Új Szó, 2007. február (60. évfolyam, 26-49. szám)
2007-02-03 / 28. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. FEBRUÁR 3. Gazdagon termelt az elmúlt egy évben a magyar film - a bőség zavarával küzd a néző Boldog új élet fájó csendekkel Csak egy név, mondta Szabó István, miután átvette a Magyar Mozgókép Mestere kitüntető címet az idei, immár 38. Magyar Filmszemlén. Csak egy név: Máriássy Félix, SZABÓ G. LÁSZLÓ Ezzel köszönte meg a Mephisto Oscar-díjas rendezője egykori mestere odaadó tanítását, emberi nagyságát, fényes életművét. Csak egy név, és hangosan szólt a taps. Szabó István egyébként ebben az évben nem jelentkezett új alkotással, a Rokonok tavalyi bemutatója óta Szerb Antal Utas és holdvilág című regényének filmre vitelén dolgozik, illetve a most még mással dolgozó Ralph Fiennesra vár, akinek A napfény íze után másodszor ad majd főszerepet. Szabó István mellett a Katona József Színház Kossuth-díjas művésze, Máthé Erzsi életműve előtt is meghajolt a szakma, aki fiatal éveiben, amikor még „szétfeszítette a világot“, Máriássy Félix egyik legendás alkotásában, a Külvárosi legendában is játszott. Most átvett életműdíját a rá jellemző szarkasztikus humorral kommentálta: „Sok szerepet kaptam, de az sajnos nem adatott meg, hogy egyszer egy jeles rendező nekem, velem, miattam rendezzen egy igazán nagy filmet. Mindjárt nyolcvanéves leszek, nekem már nincs időm várni.” A múlt idő a szemlét kísérő kiállításokon is jelen van. A Millenáris Teátrumban magyar filmek plakátjait tekinthetik meg az érdeklődők, s ugyanott, a vetítések helyszínén B. Müller Magda, a MAFILM egykori standfotósa várja a nosztalgikus kedvű nézőket: a Huszárik Zoltán rendezte, képzőművészeti alkotásnak is beillő Szindbád egyegy kimerevített pillanatát csodálhatjuk újra Latinovits Zoltánnal, Ruttkai Évával, Tanay Bellával és másokkal. Fent a Várban, a Magyar Nemzeti Galériában Fábri Zoltán másik énje, a festőművész-grafikus elevenedik meg alkotásai tükrében. Fábri, bár édesanyja óhaja az volt, hogy színész legyen, először a képzőművészeti főiskola növendéke volt, ahol az utolsó nagybányai mester, Réti István növendéke lehetett. A filmrendezés csak ezután kezdte érdekelni, de élete utolsó szakaszában ismét az ecsetet vette kezébe. A magyar film nagyformátumú klasszikusa, a Körhinta és az Édes Anna legendás mestere az égő színek és az expresszív formák híve volt, s az a robbanásra kész belső erő, amely a képein is érezhető, filmjeinek is meghatározó eleme. Említett két filmjének női főszereplője, Törőcsik Mari, aki ezt a lenyűgöző tárlatot megnyitotta, s akinek a Körhintához készült próbafelvétele láttán az író Sarkadi Imre annak idején csak annyit mondott: „Atyaúristen!”, most valami hasonlót érezhetett. A maga egyszerűségével nem is nagyon mondott többet, mint hogy: „Mindig kicsit megdobban a szívem, amikor Fábri Zoltán nevét meghallom.” A kiállítás félszáz rajza, festménye, díszletterve is egy-egy szívdobbanás. Összességében pedig egy sokoldalú alkotó szívének itt hagyott „ritmusjátéka”. Ami pedig a szemle filmjeit illeti: az első napok hozadékából kettőt emelek ki. Dokumentumfilm az egyik, játékfilm a másik. Közös nevezőjük: az elavulhatatlan cigánykérdés. Szakály István rendezése, a Gömöri cigányok - Agócs Gergely filmje hatvan percben próbálja bemutatni a felsővályi cigányok életét, hagyományait, kihalófélben levő mesterségeit. Agócs Gergely népzenekutató. Több mint tíz éve él Budapesten. A gömöri cigányfiút arra kéri hazai gyűjtőútján, hogy „kísértse” hangszerével a dalra fakadó, rokonszenves cigányembert. A szépen fényképezett dokumentum is ilyen „kísértés”. Finomabban fogalmazva: kísérletezés, próbálkozás. Nemes szándékkal igyekszik megmutatni, feltérképezni a Gömörben élő, magukat magyaroknak valló cigányok sorsát, múltját, jelenét és jövőjét. A cigányasszonyok egyike