Új Szó, 1977. július (30. évfolyam, 179-208. szám)
1977-07-13 / 191. szám, szerda
új SZÓ 1977 VII. 13. 5 A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járás mezőgazdasági üzemeiben kiegyensúlyozott ütemben végzik a gabonabetakarítást. Kevés híján 29 000 hektár kalászos termésének aratásával kell megbirkózniuk. Az emberek és a gépek egybehangolt munkájából egykönnyen meg lehet állítani, hogy a szövetkezetek gazdái, az állami gazdaságok szakemberei a járás párt- és gazdasági szerveinek hathatós támogatásával jól felkészültek igényes feladatuk teljesítésére. Idegeskedés, kapkodás sehol sem tapasztalható. A kommunisták állhatatossága az előforduló hibák elhárításában is serkentőleg hat az emberekre. Kovács István mérnöknek, a Dercsikai (Jurová) Efsz elnökének hanghordozásából is ezt lehet kiérezni. — Nálunk mindenki pontosan ismeri feladatát. Ezért a felesleges izgalomra senkinek sincs oka. Talán csak az izgatja a kedélyeket, hogy a gabona fejlődésének legfontosabb stádiumában csupán 5 mm es csapadék hullott a földekre, s így mérsékeltebb hozamokkal számolhatunk. A szemveszteség csökkentésével, jó minőségű munkával igyekszünk ellensúlyozni a szeszélyes időjárás következményeit. Egyébként a betakarítást a legjártasabb, tapasztalt emberekkel végezzük. A kommunisták pedig ezen felül külön pártmegbízatást, az egész aratás ideje alatt „harci feladatot“ teljesítenek. Minden poszton — beosztásuktól függetlenül — önzetlen helytállást tanúsítanak. A perzselő napsugarak hatását csak az öntözőrendszerek működése, illetve a pisztolyokból kiáramló vízsugarak csökkentik némileg. A szomjas föld és az aszállyal harcoló növényzet gyorsan magába szívja a vizet. — Tudják-e, hány fok meleg van ilyenkor? — kérdeztem a dióspatonyi (Orechová Potoh) kombájnosokat, akik a kisfaludi részleg határában javában vágták a búzát. — Reggel a rádió harmincat mondott, de mi a gép nyergében negyvennek érezzük — adta a szónak párját Miklós Vince, aki éppen leszállt a kombájnról, hogy a tarlóra kiszállított meleg ételt elfogyassza. Míg a porlepte kombájnvezető a fák hűs árnyékában ebédelt, váltótársa helyettesítette a gép nyergében. Ugyanezt tapasztaltam a többiek esetében is. — Ki volt e rugalmas munkaszervezésnek a kezdeményezője? — Pártalapszervezetünk és mi, kommunisták — válaszolja egyértelműen. — A legutóbbi taggyűlésen döntöttünk így erről a kérdésről. Egyébként ez a szervezési eljárás nem új keletű dolog, évek óta hagyományos nálunk, hiszen a kombájnvezetők zöme kommunista. A derék kombájnos 17 éve párttag, s bár szerelő az eredeti foglalkozása, húsz esztendő folyamán egyetlen aratáskor sem hiányzott a gép nyergéből. — Melyik évben érte el a legnagyob teljesítményt? — 1 Ha jól emlékszem, 1971- ben. Az őszi betakarítást is beleszámítva 270 hektárt teljesítettem. Tovább nem folytathattuk a beszélgetést, munkába szólította a kötelességtudat. Ez legfőbb jellemzője, kiapadhatatlan forrása tekintélyének. Kázmér Miklós váltótársa is párttag, búcsúzóul csak ennyit árult el róla: „1971-ben A mezőgazdaság kiváló dolgozója kitüntetésben részesült. Megérdemli, mert mindnyájan sokat tanulhatunk tőle.