Uj Nemzedék, 1921. június (3. évfolyam, 117-141. szám)

1921-06-22 / 135. szám

1921 junius 22. Egyre erősöd­ik a horvátok elszakadó mozgalma Vissza Magyarországhoz! — Az Uj Nemzedék tudósítójától. — Belgrád, junius 16. A fantasztikus nagyzással és végzetes kap-­­­asisággal megalakult szerb-horvát-szlovén ál­­­­lany, amely kezdettől fogva állandóan küzdött belső zavarokkal, az idők folyamán komoly ,válságos helyzetbe került, mert alkotórészei sehogysem tudtak egymással összeforrni. A ■teljes összeolvadást elsősorban az államalaku­lás unigránát: Szerbiának belső pártharcai akadályozták meg, de nem kisebb mértékben azok a népek is, amelyeket eggyé akartak ol­vasztani az új birodalomban s amelyek az olcsó győzelem mámorából magukhoz térve,­­ többé nem kívánták a testvéri egyesülést. A délszláv testvérek között a h­orvátok voltak az elsők, akik beolvasztásuk ellen til­takoztak. Nem kellett hozzá sok idő, hogy észrevegyék, mennyit veszítettek nemzeti és állami önállóságukból, amióta a Magyar­­országgal való közösséget elcserélték a dél­szláv testvéri közösséggel. Az elégedetlenség és a­ forrongás, amelynek első és máig is leg­bátrabb szószólója Radics István, a régi hor­vát parasi­t Párt vezére, m­a már átterjedt az egész horvát népre, rövid idő múlva teljesen­­ véget vet Horvátországban a hagyományos szláv pártoskodásnak és olyan elemi erővel­­­og kitörni, hogy az am­úgy is g­önge és sok­­felől ostromolt belgrádi cant­rum nem tud neki ellenstállni. JF A délszláv nemzetgyűlés 419 mandátumá­ból 93 jutott Horvátországnak s ebből a 93-ból ötvenet szerzett meg­­Radics István pártja. (A délszláv országgyű­lés megalakulásának ide­jén , mindössze ez az-i ötven képviselő volt a délszláv birodalom isflameszméjének ellenzéke, azóta azonban tel­en­ékenyen megnövekedett ■Viz­ a tábor. A 93 horvát képviselő közül leg­alább nyolcvan egyetért Radicscsal s vele tart kívülük a­ szlovének klubjának 27 tagja és a 16 mohamedán képviselő. Radics István pártja kezdettől fogva ön­álló horvát klöztársaságot követelt és ennek "elérése végett" a népszavazás elrendelését. A tunigrádi korm­ány mindent elkövetett a nép­szavazás elkerülésére és eddig sikeresen elle­­­­nezte. Kérdés azonban, elháríthatja-e a végze­tes népszavazást akkor is, ha a horvát­ képvi­selőkön kívü­l maga a horvát nép közvetlenül is követelni fogja, még­pedig azzal a kitartó­­és fanatikus nemzeti önérzettel, amely ezt a népet m­indenkor jellemezte. Radicsék ma már egyáltalán nem hajlan­dók a belgrádi kormány főhatóságát Horvát­országban elismerni és ezért passzív rezisz­tenciában vannak a belgrádi parlamenttel szemben. Egyáltalán nem hajlandók a dél­szláv országgyűlésen megjelenni. A belgrádi kormány azt hitte, hogy megtöri ellenállásu­kat, ha mandátumfosztással fenyegeti meg őket. Radicsék azonban nem ijedtek meg. Sőt azóta még energikusabban folytatják a hor­­vátok nemzeti felszabadításának harcát és ma már nyíltan kimondják, hogy Magyarország­gal akarnak állami szövetségre lépni. Félév­ivel ezelőtt még beérték volna az autonómiá­val vagy a föderalisztikus megoldással, ma már nem kell nénik. A horvátok szabadságharcának vezére, 1 111 1 ■"" 1­­ ~ Radics István, régóta vezető alakja a horvát politikának. Nagy ellenzéke volt a Magyar­­országgal való