Uj Kelet, 1924. augusztus (7. évfolyam, 170-196. szám)

1924-08-01 / 170. szám

2 tólag rendkívül sok változást fog maga után vonni a közigazgatásban és erős hatással lesz a közgazdasági életre is. A zágrábi politikai, társadalmi és gazdasági körök természetszerűleg kedvezően fogadták a rezsimváltozás hírét. Belgrádban egyébként azt várták, hogy a radikálisok és a Pribiasevics- párti demokraták demonstrációt rendeznek a Davidovics-kormány ellen. A tüntetések azonban elmaradtak, csupán a radikális és a Pribiesevics-párti sajtó ir éles hangon az új kormány ellen. A kormányt szeparatista és federalista kormánynak nevezik és úgy állítják be, minthogyha Radics akaratától függne. UJ KELET Péntek, 1924 augusztus ! cil nemzetek boszorkánykonyhájában * * * (London, július 31. Az Új Kelet tudósítójától.) Igazán nem egykönnyen lehet Angliára, különösen Londonra most ráismerni! Hozzá voltam szokva, hogy itt mindig oly sűrűn köd fogadott, amilyet „darabokra lehetett volna vágni és gyorsáruként ezét küldeni“, ahogy az amerikaiak csúfolták angolszász őshazájukat. És most az egész csatornán rettenetesen nyomott levegő uralkodik, Doverban már tikkasztó a hőség, a vagon minden ablakát nyitva hagyjuk, hogy kissé léghuzattal hűtsük a nyomasztó levegőt. De ahogy az ember a Victoria pályaudvarra megérkezik és kilép a Victoria Square-ra, már nem lehet kibírni. Szeretnék minél előbb egy jó szállodai szoba ideiglenes tulajdonosa lenni, bemegyek a Victoria szállóba. Szoba nincs. Én csak úgy félhalkan, mintegy magamnak magyarázva, mondom: 11. Igen, a londoni konfe- rencia és a világkiállítás... A szolgálatban lévő nagykövet külsejű portág meghallja és angolnál ritka közlékenységgel megszólal: megnyugtathatom, hogy ugyanez volt a helyzet a konferencia meg-nyitása előtt jóval is. Úgyhogy sok delegátusnak is ugyanezt a választ kellett adnunk és kapták ők ezt a választ még vagy négy ilyszerű szállóban! — Hogyan, hát a delegátusok elhelyezése nem hivatalból történik a külügyminisztériumból ? — Igen, a főbb delegátusoké, de már például a francia sajtófőnök, Saint-Brise nem nagyon tudott lakást kapni, hogy vagy tíz pénzügyi szakértőről ne is beszéljek. Miután igy én is delegátusnak érezhettem és képzelhettem magam, tovább mentem, hogy másutt inkább csak utasként szerepeljek, aki azonban szobát kap. Végül a negyedik helyen sikerült, ahol aztán valamennyire leráztam az úti port, hogy aztán a Foreign Office felé menjek, ahol az a híres londoni konferencia folyik. * Nagyon méltóságteljes egy hely ez a Downingstreet. Az ember mintegy érzi, hogy itt nagyon komoly dolgok történnek. A minisztérium palotája előtt szálas rendőr áll a híres kicsi bottal, amely világhódító útjára Angliából indult el. Benn a kapu alatt igazolnom kell magam, kitűnik, hogy nem vagyok sem tisztviselő, sem delegátus, nem mehetek be. Kérem, hogy engedjenek beszélni az injekciós tikár úrral, a portás kissé gondolkozik, aztán feltelefonál hozzá. Mintegy tíz percet kell várakoznom, aztán megjelenik a várva-várt megváltó Mister Jones titkár személyében. Bemutatkozom, átadom ajánlóleveleimet és megmondom, hogy egy pár intim jellegű részletet szeretnék: a tanácskozás helyiségeit látni, a több tanácskozókról egyet* mást hallani. Tűnődik, aztán meghív este fél 8 órára, mert akkor itt nem lesz már senki, ma délután ülés úgy sem lesz hivatalosan. Csak megbeszélés.* El lehet gondolni, hogy pontosan ott voltam fél nyolcra, ahol prezumptív kalauzom már várt. Legelőször is felvitt az első emeletre, ahol a tanácskozások folynak. — Ezt a szárnyát a palotának nem tudta sohasem kiáltani lord Curzon, — mondja a titkár és magyarázatképen csak rámutat a falakat borító freskókra, amelyek Anglia töbébé-kevésbé dicsőséges , háborúiról szólnak. — De hogy hogy idehozták a franciákat konferenciázni? — kérdem — hiszen épp a franciaangol háborúk : Orleans, Trafalgar vannak itt főképen lefestve. A titkár kissé zavarba jött és igy jobbnak láttam a kérdést tovább nem feszegetni. Egy magas szárnyas ajtó felé érünk, ahol két fekete császárkabátos ajtónálló őrködik. A titkár önkéntelenül lábujjhegyen kezd járni, majd mikor észreveszi, elmosolyodik. Látja, mennyire