Uj Kelet, 1978. április (59. évfolyam, 9043-9064. szám)
1978-04-04 / 9043. szám
Az amerikai közvetítés Daján külügyminiszter, aki jelenleg Romániában tartózkodik, hogy beszámoljon a legutóbbi közelkeleti fejleményekről az ottani kormányzatnak, indulása előtt azt mondotta, reméli, hogy az Egyiptommal való tárgyalások folytatódnak, akár személyes találkozók, akár pedig amerikai közvetítés formájában. Ezzel kapcsolatban kifejezésre juttatta Izrael csalódását afelett, hogy Egyiptom elutasította az izraeli javaslatot a közös bizottságok munkájának felújítására. Noha úgy tudják, hogy Weizman hadügyminiszter rövidesen újra Egyiptomba látogat, és Szádát elnök is hangoztatta, hogy a közvetlen kapcsolatok Izrael és Egyiptom között folytatódnak — mégis az a benyomás alakult ki, hogy az érintett felek közül Izrael az egyetlen, amely valóban közvetlen tárgyalásokat akar Egyiptommal, míg Kairó és Washington — mindkettő a maga szempontjából — úgy véli, hogy az amerikai közvetítés kívánatos és szükséges. Az Egyesült Államok természetesen biztosítani kívánja helyét a jövőbeni közelkeleti elrendezésben, míg Egyiptom nyilván továbbra is úgy véli, hogy amerikai közvetítés útján lehet nyomást gyakorolni Izraelre, és többet elérni, mint közvetlen érintkezés során, mert hiszen az Izraellel szemben támasztott amerikai követelések — azoknak az elgondolásoknak a keretében, amelyeket Carter elnök ismertetett Begin miniszterelnökkel — megfelelőbbek arab szempontból, mint az Izrael által közvetlenül benyújtott javaslatok. Az amerikaiak szándéka, hogy saját béketervet nyújtsanak be, amennyiben a jelenlegi erőfeszítések nem vezetnének eredményre — szintén közelebb áll az arab elgondoláshoz, mint az izraelieket, mert hiszen Izrael egész idő alatt hangoztatta, hogy az amerikaiak feladatát kizárólagosan közvetítésnek tekinti, kihangsúlyozva, hogy Izrael elvben a közvetlen érintkezések híve. Úgy tűnik tehát, hogy miután pillanatnyilag nincs kilátás a közvetlen érintkezéseket jelképező katonai és politikai vegyesbizottságok tevékenységének a felújítására, az amerikai közvetítés továbbra is fontos feladatot fog betölteni a felek érintkezései során a Közelkeleten. ISRAEL ROZEN Értesítés a gyár divatáruosztályának teljes Israel Rosen felszámolásáról SPECIÁLIS ÁRUSÍTÁS Exportból visszamaradt fürdőbabérok és divatos strandruhák. Másodosztályú törülközők és fürdőlepedői ENGEDMÉNYEK 30% - 70% A kiárusítás összesen egy Hónapig tart! Különleges ajánlatok munkástanácsoknak Tel-Aviv: Herd u. 55, 9—17 órák közt, Jeruzsálem: Sámáj u. 7, 9—13, 16—19 közt, Haifa: Hechalutz 53, 9—13, 16—19 közt niuginnnnnnnnnnnnnnnnnnnnniyfflffri—***1״——־*—■—**** TEL-AVIV—JAFFA Végrendeleti akta- TÖRVÉNYSZÉK szám 1292/78 Tárgy: A megboldogult Hahn Béla, személyazonossági szám: 396909, elhunyt 6.3.1978, végrendeletének érvényesítése. Kérelmező: Ámrám Klára, megbízottja: Giora I Bát-Ámi ügyvédnő, Sdérot Dávid Hámelech 4, Tel Aviv, útján FELHÍVÁS A Tel-Avivi Törvényszéken fenti végrendeletet érvénye- sítő és hagyatéki gondnok kinevezése iránti kérelem van I folyamatban׳. Akinek bármi kifogása van ezen kérelemmel szemben, je- len felhívás megjelenése utáni 14 napon belül, benyújthatja I ellenkezését, különben a bíróság belátása szerint fog dön- ן teni• ! A ZAMIR BÍRÓ bírósági jegyző