Uj Kelet, 1964. április (44. évfolyam, 4772-4796. szám)
1964-04-01 / 4772. szám
08? Tel-Aviv: POB 831. Fiókkiadói avatatok: HAIFA: Shapira 13 tel. 2453. Irodai órák után: JERUZSÁLEM: Tel. 57010 Javec 7. Tel. 26046. I Hangsebességű reggeli Az Izrael által is megremítt háromszoros hangsebességű amerikai utasszállító repülőgép korszakában nem csak az lesz a probléma hogyan hozzák be a gép 10 millió dollárra becsült árát. Az amerikai TWA repülővállalat elnökigazgatója, Charles Tillinghast, aki tegnap utazott el az országból, így látja ennek a korszaknak a menetrendjét. Az izraeli utas Tel-Avivban megreggelizik és 9 órakor sugárhajtású gépen elindul Londonba, ahová — az időkülönbség folytán — röviddel reggel 9 óra után érkezik meg. Megreggelizik és beül az Amerikába induló hatalmas nagysebességű gépbe. Az ötórás időkülönbségből csak három óra kell az útra, tehát már 1 órakor New Yorkban van, ahol — nyugodtan elfogyaszthatja az ottani reggelijét. Utasunknak elegendő ideje van, hogy kis pihenés után délelőtt elinduljon Kaliforniába és így is idejében jut el Los Angelesbe a 9 órai villásreggelihez. Ha ez, után sürgős dolga Japánba szólítja és déli 12 órakor elindul Kaliforniából, pontos ott reggel 9 órakor megérkezik Tokióba. A kérdés csak az, hogy a jövő utasának gyomra hány reggelit bír el, — vetette fel a kérdést az amerikai igazgató, aki úgy látszik, nem ismeri az izraeli gyomrok kapacitását. (a.g.) — Az államelnök meg- nézte a „My fair lady” előadását. Kálmán Lázár államelnök és kísérete tegnap megtekintette a „My fair lady” előadását a telavivi Habima színházban. A belépő államelnököt közönség felállással és tapssal köszöntötte, majd a zenekar a nemzeti himnuszt játszotta. Az előadás után fogadást, tartottak ■ magas vendég tiszteletére. • Az ARANYKOR KLUB április 8-án, reggel ל órakor a a Filter mozi elöl induló kirándulásra minden jegy elkelt. • Az angol kereskedőtanügyi alminiszter elindult Izraelbe. Londonból jelentik: Lord Drumelbyn helyettes kereskedelemügyi miniszter tegnap repülőgépen elindult Ankarába. A miniszter előbb a török fővárosban folytat kereskedelmi tárgyalásokat és aztán Izraelbe repül hasonló célból. Brodie angliai főrabbi Tel Aviv vendége lesz. Jiszráél Brodie angliai főrabbi pészách hetedik napján Tel Aviv vendége lesz. A főrabbi részt vesz „A tenger dala” ünnepségen és a nagy templomban fog imádkozni. Péntek este a magas vendég a Bilu iskola ifjúsági templomában vesz részt az istentiszteleten, majd a Carta egyesület vendége lesz a Savoy szállóban, — Meghalt■ az égő gázkályha mellett. Askelon déli sikumnegyedében tegnap fabarakkban lévő lakásában élettelenül találták a 75 éves Flora Müllert. A szomszédok, akik betörték a barakképület ajtaját égő gázkályhát találtak az aszszony holtteste mellett. KECHOVOT és környéke! Még ma vegye meg jegyét, mert holnap már késő... A PERELE nagyszabású, tavaszi, zenés, táncos revüjére: 1964 április 4., szombat este 8.30-kor a Bét Gordon színháztermében Tavaszi gangok PEER E. - REGUS K. LEICHTNER, KARCAG Jön jön TAVASZI GANGOK... áprilisban, TEL-AVIV, CHEDERA CHOLON - NAZARET, HAIFA — Sztrájkkal fenyegetőznek a beszüntetett kiszállási díjak miatt. A Keren Kájjemet déli kerületének 30 munkavezetője tegnap megbeszélést tartott Aske- Ionban, amelyen úgy határoztak, hogy pészách után sztrájkba lépnek, ha a KKL nem hajlandó kiszállási díjakat folyósítani számukra. A munkavezetők elmondották az ITIM tudósítójának, hogy hat éven át kapták a kiszállási