Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-12-07 / 49. szám
* 1990. december 7. XXIII. évfolyam 49 óra 3 korona helyhatósági választások kapcsán ma az egyik igen gyakran emlegetett fogalom a rendszerváltás. Egészen biztos azonban, hogy a rendszerváltás nem azonos, nem lehet azonos a politikai vezető pozíciókban végrehajtott személycserékkel, a pártok, alkalomszerűen szerveződő, politikai ambícióktól fűtött csoportok, egyének őrségváltásával. A rendszerváltás meggyőződésem szerint hosszú történelmi folyamat. Aki rövid idő alatt végrehajthatónak tartja, esetleg a választások után befejezettnek tekinti, az vagy politikai illúziókat kerget, vagy hazudik. A rendszer váltása sok mindenben változtatást jelent. Először is egész Kelet-Európának fel kell számolnia politikai és gazdasági elzárkózását. Ez együtt jár azzal, hogy könyörtelenül szembe kell néznünk tudati leromlottságunkkal. Leromlottságunkkal a munkaerkölcs, az egymással szembeni napi viselkedésformák, a politikai kultúra, a közösségi élet terén, amely sajnos már évszázadok óta benne lappang ezekben a társadalmakban, és amelyet az elmúlt évtizedek politikai rendszere csak felerősített. Az egyének és közösségek gondolkodásmódjának gyökeres átalakítását, régi eszmények és fogalomvilág átgyúrását jelenti a rendszerváltás, s az egyén és közösség számára évtizedes program. Amennyiben a Független Magyar Kezdeményezés közösség is, ez szervezeteiben, a társadalom közösségeiben, a képviselőtestületekben a legfontosabb küldetése. A demokratikus rendszerváltásban természetesen gomba módra bújnak elő a megoldást kereső programok. Reális útkeresés keveredhet - különösen az átmenet korszakában - szakszerűtlen, s ezért káros idealista, sőt dilettáns elképzelésekkel. A közösségnek hasznos új erők mellett természetesen jelentkeznek a magabiztos, harsány mindent megújítók, jelen vannak a valódi megújulástól kivárásból vagy taktikából tartózkodók, de itt vannak az őszintén elbizonytalanodottak is. Akik ma politikai szerepet vállaltak, közösségek vezetőivé váltak, kettős feladatot kell ellátniuk. A rendszerváltás tudati és gyakorlati teendői egyszerre hárulnak rájuk. A társadalom előtt az elképzeléseknek, szándékoknak és aggályoknak világosan meg kell fogalmazódniuk. Láthatóvá kell tenni, milyen utak között választhat a polgár. Különben percemberkék, konjuktúralovagok uralhatják a közvéleményformálást, nehezítve, elodázva a szemléletváltást, a gyakorlati változásokat. A közösségek pedig az eredménytelenségből kiábrándulva közönybe eshetnek, ne adj Isten, anarchiába süllyedhetnek. Az új mozgalmak és képviselőik mind ígérik a hozzáértés megbecsülését, a szakszerűséget. (Soha annyi „szakértő“ nem került a közösségek élére, mint most!) Jó törekvés. A közösség érdeke a szakszerű üzemeltetés. Ám a szakszerűség vágya, esetleg ígérete, nem maga a szakszerűség. Nem hallgathatom el félelmemet, hogy itt a szakszerűség mögé, vagy mögött sok helyen a „politikai rátermettség“ bújt meg. Abból pedig óriási megrázkódtatások adódhatnak, ha az egypárturalmat felváltja a „győztes“ párt vagy pártok uralma. Vajon elkerülhető-e a nagy tévedés, hogy ismét pártkáderek jöjjenek? Bízom benne, hogy a politikai pluralizmus, amely képviselőtestületeink nagy részében már realizmus, megakadályozza ezt. A demokratikus erőknek vajon nem az-e az igazi szerepük, hogy segítsenek a társadalomnak az új közösségi formák meglelésében? Hogy felhívják a figyelmet a történelemben oly gyakran kikristályosodott, majd elhalt kisközösségi szerveződésekre? A társasági élet politikai kereteire? Nemcsak felekezeti, etnikai, de érdeklődési és érdekalapon szerveződött társasági körökre? Ebben segíthet minden demokratikus erő, mozgalom, mert itt van a rendszerváltás lényege. Kovács László SZÁNDÉKOK ÉS AGGÁLYOK