Uj Kelet, 1936. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)

1936-08-01 / 179. szám

2. OLDAL Felhívó!! Elveszett Huedmen egy pénztárca, melyben Filöp Márton névre szóló személyazonosság igazolvány és Berger Simon óradeai cégtől, fent nevezett részére egy meghatalmazás volt. Értesítjük üzletfeleinket, ha fenti meghatalmazással idegen személy jelentkezne, hogy az érvénytelen. ában gyűlöli az embereik hibáit, gyűlöletét azonban nem érezteti írásaiban, mert szereti a humort és a tragikumot, amelyekben az élet értelmét látja. Shaw a háború előtti Anglia kritikusa, de mint politikai és szociális harcos jobban látott, nagyobb perspektívákból, mintkorának többi írói. Az embereket főleg mozgásaikban figyelte, nem érzelmeikben. Előtte és mellette mások szintén foglalkoznak szociális igazságtalanságokkal, de Shaw gyökereiben ismerte meg ezeket és tudta, hol kell a javulás útjára lépni. Annyira vérében volt a javítás tendenciája, hogy darabjainak előszavait külön brosúrákban jelentette meg, hogy ezzel is propagandát csináljon eszméinek. Amikor az orvosi foglalkozást kritizálta, nemcsak darabot írt, hanem olyan tanulmányt írt eléje, amelyet ma számos középiskolábantanítanak. A művész sokszor háttérbe is szorul, a szocialista mögött. Mint szocialista pedig mélyen érezte azt a felelősséget,amivel a népnek tartozik. Nincsen kimondott szociális programja, csak rámutat közösségi életünk hibáira és fonákságaira, amiből önként adódik az a sok igazságtalanság, amelyet ki kell küszöbölni. Egyetlen gyógyszere Shawnak az osztálykülönbségek megszüntetése és a nagy vagyonok likvidálása a népek javára. Azt még ő sem találta ki, hogy milyen eszközökkel kell ezt megcsinálni. Még csak reformokra sem ad tanácsot, mert azt hiszi, hogy program és elmélet ebben a tekintetben nem játszhatnak elsőrendű szerepet. Fiatal korában arábiárusok mozgalmához csatlakozott. Azóta sem politika, sem művészi tekintetben nem változott. Egy síkon maradt, azon a pályán, amit maga jelölt ki önmagának, szórakoztatva kritizálni. Élete példájával is hatni akart. Húsz évvel azelőtt vegetárius lett. Akkor is propaganda-füzetet irt ennek ez eszmének az érdekében. Érdekes, hogy az abeszsziniai zsidó szektáról, a falassákról értekezik ebben az írásában. A hegylakókról, akik az abesszini törzsek legerősebbjei, legértelmesebbjei és legerkölcsösebbjei. Nem esznek húst, nem üzleteskednek, földművelésből és ipari foglalkozásiból élnek és még sok ópalesztinai népszokást őriztek meg. Követendő példakép állítja oda őket mindazok számára, akik egészségben és lelki harmóniában akarják életüket leélni. Nyolcvan éves és munkásságában éppolyan töretlen, mint amilyen negyven éves korában volt. Nemes típusa olyan szellemnek, amely minden ember számára az elérhető legnagyobbboldogságot követeli. Ez a szellem most válságos küzdelmét vívja világszerte. Sajnos, kevés olyan reprezentánsa van, mint amilyen a nyolcvan éves Bernard Shaw. Mirko Jelusich: Caesar. Regényes életrajz. Nincs a világtörténelemnek szereplője, aki Caesarnál többet foglalkoztatta volna az emberiséget. Mommsen, HL Napoleon, Lamartine, — hogy a régebbi, magyarul is megjelent írókat ne említsük — és a háború előtti Ferrero foglalkoztak vele, akik valamennyien elért nagy irodalmi sikerüket elsősorban