Uj Kelet, 1925. március (8. évfolyam, 50-75. szám)

1925-03-02 / 50. szám

2 Félmilliós sikkasztásért letartóztattak egy kolozsvári lisztkereskedőt (Cluj-Kolozsvár, február 28. Az Új Kelet tudósítójától.) A háború után­ bekövetkezett gaz­dasági krízis annyi áldozatot követelt, amennyit talán egyetlen korszak sem. A napóleoni háborúk után is omlottak össze vállalatok s ezekkel kap­csolatosan emberek, azonban ma ha egy kis sta­tisztikát csinálunk az ügyészségi aktákból, megdöb­benve vesszük észre, hogy hivatalosan hiába lett vége a szuronyos és puskaporos háborúnak, mert mégis folyik egy láthatatlan harc, mely naponta szedi áldozatait. Ez különösen áll a kereskedelmi életre, ahol az embereket nem védik fedett állások, ahol mindenki saját bőrére, saját egzisztenciájára dolgozik. Itt nincs részvét, megértés, aki átesett, azon irgalmatlanul keresztülgázolnak a győzel­mesek. Ezzel a bevezetéssel vagyunk kénytelenek meg­kezdeni Pfeffermann Mór kolozsvári lisztkereskedő esetét, akit a kolozsvári rendőrség új tegnap tartóz­tatott le sikkasztás címén. Néhány hónappal ezelőtt Pfeffermann bizományképen néhány vagon lisztet átvett Titu A. Greceanu brassói kereskedőtől, 1.457.808 lej értékben. Pfeffermann a Greceanuval kötött szerződés értelmében kötelezte magát arra,­­hogy a lisztet elhelyezi és az értékét kitűzött ter­minusra visszautalja. A lisztet sikerült elhelyezni, a kitűzött terminus is letelt, Greceanu azonban nem kapta vissza pénzét. Először sürgető levelet írt, de mivel nem érkezett arra válasz, megbízta dr. Triff György kolozsvári ügyvédet a pénz behaj­tásával. Az ügyvédnek sikerült is egy bizonyos összeget behajtani, azonban 446.124 lejjel még mindig adós maradt Pfeffermann, aki erre az összegre haladékot kért azzal az érveléssel, hogy üzletfeleitől nagyobb összegű pénzt vár, amelyből fedezni fogja vissza­maradt adósságát. Az időhaladék letelt, de Pfeffer­mann nem fizetett. Az ügyvéd felszólította, de mi­vel erre sem kapott választ, kliense nevében meg­tette a bűnvádi feljelentést. A feljelentés alapján a kolozsvári rendőrség a tegnap letartóztatta Pfeffer­mann Mórt. Pfeffermann kijelentette a rendőrségen, h­ogy neki nem voltak sikkasztási szándékai. Hogy a pénzt nem tudta megfizetni, az rajta kívülálló okokból történt. Elmondta, hogy balul végződő üzleti vállal­kozásokba fogott, melyek teljesen tönkretették. Hi­telezőire teljesen ráment kolozsvári üzlete s kintlé­vő pénzeit a legnagyobb erőfeszítéssel sem tudta in­kasszálni. Az eladott liszt ára ráment különböző manipulációkra, melyek az összegnek nagy részét el­nyelték. Nem kérte szabadonbocsátását, mert — mondta — garanciára nincs pénze. Jelenleg letartóztatás alatt van, mert a rendőr­ség mostan üzleti könyveit nézi át. Aktái a napok­ban átkerülnek az ügyészségre. Egy adat a tudományos antiszemitizmus eredetéről Irta dr. Dohány Gyula (Folyt.) Wagner viszontagságos évtizedeket élt át, amíg ötvennégy éves korában második feleségével, Cosima asszonnyal összeállva vagyonhoz jutott általa és révbe jutva felépíthette magának Beyruthban zenei templomát és dicsőségének nagyobb emelése végett a ragyogó palotát „Haus Wanfried“ néven. Ha egymás mellé rakja az ember huszonnégy éves korától ötvennégy évéig lefolyt­­életének ese­ményeit és az ezek után Cosima asszonynak tollba mondott, ennek­­nagy mérvű befolyását eláruló önéletrajzát, és az ugyanakkor tollba mondott „das Judentum in der Musik“ című pamfletját, önként kínálkozik a megfejtése annak, mi csinálta Wagner­ből az antiszemita irodalom egyik ősét. Mikor körülbelül huszonnyolc éves korában Wag­ner Németországban sehogyan sem tudva érvénye­sülni, szegényen, az adósok börtöne elől szökve ki­ment Franciaországba, a hajóúton Angliából Francia­­országba már egy zsidó család, a zsidó Mansonne és leánya pártfogása alá helyezkedett és ezek protezsálták be a szegény ismeretlen kezdőt járás­ban lakó barátjukhoz, az akkor már nagy és be­folyásos Meyerbeerhez. A mester hónapokig tartotta el Wagnert és nejét Parisiim és protezsálta be mindenhová, ahová az ismeretlen német sohasem tudott volna bejutni. Előzőleg már Németországban léte alatt a zsidó Ábrahám Moeller volt az, aki