rabja az ember a szokás hatalmának ? Belépünk az ajtón. A szívem kissé megdobban. Most meglátom azt a termet, ahol a világ sorsa dől el. Hatalmas helyiséget látok magam előtt: a külügyi államtitkár fogadóterme. Hat óriási ablak világítja meg. Odalépek az egyikhez, kinézek és a House of the Admiralty-re látom,tetején, vagy száz dróttalan táviróantelmával. Egy másik ablakból a német nagykövetség palotáját látom, aztán a Saint James Parc lombjait a György oszloppal, amelyen III. György szobra van (villámhárítóval ellátva, úgy hogy úgy néz ki, mntha német sisak lenne rajta). A titkár rezzent fel nézdelődasümból. Rámutat a terem közepén levő patkóalakú asztalra: Itt jó azelőtt szmirnaszőnyeg állott, de attól tartottak, hogy a delegátus urak izgatottságukban lábuké tönkreteszik a szőnyeget és igy inkább elvették. Az asztal kék ripsszel van bevonva, mindég helyen két jegyzetpapírtömb, előtte üvegtintatartó két tollal, az egyik rendes acéltoll, a másik történelmi hagyományossága libatoll. — Ja, azelőtt az ivószerszám ezüst volt, a hómappa pedig marconin bőrből és az volt a szokás, hogy minden résztvevő elvitte emlékül a maga szerszámát, de csak modernizálódunk és csak spórolósabbak leszünk! De ezzel szemben a demokrácia vívmányait másban is látni: nézze csak azokat a hamutartókat és vizesüvegeket ott az asztalon! Tudja, hogy ilyen még sohasem szerepelt a Proreign Office ülésein ? ! * Leültünk. Egy pár szokásos frázis után rátértem arra, ami a leginkább érdekelt: a londoni konferencia kulissza mögötti eseményeire ; tapogatózom nála, hogy milyen a hivatalos angol vélemény a konferenciáról; óvatosan elkerül minden tervezést: annyit mond a konferenciáról, úgy, mintha titkot árulna el, amennyit a lapok is megírtak. Csak épp Canada és Írország szerepéről mond újat: ez a két „Dominion“ szintén önállóan akarta magát képviseltetni a konferencián, de Macdonald és Thomas gyarmatügyi miniszter egyenesen megakadályozták: csak épp azt az engedményt hozták, hogy a miniszterelnök naponként a birodalmi tanácsnak jelentést tesz és új utasítást kap tőle. A kisantantra terelem a szót, erre élénkebb lesz Mister Jones, nagyon kedves akar lenni és mintegy mentegetve mondja: — Kérem, Angliának nem lehet abban része, hogy a kisantant kissé megalázó szerepet játszik, de úgy gondoltuk, hogy Herriot fogja magát exponálni, mint a kisantant protektorának, Franciaországnak miniszterelnöke, hogy ezek az országok külön-külön is meghívást kapjanak, ami azonban a chequersi találkozón nem történt meg, Így hát hiába tiltakozott a belgrádi kormány a nem formális meghívás ellen és hiába akarta Gyuricsot, a jóvátételi bizottság ezerb tagját delegálni, ebbe a Foreign Office nem mehetett bale és igy ez az úr csak mint Gavrilovics szerb követ titkárja jöhetett el. Most azonban akartam volna még valami érdekeset hallani és ezért megkérdeztem : És mik az Ön egyéni impressziói ? — Az én egyéni impresszióim — felelte mosolyogva, meglepő gyorsan — az, hogy jóllehet én most napi tizenhat-tizenhét órát dolgozom, mégsem szeretnék most Macdonalddal cserélni. Közben félkilenc lett és minthogy nem akartam szegény Jones 17 órai munkaidejéhez még egy tizennyolcadikat tenni, megköszöntem a szívességét és újra kiléptem a Downingstreetre. (s. d.) Amerika és a zsidók’ írta dr. Jordán Sándor Amerik feledezése egybeesik a zsidóknak Spanyolországból való kiutasításával (1492) és sok jámbor zsidó azt hitte, hogy az Újvilág felfedezésével a zsidóság szenvedései véget értek és hogy az isteni gondviselés csakugyan egy uj világot teremtett az üldözöttek részére. Ugyanaz a kéz ugyanazon tollal és tintával írta alá mindekét nevezetes rendeletet. Columbus Kristóf, Amerika felfedezője, a tények ezen összetalálkozására vonatkozólag Spanyolország akkori királyának és királynőjének a következőket írja: „Miután Felségeitek a zsidókat január hóban birodalmukból kiutasították, "megparancsolták nekem, hogy én ugyanazon hónapban kellő felszereléssel a nevezett indiai régiókba induljak.