Új Magyar Szó, 2006. december (2. évfolyam, 235-253. szám)
2006-12-04 / 235. szám
AKTUÁLIS Új Magyar Szó IQ 2006. DECEMBER 4., HÉTFŐ ! Kiléptek a konzervatívok a kormányból Folytatás az 1. oldalról Dan Voiculescu PD-elnök a párt távozását elsősorban „a Traian Băsescu elnök, a Demokrata Párt (PD) és a Theodor Stolojan által kirobbantott és a kormányfőre, valamint a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) közvetlen kihatással levő súlyos politikai krízissel” magyarázta. „A Demokrata Pártnak fejébe szállt a hatalom. Traian Băsescunak van egy nagy problémája, ismételt következetlenséget tanúsít, egyik nap ezt mondja, rá egy hétre pedig mást: kormányzásra kért fel bennünket, rá nyolc napra viszont úgy nyilatkozott, hogy erkölcstelen megoldást jelentünk” - részletezte Dan Voiculescu. A konzervatívok haragját azonban konkrétan az váltotta ki, hogy a jövő évi költségvetés parlamenti vitáján a koalíciós pártok képviselői, elsősorban a demokraták nem támogatták a PC azon javaslatát, miszerint az alapélelmiszerek esetében csökkenteni kell a hozzáadott értékilletéket. A PC vezetőtanácsa júniusban már elvi döntést hozott arról, hogy abban az esetben, ha a koalícióban nem tudja átvinni projektjeit, hat hónap elteltével kilép a kormányból. A január 1-jén esedékes határidőt azonban az alakulat nem várta meg. Emil Boc, a Demokrata Párt elnöke úgy értékelte, a PC a Codruţ Sereş gazdasági miniszter körül kirobbant energetikai botrány miatt távozik a kormánykoalícióból, és úgy fogalmazott, a konzervatívoknak fenyegetőzéseik ellenére - erkölcsi kötelességük feltételek nélkül megszavazni a parlamentben a jövő évi költségvetést. Boc azokat a híreszteléseket is cáfolta, amelyek szerint a PD kivonul a kormányból, ha Călin Popescu-Tăriceanu kormányfő PNL-elnök visszautasítja az előre hozott választások mihamarabbi megtartását. „Teljesen új helyzet teremtődött ezzel a döntéssel, hiszen pillanatnyilag Romániában kisebbségi kormány van. Igaz az, hogy a parlamentben a többséget eddig is elég nehéz volt összeszedni, és leginkább a konzervatívok voltak azok, akik a saját fejük szerint szavaztak, nem az egyezségeknek megfelelően” - kommentálta a PC döntését Markó Béla RMDSZ-elnök. Szerinte 2007 január 1 -ig — a szükséges korrekciók megtételével - mindenképp kisebbségi kormánnyal kell továbbmenni, és nem szabad a politikai stabilitást veszélyeztetni. A jelenlegi helyzetben, az RMDSZ áll az előre hozott választások elébe, hiszen mint Markó mondta, közvéleménykutatások szerint a Szövetségnek megvan a megfelelő támogatottsága. „Ebben az esetben azonban újra kell gondolni a jövő év naptárát, újra meg kell határozni, mikor lesznek az európai parlamenti választások, és mikor tartjuk az előre hozott választásokat” - fejtette ki a szövetségi elnök, aki arra semmiképp sem lát lehetőséget, hogy a jelenleg ellenzékben levő valamely párttal összefogjon az RMDSZ. Adrian Iorgulescu, a PNL alelnöke a PC kivonulásával kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy Románia egy olyan politikai krízishelyzetben van, amelyet „intelligensen és taktikusan kell kezelnie”. Azt is elmondta, a konzervatívok TVA-csökkentési javaslatát azért utasították el, mert az ország gazdasága nincs felkészülve egy ilyen sokkra. Theodor Stolojan, a liberális platform vezetője úgy értékelte, a PC kivonulásával, Călin Popescu-Tăriceanu megkapta méltó büntetését amiatt, hogy 2005-ben az eredeti megállapodással ellentétben elutasította az előre hozott választások megszervezését. Stolojan Voiculescu azon vádjait is elutasította, amelyek Traian Băsescut teszik felelőssé