éveken át volt sokszor egyedüli támasza a fiatal szegény házaspárnak. Parisban kezdődött a 30 éven át tartott ván­dorélet, melynek viszontagságos éveiben sokkal több volt a nyomorúság, mint a derült napok. És ebben az időben Wagner a vagyonos asszonyok és lányok­nak majdnem végtelennek látszó sorát hódította meg magának és tette barátnőivé, minden barátnő­jénél majdnem kivétel nélkül azzal vezetve be a barátságot, hogy nagyobb pénzadományokat kért és kapott tőlük, vagy általuk férjeiktől, sőt némelyik lelkes barátnőjétől állandó évjárat­ékot kapott, hogy gond nélkül élhessen művészetének. Főrangú höl­gyek, gazdag polgárasszonyok, sőt rosszhírű, másod­­rangú színésznők, gazdag polgárok metreszei is voltak köztük, akik Wagnert hosszabb vagy rövi­­debb ideig, néha évekig tartják el „nagylelkű ba­ráti adományok“ formájában. Ellenszolgáltatás majd­nem mindegyik esetben a mesternek barátsága, szerelmi viszonya. Hogy mennyire ment Wagnernek értéktelensége ilyen erkölcsi kérdések iránt, annak egy érdekes­­ adata dr. Kapp összegyűjtött anyagá­ban szereplő egyik levél, melyet Wagner a fivére leányához, a Berlinben szinészkedő Johannához in­téz. Áradozó örömének ad kifejezést benne, hogy hallotta, miszerint Johannának főrangú szeretője van most és kéri, legyen hozzá minél engedéke­nyebb és kedvesebb és ezzel birja rá, hogy az ki­járja Berlinben Wagner műveinek előadásra elfo­gadását. Reméli, hogy az aggódó anyának nem lesz kifogása az ellen, ha leánya a nagybácsi érdekében kedvében jár a főrangú szeretőnek. Barátnőinek és barátnői férjeinek hálától ára­dozó levelet irkái mindenfelé és egész levelezésében állandóan két kategóriába osztja az embereket. Az egyik kategóriába azok tartoznak, akik hajlandók őt állandóan pénzzel ellátni. Ezek az intelligens, „ver­ständnissvoll“ emberek, a másik kategóriába osztja az egész emberiséget, amely neki nem ad pénzt. Ez a rész az, mely nem érdemli meg azt, hogy Wag­­ner embertársaknak tekintse őket, ezek „jelentékte­len“ emberek mind. Schiller közt és közte egyebek között az a cse­kély különbség van a „sittliche Höhe és deutsche Sittlichkeit“ tekintetében, hogy amíg Schiller kiváló professzorához fordul irópapírt kölcsönkérve szegény­ségében, addig Wagner pumpoló leveleket küld „verehrt“ nőkhöz, barátnőkhöz és azok megcsalt férjeihez, hogy „az így kapott pénzeken magának minduntalan új selyemtapétákkal és csipkés ágyak­kal felszerelt hálószobákat és selyem pongyolákat és Selyem alsóruhákat csináltasson tömegesen, az ezeregyés hárem csodáinak fényét megcsúfoló fész­keinek berendezéséhez. Kezdve az érte hevülő fiatal dalköltő Cornelius­­tól, aki neki nagy szükségben otthont rendez be menyasszonyával, és akinek hálából elcsábítja menyasszonyát, a legnagyobb nyomorúságban neki évjáradékot és otthont adó bordeauxi Laussotnak, az őt ugyancsak befogadó és segítő párisi Ollivier , ügyvédnek, a Zürichben neki nagylelkűen egy kü­lön villát vásárló és ajándékozó Wesendoncknak, aki életében hosszú évekig tartotta, vagy segítette nyomorúságában,­­ az egész zenei karrierjét a még népszerűtlen Wagner zene népszerűsítésének áldozó Bülownak és másoknak egy hosszú név­soron keresztül azzal fizetett, hogy feleségeikkel visszonyt kezdett, az egész viszony alatt anyagi céljaira a férjeket intenzíven kihasználva. Mikor 54 éves korában a nagyravágyó Cosmna asszonnyal kötötte össze életét, a becsvágyó és élel­mes asszony félistent csinált belőle és kezdett ki- UJ KELET Hétfő, 1925 március 2 ­A mesés vagyonok birodalma Amerika szédítő tempója a gazdagodás felé (Newyork, február 28. Az Új Kelet tudósí­tójától.) A napokban az egyik húszemeletes newyorki szálloda olvasótermében kezembe ke­rült a „Newyork Times“ egyik vasárnapi száma. Átlapozgattam ezt a hatalmas újságot, végig­néztem az automobil, rádió, az utazási és még egy egész sereg mellékletet s egy újabb mel­léklet főoldalán egy feltűnő rajz ötlött a sze­membe. Hatalmas pénzes zacskókon, keresztbe­vetett lábbal egy sovány, szakállas, mosolygó arcú ember ül. Ravasz arcán megelégedett mo­soly, szemeit gyönyörködve legelteti ragyogó, csillogó gyűrűin. Mögötte palástban, ókori öltö­zetben két csodálkozó