ugyan azt nyilatkozza: jobban szeretné, ha az unokája szlovák iskolába járna, mert ő maga csak magyarul tud. Lelke rajta, ha már egyszer úgy gondolja, a magyar iskolában nem tanul meg rendesen szlovákul. De ha tényleg nem, akkor félő, hogy amott sem viszi sokra. Agócs Gergely, aki riporterként is jegyzi a filmet, nemcsak etnográfusként, nem teszi fel a kérdést, hogy vágyával vajon mire alapoz az asszony, így aztán marad minden úgy, ahogy elhangzott. Amikor a nem éppen tiszta forrásból merítő zenésztől azt kérdezi: „Mit kell nézni a hegedűben?”, a „hagyományőrző” muzsikustól a következő választ kapja: „Ha tetszik, megveszem, de ha nem, akkor nem.” Ennél mélyebbre a film sem megy. A saját magát magyar, szlovák és cigány identitásának valló Agócs Gergely nemes szándéka nem teremhetett igazi gyöngyszemet. A kolompkészítő idős ember és a háttérben szabadon sétálgató paripa mellett alig van emlékezetes képsor a filmben. A gömöri romungro és lovári cigányokról így aztán vajmi keveset tudunk meg. Remek munkával startol az idei szemle egyik ifjú tehetsége, Bogdán Árpád. Első játékfilmjére már a németek is szemet vetettek. A Boldog új élet pár nap múlva már a berlini mustra Panoráma szekciójában versenyez. Egy húsz év körüli roma fiú, akinek halvány emlékei vannak gyerekkoráról, mivel nevelőintézetben nőtt fel, társ nélkül, egy lakótelepi lakásban igyekszik összerakni életét. Rokonszenves fiú. Munkahelye van. Dolgozik. Nem sodródik ide-oda, kerüli a bűnös utakat. Még apró gyerek, amikor apja leszúrja az édesanyját, s egy erdőszéli lakókocsiból szalad a sűrűbe, utána rendőrök, akik kutyáik segítségével el is fogják. A többi, hogy milyen gyerek volt, azokból az aktákból derül ki, amelyeket ajándékként kap meg utógondozójától. Félbemaradt életével azonban nem tud mit kezdeni. Kapcsolatot nem képes kialakítani. Egyedül van. Átkozottul egyedül. Nem is búja sokáig. Orsós Lajos játssza, de inkább éli a filmbeli fiú életét. Mintha csak minden róla szólna a történetben. Hiteles. Nincs egy gesztusa, amely ne lenne a helyén. Bogdán Árpád végig a lelkében jár, s általa mi is mindent látunk, ami a fiú érzelmi világában zajlik. Megrázó erejű, súlyos alkotás. Bizonyára Berlinben sem marad visszhang nélkül. Jelenetek Bogdán Árpád Boldog új élet című filmjéből (Képarchívum) A Grammy díjátadóján lép fel a legendás zenekar, ám csupán ebből az alkalomból zenélnek újra együtt Újraalakul a Police MTI-HÍR New York. A 49. Grammy-díjátadó gála megnyitó produkcióját a legendás Police adja elő Los Angelesben február 11-én, ám az együttes csupán ebből az alkalomból zenél újra együtt. Noha folyik a találgatás, hogy az 1980-as évek híres együttese, a Police 2007-ben angliai és amerikai turnéra indul-e vagy sem, a három zenész, Sting, Stewart Copeland és Andy Summers egyáltalán nem erősítette meg a vágyva vágyott hírt. Az ötszörös Grammydíjas Police 1984-ben oszlott fel, és legismertebb számai az éppen harminc éve bemutatott Roxanne, valamint a Message in a Bottle és az Every Breath You Take. A csapat sosem játszott még Grammygálán, de a gála szervezői hagyományt csináltak abból, hogy legendás együttesek egy-egy szám erejéig újra összeálljanak, vagy előadók sosem látott-halott produkciót mutassanak be az ünnepség tiszteletére. Ha a Police nem is alakul újra, lemezkiadója a Roxanne harmincéves évfordulója alkalmából valamilyen speciális meglepetést ígér a rajongók számára. A Grammy-díjátadó ünnepségen fellép továbbá Justin Timberlake, Beyonce, Mary J. Blige, a Red Hot Chili Peppers, Christina Aguilera, Melissa Etheridge és nem utolsósorban Steve Wonder. gimi (Képarchívum) Kultúra 9 RÖVIDEN Ma este elmarad a Patika Komárom. Műszaki okok miatt elmarad Szép Ernő Patika című színművének ma esti előadása a Jókai Színházban. A megváltott jegyeket a váltás helyén ma 18.00 és 19.00 óra között, illetve