zaouuuuuuuuuoouuuuuumAzaxiuuuuuuonnunuuuoüuuuuuuajiwawuuuMii*; MMMiMKKMMBnnoooQPOcnnnoiMfMnnfMootXMnntimtMinBBnootinognonnnn RIBAK MUZEUM BÁT-JÁM. HÁDÁDI U. 6, TEL. 868645 ! ÉNEK- ÉS ZENEKONCERT 1978 április 8-án, szombat este 8.30-kor . Cilia Grossmeyer — Adi Etzion — szoprán énekesnők Sara Faxon-Heyman — zongora Paul Schloss — oboa Dvorak: Mendelssohn, Yvone, Brahms, Rossini, Britten . A VEZÉRKARI FŐNÖK: »A PFSz DE FACTO TARS LET A LIBANONI HELYZET RENDEZÉSE TERÉN« Áráfát: ״ Ha Izráel kivonul, a PFSz visszatér Dél-Libanonba” — A libanoni keresztények tiltakoznak a pápa és Áráfát kapcsolatai ellen Az izráeli hadsereg dél-libanoni akciójának egyik kemácóval ellátva, visszatérjenek vetkezménye az, hogy a PFSz ״ de facto” társ lett a körzet nyugalmi állapotának rendezése terén. Ezt mondotta Mordecháj Gur vezérkari főnök a Jerusalem Postnak adott nyilatkozatában. A vezérkari főnök hangsúlyozta, hogy a PFSz már a múltban is partner volt bizonyos egyezmények megkötésénél, ״ és aki azt állítja, hogy ez nem így van, önmagát csapja be”. A vezérkari főnök hangsúlyozta, hogy a hadsereg rendkívül erős légitámadásai és tüzérségi, valamint páncélos erőinek bevetése nélkül, jelentős mértékben — legalább 100 katona életével —■ emelkedett volna az izraeli hadsereg veszteséglistája Dél-Libanon megszállása során. Mordecháj Gur nyilatkozatából kitűnik, hogy a terroristaprobléma bizonyos fokú megoldásának tekinti ״ ha egyes szíriai alakulatok a Litáni-folyó északi partjához közelednek”. Nézete szerint a szírek is érdekelve vannak a terroristák déllibanoni tevékenységének megszüntetésében és így az említett elrendezésből nekik is előnyük származik. Nyilatkozata összegezéseként rámutat a vezérkari főnök arra, hogy Izrael dél-libanoni akciójának révén ellenőrizni lehet a terroristák tevékenységét Libanon egész területén. „Hiszem, hogy ebben a kérdésben sikerült lefektetni a megegyezés alapját” — mondotta a vezérkari főnök. Az izraeli katonai hatóságok a hét végén első alkalommal akadályozták meg, hogy a Dél- Libanonban tartózkodó polgárok visszatérjenek Beirutba, hogy onnan családtagjaikkal együtt jöjjenek vissza. Illetékes helyen elmagyarázták, az intézkedés oka az, hogy Beirutból és környékéről sikerült terroristáknak és más ellenséges elemeknek a visszatérők közé keveredve, átszivárogni Dél-Libanonba, és most meg akarják akadályozni, hogy ezek a megfelelő infor-Beirutba. Nyilvánvaló, hogy a hatóságok mégis megengedik majd a minden gyanún felül álló, Dél-Libanonban tartózkodó polgároknak, hogy Beirutba menjenek és onnan magukkal hozzák a háború elől odamenekült családtagjaikat. A libanoni tévének adott nyilatkozatában Jasszer Arafát bejelentette, hogy a terroristák eltökélt szándéka visszatérni Dél- Libanonba, az izraeli csapatok kivonulása után, tekintet nélkül arra, hogy ott UNO-csapatok tartózkodnak, és mi az UNO- nak a véleménye ebben az ügyben. A terrorista vezér hozzátette, hogy az UNO-csapatok feladata Dél-Libanonban előkészíteni az izraeli hadsereg viszszavonulását, gondoskodni arról, hogy egyetlen izraeli se maradjon ott, és nem az, hogy megakadályozzák a terroristák viszszatérést. Megbízható római hírforrás szerint, Izrael olaszországi nagykövetsége naponta rendszeresen továbbítja a Vatikánnak a vezető libanoni keresztény politikusok panaszait. Ezek a körök