“ _ Egy Louis Santangel nevezetű ssarand (kitért zsidó, álkeresztény) Aragónia tartományának főellenőre, korának egyik legvagyonosabb férfia, továbbá egy Gabriel Sanches nevű maranos, szazágos kincstárnok és Juan Cabrero együttesen állították rendelkezésére Spanyolodig királynőjének a kutató és felfedező utazásokhoz szükséges pénzösszegeket és ők beszélték reá, hogy Columbust ezzel megbízza és támogassa. Columbus, akiről a kutatók egy része azt állítja, hogy zsidó volt, Génuából származott, ahol előbb a Colon nevet viselte, 120 kísérője közt mintegy harminc zsidót vitt magával ; ezek közül kiváltak az ismertebb nevűek: a nyelvtudós Luia Bernát, továbbá Alonso de La Italia és Rodrigo Sanchez. A zsidó Rodrigo de Triana pillantotta meg legelőször a szárazföldet. Luia de Torres a héber, kaid és arab nyelvekben jártas volt, amely nyelvek ismeretét Columbus indiai és keleti kutató utazásaihoz nélkülözhetetlennek jelezte. És Columbus tényleg Louis de Torrest küldte elsőnek a szárazföldre, hogy az indiai khánt üdvözölje. Louis de Torres volt az, aki elsőnek felfedezte a dohány használatát is. Tudományos szempontból is zsidók tették lehetővé ezeket a felfedezési expedíciókat. Ama korszak legjobb asztronómiai munkája „De Luminaribus et Diebus Criticus“ volt, amelynek szerzője a zsidó Abrahám Ezra; a legjobb mappákat a portugál zsidó Jehuda Crosquas készítette, aki a portugál tudományos akadémiának igazgatója volt s akit irigykártyás zsidónak (kartenjuda) gúnyoltak az általa rajzolt és közismert térképek után. A zsidó kivándorlók első nagyobb csapata Braziliát választotta otthonául az újvilágban. Brazíliát Pinzsu fedezte fel 1499-ben és tőle függetlenül átkutatta azt Pedro Alverez de Carbul, akijnnek kíséretében Gáspár, a zsidó tengerész is ott volt, fontos szolgálatot teljesítve. A zsidó kivándorlás Brazíliába oly jelentékeny volt, hogy a portugál kormány már az 1557. évben külön" rendeletben megtiltja a titkos zsidónak (atalanos) Portugáliából való kivándorlását. Egyidejűleg Spanyolország is megtiltotta a zsidó kivándorlást a kolóniákba. Ezt a tilalmat csak 1517-ben vonták vissza, miután azért a zsidók 1,700,000 cruzadont fizettek a spanyol kormánynak. 1642-ben a zsidók kolóniája Brazíliában egyszerre 600 ammzterdami zsidó családdal növekedett meg, akik rabbit is hoztak magukkal. Ez volt az első pap az amerikai kontinensen. Akkor már 5000 zsidó lakott Brazíliában, akik egyenlő jogot élveztek a nemzsidó lakossággal. Portugál hódító hadjáratok ezt a brazíliai kolóniát nemsokára tönkretették. Sok zsidó visszament Amsterdamba, vagy Délamerika más vidékeire költözött, mások pedig Manhattan Islandba, a mostani Newyorkba vonult, Hollandia egykori gyarmatába. Newyorkban, amelyet Új-Amsterdamnak is neveztek, 1652-ben telepedtek le az első zsidók. De az akkori hollandiai kormányzó Peter Stnyvesant ferde szemmel nézte a zsidókat és mindenképen törekedett kiutasításukra, amiről azonban lebeszélték, mivel ez „sem okos, sem jogos eljárás nem volna”. Megengedték a zsidóknak az Új-Hollandba való letelepedést és az önálló kereskedelmet oly oly feltételellel, hogy saját szegényeikről maguk gondoskodjanak, a kormányzó magasabb rendeletre ugyanazon szabadságokat is biztosította számukra, amilyeneket Amsterdamban élveztek. A következő években a portugál zsidó telepesek után Hollandiából, Angliából, Németországból és Lengyelországból is jött számos zsidó hitsorsos, akik Newyork, Pennsylvania, Maryland, Virginia és South Karolina államokba telepedtek meg. Csak 1729. évben építették a zsidók Amerikában első zsinagógájukat, addig csak imaházaik voltak. Az első üldözést Amerikában 1749-ben szenvedték a zsidók, még pedig Newyorkban, amidőn ez már angol uralom alatt állott. E korszaktól fogva, az amerikai szabadságharcig nem szaporodott a zsidók száma bevándorlás által. A függetlenség kihirdetése után a zsidók még nem érték el a teljes egyenjogúságot. Mayland államban egészen 1825-ig egy törvény állott fenn, amely szerint zsidó nyilvános hivatalos állást nem tölthetett be. Némely államban katonáknak sem sorozták be. A szabadságharcban Washington idejében csak 50 zsidó küzdött, akiknek fele, ponto- ■vr * ®feTM®lv^ny a napokban megjelent „Zsidó Családi Raptárból, amelyet a napokban ismertettünk olvasóinkkal.