“ Nagylég (Lehnice) kavicsos határában is javában folyik az aratás. Engler Zoltán örökké mozgó segédagronómussal kíváncsi tekintettel figyeljük a kombájnok lendületes munkáját. A tömött kalászokból ítélve, jó termés ígérkezik ezen a talajon. — Azt meghiszem! — köszöni meg a dicséretet. — Ám a külső szemlélő nem is képzeli, mennyi munka és befektetés árán. Erre a táblára 12 mázsa kombinált műtrágyát szórtunk hektáronként. Ezenkívül 50 mm-es csapadékkal két ízben megöntöztük. — Visszatérül-e a befektetett anyag és a munka értéke? — Remélem, igen. Mert a korábbi években csak 25 mázsás termést vehettünk le egy hektárról. Most meg legalább 35 mázsával számolunk. — Nagy gondot okoz a gabonabetakarítás? — Ha őszinte akarok lenni, kijelenthetem: a legkevesebbel, mert minden munkafolyamatot gépesítettünk, szinte emberi kéz érintése nélkül kerül a gabona magtárba. De a növénytermesztés más szakaszán annál nagyobb a gondunk. Kevés a munkaerő, pótlásra pedig nincs meg a lehetőség, mert a mezőgazdaság nem vonzza a fiatalokat. Pedig nálunk havonta 1800 koronát, vagy még ennél is többet kereshetnének. Persze, nem nyolc órai munkával... A sok tépelődés, a gond — hasztalan palástolja — kiérződik a segédagronómus szavaiból. De optimizmusa töretlen. — Szerencsére ez az a többlet, amit a kommunista magáénak vallhat — szánja mosolyogva búcsúzóul. Nagylégről toronyirányt haladva a Gellei Efsz (Holice) avatóira bukkanunk. Az SZK — 5-össel Csóka Pál halad az élen, de semmivel sem marad le mögötte Ivancsik Sándor elnyűhetetlen SZK—4-es kombánjával. Talán még csak az első sorokat írták le a búzatáblán, máris ki kell üríteniük a tartályt. Hívás nélkül azon nyomban ott terem Vince, a magszállító.Cséfalvai Kifogástalan itt is a munkaszervezés, egyetlen mozdulatot sem tesznek feleslegesen, ám ha a szükség megköveteli, egymás teljesítményét is felülmúlják. Kommunisták ? Pártonkívüliek? Fele-fele arányban... de most ez kevésbé számít. Fontos az egység, a közös, kitartó vasakarat. Az egynapos határszemle tapasztalatai dióhéjban, barnára sült, poros, olajos férfiak a kombájnosok, a forró mezők modern aratói. Nem tudom, hányan lehetnek szerte a járásban? Egy azonban bizonyos: ezekben a hetekben a gabonaföldeken folyó nagy munkának ők az igazi hősei, zászlóvivői pártunk gazdaságpolitikájának. SZOMBATH AMBRUS A KOMMUNISTÁK AZ ARATÁSBAN Vállvetve a pártonkívüliekkel • Derék helytállás a Csallóköz földjein Ismét rajtuk az ország szeme Kovács István mérnök Engler Zoltán segédmunkás Gellei Efsz búzatábláján is jó ütemben dolgoznak az aratógépek Miklós Vince kombájnvezető (Gyökeres Jenő felvételei] Jurij Marin — Konsztantyin Nyeasztrov álnéven — hosszú ideig a Szabadság Rádió munkatársaként dolgozott. Visszatérve hazájába leleplezte a CIA által pénzelt „hazugság rádió“ céljait, eszközeit, és módszereit. Az alábbi írás részlet a szerzőnek a közelmúltban Moszkvában megjelent könyvéből. Ha változik is valami a Szabadság Ráidó tevékenységében, az csak a rágalom és a megtévesztő tájékoztatás összeállításának és „felszolgálásának“ módja — tekintettel az enyhülés korszakában a világban végbement változásokra. Az egyik módszer abból áll, hogy a rágalmat „igazságkörettel“ tálalják. Más szóval a hallgatókat olyasmiről tájékoztatják, ami számukra a Szabadság Rádió nélkül is ismert, s így a hitelesség illúzióját keltik — amely hazugságot álcáz. E célból a rádióállomás munkatársai alaposan tanulmányozzák a szovjet sajtót, kikeresnek ilyen vagy olyan megbírált hiányosságokat, ezeket azután „általánosítják“ — így a hallgató olyan következtetést