunyorosan, akik mégis a legfőbb kritika vagyok a házban, ilyen butának mondhatsz akármit. Vigyázni kel hogy ne menjen a kályhához. — Te is itt voltál. — Én elvettem tőle a piszkavasat. Holott is az én reszortom sem a piszkavas, sem Jan‘* Nem szól. Jancsival bajlódik, aki nagyi* flalja az ujját. Már késő. Jancsi kidöntötte a lavórt. Odamormancsát Jancsinak. UJ KELET Kedd, 1921 február 1., IV. évf. 22. m. Munkásvédelmi törvény az országgyűlés előtt * Bukarest, jan. 31. Trancu Jassi közmunkaügyi miniszter a washingtoni munkakonferencia határozatait magában foglaló munkásvédelmi törvénytervezetet az országgyűlés elé terjesztette. A törvényjavaslat a 8 órai munkaidőt, 48 órai heti munkaidőmaximumot, az idegen munkások egyenjogúsítását, az anyák szülés előtti és utáni védelmét s különböző más rendelkezéseket tartalmaz. Grátz Gusztáv utóda Budapest, jan. 30. (Az Uj Kelet tud.) Parlamenti körökben úgy tudják, hogy dr. Grálz Gusztáv utódjának személyében még nem történt végleges megállapodás. Alaptalan az a hír, hogy Popovics Sándort, az Osztrák- Magyar Bank volt kormányzóját nevezték ki bécs követté. A bécsi követi állást egyelőre nem töltik be és az ügyek ideiglenes vezetésén Miskevics követségi tanácsost bízták a meg Ausztriával a gazdasági tanácskozásokat azonban továbbra is Grátz Gusztáv vezeti. A párisi konferencia Lyon, jan. 30. Az entant miniszterelnöki konferenciájának legutóbbi ülésén a kár éritt kérdésével foglalkoztak. A legfőbb tanácsasárnap nem ülésezott ugyan, ennek ellenül igen fontos megbeszléseket tartottak. Az angol sajtó hosszasan kommentálja a párisi konferencia határozatait ATimes* azt írja, Németország ellentállana, rendszabályokat kel alkalmazni. A .Temps* hangsúlyozza, ho Franciaország nem fog lemondani azokról előnyökről, amelyeket Boulogneban biztosítot magának. Franciaország őszintén akarja Némeország gazdasági talpraállását, de nem men bele abba, hogy a békeszeződésre is történjen ez. A boulognei tervezet szerin Németországnak évi Három milliárdot kifizetni aranyban. m