tárgyuknak köszönhették. A mi korunk Caesar életrajzát Mirko Jelusich írta meg. Eredetileg Németországban jelent meg, ahol már a 60־ ik kiadás felé jár. Megjelent továbbá angol, cseh, dán, holland, horvát, lengyel, norvég, olasz, szlovén és most magyar fordításban, Olaszországban azonkívül dramatizálták, Németországban pedig a vakok számára Braille-féle írásban is kiadták. Különösképpen kiemelkedő előnye ennek a műnek az, hogy bátran adható az érettebb ifjúság kezébe is. A tömérdek fejezet lélekzet elállító gyorsasággal, drámai képszerűséggel pereg, a nyelv pedig, kivált a párbeszédekben, monumentális. Mirko Jelusich Caesear c. znyv* Gergely Janka kitűnő fordításában, 451 tepon, Grill történelmi regénysorozat Idadásszban jelent meg és ára 172 lej minden könyvkereskedésben, vagy Lepagenál Cluj. Kérje a rorozat jegyzékét. SZOMBAT, 1936. AUGUSZTUS 1. ITT KELET Kínai világ Párizsban Párkai július hó. A Szun־ Yat9־ zen-ünnepen nagy línai bál volt Párizsban és ennek az éjszakának színes és hangos benyomásait, az egész kép szinte ijesztő idegen voltát, a fekete selyem tógákba öltözött, hihetetlenül hajlékony, daliás táncosokat s a chignon03 tarkaruhás nőket, a zenekar, melynek minden melódiája oly ijesztően más, mint a mienk, a frissítőket, mik mindig egész más ízzel lepték meg a szájat, mint aminőt a külsejük ígért, a zöld teát, az aranyszín halat, az olivbogyót, mely cukorizű volt, és a kis teasüteményt, mely fűszeres pecsenyedarabkénak igazolta magát a szájban és az egész ünnep mondhatatlanul kedves és intim mivoltát sohasem lehet elfelejteni. Aztán itt van Pascal, kávéház és tánchelyiség a latin negyedben, tekervényes főlépcsőjével, az Altamaro és Hokuszaiszerű esztampokkal a falain s az illatos, zöld teával bájos kis angyalkái mindegyiken; itt vannak a latin negyed számtalanszor megirt ldnai vendéglői, az olcsók és az úriak, a minden asztalon szabadon ״ a discretion“ álló teával és rizszsel, a huszonnyolcfogásos menüvel, melyen minden ételnek szájjaa van és az ember nem borjúsültet rendel, vagy marhabélszint, hanem numero 13-at és numero 25-öt, s azután kap apróravágott furcsánál furcsább valamit, amit képében fapálcikával kell a szájhoz vinni; itt van az előkelő ״ Pagode felfelé görbülő színezett tetejével és csilingelő apró tornyaival, a követség mellett, az érseki palotával szemben; mozivá alakították, mióta megszűnt a kínai istentisztelet Párizsban; itt van a kínai főiskolai diákok háza, a ״ Cité Universitaire‘'-ben, ez a csodálatosan ázsiai épület, melyből semmi európai kényelem sem hiányzik; itt van barátom, Fan-Lien, a bölcs, kinek diákszobája egy százados latinnegyed־ beli ház manzárdján oly finom, oly végtelenül tiszta a maga exotikus mivoltában, hogy szinte röstel az ormótlan európai cipőddel rálépni a szőnyegeire és itt van az 5. és 6. kerület megannyi kínaija, a Koumintang európai központja és ki tudja hány más ilyen rejtett szobácska, melyben papír-teleket égetnek az ősök képei előtt. Munkáskávéház a kínai negyedben De mindez nem az igazi. Nem ez Kína Párizsban. Ezek intellektuelek, diplomások vagy diplomára törekvők, útnak indult nacionalisták, kiket Kína éltet és Kína fog eltakarni, meggyarapodva európai tudásban gisz)1mfthdtok haza. Az igazi kínaiakat, akik nem nemzeti okból, hanem