Uj Kelet, 1925. január (8. évfolyam, 1-25. szám)

1925-01-01 / 1. szám

* Bergner Mór temetése Glasner főrabbi és Fincher Tirádát dr. bucaaltatója (Cluj Kolozsvár, dec. II. Az új Kelet tudósí­­tójától) Őrlési részvét mellett temették me délután két órakor a gyészházból Bergner Mórt. Az utca költőjén is meglátszott, hogy ő vároinak gyán» van. Autók és hinták lepték el a Berg­­ner-ház előtti térséget ■ a város minden rémé■­ből jöttek férfiak és nők, öregek, fiatalok, egy­­terű emberek és a cora kedveltjei, hogy le­­rójják kegyeletüket a melegen iize­tiv iránt, hogy egy jóságos, drága embert elkísérjenek utolsó útjára. A tágan udvar gyérsen megtelt gjacolókkal és az emeleti folyosót az aaaso­­ayok százai lepték el. Két órakor hozták le az udvarra Bergner Mór kihűlt testét a acobából, ahol délutáni ál­mából a Uválamtottak boldog aortával átszen­­derült az örökkévalóságba. Jajvannékelő acalád, *Író barátok aorfala között hozták le aa md­­▼arra a koporsót, amelyre három megtorkélvü gyermek borult. 1 firtbki buiHtttéji Az eled buomatató GIm■« Akiba főrabbi ▼olt. A nyomoruaág mélyen átérzett igaa hang­­ján a fájdalomtól gyakran megaaaklón mon­dotta gyánabennédét. — Alig husonnégy óra múlt el, hogy meg­­kapjam a Hióbhirt drága jó Bergner Mórunk hirtelen elmulásáról. Napjam­en­te előtt ▼olt én én úgy éreztem, hogy a nap ima a nőtéfaség tengerébe bukott. Szinte lehetetlennek termett előttem, hogy a nemet, a jóságos ember ilyen gyorsan távoznék e földről, Baha Jucm takar!­­ milyen fénytelen lett az arany. Minden hiú­nak és ■emmirevalónak látszott a döbbenetnek ebben a sulyvn­­órájában. Nagy aa én fájdalmam én nem tudnék drága barátom koponója fölött méltó­an־ razót mondani utána. Mert olyant vesztettünk el, aki ne­m is pótolható. Mint barátod jöttem ide, drága jó Bergner Mórom, akiben én én valádom legjobb barátunkat ▼esc­értöbb, legodaadóbb barátja voltál, aki igaz aildó hűséggel állottál melléje. Gyorsan, na­­gyon hamar mentél nagynevű apám, barátod ■ áa, hogy lelketek ott fönt egybeforrjanak. Bid illik a bibliai ige, hogy könnyebb voltál a *!*fái és erősebb az oroszlánnál, Só szárnyak­­kal emelkedtél az ezmsiség magasságaiba, hited volt, a saiv mélységeiben gyöke­­rező hited, hogy minden vallás­osságnak funda­­mentuma a gemd­ai bhested, a jótékonyság, a kegyes, e feltűnés nélkül való adakozás. Min­­dig is kimagasló voltál e téren, akkor is, ami­kor az emberi gyűlölet nem vetett olyan ma­­gaz és olyan emésztő lángokat, mi abben a korban, amikor a gyűlölet atmomfér.. reftőzi és gyilkolja az emberi saiv nemesebb érzelmeit. Nagy voltál a szeretetben és testvériességben, amit ajkad ritkán hirdetett, de jótevő kezed annál gyakrabban gyakorolt. Nem­­*fi­t különbséget aatáó éa nemutdó között amikor arról folt anó, hogy segíteni kall amberakan. Rabbi Elenear szava jellemzi a te­n étidét. 11 A ,Zsidó Nemzeti A főrabbi beszéde után Flanker Tivadar dr. a Zsdó Nemzeti Szövetség dlsielnök­­ állott a halott fejében A megbatottság elfogódott hang­ján mondotta: — ólomnlyu bénát terhe alatt rostádra▼*, ■eánő fájdalomtól vonsgló lélekkel léptem a ko­­porzó elé, hogy sirassam lakóját, aki az általam itt képviselt Erdélyi Zsidó Nemzeti Szövetségnek egyik alapítója és több órán át alaktke, szerény zugaiénak pedig atyaként tintáit, édes testvérként narstett bejtársam és a ■só igtsi ártalmában nagyrabeesett, jó barátom ▼olt. Vaskepasakkal tart fogva egy szörnyű dibbsant, amióta áteláguldott városukon a váratlan hir, hogy álma, melyre tag­nap délután lehajtotta fejét. Örök álmává lett aa agy végtelen keserv szorongatja tarkómat, bénítja hangomat. Pedig massiehitó hangon kiáltani óhaj­­tanám, hogy ki volt as a férfin, kit s ■samf&dél tekir! Az igéen erdélyi sindóaághoz aljató hangon neszetnék • helyen beszél ׳ nini, mert az ágén er­­délyi ■adóéig mérhetetlen vezetőségét jelenti • ko­porsó, melyben Bergner Mér földi maradványai várják most vissatérésüket az anyaföld ölébe ! — Nemcsak városunk zsidó társadalmának di­­■aa volt G­­agám Erdély zsidóságinak legkimagas­­lóbb egyéniségei közt tartozott. Párját ritkító puri­­•*^•1 «nich­aHtedjpló sgynaersteé^s éa kös­­vétlensége, as öniilildonáeig menő lelkeata •tie min­­den nemes ágyért, oad­álatos saiv jósága is sok mis tündöklő férfi erény• — na »gésa erdélyi isi­­dóság legelsői közé emelték őt. A kevesek közü­l való, kivétel« ember volt. Akit «•aki rám Irináit — Neki megadatott, hogy kereskedői agyas­­aég• ás Horgaim­a által bseshlettel szonett anyagi jólétét nem bolygatta meg gyűlölködj irigység. a mester állította, hogy az igta emberi­let gyökere e jó ■elvben rejlik. Berailleten én nyit férfia voltál, Isten ajándékozott meg bennün­­ked ▼eled és Isten vett magábon. Áldott legyen a 6 neve az áldásért, amit általad árasztott e ▼áros társadalmára. A Minden­ hitó boldog maládj életet adott neked, hitves, aki odaadó gyöngéd­séggel meg tudta nyújtani drága életed éveit, derék, szerető gyermekeket hagytál itt és amikor megtört szívvel baala­­zom tök a hitközségünk neviben, amelynek élén állottál, a magam nevében la a soha nem maié hála érzéseivel fogom őrizni emlékedet, hisem t­e Te elnökséged idején k ! Te támogatásod­­dal állítottak Apám helyére. Lach­­analom •­ ez Így békében atadzs, hossza, nagy útjára az örökkévalóságnak éa itt lent, e főidőn gyerme­keid folytanák Ad­ed művét a Te szellemedben . Szövetség halottja Mert mindenki tudte, hogy javaiból többet élve a köe, ■int ö ■sega, kinek életmódja a növénység mintaképe volt. Neki megadatott, hogy é 7ti■ edge hónéleti tevékenysége •tett­ek barátokat •sáriért megának, de ellenséget soha. Mert a ▼ iste ne­­repben is, melyet ■inénütt betöltött, nyájas ▼élt mindenkivel én bár a meggyősődően következetes­ség megtestesülése ▼olt, mindig önmegtertóst­tént tudott gyakorolni és respektálni ▼olt képe na el­­lenkező nőseteket. Seemélyi hiúság, kicsinyesség nem tárt lelkületéhez. Nagy dolgokban ■emmit tie Irieringefl ■sampont nem korlátolta őt. Saljában ■ a ki nem­­adódott soha. Tetőtől talpig az ▼olt a nap ligneme­bb értelmében; gentleman, a minővel ritkán találkoshitni. Az erények tinta, nagy