Uj Kelet, 1926. február (9. évfolyam, 25-44. szám)

1926-02-01 / 25. szám

2 Berlini embertípusok — Az Új Kelet állandó berlini munkatársétól — (1. A rendőr) Berlin, január 30. A rendőr az a zöld (újab­ban sötétkék) egyenruhába bujtatott és irigylésre méltó barna bőrkesztyűvel rendelkező ember, aki az utcakeresztezéseknél áll és a forgalmát akadá­lyozza. Eredeti célja az ilyen u. n. forgalmi rend­őrnek a forgalom lebonyolítása, de egészen kétség­telen, belekonyíto­t tény azok előtt, akik a b­alioi forgalmi életet ismerik, hogy ezen hivatásának nem tud megfelelni. Mert, ahol forgalom van, ott még ő sem tudja azt kiküszöbölni, sem lebonyolítani s így csak zavaró momentum a járművek útjában. Ahol meg nincs forgalom­­. . . oda meg minek a rendőr ? A berlini poroszoknak általában az a véleménye, hogy a rendőr a rend fentartására szolgál, mert hiszen rendnek muszáj lenni. Ezen dologban, de csakis ezen egyetlen dologban minden németnek egy a véleménye a deutschnationaloktól a szociál­demokratákig. A kommunistáknak és völkisehek­­nek itt is külön véleményük van : ők a vedetlen­­séget szeretik! Tehát, mivel rendnek muszáj lenni odaállítot­ták az utcakereszteződésre a forgalmi rendőrséget. De mivel a tapasztalatok azt mutatták, hogy a forgalmi rendőrség sok tekintetb­en inkább akadá­lyozza, mint lebonyolítni a forgalmat, elektromos telőtornyokat állítottak fel. Hiába: a forgalmi rendőrség mégis csak lassan működik. Da hissen érthető okokból. Tessék csak elgondolni: a rendőr­nek kellő méltósággal kell a kezét felemelni (erre már az iskolában megtanítják) azután meg kegyel­mesen inteni kell. No de még egyéb problémák vannak néha: E­l kell venni a noteszt, mert vagy a sebesség meg nem engedett, vagy a szám nem szabályos, vagy a taxi nincs rendben. Ezért azután az autóknak negyedóráig is el kell várni az utci­­kereszteződésnél ,­ ha maga Hindenburg is ül ben­nük 10 villamos és 100 autó összezsúfolódik és megvárja a méltóságteljes kézlegyintést. Igen, a német rendőr eredeti embertípus, gép a berlini forgalom érdekeinek szolgálatában. Megvan­nak e méltóság kellemes és kellemetlen oldalai. Úg­y hiszem a kellemesek közül a tekintély a leg­fontosabb : nincs olyan utcai árus, újságárus, aut­o­­rizált, koldus a nagy német metropolisban, aki a tisztelet és respektus kifejezése nélkül merné ki­mondani: „Der Grüne kommt!“ (Még most is azt mondja, dacára annak, hogy már sötétkék az egyenruha). De a hátrányai is megvannak e foglalkozásnak. É­n láttam : Szilveszter éjszaka tízeztekre menő tö­meg tomb­olt a cantrmn fényesen kivilágított ut­cáin, a Friedrich-Strassen még az autóforgalom is megszűnt. Tombolt a jókedv, mindent szabad volt, az emb­rek között nem voltak különbségek, farsan­­gosan kiöltözött maszkok szaladgáltak az utcán. És a rendőr? Neki meg kellett őrizni komolyságát még akkor is, ha megjegyzéseket tettek rá, ha lovának lábát csiptik m­e , ha részegek csókolták arcon. Ő kor­dont állott! Mert rendnek muszáj lenni! És mikor a jó­kedv te­opolijára hágott, mikor az ember kétel­kedni ke­zett abban, hogy Berlinben vannak-e józan emberek és még a rendőr akkor is ott állott a gyalogjáró két oldalán és mutatta, hogy lefelé csak jobbra és vissza csak balra szabad a járás. És úgy látszik az is parancsba volt adva, hogy mosolyogni sem szabad, mert még azt sem láttam a rendőrök arcán. Hiába. Rend­nek muszáj lenni! És a rendőr arra szolgál, hogy a rendet fentartsa, a forgamat lebonyolítsa és megöl izzó komolyságát! (2. Az utcai árus) Az utcai árus is egészen sajátos species. Egy m­gasibbrandű emberfaj. Egészen bizonyos, hogy a berlini utcai árus az az emberfaj, amelyre Keyser­ling is gondol­, amely tényleg rendelkezik azzal a bizonyos energiaplusszal, amely az embereket a ma­téria fölötti okvetlen hatalomhoz juttatja. Mert hiszen ki volna még az, aki a matéria fö­lött akkora hatalommal rendelkezik, hogy a leg­rosszabb harisnya anyaga jól elhiteti az emberrel, hogy selyem. Mindenesetre, hogy a harisnya tény­leg selyemnek néz ki, az már nem az ő érdeme. A reklámnak mestere, mert ki ne hallgatna meg egy embert, aki beszédét úgy kezdi, hogy: „Emberek! Németország újra nagy lesz!