Új Látóhatár, 1985 (36. évfolyam, 1-4. szám)
1985 / 2. szám - Borbándi Gyula: Magyar-magyar kapcsolatok (könyvrészlet)
mögött meghúzódó önös politikai szándékokra. Az európai emigráns szervezetekben szerepet játszó Töttösy Ernő szerint: „Az európai ,össz-magyarság — csakúgy, mint egyebütt — nem egy tudatos és homogén közösség. Mindenesetre összeköt bennünket a közös nyelv és szülőföld — vagy egyszerűen a ,magyar föld" szeretete. Ezzel és a rokoni, vagy baráti szálakkal magyarázható az az óriási méretű ,haza-látogatás", amelyet a rendszer igyekszik ugyanúgy ,hódolattá átértékelni, mint forinttá a külföldi devizát." Hozzátette, hogy „szigorúan el kell határolnunk a ,haza-látogatók'-tól a haza-dolgozók' kicsiny, de aktív kasztját. Ezekkel szemben egyetlen szavunk van: a megvetés."18 A müncheni Juhász László kifejtette, hogy „aki politikai okokból hagyta el hazáját, nem működhet együtt még kulturális téren sem azokkal, akik egy külföldi nagyhatalom szolgálatában napról-napra megsértik az emberi jogokat Magyarországon. Ahogy Thomas Mann és a hitleri diktatúra más menekültjei nem vették igénybe a fasiszta rendszer kulturális szolgálatait, úgy a kommunizmus menekültjei sem engedhetik meg maguknak, hogy összefogjanak azokkal, akik elűzték őket hazájukból. Egy idő után a politikai menekült is hazalátogat, de kapcsolata a rendszerrel csak a legszükségesebb hivatalos ügyekre szorítkozhat és mindenesetre elítélendő, ha a hazautazásnak ára van. Ha valaki a vízumért lekötelezve érzi magát a rendszernek és igyekszik a hazai rezsim kedvébe járni, ezt a viselkedést határozottan el kell utasítanunk."10 Tollas Tibor feltette a kérdést, hogy: „Lojalitás — de kivel?". Válaszában arra a következtetésre jutott, hogy: „Fiainkat akkor kergetjük ,álomvilágba, ha a mai politikai helyzetet véglegesnek fogadjuk el, és nem veszünk tudomást az otthoni szellemi élet bátor harcáról a hatalom ellen. Ha ezt a kettősséget megértik fiataljaink, megértik azt is, miért nem lehetett Magyarország a szülőföldjük, s megtalálják az utat, hogy hazájukon miképpen segíthetnek idekinn, miképpen adhatnak reményt hazai társaiknak és a kisebbségben élő magyarságnak egyaránt. Csak a valóságos helyzet ismeretében választhatnak helyesen: kivel legyenek lojálisak, a hatalommal-e, vagy a néppel? Mert ez a kérdés veleje! így válhatnak csak az elnyomottak szószólójává a nagyvilágban. így lesz a külföldön felnőtt fiatal nemcsak nyelvében, de szívében is hű a nemzethez."20 Varga László az anyanyelvi mozgalomban való részvételről szólva kifejtette, hogy az abban való részvételt nem ellenzi, de nem is helyesli. „Véleményem attól függ — folytatta —, hogy a résztvevőknek mi a szándéka és milyen eredményt értek el. Feltételezem, hogy az Anyanyelvi Konferencia résztvevői tudják, hogy a rendszert nem anyanyelvünk ápolása, vagy a magyarság érdeke, hanem propagandaszempontok vezetik, mutatva, hogy a szabad világgal jó kapcsolatban vannak. A rendszer tehát használja őket. Jóhiszeműen feltételezem, hogy ők is akarják használni a rendszert.