közösségnek, ez azonban nála nem annyira egyéni érzésből fakadt, mint in­kább a pártállásából következett. Egyénisége felől teljesen tájékozatlanok voltunk. Egy­részt azért, mivel a parasztpárt vezére volt, másrészt semmiféle parlamenti és diplomáciai szabállyal nem törődő szókimondása miatt azt hittük, hogy egyszerű földmíves lehet. Nem így volt. Radics régi újságíró és szerkesztője a Slovenski Domi cim­ű lapnak, azonkívül papírkereskedése van. Egyébként rendkívül nagyműveltségű ember és nyelvismerete egye­nesen páratlan egész Horvátországba ugy­ anya­nyelvén kívül kilenc európai nyelvm beszél tökéletesen. Ír . A horvátok felszabadítását, amelyért Ra­dics egész életét feláldozza és trpn ízben bör­tönt is ült, nagyon megkönnyít most már a szlovének, mohammedánok éaim belgrádi cen­­tralisztikus uralomnyil ryjívi rokonszenvező többi párttöredékek eszmai­ egyesülése a sza­badulni akaró horvátold­­l. Belgrádban tud­ják, hogy Horvátországban napról-napra erősbödik az elszoktani mozgalom és minden­nap számítanak olyen eseményre, amely lehe­tetlenné teszi a bomlás megindulásának titko­­lását. A belgrádi kormány állandóan résen van, hogy a horvát népszavazás elrendelését megakadályozza, de tisztában van­ azzal is, hogy az elszakadást ezzel nem tudja megaka­dályozni. K. L. Az első áldozat írta: Vida Péter. Aikonvojlott. A nap t­ tízszemével még egyszer végig pillantott a tájon és vérpirosra festette. Észak felől nás szél kerekedett . . . Az után las­si döcögéssel halad egy szekér. A kocsis egy-egy ostorcsapással nógatja "a fáradt lo­vakat s ilyenkor biztató szava is van hozzájuk, de különben hallgatag. Hallgatag az asszony is, nagy, színes kendőbe tirkolózva ül mellette, ha a szél néha fellebenti a kendőt, olyankor, látni, hogy a keblén kis gyermeket melenget. A hosszú hallgatást végre mégis megtöri az Asszony: — Bár átengednének még! — Ha r­óla engednek szépszerivel, mám me­gyünk magunktól! — szól­­ettetett közönnyel a ko­csis, szeme azonban nyugtalanul mélyed­­bele a szürke alkonyatba.­­ A szekér egyhangú zörgéssel halad tovább. Egy kanyarodónál dombtetőre érnek/ A domb­ról egyenesen fut le a h itt keskenyedő f­ehér sávja addig.” ahol­, feketén emelkedik az égnek/ egy erdő sziluettje. ß — Az ott tonnán, az erdőn túl, azswiár Lengyel­­ Országi — ragyog fel az asszony tewitete és más*'* nem néz mást és már nem lát mást, mint azt­dőt, amelyen túl már otthon lesz. Ám hirtelen éles-keményen csattan fel vala­­honnan egy hang: — Halt! A , kocsis kezében megrándul a gyeplő, a lovak miegtorpannak s a kocsit, mintha a föld alól buk­kantak Volna elő, palanat alatt katonák veszik ké­jük. Mind egyfszmák és mind egyformán komolyak. Az assztoly MBQfc élt, fife­­ton-folyvást hallott egy szót ismételni: Háború! Né­melyek, kigyű­lt arccal, nevetve kiáltották: Háború! mások csöndesen suttogták: Habom! és könnyes lett a szemük. Az asszony csak ezeket a könnyeket látta s ezekből sejtette, hogy a háború borzalmas valami lehet , hanem azt a szorongó érzést, ame­lyet a nagy ismeretlen olt az emberbe, azt csak most kezdi érezni, a sok egyszínűen szürke katona s az esti szürkeségben rémesen villogó szuronyok láttára. A csoportból kiválik az egyik katona, külsőleg miben sem különbözik a többitől, de a fellépése és az, hogy