“ Vagy úgy, hogy: „Megoldottuk a korménykrízist!“ A vége ugyanaz, hogy a legfinomabb anyagból készült cigarettaszipka ára 20Pig, csak 20 Rintengpfeanig. Ki merné kétségbe vonni, hogy mindehhez a fan­tázia magas röpte szükséges és ügyesség ! De ha mindettől el is tekintünk, utóvégre ér­tékelni kell azt a képességet is, hogyha vevőt nem is szerez az utcai árus, de megállítja az „éppen­­csak egy negyedórácskát“ késő stenotypiszínt és mosolyt csal komoly professzorok bácsik ajkára. Az utcai árus szónoki és agitátorikus képessé­gekkel megáldott ember, kit csupán szerencsétlen társadalmi berendezkedésünk akadályozott meg ab­ban, hogy sikeres poli­tkai működést fejtsen ki. A napokban voltam a Reichstagban és esküszöm, a legkomolyabb és legtehetségesebb szónoknak nem volt annyi hallgatója, mint a legkontárabb friedrich-­­­rasser utcai árusnak. Már pedig ugy­e a Reichs­­tagba mégis csak beszédet hallgatni járnak az em­másaik voltak, a­­sugaras éjszakáik,“ amint ők mondották, — istenes vízióik, így állottak ellent a Sátánnak és éjszakánként gyászdalok­kal telitették a levegőt. Fáradhatlanul tanul­mányozták át a kabbalah minden könyvét, a talmud minden lapját és új, csudatáró érzelmek után kutattak. A feleségeik, — ha ugyan nem mentek az orgiákhoz,­­ határtalan fanatiz­musnak adták magukat, kiállottak a piacra, a legnagyobb tömegek közé, haszontalan ke­gyetlenségekre, haszontalan bűnözésekre ösztö­kélték az embereket és keserű szitkokkal át­kozták a keresztényeket. A gyermekek mag­ukr­a hagyatva maradtak, a csecsemők hiába sírtak az anyamell után, és hamarosan meghaltak. Éhség és bőség, pompa és a nyomorúság kezet nyújtottak egymásnak Nem volt többé rend­szeres istentisztelet, és ha mikor együttesen imádkoztak, kiáltoztak, követelőztek, diadal­maskodtak az oltár előtt, olyan volt az, mint az öreg Isten meggyalázása. Cigányok kószál­tak úton-útfélen és még csak növelték az ije­­delmességet és a zavart. A pápa és a császár, — mint minden városba, — ide is követeket küldettek, de ezek dolgukvégezetlen voltak kénytelenek távozni. Nürnberg szabad városa ötven lovast és egy kapitányt küldött ki, de a kapitányt minden lovasával egyetemben, még aznap este, garázdán kurjongatva látták végig tántorogni az utcákon.. A fodró mellett,­­ fönt, Bach felé egy tiszteletreméltó, nagy tudom­­­mányú keresztény férfiú lakott. Alaposan is­merte a klasszikus nyelveket, és antrológiával, valamint alchymiával is foglalkozott. Az em­berek azt tartották felőle, hogy felfedezte a bölcsek kövét és mérhetetlen sok kincsért el­adta a török császárnak. Megkérdezték tőle, hogy­ mi a véleménye minderről a viharról és berek. Az utcára pedig minden lehető egyéb cél­ból ... És ez mutatja éppen az utcai árus tehet-­ségét­, hogy az egészen más célból az utcára kerülő embert beszéde meghallgatására bírja. Lehet az is, hogy a példa rossz volt, mert ma minden oldalról a parlamentarizmus krízisét emle­getik. De azt nem lehet mondani viszont, hogy a parlamentarizmus az utcai árusok javára esik visz­­szt, mert nem hiszem, hogy valaki arra gondol, hogy a parlamentarizmust az utcai árusokkal le­hetne pótolni. Bár... miért ne? Az utcai árusok reklámelőadásai néha igen szel­lemesek. És talán éppen ezen okból jutottam egy logikus meggondolásra. Az utcai árusok ugy­e az u. n. „unintelligens elemek“ köréből kerülnek ki ahol nem ismerik a finom szellemességet és a nüanszokat. Honnan származnak ezek a szelle­mességek ? A másik dolog olyasvalami volt, amit nem­ tudtam magamnak ezelőtt sohase megmagyarázni. Egy csendes elhagyatott charlottenburgi utcának magányos házán érdekes tábla áll: — Hellmuth Lüdke­nslegenheitsdichter und Schriftsteller. Most e két dolog között próbáltam összefüg­gést keresni és mint kiderült, nem alaptalanul. Egy szabad pillanatában, az üzleti idő végefelé, mikor éppen „üzletét zárta“ (érdsd kevés holmiját cso­magolta egy kopott kofferbe) egy árust meginter­­vibnáltam. Kérdésem az volt, hogy honnan szerzi be ki­kiáltásainak szövegét, mert az irodalom ezen új­szerű és fejlődésnek induló műfaja után határozot­tan érdeklődöm. A kérdés valószínűleg hízelgő volt újdonsült barátomnak, mert foglalkozásához illő bő­beszédűséggel közölte velem: — Ah nee, szó sincs róla, hogy az ember az ilyen szöveget saját maga csinálja, mindenkinek élni kell! Leben und leben lassen. Az ember elmegy egy Gelegenheitsdichter - hez (a címével is készségesen szolgált) és rendel egy szöveget. Két márkáért a leghosszat is meg­csinálja. Sőt be is tanítja az embert. A szöveget azután az ember a politika aznapi események vál­tozása szerint kicserélheti. Most például a magyar­országi pénzhamisítás lesz aktuális! „Szóval most már tudom azt is, mi az a „Gi­­genheitsdichter.