Uj Kelet, 1926. február (9. évfolyam, 25-44. szám)
1926-02-01 / 25. szám
2 Berlini embertípusok — Az Új Kelet állandó berlini munkatársétól — (1. A rendőr) Berlin, január 30. A rendőr az a zöld (újabban sötétkék) egyenruhába bujtatott és irigylésre méltó barna bőrkesztyűvel rendelkező ember, aki az utcakeresztezéseknél áll és a forgalmát akadályozza. Eredeti célja az ilyen u. n. forgalmi rendőrnek a forgalom lebonyolítása, de egészen kétségtelen, belekonyítot tény azok előtt, akik a balioi forgalmi életet ismerik, hogy ezen hivatásának nem tud megfelelni. Mert, ahol forgalom van, ott még ő sem tudja azt kiküszöbölni, sem lebonyolítani s így csak zavaró momentum a járművek útjában. Ahol meg nincs forgalom. . . oda meg minek a rendőr ? A berlini poroszoknak általában az a véleménye, hogy a rendőr a rend fentartására szolgál, mert hiszen rendnek muszáj lenni. Ezen dologban, de csakis ezen egyetlen dologban minden németnek egy a véleménye a deutschnationaloktól a szociáldemokratákig. A kommunistáknak és völkiseheknek itt is külön véleményük van : ők a vedetlenséget szeretik! Tehát, mivel rendnek muszáj lenni odaállították az utcakereszteződésre a forgalmi rendőrséget. De mivel a tapasztalatok azt mutatták, hogy a forgalmi rendőrség sok tekintetben inkább akadályozza, mint lebonyolítni a forgalmat, elektromos telőtornyokat állítottak fel. Hiába: a forgalmi rendőrség mégis csak lassan működik. Da hissen érthető okokból. Tessék csak elgondolni: a rendőrnek kellő méltósággal kell a kezét felemelni (erre már az iskolában megtanítják) azután meg kegyelmesen inteni kell. No de még egyéb problémák vannak néha: El kell venni a noteszt, mert vagy a sebesség meg nem engedett, vagy a szám nem szabályos, vagy a taxi nincs rendben. Ezért azután az autóknak negyedóráig is el kell várni az utcikereszteződésnél , ha maga Hindenburg is ül bennük 10 villamos és 100 autó összezsúfolódik és megvárja a méltóságteljes kézlegyintést. Igen, a német rendőr eredeti embertípus, gép a berlini forgalom érdekeinek szolgálatában. Megvannak e méltóság kellemes és kellemetlen oldalai. Úgy hiszem a kellemesek közül a tekintély a legfontosabb : nincs olyan utcai árus, újságárus, autorizált, koldus a nagy német metropolisban, aki a tisztelet és respektus kifejezése nélkül merné kimondani: „Der Grüne kommt!“ (Még most is azt mondja, dacára annak, hogy már sötétkék az egyenruha). De a hátrányai is megvannak e foglalkozásnak. Én láttam : Szilveszter éjszaka tízeztekre menő tömeg tombolt a cantrmn fényesen kivilágított utcáin, a Friedrich-Strassen még az autóforgalom is megszűnt. Tombolt a jókedv, mindent szabad volt, az embrek között nem voltak különbségek, farsangosan kiöltözött maszkok szaladgáltak az utcán. És a rendőr? Neki meg kellett őrizni komolyságát még akkor is, ha megjegyzéseket tettek rá, ha lovának lábát csiptik me , ha részegek csókolták arcon. Ő kordont állott! Mert rendnek muszáj lenni! És mikor a jókedv teopolijára hágott, mikor az ember kételkedni kezett abban, hogy Berlinben vannak-e józan emberek és még a rendőr akkor is ott állott a gyalogjáró két oldalán és mutatta, hogy lefelé csak jobbra és vissza csak balra szabad a járás. És úgy látszik az is parancsba volt adva, hogy mosolyogni sem szabad, mert még azt sem láttam a rendőrök arcán. Hiába. Rendnek muszáj lenni! És a rendőr arra szolgál, hogy a rendet fentartsa, a forgamat lebonyolítsa és megöl izzó komolyságát! (2. Az utcai árus) Az utcai árus is egészen sajátos species. Egy mgasibbrandű emberfaj. Egészen bizonyos, hogy a berlini utcai árus az az emberfaj, amelyre Keyserling is gondol, amely tényleg rendelkezik azzal a bizonyos energiaplusszal, amely az embereket a matéria fölötti okvetlen hatalomhoz juttatja. Mert hiszen ki volna még az, aki a matéria fölött akkora hatalommal rendelkezik, hogy a legrosszabb harisnya anyaga jól elhiteti az emberrel, hogy selyem. Mindenesetre, hogy a harisnya tényleg selyemnek néz ki, az már nem az ő érdeme. A reklámnak mestere, mert ki ne hallgatna meg egy embert, aki beszédét úgy kezdi, hogy: „Emberek! Németország újra nagy lesz!