pénzszerzésért vannak itt, akik nem élvezni, hanem dolgozni jöttek Billancourtban kell megtalálni az autómunkások negyedében, a futó az ijj mellett, vagy a Passage Brunet-ben a Gare de Lyon mögött, ebben a legsivárabb párizsi negyedben, ahol igáslavakjárnak társzekerekkel az utcán és ahol minden téglafal füstös és szénszagú. És akkor csodálkozva veszi észre az ember, hogy a Párizsban tanyázó 46 nemzet közül a kínai népcsoport a legszíntelenebb, a legvisszahúzódottabb és a legkevésbé exoitikus. Ezek nem hordanak nemzeti viseletet, mint a marokkói szidik, nincs külön templomuk, mint az óhitű orosz eU agrárt.Bratinak sem külön zenéjük, mint az ״ ongroá“k־ nak, kikhez szervesen hozzátartozik a cigány, még csak külön sütödéjük se, mint a balkániaknak, akik nem tudnak megválni a baklavától. Egy biancourt-i kínai munkáskávéház miben sem különbözik bármely más párizsi bisztrótól: ugyanazok a négyszögrajzos viaszkosvászonnal borított csempeasztalok, ugyanoly sivár fal és ugyanaz a bádogos bormérő , legfeljebb tisztább a többinél. A vendégek is csak abban különböznek a szokott bisztróvendégektől, hogy tisztább és rendesebb a ruházatuk, meg a szavuk is halkabb. Munkások, de egyik másiknak arany óralánc fityeg a mellényén, némely sőt arany karperecet hord és nem ״ jaquet“-et játszanak kártyával, hanem dominót. Nagy tétekben, némelyikük előtt egész halommal hevernek a folz־ és húszfrankos ezüstök. Ha az arcuk nem volna citrom- meg hollandi-sajtszinti, ha a halk beszédük nem volna kínai, feltétlenül francia kispolgároknak néznék őket. ״ A fehér asszony nem közénk való“ Láthatólag nem tetszik nekik, hogy közébük ülök és a pincér csak vonakodva teszi elém a zöld teát. De nagy megkönnyülésemre azonnal ismerősre lelek közöttük. Egy csupaszképp lázasszemű kis camelo-t ismerek föl váratlanul, kitől e napokban vásároltam valamely uccasarkon két szörnyű japán fibriket, meg egy cifra, de teljesen használhatatlan nadrágtartót; mindkettő párizsi gyártmány, természetesen. A kisfiú elfogadja meghívásomat egy teára és készséggel lesz dragománom a billancourt-i Távol Keleten. — ״ Hányan laknak, itt egy csoportban ki s naiak?" — kérdezem. — Azelőtt volt itt vagy 1500, de mind elutaztak, mikor fogyott a munka. Most kétszázan vannak talán. Valamennyi Renault-nál dolgozik a gyárban. Ott kizárólag kínai ״ polisseur“־ öket alkalmaznak, mert azoknak van e pepecselő munkáihoz legtöbb türelmük. — ״ Mennyit keres egy ilyen kínai munkás?“ — Annyit, mint a nem kínai. Az ilyen munkára Renault-nál 6—7 frs. az órabér. A kínai mind túlórázik és napi átlagban 6—70 frs-t (mintegy 750 lejt) keres. — „Sok-e köztük a családos ember?“ — Ó, nagyon kevés. Kínai nő ritka, ha kivándorol. Itt pedig nem szokás házasodni. A fehér asszony nem közénk való. Különben a családok is úgy élnek, mint mindnyájan: gamiban. Hiszen az asszony is dolgozik. — ״ Itt ebben a kávéházban is élnek?“ — Itt is. De inkább penziókban. Itt csak kevés szoba van, viszont a ״ patron“ ad kosztot. — ״ Mennyiért?“ — Attól függ. Munkásoknak 4 frs egy ebéd, munkanélkülieknek 3 frs (kb. 30 lej). — ״ Ezt a különbséget nem értem...“ — Pedig nagyon érthető. A műn־,kásnak van miből fizetnie, azért keres. De enni a munkanélkülinek is kell. Annak hitelt adnak. Olcsóbban számítják, hogy könnyebben fizethesse meg. — ״ fis megfizeti?