díjakat, minthogy lakóhelyüktől sok esetben nagy távolságokat kell megtenniök a munkahelyükig. Fél évvel ezelőtt a KKL megszakította a kiszállási díjak folyósítását, később azonban újra megadta. Két hónappal ezelőtt megint beszüntették ezeknek az összegeknek kiadását, amelyek esetenként 30—45 fontot tesznek ki havonta. * Napellenzők elsőrangú minőségben, előszezon árakon. Stolcz, T. A., Gyulautca 35. Telefon 56484. ןתטיהש GRILL SPECIAL יררה» Tel. 36435. Rendelésre házhoz szállítva BÖDNEK ÉTTEREM T.A., Petavh-Jikva-út 44. (Tácáná Merkezitnál, a vasúti sínek mellett) — Ludd tiltakozik az Amidár irodáinak áthelyezése ellen. Ludd városi tanácsa és a munkástanács egyesült ülést tartott, amelyen elhatározták, hogy küzdeni fognak az Amidár irodák áthelyezése ellen Az ülésen jelen volt A. Oron, az Amidár vezérigazgatója is, aki a vállalatban végrehajtott átszervezés keretében szükségesnek minősítette az áthelyezést, mert az költségmegtakarítással jár. Ugyanakkor ígéretet tett, hogy a karbantartási osztály továbbra is városban marad. A tanácstagok felkérték az Amidárt, hogy mégegyszer vizsgálja felül határozatát. Megtalálták a beér sévai rádióüzlet betörőit. A beér-sévai járásbíróság 15 napos vizsgálati fogságot rendelt el Jehuda Ben Sitrit és Charles Lardy 20 éves fiatalemberek ellen, akiket a ״ Rádió William rádió- és vllamossági üzletbe való betöréssel gyanúsítanak. A rendőrség egy tel-avivi rejtekhelyen 13 tranzisztoros rádiót, magnetofon készüléket és más az üzletből ellopott árut talált összesen 3 ezer font értékben és a szálak a két beér-sévai lakoshoz vezet■ tek. Utazzon velünk az USA-ba a new-yorki világkiállításra és ejtse útba — minden külön költség nélkül BUDAPESTET Tel Aviv. Ibn Gvirol 31 Telefon 235234 — Törökországi szereplésre utazott Nechama Händel. Nechama Händel, az ismert népdalénekesnő tegnap reggel Törökországba repült, hogy egyetlen fellépést tartson az ottani újságírószervezet meghívására. A fellépésre pénteken kerül sor, majd azonnal hazatér a művésznő, hogy részt vegyen az énekfesztiválon és a függetlenségi napi ünnepségeken. Ezután a művésznő délamerikai turnéra indul. Csekk hamisítással és sikkasztással vádolnak egy ügyvédet. A tel-avivi járásbíróság 3 napos vizsgálati fogságot rendelt el egy bát jámai ügyvéd ellen, akit csekkhamisítással, sikkasz־ tással és hivatali visszaéléssel gyanúsítanak. A gyanú szerint az ügyvéd két éven keresztül elsikkasztotta ügyfelei pénzét és fedezetlen csekkeket adott ki, valamint okiratot hamisított. A járásbíróság eleget tett a gyanúsított kérésének és vizsgálat befejezéséig nem közli a nevét. KLEIN KATÓ (Vaskapu) DÁVID MIKLÓS (Arad) Ausztráliából, keresik: Klerman lent Silberstein Helént Stern Bélát Burkus fényképészt Kaufmant. Izraeli címük: Dávid Rozália. Tel-Aviv, Bugrásov 29. — Szabadlábra helyezték a gondatlansággal vádolt givátájimi épülettulajdonosokat. A tel-avivi járásbiróság tegnap fejenként ezer font óvadék ellenében szabadlábra helyezte Mordecháj Mendelson és Pinchász Goldmann givátájimi telek tulajdonosokat. Mendelsonnak és Goldmannak a givátájimi Katzenelson utcában van telkük, amelyen néhány omladozó épület áll. Mint emlékezetes, ez év március elsején Smuel Mustein 7 éves kisfiú az óvaladék között játszott, amikor egy betontömb rázuhant és megölte. A telektulajdonosokat gondatlanságból okozott emberöléssel gyanúsítják. Hat nappal meghoszanntották a haifai virág kiállítást. Tudósítónk jelenti. Az óriási érdeklődésre való