a jelenlegi politikai krízisért. A PNL ex-elnöke szerint a PC kivonulása a D. A. Szövetség szakadásához vezet. Cristian Diaconescu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) sajtószóvivője arról tájékoztatott, a PSD egyelőre nem tervezi, hogy szövetséget köt bármely másik párttal, annak ellenére, hogy Dan Voiculescu előrebocsátotta, a PD a liberálisok és a szociáldemokraták irányába egyaránt nyitott marad. A koalíciós pártok ma fogalmazzák meg hivatalos álláspontjukat a PC kivonulását követően kialakult helyzettel kapcsolatban. ■ ^ A Victoria-palotában vitatta meg tegnap este Călin Popescu- t Tăriceanu kormányfő és Traian Băsescu államfő a PC kormányból való kivonulása után kialakult helyzetet. A két politikus elvi döntést kívánt hozni a kormányban megüresedett helyek - a mezőgazdasági és a gazdasági minisztérium, valamint az egyik miniszterelnök-helyettesi tisztség - betöltéséről, illetve megszüntetéséről. A 45 perces beszélgetés után elmaradtak a nyilatkozatok A kormány által kiadott néhány soros sajtóközleményben csupán a találkozó tényét rögzítik. Már tegnap este összeült Tăriceanu és Băsescu, hogy megvitassa a kormányválságból kivezető utat Rektorhelyettes kerestetik a BBTE-n ■ MIHÁLY ' A SZ LJ „Csak olyan feltételek mellett vállalnám el a rektorhelyettesi tisztséget, amelyek már-már utópikusak Át kellene alakítani többek között a rektorhelyettesi pozíció struktúráját, a hatáskörét, el kellene érni, hogy a magyar tagozat elsődleges legyen, mivel eddig csak másodlagos volt” - nyilatkozta az UMSZ- nek Magyari Tivadar egyetemi docens, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Szociológia Tanszékének magyar tagozati dékánhelyettese lapunk azon kérdésére, vállalná-e a Salat Levente lemondása után megürült tisztséget. Magyari mellett egyébként többen esélyesek erre a székre, mivel a szenátus tagjai közül bárki megválasztható erre a funkcióra. „Természetesen ennek az is feltétele, hogy az illető elvállalja, de el kell fogadnia a rektorátusnak és a magyar oktatók közösségének is” — tette hozzá Magyari, aki Benedek Józsefet vagy Veress Károlyt is esélyesként nevezte meg a rektorhelyettesi állásra. Mint ismeretes, Salat Levente és Nagy László rektorhelyettesek múlt héten jelentették be lemondásukat a BBTE vezetőségében betöltött funckiójukról, tiltakozásként az adjunktusok kizárása miatt előállt helyzet, illetve az egyetemvezetés merev viselkedése miatt. Magyari szerint ez utóbbi abban nyilvánult meg, hogy a magyar tagozat részéről érkező bármilyen kezdeményezést a vezetőség sokszor napirendre sem tűzte, máskor halogatta, nem tartotta fontosnak megvitatásukat, sőt, olykor már okafogyottnak is nevezte. Időközben megalakult a magyar tagozat öttagú vezetőtanácsa is, melynek tagjai, Benedek József, Magyari Tivadar, Veress Károly, Ionescu Klára és Vincze Mária szerdán ülnek össze többek között azért, hogy megkezdjék az alapszabályzat tárgyalását. Magyari elmondása szerint egyébként az öttagú bizottság megalakulását Nicolae Bocşan rektor is tudomásul vette, emellett a magyar oktatók támogatását is élvezi. A helyzet megoldásához viszont még további párbeszédre lesz szükség a rektorral, tette hozzá a szociológiai tanszékvezetőhelyettes. Hantz Péter és Kovács Lehel oktatók munkaviszonyának a felbontását több tudományos vagy politikai csoport is felháborodással fogadta. „Úgy véljük, ezúttal mégegyszer bebizonyosodott, hogy teljes mértékben indokolt a magyar nyelvű állami felsőoktatás igénye, beleértve az önálló intézményekhez való jogot” - áll az RMDSZ Operatív Tanácsának közleményében. Neves erdélyi akadémikusok