“ — Mindig! Vannak szaktársaim a városban, akik 4 évig egy fülért sem kerestek, mert nem kaptak árusítási engedélyt. A lonai hotelier tehát 4 évig adott nekik lakást és ételt hitelbe, de nem veszített semmit. Megfizették az utolsó sor-ig. Egy külvárosi ópium barlang Egy ismerős rendőrinspektor elvezetett egy kínai ópiumos munkástanyára. A szuvas ajtón otromba kínai felírás fölött táblán áll, hogy ״ Hotel“. A szűk előszobában a Iola csigalépcsőn, a vak folyosókon mindenütt giz, landok, papirlampionok, tarka szunnyamatok. A szalonban itt is dominó folyik, de a játékos, sok csontrázsavány, görbehátú szegényemberek. A tekintetük üres és beléptünkre fel sem néznek. ״ A patron“ magyarázza a rendőrtiszt, a környíl gazember. Tönkreteszi a munkásokat ópiummal és mikor a kezében vannak, egy piszkos pajtában hálatja őket, a teljes 830■ baárat számitja fel nekik. Ezzel odaintette a tulajdonost: ״ Vezessen a közös szobába! Bs az in־ a patronázstól van." Rozoga létrán mászunk fel a padlásra. Itt szuvas fagerendák, szeneszsákok, rozsdás vastörmelékek között szennyes szalmazsákokon hevernek lepedetlenül, párnátlanul, szürke vázalakok rongyokba takartan. ״ Mennyit* kerül itt egy éjszakai hálás?“ — ..Négy frankba.“ — Ez 120 frank havonta, ennyiért munkásszállóban már jó szobát is adnak! 1 rendőr magyaráz: ״ Ne gondolja, hogy ezek valami csavargók. Rendes, jó fizetett munkások, de akik ópiumra költik minden bérüket.“ ״ Kis ez igy folyik szabadon?“— csodálkozom. ״ Hiszen az ópium árusítása börtönbüntetés terhe alatt tilos egész Franciaországban!“ ! ״ Tilos — mondja a rendőr — ha rajtakapják. Az néha sikerül és többször nem. Az üzlet megbírja a rizikót. Itt semmi szigor sem segít: nincs földi erő, mely megakadályozhatná a kínait az ópium szívásában. A kínai negyedekben, akár itt, akár a Gare di Lyon mögött, mindig nagy a rend. Sehol egy lebuj. Sehol semmi kihágás. A kínai nen iszik. A kínai nem verekszik. A kínai nen követ el erkölcsrendészeti kihágást. Aínai ópiumot szív... A rendőrségnek ezekben a ב*־ gyedekben az ópium az egyetlen gondja. H1■ nem ez nehéz feladat...“ (B. K.) Beteennapi kényszermunkára kötelezték egy aradi vállalat volt tisztviselőjét, mert a cég évekkel ezelőtt kihágást követett el Arad, július 31. Az új büntetőtörvénykönyvnek — amely teljes egészében 1937 január elsején lép életbe — egyes szakaszait, már gyakorlatilag alkalmazzák a bíróságok, miután erre nézve az igazságügyi miniszter az ország igazságügyi hatóságaihoz küldött körlevélben intézkedett, így elsősorban az az intézkedés lépett életbe, hogy a különböző kifogások címén kirótt pénzbírságokat abban az esetben, ha a megbírságolt egyén nem fizeti ki az ítéletben meghatározott összeget, a munkabíróság rendelkezése alapján kényszermunkára változtatják át. A törvény értelmében úgynevezett munkaházak létesítendők és itt, ezeknek területére internálva kell az elítéltnek kényszermunkát végeznie. Mivel pedig egyelőre még nincsenek ilyen munkatelepek, a törvény intézkedését úgy hajtják végre, hogy az elítéltet a munkabíróság rendeletére a rendőrség őrizetbe veszi és átadja az ügyészségnek, az ügyészség pedig gondoskodik arról, hogy a ״ kényszermunkást“ állami, vagy megyei közmunkáknál, mint ingyen munkaerőt felhasználják. Az