vonhat le, hogy „szörnyű rendszerben“ él. A másik fogás — valamilyen jelentős vagy nem nagyon jelentős, szovjet irodalmi szöveg „értelmezése“. A szerzőnek olyan „rejtett szándékot“ tulajdonítanak, amilyen esze ágában sem volt, s ezáltal egyrészről „bebizonyítják“, hogy a Szovjetunióban vannak „tiltakozók“, másrészről pedig elhitetik, hogy létezik „felső nyomás“ — s ettől félve, a szerző kénytelen burkolt, „cenzúrázott“ nyelven beszélni. Sohasem felejtem el, mit művelt Juraszov egy népszerű dallal, a„Frontsofőr dalá“-val. Abban ilyen sorok vannak: Korai még, hogy meghaljunk, Otthon is sok dolog vár reánk. Nos, hogyan lehet ezeket a sorokat a Szabadság Rádió szükségleteihez alkalmazni? A virtuóz Juraszovnak sikerült. Kiderült, hogy „ezek a fiúk“ azért készülnek hazatérni, hogy „ott megmutassák valakinek!“ A szerző, falrengető „elemzése“ végén, azt a reményt fejezi ki, hogy hamarosan „hallhatunk az ő dolgozóikról“. A szerkesztőség „irodalomtörténészei“ között egészen a közelmúltig Schönfeld (Ignatyjev) volt a prímhegedűs. Ő nagy figyelemmel kísérte a szovjet írók minden utazását, minden szavát és persze valamennyi irodalmi berkekből származó kósza hírt és pletykát is. Schönfeld a szovjet irodalmat mocskolta, s ennek során felváltva hol a szkizofréniás Tarsziszra, hol Anatolra (a volt Kuznyecovra) épített, míg végül meg nem kaparintotta a nagyágyút , Szolzsenyicint. Itt nem foglalkozom a Szabadság Rádió és a Szolzsenyicin közti frigy valamennyi részletével. Az olvasók előtt jól ismert ennek az „irodalmi vlaszovistának“ az útja. Csupán azt jegyzem meg, hogy manapság, miután Szolzsenyicint kiebrudalták a Szovjetunióból, rosszindulatú alakja sokkal világosabbá vált a nyugati közvélemény előtt és divatja nyilvánvalóan alábbhagyott. A Szabadság Rádió mostanában már Makszimovot, Galicsot és a velük egyszívásúakat reklámozza „híres szovjet írókként“ és „orosz hazafiakként“. Még egy példát szeretnék idézni megtévesztő tájékoztatás és rágalmazás a módszerére — de már egy másik körből. A Szabadság Rádió nem hagy fel azokkal a reménytelen próbálkozásokkal, hogy viszályt szítson a Szovjetunió nemzetiségei között. Egyszer olyasmit hallottak, hogy „egy turkesztáni tudományos munkatárs“ (!) nem kapott tudományos fokozatot, (nem tudom valóban előfordult-e ilyen eset, a Szabadság Rádió azonban úgy találta, mint „a turkesztáni tudósok oroszok által történő elnyomásának“ lényét). Igaz ugyan, ezzel a bizonyos tudóssal egy kis galiba történt. Előbb „turkesztóni“ volt, és a türkmén nyelvű adásban beszéltek róla. Azután grúzzá változtatták, és ugyanaz a hír — szóról szóra — már grúz nyelven hangzott el. A CIA „FÜLEI“ Mindezzel azonban még nem ér véget az a szennyes munka, amelynek elvégzésével a CIA a Szabadság Rádiót bízta meg. Itt a Szovjetunió népeinek különböző nyelvein műsort sugárzó osztályokon kívül van egy olyan osztály is, amely a rádióadások lehallgatásával foglalkozik, s ennek nagy teljesítményű és rendkívül érzékeny antennái a Szovjetunió és más szocialista országok felé irányulnak. Ezek az antennák éjjel nappal „tapogatják“ az éter hullámait, abban a reményben, hogy „elcsípnek“ valamilyen beszélgetést, vagy a Szabadság Rádió, vagy amely pedig gazdái számára érdekes lehet. Magnetofonszalagra rögzítik a geológiai kutatócsoportok, a repülőtéri forgalomirányító központok, a távolsági hajók