“ D­e a definíciót az utcai árasról kénytelen va­gyok módosítani. Az utcai áras szónoki és agita­­tórikus képességekkel megáldott ember, kinél azonban hiányzik a koncepció és a beszéd tar­talma és így annak, hogy a politikai téren nem fejt ki eredményes működést, éppen ez a körül­mény az oka. * Havas Imre * Olvassa el az Új Kelet könyvosztálya mai hirdetését. - & förthi messiás — Regény — 10 írta Jacob Wassermann Hallatlan dolog történt a paplak előtti té­ren. Egy fiatal és szép leányka azt a szim­bolikus cselekedetet vitte véghez, amelynek jelentése az volt, hogy az állatok is bebocsáj­­tatást nyernek a messiási birodalomba. A né­zők bizonyára megborzadtak, vagy­ megrendí­tette őket a látvány, vagy csudálkoztak, de mindannyian valami mély ünnepélyességű hit­vallási ténykedés érzésével nézték. Sápadt or­cával állottak körül és reszkettek a borzadás­tól. A zsinagógában megfújták a sófárt és úgy hangzott, mint valami magányos riadó az utcá­kon átal, a háztetők fölött, mint egy sürgető hívás a kabbalah sötét mélységeiből. Fején ko­ronával jött Cirle és olyan kíséret követte, mint valami hercegnőt. Aki csak rápillantott, úgy hitt benne, mint magában a Megváltóban. Egy keresztény ifjú, név szerint Wagenfeil, a pap fia, úgy követte lépésről lépésre, mintha meg volna babonázva. Végül is Sabbatai dicsé­retét dalolta csaknem költői lendületű szavak­kal és Cirlo meghallgatta őt, még mielőtt a nap nyungovóra szállt. A fényében nem volt semmi tartózkodó szemérmetesség, minden mozdulatában valami ragyogás volt. A férfiak eszüket vesztették, ha előttük állt, és a mes­siás menyasszonyi glória ellenállhatatlan jelleg­zetességet adott minden szavának. Odament­ a böjtölökhöz és imádkozókhoz és fölemelte őket. Mert sokan napokhosszat a földön vo­­naglottak, mint a férgek, tartózkodtak mind a tápláléktól, vagy mozdulatlanul gunny­asztottak földalatti boltozatok nedves sarkaiban, és lá­tó­forrongásról, mire ő igy felelt: — A zsidó egy veszett állat. Hahogy ki­eresztitek a ketrecből, szöröstöl-böröstöl fölfal benneteket. Mindameddig azonban a ketrecben marad, olyan szelíd mint egy kutya. Sok esze van a zsidónak és olyan, mint a földigiliszta. Hahogy ketté vágod, a kettő mászik tovább. Sohasem sűrűsödött fenyegetőbben az anar­chia a népek feje fölött, mint ebben a demo­­niás, önkivületes időben. Amikor híre érkezett, hogy Frankfurtban, Wormsban és Mainzban a zsidók felkészültek, hogy Cionba induljanak, olyan izgalom támadt, amely valami hosszú, forró áhítathoz volt hasonló. Minden vágyako­zás egyetlen célpont felé irányult és mindenki elhatározta, hogy követi a próféta hívását. Ugyanazon a napon, — épen halottak napja volt. — Ráchel az ágyában feküdt és tompa egykedvűséggel meredt az ablakon átúl, az esti égboltba. A ház üres volt. Minden lépés vissz­hangot ütött volna, mert a padlóeresztékek gyakran maguktól is megnyikorogtak. Ráchel már két napja nem látta az anyját, az apja pe­dig reggel óta távol volt Az utóbbi időben senki se törődött vele és a zsidó asszonyok se jöttek már, hogy órák hosszat mellette legyenek. De erről nem gondolkodott. Örült, hogy újra este van. Amikor besötétedett, Maier Náthán a szo­bába lépett. Egész lénye feldúlt volt és olykor­olykor rövid, mekegő nevetés tört ki belőle. Egy olajmécs világánál megszámolta a pénzét és később, egy gyöngyökkel és ékszerekkel teli ládát elásott az udvaron, a kút mellett. A mun­kától kiizzadva, fújtatva, köpködve jött vissza, leült a lánya mellé, állát az ásó nyelére nyugtatta. Folytatása következik. ÚJ KELET Hétfő, 1926 február 1

Next