kar­mániája volt az ő egyénisége. Mis vonás nem ▼olt benne, mily a disezonancia hatását kelthette volna. — Az erdélyi ■sidó nem■ éti mozgalomnak meg­­indulás■ pillanatától leglaiknebb hívei közé tarts­­sott, aki közreműködött a Erdélyi ■sidó N­­ase­ti Szövetség megalapításában és a legnagyobb oda­adással, példa nélküli önzetlenséggel vette ki ré• ■aát minden aidó in­tézmé­ny látrehozatalában én fen tartásában, mely a ■idó nemzeti mozgalom ha­tása alatt közsükségletté vált. Könnyek gyűlnek nemembe, midőn ensemba jut az á.-a, midőn •11- tör bontakozott ki előttem egyéniségének nagy­­vonalúsága. Az 1910 novemberi népgyűlléa után volt, midőn az íren népervülésen megalakultnak kikiáltott Erdélyi Zsidó Nemzeti Szövetség meg­­­árverésének problémájáról tanárakon aas, Ai Uj Kalet gyám­ a volt akkor is, aki egy szervezési alap léte­­nítését kezdeményezte és minden pós nélkül a legnemesebb egymerűséggel elsőnek tett le egy, az ekkori viasonyok között ■zokatUnnl jelentékeny ­ . A sánta Fiske (A­l Zsidó koldusregény Irta Mendal! Moleber Sztórim Fordította Székely Béla Magunkfajta ember csak azért eszik, iszik, házasodik, hogy ezzel az Urat dicsérje és isteni fenségét magasztalja. Mindez azonban nem vo­­natkozik Fiskére. Komisz helyzetében a púpos lány vigasza, szerencséje, élete, mindene volt. A vízbefuló a szalmaszál után kapkod. Csuda hát, hogy Fiske testével, lelkével beleakaszko­­dott a púposba ? Ha az embernek a szíve fáj, akkor kiabál és minden ember egyformán szo­­kott kiabálni. A szív szava egyforma: legyen az nagy vagy kicsiny, művelt vagy műveletlen; csuda-e az, hogy Fiske ilyen forró, tiszta em­beri szavakkal öntötte ki szerelmét? Ezért indí­­tottak meg a szavai, mint a hegedű, mely sza­vak nélkül is az ember szívéhez szól. Egy prédikátor, a vezeklés egy könyve sem tudott még engem úgy megindítani, olyan lággyá, jámborrá, jóságossá tenni, mint a megtört szív feljajdulása, a játékos hegedűje. Rendben van: Fiske elbeszélése mélyen meghatott és ezért vagyok annyira elméláző, de te lovam, min gondolkodói te? Ez igazán nem eljárás: a ló alig mozgatja a lábait és egyáltalán nem törődik azzal, hogy a Tiseboor közeledik és a városokat kinesszel kell ellássam. Már nem is az után megy, hanem oldalra csap ki, a rozs közé, meg-megáll és egy rozs­szálat szakít le. Alter gebéje se jobb nála, ép úgy csinál, mint az enyém. Ép úgy van ez, mint a chéderbe szokott lenni: ha a rebbe egyszer félrenéz, a gyermekét ringatja, vagy a rebbezin­­nel veszekedik, úgy a tanítványok is azonnal szórakozottak és csak úgy tesznek, mintha tanul­nának. Én is ahhoz az eszközhöz nyitlok, ami­­ iyenhez ilyen esetekben a rebbe szokott: az ostorhoz és eszméletre térítem vele egy kicsit a lovam s néhány tanulságos szót mondok neki. A füleit hegyezi, kinyújtja a nyakát, a nyelvét lógatja, a farkát csóválja és kirúg. ״ Hogy milyen szemtelen vagy l" kiáltom és alaposan rávágok az ostorral. Ez azonban egyáltalán nincs ínyére felágaskodik és úgy tesz, mintha el akarna nyúlni a földön. Azonban mégis csak eszére tér, nekirugaszkodik