arc bámul. Bámulják a cilinderes sovány ember mesebeli gazdagságát. Uncle Sam számolja mesés vagyonát A pénzeszacskón ülő megelégedetten­ mo­solygó ember Uncle Sam, a két csodálkozó, valósággal megszégyenült palástos ember pedig Krőzusz és Midás, a két „régi gazdag“, akik még álmukban sem képzeltek el olyan óriási gazdagságot, melyet Uncle Sam csodálatos rö­vid idő alatt összeszedett. A kép fölött óriási betűs cím: „Uncle Sam számolja mesés vagyonát“. „1922-ben 320 billió volt az Egyesült Á­­llamok nemzeti vagyona s még most is növekvőben van“. S ezután kö­vetkezett csillagászati számoknak egész áradata, az egész mellékleten, négy oldalon át. Ezeknek a számoknak a pontosságáért a Census Bureau garantál, a világ legnagyobb statisztikai inté­zete. 1922-ig jutottak el a statisztikusok az Egyesült­ Államok nemzeti vagyonának megál­­lapításában s már ekkor is oly hatalmas össze­get kaptak, hogy valósággal elképzelhetetlen ennek a számnak a további növekedése. Pedig ez előreláthatólag még növekedni fog, mert még mindig özönlik az arany, a vagyon s min­den földi jó Amerikába. Az öreg Európa leg-­­nagyobb ágyúja, John Bull, 200 billióval ma­rad el újvilági vetélytársa mögött, nem is be­szélve a többi óvilági államokról, melyeknek jelentősebbjei is csak 70—80 billiót képviselnek. Négyezer dollármilliomos A világ leggazdagabb államában már 1922- ben 67 olyan ember akadt, aki bevallotta, hogy jövedelme évenként több mint egymillió dol­lár. Ez a 67 ember 48 millió dollárt fizetett adóba — egymillió dollárral többet, mint azok az adófizetők együttvéve, akiknek évi jö­vedelme „csak“ 3000 dollár volt. 1922 óta még szaporodtak a gazdag emberek, mert most már 4000 milliomos van. Ezekről azonban úgy­­látszik nagyon rossz vélemény alakult ki, mert egy szenátor, dr. Russel véleménye szerint a 4000 milliomos közül csak negyven becsületes. A 4000 milliomos közül 3780 mint szegény fiú legalulról kezdte, s szegény sorból került a leggazdagabbak közé. Az 1912 és 1922 közt lévő, tíz év döntő­­fordulatot jelentett az Egyesült­ Államok anyagi helyzetében. Tíz év alatt a nemzeti vagyon 75 százalékkal növekedett, 180 billióról 320 bil­lióra. Tíz év alatt Japán értékének háromszo­rosát kereste meg az Unió s talán ez az össze­hasonlítás esik legkellemesebben az amerikai­aknak. Szegény Hidas és Erőzés De nem kevésbbé kellemes az összehason­­lítás a leggazdagabb amerikai, Ford és a tör­ténelem leggazdagabb alakjai között. Míg Ford­­ vagyonával az amerikai autóállomány negyed­részét tudná megvásárolni, addig Midás vagy Krőzus csak egy ötszörte kisebb autóparkot tudnának megszerezni. A nemzet békebeli gazdagságának s egy­úttal a leggazdagabb emberek vagyonának leg­tekintélyesebb részét a modern technika vív­mányai képviselik. A telefonhálózatok 700 millió dollárt, a vasúti hálózatok pedig 20 milliárd dollárt értek 1922-ben. A nemzeti vagyon növekedésével egyik-másik vagyontétel együtt fejlődött, vagy elmaradt. De a jövedel­mek együtt fejlődtek a vagyonnal. A nemzeti jövedelem tíz év alatt 34 billióról 50 billióra emelkedett, az összes takarékpénzári beté­tek értéke pedig hatról tizennégy billióra nőtt fel. A National Bank betétei az 1912-es hat billióval szemben már tizenhét billiót érnek, s ez idő alatt a népesség mindössze tizennégy millió lélekkel szaporodott. A hatalmas jövedelmek után természetesen óriási összegek folynak adó­ban az államkasszába. Másfélmilliárd adóból 800 milliót fizettek be magánosok s csak 700 milliót vállalatok. Adó fejében egy év alatt körülbelül annyi folyik be az államkasszába, amennyi Újzéland nemzeti vagyona. Praktikus amerikaiak Még hatalmasabb arányú fejlődés mutatko­zik, ha a jelenlegi adatokat az ötven év előtti­ekkel hasonlítjuk össze. 1870-ben 30 billió volt a nemzeti vagyon, most pedig 321 billió. A praktikus amerikaiak ezekből az adatokból akarták kisütni, hogy mely értékek voltak legállandóbbak, melyik ipar értéke volt legállandóbb ötven év alatt. S ekkor kiderült, hogy a föld, mely 1900-ban még vezetőérték volt, 22 év alatt elmaradt. Elmaradt vele együtt a vasút is, amely második helyen 20 milliárdra volt értékelve. 1912-ig még tartották magukat

Next