munkanapokon a pénztár nyitva tartása szerint visszaváltják. (b) Az utolsó Potter-könyv júliusban London. A Harry Potter-sorozat utolsó könyve július 21-én lát napvilágot -jelentette be a Joanne K. Rowling írónő műveit megjelentető Bloomsbury Kiadó. A sorozat utolsó, hetedik darabjának angol címe Harry Potter and the Deathly Hellows lesz. (MTI) PENGE Juhász Katalin: Makacs foltok Plectrum, Losonc, 2006 Több emlékezetes versélményt is tartalmaz Juhász Katalin negyedik verseskötete, a Makacs foltok. Meglepő mottóval indít a könyv, Petőfi Sándor A helység kalapácsa című eposzparódiájának egy részletével. Akár a mottóban feltűnő „én” és „földöntúli izék” felől is olvashatnánk Juhász Katalin verseskötetét, ez azonban inkább leszűkítené értelmezésünk terét, ezért ajánlatosabb máshonnét indítani olvasásunkat. A Makacs foltok versei úgy néznek szembe a magány, a reménytelenség, a kiszolgáltatottság, az öregedés visszafordíthatatlanságának, valamint az ember létbe vetettségének problémájával, hogy közben ez a szembenézés nyelvi problémaként is megjelenik, hogyan mondhatjuk ki, írhatjuk le életünk legmélyebb, legféltettebb titkait? Vannak-e szavaink egyáltalán önmagunkra, ha „mellébeszélni nincs pofád”, ha „Kikívánkozik, de hiába. Becsődöl a nyelv, a biztonságos”? Ez utóbbi idézet a kötet utolsó, Önmagát ringatja bele című versében található, s éppen helyzeténél fogva tanúskodhat a kimondás lehetetlenségéről, az elbeszélhetőség csődjéről. Nem ilyen egyszerű azonban a helyzet. Hiszen a költészet nem a megnyert játszmák terepe, éppen ellenkezőleg: nyeremény helyett inkább a tét nagysága válik fontossá. Mint a kötet - véleményem szerint - legfontosabb, legösszetettebb (legjobb) versében, a József Attila-idézetekkel átszőtt Reménytelenül című szövegben. Fontos megjegyezni, hogy nem(csak) az idézetek miatt, hanem önmagában megálló értékei okán ,A létezés egyszerű szépségét szerettem. Ahogy folytak ablakokból lassú, sárga fények, és a vattapárnák szétszakadtak. / És rajzoltak szemem köré lázat. Mit megpámulok, most még / elporlad (...)” A vers az értékekkel teli létezés és az attól való megfosztottság élményét kétfajta szöveg közé helyezi, köztük bolyong. A lét is, ehhez hasonlóan, ellenőrizhetetlen erők mágneses terében imbolyog, s az egyéni akarat és boldogság ilyeténképpen csupán rajtunk kívül eső körülmények meglepő összhangjaként fogható fel. A Makacs foltok tudatos kompozíció: nagyszerűen osztják fel a dőlt betűvel szedett, címtelen, a tartalomjegzékből is kihagyott „versek”, szövegmegállók: „Egy elhajított karórán a másodpercmutató / hidegen körbe jár.” Ezek a kurzívval szedett szövegek megállítják az olvasót, elgondolkodtatják - abszolút a helyükön vannak: „Elfojtani a szánalmat szívemben? Elengedni a sok becsületszót fülem mellett? Talán ez a lázadás. Aztán lekuporodni a szőnyegre pisálm. /Hadd maradjon nyomom.” A Makacs foltok gyengébb (közepes) darabjai szerintem azok versek, amelyekben túl egyértelműen jelenik meg a létről való beszéd, s így az semmitmondóvá válik: „egyensúlyozom a lét jeges ösvényén”. Versben, véleményem szerint, úgy kellene a létről beszélni, hogy ne legyen benne a lét szó, úgy az univerzumról, hogy ne legyen benne az univerzum szó, ellenkező esetben túl direkt az irány. Néha fölöslegesnek, versbe nem illőnek éreztem egy-egy indokolatlan poént: „Nincs egy bizonyos ponty”, „büszke seggre esések”. Ezeken túl Juhász Katalin verseskötete a lecsupaszított, katartikus, önmagába záruló, saját használatú nyelv izgalmas újragondolása: „Mit mondhatnék? A kötőszókon kívül minden kifütyülendő.” Vagy másként: „szám ízével nyelvemen”. U HÁS 2 MAKACS FOLTOK ff. Németh Zoltán kritikai rovata Értékelés: A szerző a kritika írása idején a Magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium Schöpflin Aladár kritikai ösztöndíjában részesül. O