tekintettel elhatározták a haifai világkiállítás időtartamának hat nappal való meghosszabbítását. Eszerint a kiállítás április 6-án zárja kapuit a karmeli Gán Háémben. Tegnap estig több mint 70 ezer látogató tekintette meg a kiállítást, amelyre a nap folyamán friss küldemény érkezett Sziámból. ,Hadash” 22 éve vezet! ״ Hadash”־ nál olvasni élvezet. ״ Hadash” könyvtár, Hájárkon ötvenkilenc, tel. 59684.Meghalt az autóbusz által elgázolt bát-jámi kisfiú. Pinchász Luzon 10 éves bát-jámi kisfiú, akit hétfőn délután a jaffai Jeruzsálem sugárúton elgázolt egy autóbusz, tegnap a Beilinson-kórházban belehalt sebeibe. A kisfiút először a Dondó kórházba vitték, majd amikor állapota sulyásbodott, áthelyezték a Beilinsonba, de már menthetetlen volt. Náftáli Chájim, a gázoló autóbuszsofőr ellen megindították az eljárást. • Az ARAMKOR KLIB április 12-én, vasárnap este V2 órakor a virággal díszített Bét Arlozorov (Beilinson 6.) teremben tartand 16 estjének kimagasló eedménye: Avigdor Hammelii saját verseit olvassa fel. Friedmann Ruciin dalokat és áriákat énekel, zongorán kíséri: Hausner Fred. A szórakoztató rotisor keretében az askeloni Vacak Színpad ,,VIGYÁZAT. UTÁNOZZÁK’׳ címen bohózatokat, vilámtréfákat, Hacsek és Sajó jeleneteket ad elő. Két óra kacagás. Szereplők: Wallenstein Gyuri, Grossmann (Tollas), Friedländer Juci. Pollák testvérek, Weiss Ráchel. Stern Arpi, Újhelyi Éva. A zongoránál Herényi György. Konferál: Wallenstein. Rendező: Lőwenberg Jenő. Sorsolás — értékes nyereményekkel. Helybiztosítás vasárnap, kedden és csütörtökön délután 5 —8-ig, Beilinson 9. a. a klubban. Százezer fából álló erdőt ültetnek a Galiluan. A nyugat-gálili Áchihud szövetkezeti falu közelében lvő dombon tegnap tartották annak a százezer fából álló erdőnek avatási ünnepségét, amely Roser Chin, az angliai KKL elnöke és felesége, Suzy nevét fogja viselni. Az erdőben 12 méter magas kilátótornyot is építenek, amelynek alapkövét ugyancsak tegnap helyezték le. Az ünnepségen mintegy 300 meghívott vett részt, közöttük dr Jiszráél Brodie angliai főrabbi, John Beth angol nagykövet és más személyiségek. Nagyértékű mozaikpadlót tártak fel Askelon határában. Az askeloni Barnea negyedben talajelőkészítési munkálatok során a traktoristák a keresztesek korából származó mozaik padlót, pénzérméket, különböző edényeket és más leleteket találtak. Értesítették az állami régészeti intézetet, amely felkérte az illetékeseket, hogy ne folytassák addig a munkát, amíg szakértőt nem küldenek a helyszínre. Attól tartanak, hogy az értékes mozaikpadló egy részét máris elpusztította a traktor.Sokszáz magyar hanylemezből, sokszáz szakkönyvből, sokezer szépirodalmi könyvből választhat az Allenby könyvtárban, Tel-Aviv, Allenby tinten egy.„ A nyáron kezdik meg a ״ Judit” film forgatását. Daniel Man, az amerikai Paramount filmgyár képviselője tegnap elmondotta, hogy a nyáron kezdik meg a ״ Judit” című film izraeli felvételeit, amelynek főszereplője Sophia Loren lesz. Az izraeli részben mintegy ezer helyi statiszta és egy katonai egység is szerepet kap. A külső felvételek legnagyobb részét Mecuba közelében fogják forgatni, ahol egy „kibucot” építenek a film céljaira. A szüksé 2 Új Kelet 1964 IV A Hitachdut Oléj Hungária közleményei ★ HAIFA A haifai HOH kultúrbizottssága április 5-én, vasárnap este */19 órai kezdettel a Dr. Weitzner Otthonban, Pevsner 2. sz. alatt !Kultúrelőadást rendez. — ]Előadó: Dr. Gordon-Újhelyi József. Az előadás címe: Kikiki élmények hatása a