ugyanakkor úgy vélik, hogy a kétnyelvűség, az egyenjogúság a mai napig sem valósult meg a BBTE-n, egyúttal a két adjunktus kizárásáról szóló határozat hatályon kívül helyezését kérik. Az akadémikusok szerint a feliratok ügyében kirobbant konfliktus áldatlan állapotokat tükröz, s az a kommunista rendszer súlyos bűne, a Bolyai Egyetem megszüntetése következményének tekinthető. Szili Katalin, a magyar országgyűlés elnöke Románia Képviselőházának elnökét, Bogdan Olteanut kérte meg, járjon közbe a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen kialakult helyzet rendezéséért. „Noha a két oktató módszerei és eljárásai valóban vitathatóak, a döntés és annak indoklása az egyetem falain belül és kívül egyaránt megdöbbenést keltett“ - tartalmazza Szili levele. Az Európai Parlament magyar néppárti, szocialista és liberális delegációja ultimátumot ad a BBTE- nek: „Kezdeményezzük, hogy a kinevezését követően a soknyelvűségért felelős biztos haladéktalanul vizsgálja ki a történteket. Amennyiben egy hónapon belül ezek nemteljesülnek, a magyar EP-képviselők minden európai fórumot fel fognak használni, hogy a többnyelvűséget biztosítsák” a BBTE-n. ■ Látszatok valóságértéke Folytatás az 1. oldalról Jelenleg két párt folytat posztmodern-populista paradoxonpolitizálást Romániában, a demokraták és a konzervatívok. Ellentétük feloldhatatlan. Mindkettő a közelmúltban vett doktrináris kanyart, és mindkettőnek a sorsát alapvetően ugyanaz az ember határozta meg. A kormányalakításkor mesterségesen létrehozott többség feltétele és ára az volt, hogy Voiculescuék elárulják a szociáldemokratákat. Az államelnök - miután erre rávette őket - azonmód erkölcstelen megoldásnak nevezte az egészet. Ilyen értelemben (is) ez a kormány bűnben fogant, és nem az eddig említett tényezőkön múlott, hogy fő célját, az európai csatlakozást sikerült elérnie. Most a mórok mehetnek. A liberális párt mesterséges megosztása és a konzervatívok távozása az eddig is kétes kormánytöbbséget mára teljesen szertefoszlatta. Tariceanu (látszólag) teljesen a Nagy Kombinátor, illetve (valójában) a demokratikus ellenzék kezében van. A szocialisták eddig is könnyen megbuktathatták volna, különösen a konzervatívok segítségével - és ezután sem fogják tenni. Nem érdekük, egyelőre, cáfolni a látszatot. Lehet, sőt biztos, hogy a konzervatívok korábban bejelentett visszavonulásának felgyorsításában szerepet játszott legfontosabb miniszterük esettanulmányba illő ellehetetlenítése is, ám ez nem változtat a tényen, hogy az újabb válsághelyzet minden eddiginél súlyosabb és több tényezős. A konzervatívok, adujukat kijátszva, nagyjelenetüket eljátszva, tűnhetnek vissza a homályba. Mások következnek, más kombinációk és látszatok. Román lapszemle, távirati stílusban ■ Brit kutatók azonosították a vörösbor egyik összetevőjét, amely hozzájárul a szív egészségének megőrzéséhez, így a hosszabb élethez is. (Gândul) ■ Frunda György magas láz miatt nem vett részt a december 1-ji ünnepségen. A Maros megyei szenátor túlzottnak minősítette a vásárhelyi polgármester RMDSZ-ellenes kirohanását. (Adevărul) ■ A craiovai ortodox püspökség részvényese az egyik elektromos energiával kereskedő cégnek. (Cotidianul) ■ „Hărdău néma mint a hattyú és gyáva mint a nyúl” amikor állást kellene foglalnia a vallási jelképek betiltásáról az iskolákban. {Gardianul) ■ Valeriu Stoica, a PNL egykori elnöke elismeri: hibát követett el, amikor a liberális és a demokrata párt fúzióját javasolta. {Ziua) ■ Több százezer Hezbollah-szimpatizáns követelte pénteken Beirutban a libanoni kormány távozását.Evenimentul Zilei) *