mások tisztelettel engednek utat neki, el­árulja, hogy ő a parancsnok. Az asszonyt leszólitja a kocsiról és kurtán­ röviden kérdezi: — Hová? —­ Haza a férjemhez, — válaszol ajv^^Sirásba csuklik a hangja. — Kérem, uram, efflfám/.en . . . Itt voltam a rokonaimnál és egyszer aznallottuk, hogy ... Istenem! ... háború lesz . küldtek, hogy sies­sek, talán átjutok még a.Miáron ... Én Istenem!... Kérem szépen, uramj#!. — Iratai vapszik? Az asszony/ sietve keresi elő az igazoló iratait és közbet^Hurecsuszik a válláról a kendő s kinevet alóla a gyermek. Artiszt észreveszi a gyermeket és egyszerre el­­ővé válnak a kemény vonásai: éppen ilyen pöttömnyi, pufókarcu, nagysze­mű­, mosolygó babát hagyott ő is otthon, valahol arra messze . . . Az iratokra alig vet­igyelmet, egészen megígérte a gyermek mosolya: — Hát csak hamar, jó asszony, amíg néni kési! Holnap már idáig sem juthatott volna. A kocsis azon­ban tapodtat se tovább, visszafordul, osztrák állam­­polgár! Az asszony tehát gyalog és egyedül vág neki az útnak- Jól ismeri azt, innen másfél órányira van az első falu, már túl az erdőn, már lenevel földön, ott tilol. UM aaiá toszih agafe aal. agsa.öize j_n­ A szél erősebben, már metsző hidegen fúj, éppen szembe, de ez nem hátráltatja őt, megy lankadatla­nul. A fejét lehajtja, a gyermeket jobban magához szorítja és megy-megy. A térde m­eg-megroskan, de nem érzi a fáradtságot, csík megy, mintha űzné, haj­taná, kergetné valami mindig tovább, előre. A sötét erdőt már maga mögött hagyta s m­ár feltűntek a falu apró fényes ablakai, amikor —észre sem vette,, hogy merről, honnan — két lovas terem­ ,előtte, két kozák. Megretten, megáll. Az egyik kozák lehajlik a lóról, úgy hogy az arca majdnem az övéhez ér s amint így közvetlen maga előtt látja annak a szélesen vigyorgó veres amint megcsapja annak a pálinkától bűzös *­­TeMetet egyszerre irtóztató félelem lepi el és futás­nak lendül. A kozák utána akar vágtatni, — az itt éppen könyököt alkot, egy ugrással oldalba kaphatná, ha­nem a társa leinti: — Ugyan, Iván, egy asszony után?! Iván visszarántja a lovát, a száján azonban vad szitok fakad, talán a férfihiúságában megsértett részeg ember szitka és tehetetlen didivel néz a menekülő után. Ám hirtelen eszébe ötlik, hogy hiszen ő a ha­talmas Átírnák a hatalmas katonára, és­ most, háború lesz, amikor a golyók ugy fognak zümmögni, mint a­ méhek . . . előkapja a­­pisztolyát s mielőtt a társa megakadályozhatta volna, rele az asszonyra. Ez a lövés hallatára még inkább megrémül. Eszeveszetten szalad tovább. Márnásig bírja, liheg, a. Esive el-elszorul, a halántéka lüktet, de a­ végső ereje megfeszítésével szalad, fut, rohan, amíg végre eléri a falut. Az első ház kapuján befordul. A kutyacsaholásra magasra emelt lámpással jött ki a házból egy­­férfi. — Anna, te hogyan kerültél ide? — kérdi mát, typetifip. Walkei Bieglia az assz­in. Földrengés Messzinában — Az L'J Nemzedék tudósítóidtól — Bécs. június 21. Rómából érkezett távirat szerint Messzinában és Reggioban a legutóbbi napokban igen erős földlökéseket éreztek, amelyeket földalatti moraj kisért. A lakosság nagy része a szabad ég alatt tartózkodik. A város házaiban eddig nem esett kár. Felsősziléziában ellopták az osztrák és cseh szénszállít­mányokat — "Az Uj Nemzedék tudósitásától. — Bécs, június 21. Berlinből jelentik: A Beut­sehe Allgemeine Zeitung Írja: A cseh és osztrák kormányok a felsősziléziai szénkivitel ■megszűnése miatt panaszt tettek a felsőszilé­ziai antant bizottságnál. Mióta a lengyel ga­rázdálkodás tart, Ausztria és Csehország csu­pán néhány vagon szenet kaptak erről a szén­­területről. A részükre kitermelt szén legna­gyobb részét egyszerűen ellopták. ■ ■■»■ni 4iH»* ■ ■» wwew» '!