BETEGSÉGÜKRE.” Bevezető: Dr. Arje Kaddar. — A nagyon érdekesnek ígérkező előadásra szeretettel meghívjuk a Haifa és környéki magyarajkú sisuv minden egyes tagját. ★ BEÉK-SEVA Aprilis 30-ikán, lág-bámer napján egésznapos kirándulást szervezünk Szrté-Bokor, Ávdát Miepe Rámon meglátogatására. A kirándulást a Keren Kájjemettel együtt rendezzük, így annak részvételi díja mindössze 5 font A nagy érdeklődésre és a helyek korlátozott számára való tekintettel mielőbbi jelentkezést kérünk a Central fotonál (Kászit mellett). Vak növendékek a bibliai állatkertben Felejthetetlen élményben volt része a héten a jeruzsálemi vakok intézete mintegy 50 növendékének, akik csoportos látogatást tettek a bibliai állatkertben. A világtalan látogatókat az állatkert biológusnője kalauzolta végig a ketrecek között. A csoport minden egyes ketrec előtt megállt és a biológusnő ismertette az egyes állatok tulajdonságait, színét, nagyságát és súlyát, szórakoztató történetkékkel fűszerezve előadását. A vakoknak megengedték hogy a szelidebb állatokat végig is tapogassák, sőt az oroszlán ketrecéhez érve, rácson keresztül meg tsiogatták az egyik nyugodt természetű hím sörényét Amikor a nyulakhoz ér- Lek, az egyik vak asszony kezébe él a fülessel könnyez jegyezte meg: ,,Életemben most láttam először nyulat.” (k. j.) Ipari josivák («tesitmt javasolja «Ir. lliarg miniszter A Bné Akiva két új települést tervez A Bné Akiva vallásos ifjúsági mozgalom országos kongresszusának tegnapi tárgyalási napján a mozgalom jesiva és kibuci nevelése szerepelt a napirenden. A Jeruzsálemben folyó ülésen felszólalt dr. Joszéf Burg népjóléti miniszter is, aki többek között azt mondotta, hogy a mozgalomnak szüksége van jesiva növendékekre, de mezőgazdasági településekre is. A Bné Akiva középiskolai jellegű jesivái megfelelnek az ifjúság egy részének, de szükség van ipari jellegű jesivák létesítésére is. Ami a misszió elleni küzdelmet illeti, — folytatta a miniszter — a Bné Akiva tagjainak oly módon kell kivenniök a részüket a harcból hogy támogatják az arra rászoruló családokat és elősegítik visszatérésüket a zsidósághoz. ״ A zsidóság vallási értékeit teljes fényükben kell megmutatni a jisuv különböző rétegei előtt”. Egyébként a konferencia elhatározta két új '*־lepülés létesítését. Az egyiket a gálili Meren közelében, a másikat pedig a délvidéki Bszor-körzetben tervezik. EGYRE SÚLYOSABB HARCOK FOLYNAK SZOMÁLIA ÉS ETIÓPIA HATÁRÁN Addis Abebában bejelentették az etióp csapatok kivonását a határmenti semlegesített övezetből Mogadisu (IFP), Szomália és Etiópia határán kiújultak a harcok, közölték tegnap Szomáliai kormánykörökből. Etióp tartalékokat hoztak a határszélre és az etiópiai légihaderő nagy erővel támadott szomáliai állásokat Tug Vada körzetben. Argiza várost, Szomália északi kerületének székhelyét is bombázták az etióp gépek, melyek hullámokban követték egymást a körzet fölött. A támadásban tíz repülőgép vett részt. A szomáli kormány tiltakozó jegyzéket intézett az afrikai kormányokhoz ebben az ügyben. Ezzel szemben Katima Safru helyettes külügyminiszter kijelentette, hogy Etiópia ma, szerdán reggel megkezdi csapataírunk kivonását a 15 kilométeres semlegesített határövezetből ״ a khartumi egyezmény szellemében, ha a katonai fejelek ezt lehetővé teszik." A miniszter tegnap reggel érkezett vissza Kha£tűmből, ahol mint az etióp küldöttség vezetője, a fegyverszünet megkötéséről tárgyalt. A repülőgépből leszállva kijelentette, hogy nem hisz a szolgiáli kormány őszinte békeakaratában. A megállapodás szerint, ma reggel 6 k órától mindkét fél hadseregeinek 15 kilométerre kell eltávolodnia a határvonaltól. A műveletnek április 6-ig kell befejeződnie egy szomáli-etióp vegyesbizottság felügyelete melelett. ÖTMILLIÓ FONT ALAPTŐKÉVEL MEGALAKULT A BANK JERUSÁLÁJIM A pénzintézet kereskedem!»