személyzete között folytatott beszélgetéseket. Egy különleges szektor, az úgynevezett „secret monitoring“, amelynek élén régi ismerősöm és „pártfogóm“, Dr. West (más nevén Edwards), a CIA magas beosztású munkatársa állt, azonkívül lehallgatott minden, az NSZK területén folytatott „érdekes“ beszélgetést — még a külföldi nagykövetségek és missziók között elhangzókat is. Miután botrányos módon lelepleződtek a CIA-nak a különböző nyugat európai országokban folytatott üzelmei, West elutazott az NSZK-ból és jelenleg a CIA központi apparátusában tevékenykedik, az általa vezetett „secret monitoring“ osztály pedig elhagyta a Szabadság Rádió épületét és az NSZK- ban állomásozó amerikai hadsereg kaszárnyáiba költözött. Azon intézmények között, amelyekkel a Szabadság Rádió nem reklámozott, de szilárd kapcsolatot tart fenn, számomra „Az Egyesült Államok hadseregének intézete az Oroszország és a kelet-európai országok tanulmányozásával kapcsolatos szakképzettség gyarapítására“ a legismertebb. Ez ugyan inkább korábbi nevén ismeretes, mint „Detachment R“ — „R-különítmény“ (az „R“ — Oroszország angol nevének kezdőbetűje). A „Detachment R“, mióta csak 1947-ben megalapították, Nyugat- Németországban állomásozott — előbb Oberammergauban, a legutóbbi 11 évben pedig Garmisch-Partenkirchenben. Aligha kell sokat beszélni erről „a maga nemében világszerte egyedülálló felsőfokú tanintézetről“ (egyik vezetőjének kifejezése szerint) — feladatai már elnevezéséből kitűnnek. Éppen ehhez az intézetezhez irányították 1967-ben tanárnak, az amerikai titkosszolgálatok képviselői — Tony Mayson ezredes és a már említett Dr. West ajánlására. Majdnem négy évet töltöttem ott. A CIA annak idején, amikor megszervezte ezt a „főiskolát“, kötelességévé tette a „tanároknak“, hogy „hallgatók“ számára leendő „hadszínű terükhöz“ a lehető legjobban hasonlító körülményeket hozzanak létre. Hogyan is fest ez? Az egyik osztályban például szovjet tiszti ruhába öltöztetett bábu áll. Az „R-különítmény“-nek saját „műkedvelő együttese“ van, amelynek tagjai a „Poljusk“-t a „Katyusá“-t, a „Moszkva parti esték“-et éneklik gopakot, „barinyá“-t, sőt „moldovenjaszká“-t táncolnak. Csehov „Lakodalom“ját játsszák. A leendő hírszerzők ukrán bor’scsot (káposztaleves céklával) és szibériai pelmenyit (húsos derelye) tudnak készíteni... Megmaradt nálam az 1970 ben végzett növendékek évkönyve, amelyet orosz nyelven adtak ki az intézetben. Ebben a közös piknikekről és a lapos „legfrisebb kelet-európai viccek“-ről szóló megható emlékek között érdekesebb dolgok is akadnak. Itt van például a meghívott „külső“ előadók jegyzéke: „Fred Idlen a Szabad Európa Rádiótól, Zdenko Anti a Szabad Európa Rádiótól, Dr. West a Szabadság Rádiótól, K. Busch a Szabadság Rádiótól, Oreszt Nejmanisz a Szabadság Rádiótól... „Az Egyesült Államok hadseregének intézete ...“ és a Münchenben működő rádióállomás közti kapcsolatok mind a mai napig fennállnak. Mit lehet hozzátenni az elmondottakhoz? Saját tapasztalataim alapján teljes meggyőződéssel kijelenthetem: — egyetlen embernek sem lehet hinni, aki a Szabadság Rádió hullámhosszán beszél, még a nevét sem lehet elhinni mert a név is hamis: — egyetlen szót sem lehet elhinni, amely a Szabadság Rádió hullámhosszán hangzik el, mert minden szó hazugság. JURIJ MARIN IAPN) A LÉGKÖR SZENNYEZŐI SZABADSÁG RÁDIÓ: KI KICSODA ÉS MI MICSODA?