“ Vagy úgy, hogy: „Megoldottuk a korménykrízist!“ A vége ugyanaz, hogy a legfinomabb anyagból készült cigarettaszipka ára 20Pig, csak 20 Rintengpfeanig. Ki merné kétségbe vonni, hogy mindehhez a fantázia magas röpte szükséges és ügyesség ! De ha mindettől el is tekintünk, utóvégre értékelni kell azt a képességet is, hogyha vevőt nem is szerez az utcai árus, de megállítja az „éppencsak egy negyedórácskát“ késő stenotypiszínt és mosolyt csal komoly professzorok bácsik ajkára. Az utcai árus szónoki és agitátorikus képességekkel megáldott ember, kit csupán szerencsétlen társadalmi berendezkedésünk akadályozott meg abban, hogy sikeres politkai működést fejtsen ki. A napokban voltam a Reichstagban és esküszöm, a legkomolyabb és legtehetségesebb szónoknak nem volt annyi hallgatója, mint a legkontárabb friedrich-rasser utcai árusnak. Már pedig ugye a Reichstagba mégis csak beszédet hallgatni járnak az emmásaik voltak, asugaras éjszakáik,“ amint ők mondották, — istenes vízióik, így állottak ellent a Sátánnak és éjszakánként gyászdalokkal telitették a levegőt. Fáradhatlanul tanulmányozták át a kabbalah minden könyvét, a talmud minden lapját és új, csudatáró érzelmek után kutattak. A feleségeik, — ha ugyan nem mentek az orgiákhoz, határtalan fanatizmusnak adták magukat, kiállottak a piacra, a legnagyobb tömegek közé, haszontalan kegyetlenségekre, haszontalan bűnözésekre ösztökélték az embereket és keserű szitkokkal átkozták a keresztényeket. A gyermekek magukra hagyatva maradtak, a csecsemők hiába sírtak az anyamell után, és hamarosan meghaltak. Éhség és bőség, pompa és a nyomorúság kezet nyújtottak egymásnak Nem volt többé rendszeres istentisztelet, és ha mikor együttesen imádkoztak, kiáltoztak, követelőztek, diadalmaskodtak az oltár előtt, olyan volt az, mint az öreg Isten meggyalázása. Cigányok kószáltak úton-útfélen és még csak növelték az ijedelmességet és a zavart. A pápa és a császár, — mint minden városba, — ide is követeket küldettek, de ezek dolgukvégezetlen voltak kénytelenek távozni. Nürnberg szabad városa ötven lovast és egy kapitányt küldött ki, de a kapitányt minden lovasával egyetemben, még aznap este, garázdán kurjongatva látták végig tántorogni az utcákon.. A fodró mellett, fönt, Bach felé egy tiszteletreméltó, nagy tudommányú keresztény férfiú lakott. Alaposan ismerte a klasszikus nyelveket, és antrológiával, valamint alchymiával is foglalkozott. Az emberek azt tartották felőle, hogy felfedezte a bölcsek kövét és mérhetetlen sok kincsért eladta a török császárnak. Megkérdezték tőle, hogy mi a véleménye minderről a viharról és berek. Az utcára pedig minden lehető egyéb célból ... És ez mutatja éppen az utcai árus tehet-ségét, hogy az egészen más célból az utcára kerülő embert beszéde meghallgatására bírja. Lehet az is, hogy a példa rossz volt, mert ma minden oldalról a parlamentarizmus krízisét emlegetik. De azt nem lehet mondani viszont, hogy a parlamentarizmus az utcai árusok javára esik viszszt, mert nem hiszem, hogy valaki arra gondol, hogy a parlamentarizmust az utcai árusokkal lehetne pótolni. Bár... miért ne? Az utcai árusok reklámelőadásai néha igen szellemesek. És talán éppen ezen okból jutottam egy logikus meggondolásra. Az utcai árusok ugye az u. n. „unintelligens elemek“ köréből kerülnek ki ahol nem ismerik a finom szellemességet és a nüanszokat. Honnan származnak ezek a szellemességek ? A másik dolog olyasvalami volt, amit nem tudtam magamnak ezelőtt sohase megmagyarázni. Egy csendes elhagyatott charlottenburgi utcának magányos házán érdekes tábla áll: — Hellmuth Lüdkenslegenheitsdichter und Schriftsteller. Most e két dolog között próbáltam összefüggést keresni és mint kiderült, nem alaptalanul. Egy szabad pillanatában, az üzleti idő végefelé, mikor éppen „üzletét zárta“ (érdsd kevés holmiját csomagolta egy kopott kofferbe) egy árust megintervibnáltam. Kérdésem az volt, hogy honnan szerzi be kikiáltásainak szövegét, mert az irodalom ezen újszerű és fejlődésnek induló műfaja után határozottan érdeklődöm. A kérdés valószínűleg hízelgő volt újdonsült barátomnak, mert foglalkozásához illő bőbeszédűséggel közölte velem: — Ah nee, szó sincs róla, hogy az ember az ilyen szöveget saját maga csinálja, mindenkinek élni kell! Leben und leben lassen. Az ember elmegy egy Gelegenheitsdichter - hez (a címével is készségesen szolgált) és rendel egy szöveget. Két márkáért a leghosszat is megcsinálja. Sőt be is tanítja az embert. A szöveget azután az ember a politika aznapi események változása szerint kicserélheti. Most például a magyarországi pénzhamisítás lesz aktuális! „Szóval most már tudom azt is, mi az a „Gigenheitsdichter.