! központot készül építeni az új Kneszet közelében A jeruzsálemi városháza üléstermében Mose Chájim Sapira, belügyminiszter, Sir Isaac Wolfson angilai pénzember, Is-Salom polgármester és más személyiségek jelenlétében tartották meg a ,,Bank Jerusálájim” fejlesztési és jelzálogbank alakuló közgyűlését. Az ünnepi ülésein Sir Isaac Wolfsont választották az igazgatótanács elnökévé, helyetteseivé pedig Charles Chlor és Mose Mayer angliai nagyiparosokat. A bank elnöke Is-Salom polgármester lett. A Bank Jerusálájim, melynek ügyeit Oh. Bodenkin, a Máchcávé Jiszráél állami bányavállalat volt vezérigazgatója fogja intézni, ötmillió font kezdeti alaptőkével indul. Az új pénzintézetben a Wolfson-Chlor-Mayer׳ vállalat 20.5. a.״ Export Bank befektetési vállalata ugyancsak 25,5 saá׳• Zalákkal, a Síkún Upullác állami vállalat 26, a Hisztadrut 13, Jeruzsálem váróöt, 3. Hárváá Vechiszáchon Jeruzsálem öt százalékkal vessz részt. Mose Mayer elmondotta az újságíróknak, hogy a Bank Jegusálájim, amely nem fog betét ügyletekkel foglalkozni, ténykedését sikáépítések támogatásával és kereskedelmi központ résével kezdi, amelynek célra 35 dinárot már megvásároltak az új k Kneszetépülettel szemben. Tevékenységének finanszírozása céljából a bank 10 millió dollár értékű kötvényt szándékszik kibocsátani külföldön, 10 millió font értékűt pedig az országban. Szökött bűnözőnek nyilvánították Zélig Felmann adóhivatali tisztviselőt Az ügyészség be akarja hajtani a Svédországba kiutazott hivatalnok által adott 40.000 font összegű jelzálog-garanciát Az ügyészség körözéléveutazási kérvényét és Felmanni elindult lányával Stockholmba, ahol sikeres műtétet hajtottak végre rajta. Amikor lejárt Felmanni külföldi tartózkodási engedélye, egy további hónapra kért meghosszabbítást, amit megadtak. Felmann lánya, akinek állapota lényegesen javult a műtét nyomán, végül visszatért Izraelbe, de apja nélkül. Miután Felmann külföldön maradt, az ügyészség most elrendelte a 40 ezer fontos kaució behajtását, amelynek biztosítására a Felmann házaspár tel-avivi lakását kötötte le zálogként. Felmannt a bíróság szökött bűnözőnek nyilvánította, let adott ki félig Felmann volt adóhivatali tisztviselő ellen és megindította a lépéseket a Felmann által letett 40 ezer font óvadék behajtására. Ezzel újabb fordulathoz érkezett a csaló adótisztviselő feltűnéstkeltő ügye. Az ügyészség annak idején vádat emelt Felmann ellen, aki egyike volt az adóvallomások hamisító tisztviselőinek. Már ki volt tűzve a bírósági tárgyalás, amikor Felmann engedélyt kért a bíróságtól, hogy elkísérhesse Svédországba a lányát, akinek sürgős szívműtétre volt szüksége. Felmanné ugyancsak el akarta kísérni a leányát, akinek operálását egy világhírű svéd szivspecialista vállalkozd- ^ta, de az ügyészség és a ges talaj előkészitési munkálatokat már él ip ----- , __ , ״ . .__ ték Naharián már nagy rendőrség ellenezte, hogy számú szállodaszobát fog- az egész családot kienged laltak te a vendégszónénzek jék az országból. Az asz részére Aszony végül visszavonta ki- * Hogy mik vannak? — kirakatainkban és üzletünkben, azt látni kell! ״ HADASH”-könyvtár Hájárkon ötvenkilenc.