■ H«h Az antánt a kisállamoknak is juttat a jóvátételből — Az Új Nemzették tudósától diót — Bécs, június 21. Párispél jelentik: A Petit Párisién arról értesül, hogy a legfelsőbb ta­nács bizottságai ígg­­ tanácskoznak arról, hogy a kis­ államfők milyen arányban része­sedjenek a német jóvátételi összegnek őket illető hat és fél százalékból. Egyelőre csupán Szerbia igény­jogosultságát ismerték el. Szerda­­ Franciaország a maga kedve szerint formálta a Jövő Oroszországot A párisi orosz kongresszus elismerte i­z államadósságokat — Az Uj Nemzedék tudósítójától. — Paris, junius 15. Az Uj Nemzedék már hirt adott arról, hogy a régi Oroszország ’kiváló­ságai a bajorországi Reichenhallban gyűlései­nek s hogy e kongresszusnak fő célja előre meg­állapítani azokat a politikai és gazdasági fel­tételeket, amelyekkel a bolse­vizmus várható közeli bukása után Oroszországot újjáépít­hetik. Franciaország, amely minden alkalmat megragad, hogy vezető szerepét és befolyását minden európai kérdésben biztosítsa, nem nézte jó szemmel, hogy az új Oroszország meg­alapozása éppen Németországban kezdődik. összegyűjtette tehát a Franciaországban élő oroszokat ellenkongresszusra, mely üléseit Pá­­risban, a Hotel Majesticban tartja. Itt me­gpu­­kítolták az Orosz Nemzeti Egyesületet, piíly demokrata alapon és pártkülönbséget íjjíii is­merő együttműködéssel akar harcolni­ az ago­nizáló bolsevizmus ellen. A párisi Geller.k­on­­gresszus legutóbbi ülésén hozott sftatár való­ban lojálisan a francia érdekek s­zolgál­a­tába szegődött és tekintettel a franci®, imperialista politika bizonyos irányelveike, Oroszország jövő politikája részére olyan telveket állapított, meg, melyek a francia politikai és gazdasági befolyást belátható időre biztosítják, így első­sorban a tagok­­közé csak azokat veszik fel, akik ünnepélyes fogadalmat tesznek, hogy soha még csak meg sem kísérlik a régi monarchista uralom visszaálllását.. Nem ismerik el sem a szovjet kormány ál­tal kötött szerződések érvényességét,, sem azo­­kat a jogokat­ vagy privilégiumokat, amelye­ket egyes államok (itt Angliára és Németor­szágra gondolt als­­ó szerződések alapján sze­reztek.­­­­ Végül Oroszország államadósságára vo­natkozóan, amelyet tudvalévően jórészben francia tőkések siratnak, a következő határo­zatot hozták:: „A kongresszus kijelenti, hogy minden törvényes orosz kormány lelkiisme­reti kötelessége lesz teljesíteni azokat a pénz­ügyi kötelezettségeket, amelyeket a régi Oroszország vállalt magára. Ez adósságok el­ismerése egyébként Oroszország érdekében van, amely gazdasági újjáépítésének nehéz korszakában nemzetközi hitelt kénytelen majd igénybe venni. Mindazoknak az új államoknak, amelyeknek területe 1914-ben egészben vagy részben Oroszország határain belül feküdt, kötelességük, hogy az orosz államadósság egy részét magukra vállalják.’*

Next