“ De a definíciót az utcai árasról kénytelen vagyok módosítani. Az utcai áras szónoki és agitatórikus képességekkel megáldott ember, kinél azonban hiányzik a koncepció és a beszéd tartalma és így annak, hogy a politikai téren nem fejt ki eredményes működést, éppen ez a körülmény az oka. * Havas Imre * Olvassa el az Új Kelet könyvosztálya mai hirdetését. - & förthi messiás — Regény — 10 írta Jacob Wassermann Hallatlan dolog történt a paplak előtti téren. Egy fiatal és szép leányka azt a szimbolikus cselekedetet vitte véghez, amelynek jelentése az volt, hogy az állatok is bebocsájtatást nyernek a messiási birodalomba. A nézők bizonyára megborzadtak, vagy megrendítette őket a látvány, vagy csudálkoztak, de mindannyian valami mély ünnepélyességű hitvallási ténykedés érzésével nézték. Sápadt orcával állottak körül és reszkettek a borzadástól. A zsinagógában megfújták a sófárt és úgy hangzott, mint valami magányos riadó az utcákon átal, a háztetők fölött, mint egy sürgető hívás a kabbalah sötét mélységeiből. Fején koronával jött Cirle és olyan kíséret követte, mint valami hercegnőt. Aki csak rápillantott, úgy hitt benne, mint magában a Megváltóban. Egy keresztény ifjú, név szerint Wagenfeil, a pap fia, úgy követte lépésről lépésre, mintha meg volna babonázva. Végül is Sabbatai dicséretét dalolta csaknem költői lendületű szavakkal és Cirlo meghallgatta őt, még mielőtt a nap nyungovóra szállt. A fényében nem volt semmi tartózkodó szemérmetesség, minden mozdulatában valami ragyogás volt. A férfiak eszüket vesztették, ha előttük állt, és a messiás menyasszonyi glória ellenállhatatlan jellegzetességet adott minden szavának. Odament a böjtölökhöz és imádkozókhoz és fölemelte őket. Mert sokan napokhosszat a földön vonaglottak, mint a férgek, tartózkodtak mind a tápláléktól, vagy mozdulatlanul gunnyasztottak földalatti boltozatok nedves sarkaiban, és látóforrongásról, mire ő igy felelt: — A zsidó egy veszett állat. Hahogy kieresztitek a ketrecből, szöröstöl-böröstöl fölfal benneteket. Mindameddig azonban a ketrecben marad, olyan szelíd mint egy kutya. Sok esze van a zsidónak és olyan, mint a földigiliszta. Hahogy ketté vágod, a kettő mászik tovább. Sohasem sűrűsödött fenyegetőbben az anarchia a népek feje fölött, mint ebben a demoniás, önkivületes időben. Amikor híre érkezett, hogy Frankfurtban, Wormsban és Mainzban a zsidók felkészültek, hogy Cionba induljanak, olyan izgalom támadt, amely valami hosszú, forró áhítathoz volt hasonló. Minden vágyakozás egyetlen célpont felé irányult és mindenki elhatározta, hogy követi a próféta hívását. Ugyanazon a napon, — épen halottak napja volt. — Ráchel az ágyában feküdt és tompa egykedvűséggel meredt az ablakon átúl, az esti égboltba. A ház üres volt. Minden lépés visszhangot ütött volna, mert a padlóeresztékek gyakran maguktól is megnyikorogtak. Ráchel már két napja nem látta az anyját, az apja pedig reggel óta távol volt Az utóbbi időben senki se törődött vele és a zsidó asszonyok se jöttek már, hogy órák hosszat mellette legyenek. De erről nem gondolkodott. Örült, hogy újra este van. Amikor besötétedett, Maier Náthán a szobába lépett. Egész lénye feldúlt volt és olykorolykor rövid, mekegő nevetés tört ki belőle. Egy olajmécs világánál megszámolta a pénzét és később, egy gyöngyökkel és ékszerekkel teli ládát elásott az udvaron, a kút mellett. A munkától kiizzadva, fújtatva, köpködve jött vissza, leült a lánya mellé, állát az ásó nyelére nyugtatta. Folytatása következik. ÚJ KELET Hétfő, 1926 február 1