és tovább húzza a szekeret. ’ Mi is feleszméltünk ezalatt. Alter a maga módján segít, Tiske a maga módja szerint foly­tatja az elbeszélést, én meg a magam módján lefordítom a szavait és a történet igy mérv to­vrAHK • mj ״ Nem sokáig vészé■ m­ár igénybe a türel­müket. Nekivágtam az odesszai országutnak mert azt reméltem, hogy talán valahol útközben megtalálom embereimet, vagy legalább is hallok róluk valamit. Azonban minden hiábavaló volt • úgy eltűntek, mintha a víz vitte volna őket el׳’ Az örökös vándorlást már nem bírtam tovább elviselni, pihenés után vágytam s legalább rö­vid ideig egy helyben akartam maradni, mint ahogy előbb szokva voltam és Isten segédelmé­­vel igy jutottam el Odesszába. Az első napokban nagyon szerencsétlennek é­reztem­ magam. Elhagyottan és nyomorultan ténferegtam a városban és azt sem tudtam, hogy mihez kezdjek. Minden olyan új és olyan idegen volt előttem. Hekdest sem találtam, mint más zsidó városban és olyan házakat sem, ahol kol­­dulni lehetne. A mi zsidó városainkban alacso­nyak és minden cifraság nélkül valók a házak s az ajtó közvetlenül az utcára nyílik. Ha be­nyitsz, mindjárt a szobáig jutsz, nem kerül nagy ceremóniába és ott látod magad előtt az egész háztartást, mindent, ami az evéshez és alváshoz tartozik. Vizet kívánsz, ott van a kezed ügyé­­ben, a lisztes vedret keresed, azt­án­szonnl megtalálod. Megmoshatod a kezed, ahányszor csak akarod és annyi áldást mondhatsz, ameny­­nyit csak akarsz. Ott találod a ház fejét, a kér­­­asszonyt, az egész családot. Mondd,­­Isten segítse mindannyiukat!“ nyújtsd ki a kezed, vedd el az alamizsnát, csókold meg a mezüzt ן és állj tovább. Meg azután olyan könnyű a zsidó házakat már messziről is megismerni: a szemét­domb, a csatorna, az ablakok, a falak, a tét• ■ind azt kiáltják feléd: ״ Ez zsidó ház !״ Már a fist is elárulja, hogy itt zsidó lakik . . . Odes­­­szában azonban a házak bolond módra vannak építve és rettenetesen nagyok. Az ember a föl­­pun át előbb egy udvarba jut. Itt azután fd kell menni a lépcsőn és meg kell az aj­­tót keresni. És ha már megtalálta az ember akkor be van zárva, azonban díszes zyenge van rajta. Leverten állasz az ajtó előtt, most érzem csak igazán, hogy szegény és alacsonyrendi vagy, senki sem becsül semmire, azután mégis csak nekibátorodol és nagy respektussal meg­húzod a csengők A kezed reszket, egész csen­desen rántod meg és azonnal megijedsz, mintha valami gorombaságot mondottál volna és gyorsan ellépsz ... És ha egyszer már bejutottál, szakács­nő, vagy mnán támad rád és a végén kisül, hogy hogy nem is zsidó, aki ott lakik. — ״ Hát ez mi 7* — kérded magadtól csodálkozva. — ״ Miféle város ez? Miféle házak ezek? Hol vannak itt a koldusok a tarisznyákkal? Végigkajkurászo■ , V1 ״ TM׳‘ץ h0&y egy tarisnyás koldusra akadjak és kikérdezzem, hogy csinálják itt a mi üzle­tünket, hogy szokás Odesszában koldulni? De mintha csak minden dacéból történne, egyetlen­egyet sem találtam. Egyszer azonban egy fiatal­embert láttam, németesen ültözve, s úgy nézett tsiiörtSk, HU Jemuir t

Next