tiltakoznak az ellen, hogy a pápa rendszeres levélváltási kapcsolatot tart fenn Jasszer Arafattal és elsősorban azt kifogásolják, hogy nem kapnak semmiféle segítséget a Vatikántól. A libanoni vezető politikusok közölték a Szentszékkel, azt szeretnék, ha az izraeli hadsereg Dél-Libanonban maradna, mert ez az egyetlen mód az ott élő keresztények testi épségének a biztosítására. A Rómában tartózkodó libanoni keresztények hangsúlyozták hogy hetenként többíziben küldenek az El Al repülőgépein gyógyszert és takarókat Dél-Libanonba. Izrael ezeket a segélyküldeményeket díjmentesen szálltja. Működik Rechovoton az új 054-es tárcsázási körzet Az új rechovoti városi és városközi telefonközpontot, amelynek létesítése lehetővé tette az új 054-es előszámú tárcsázási körzet létrehozását, szerdán helyezték működésbe. Méir Amit távközlésügyi miniszter és Mose Gidron államtitkár jelenlétében. Az új tárcsázási körzet létrehozatala és elválasztása a telavivi körzettől azt a célt szolgálta, hogy ne legyen szükség 7 számjegyű hívószámokra, s hogy a szolgálat javulása érdekében közvetlen vonalak vezessenek Redovotról az ország többi központjába. Pár hónapon belül működni kezd az Ájálon keresztúti telefonközpont is, és akkor majd Luddot és Rámlét is bekapcsolják a 054-es körzetbe. Egyelőre Redovotban a 95-sel kezdődő hívószámok módosulnak. A módosulásokról tájékoztató füzetet kap minden előfizető vagy érdeklődő. GYÓGYTEA A gondosan válogatott gyógynövények azok, amelyek a Yungborn teát kiváló gyógyteává teszik. A sokéves recept titka szavatolja a tea jó gyógyhatását és élvezetessé teszi a teaivást. A Yungborn tea könnyen elkészíthető. Előmozdítja a rendszeres bélműködést, főleg székrekedés, feszítő érzés vagy általános rossz közérzet esetén. Kapható minden gyógyszertárban YUNGBORN TEAV EGÉSZSÉGÉRE ! HUSZONNÉGY ÓRA NAGYMÉRTÉKBEN CSÖKKEN AMERIKÁBAN A CARTER IRÁNTI BIZALOM Közvéleménykutatást rendezett az Egyesült Államokban az I. B. C. tévéhálózat a Harris vállalattal karöltve Carter elnök népszerűsége kérdésében. Az eredményt pár nappal ezelőtt közölték és ebből kiderült, hogy a megkérdezett észak-amerikai polgároknak mindössze 36 százaléka megelégedett azzal a móddal, ahogyan Carter elnök az Egyesült Áz Államok politikáját irányítja. A polgárok 60 százaléka ellenzi Carter politikai módszereit, s két százalék tartózkodott a válaszadástól. Tavaly márciusban, két hónappal azután, hogy Carter hivatalba lépett, hasonló közvéleménykutatást rendeztek, akkor a megkérdezettek 67 százaléka fejezte ki bizalmát az elnök iránt és csak 21 százalék válasza volt negatív. JÓVÁHAGYTÁK A KUPÁT CHOLIM 6,9 MILLIÁRDOS KÖLTSÉGVETÉSÉT A hisztadruti Kupát Cholim országos ellenőrző tanácsa jóváhagyta az 1978-as, 6,9 milliárd fontra rúgó költségvetést. Áharon Becker, a bizottság elnöke közölte, hogy most első alkalommal készült a betegsegélyzőben kiegyensúlyozott, deficitmentes költségvetés, de végrehajtása attól függ, tartani tudja-e az izraeli kormány az infláció általa felbecsült mértékét. Amennyiben ez nem haladja meg a költségvetési év során a 25 százalékot, akkor a betegsegélyző költségvetése változatlanul megvalósítható lesz. Becker közölte, hogy a betegsegélyzőben lassult a fejlesztés irama, s a mostani tempó nem éri utól a lakosság szükségleteit. A betegsegélyzői központ elnöke, professzor Chájim Doron pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy manapság egy kórházi nap uős fontjába kerül az intézetnek, míg két évvel ezelőtt csak 350- be került, s a többi között ezért is sürgős, hogy az intézmény mielőbb megkapja a kincstártól a még a múlt költségvetési évre járó 200 millióját. Jákov Vilán, az ellenőrző tanács pénzügyi bizottságának elnöke a költségvetés beterjesztője kijelentette, hogy a betegsegélyzőnek nyújtott kormánytámogatás épp olyan jogos, mint a kormány hozzájárulása a rádióhatóság költségvetéséhez. Ehhez azonban hozzáfűzte, hogy az állami hozzájárulás évről évre csökken, majd bejelentette, hogy az idén a betegsegélyző 44 új rendelőt nyit, továbbá 250 új állást létesít az orvosi szolgálat megjavítása érdekében, kiszélesíti az öregekkel foglalkozó szolgálatokat, végül pedig 250 új ágyat állít fel a kórházakban. KÜZDELEM A FEDEZETLEN CSEKKEK KIBOCSÁTÓI ELLEN Megszigorítják a bankszámla-nyitás feltételeit Oded Messer, a bankok országos főfelügyelője néhány javaslatot nyújtott be a Bank Jiszráél tanácsadó bizottságához a fedezetlen csekkek elleni küzdelem keretében. Az egyik javaslat szerint szigorú formaságokhoz kötik az új bankszámlák nyitását, ami lehetővé teszi a számlatulajdonos ellenőrzését. Közölte még Messer, hogy a fedezetlen csekkek összege eléri az évi 20 milliárd fontot. A javaslat értelmében a bankok kötelesek lesznek alaposan ellenőrizni az új számlát nyitók személyazonosságát és korlátozzák az ügyfélnek átadott csekk-könyvek számát. Ha kiderül, hogy a csekkek sorozatosan visszajönnek, a bank automatikusan lezárja a számlát. Egy további javaslat szerint feketelistát állítanak öszsze azokból, akiknek számláját fedezetlen csekkek kibocsátása miatt lezárták. A bankok országos főfelügyelője javasolja még, hogy a fedezetlen csekkek kezelési díja címén a jövőben 5 fontot hajtsanak be. KONGRESSZUSI BIZOTTSÁG TALÁLKOZOTT MOSZKVAI ZSIDÓ AKTIVISTÁKKAL Az amerikai kongresszus hadügyi bizottságának egy küldöttsége tegnap Moszkvában találkozott a Szovjetunió 10 zsidó aktivistanőjével s tagjai megígérték, hogy segítséget fognak nyújtani a hatéves Jessica Katz élete megmentéséhez. A beszélgetés során a beteg kislány édesanyja, Natália Katz elmondotta,,hogy a gyermeket halál fenyegeti, ha nem teszik számára lehetővé, hogy eljusson az Egyesült Államokba, ahol professzor Richard Feinblum, a Harvard egyetem tudósa hajlandónak mutatkozott a kislány kezelésére. A beteg gyermek nem képes a zsiradékokat megemészteni, s annak ellenére, hogy szovjet szakemberek több izben is megkísérelték, hogy különleges szervezetének megfelelő élelemmel táplálják, a gyermek ma sem nagyobb, mint 2 hónapos korában volt. A szovjet hatóságok megtagadták a szülőktől a kiutazási vízumot. A gyermek nagyanyja Cambridgeben él, Massachusettes államban. A bizottság tagjai találkoztak Scseránszki Anatol édesanyjával is, és Waxman képviselő kijelentette, hogy fel fogja vetni Scseránszki ügyét az illetékes szovjet főtisztviselőkkel folytatandó megbeszélései során. Iljáléinak Hálószobák + Faliszekrények Kárpitozott bútor +Konyhák Faligarniturák engedmény + 120•׳. é.t.n. mentesség Tel-Aviv, Jeruzsálem, Haifa, Beer-Séva, Chedera, Askelon, Kfar-Szábá, Natanja, Kíriat Ata, Ramie, Recovot, Cfat, Ejlat. Kérjen garancia levelet!