új törvényes rend alkalmazása körül az utóbbi időkben egész sor félreértés, kínos és kellemetlen bonyodalom támadt, amennyiben a legkülönbözőbb panaszok érkeznek Vulpe Constantin vezető főügyészhez, aki a legnagyobb megértéssel és kiváló előzékenységgel intézi el az eléje kerülő ügyeket. Szerda délelőtt érdekes ilyen természetű ügy foglalkoztatta a vezető főügyészt. Még évekkel ezelőtt történt, hogy a budapesti Mauthner Ödön-féle terménykereskedelmi vállalat akkor még Aradon székelő romániai fiókintézetét egy idegen alkalmazott bejelentése és tartózkodási engedélyének rendezése körül elkövetett állítólagos mulasztás miatt 5000 lej pénzbüntetésre ítélték. A cég megfellebbezte a büntetést és a bíróság előtt az aradi központ egyetlen tökéletesen románul beszélő tisztviselője jelent meg a cég megbízásából, hogy a tényállást előadja. A tisztviselő, miután megbízását teljesítette, távozott a bíróság épületéből és fogalma sem volt arról, hogy mi is történt a bírság ügyével. Későb a Mauthner-cég megszüntette aradi irodái és romániai kirendeltsége számára Sibiuban nyitott üzletet. Az Aradról történt elköltöző előtt a cég valamennyi tiszviselőjének felmondott és igy megszűnt a jogviszony Mauthnerék valamennyi aradi alkalmazottja és a cél között. Hétfőn este azután váratlanul rendőr jelent meg a Mauthner-cég volt aradi tisztviselőjének lakásán és közölte vele, — aki ma időközben másutt nyert alkalmazást — hosl egy, a Mauthner-cég ellen kirótt pénzbírságot nemfizetés miatt a bíróság kényszermunka büntetéssé változtatta át s a tisztviselő élen, áld annak idején a tárgyaláson a cí képviseletében megjelent, letartóztatási roncsot bocsájtottak ki. Elképzelhető a ti viselő elképzelése és megdöbbenése. A bunság eredeti összegét — amint a végzésből tűnt — egy időközben életbeléptetett kegyemi rendelet 3500 lejre mérsékelte , így tisztviselőnek 70 napot kellene dolgoznia Mauthner-cég terhére megállapított birsá kiegyenlítésére. Hiába tiltakozott, hiába hassúlyozta, hogy hosszú ideje nem áll mér Mauthner-cég szolgálatában és hogy soha az volt cégjegyzéssel megbízott, felelős tisztielő, a rendőr semmit sem tehetett, ayomban elő akarta állítani a tisztviselőt, ütáne a rendőrségi fogdában kellett volna tölten az éjszakát. Végül is sok utánjárás után is reggelig haladékot kapott akényszermunkára krtért fiatalember, aki a kora délelői órákban az előállítására kirendelt rendőr keretében megjelent az ügyészségen. Nycaban kihallgatásra jelentkezett Vulpe Costantin vezető főügyésznél és előadta a lele tetlen helyzetet. Hozzátette még a közöltehez azt is, hogy érdeklődésére a Mauthne cég aradi ügyvédje közölte: a kérdéses biságot egy izben már kifizette a cég és is semmi helye sincs a kényszermunkának, főügyész eltekintett a letartóztatási pálon végrehajtásától és tíz napi haladékat adott tisztviselőnek az ügy rendezésére. BICSAD GYÓGYFÜRDŐ Ardeal Kravisbadja & béetethei visenaipéve teljesen renoválva ujbál hásdkcaeláöben él Izsák Henrik úr közreműködése mellett nyit»» janius 1-töL hóbunL, idegniigyógymód, ***«*■***re iritantatárium és strand, állandó fördőorvos, kitsinő konyha diétásán te. Külön arth.• vandágM. Miéro&elt árak, előnsékeny kiaesigálás. Ponta, vasút helyben. Proepe&bust az igazgatóság BAIA HOOSAD, Jut Mamára