Új Szó, 2008. március (61. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-12 / 61. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. A MÁRCIUS 12. Oszt-Veszt 27 A peredi obeliszket eredetileg a történelmi magyar címer ékesítette, a kommunista hatalomátvétel után eltávolíttatták, és a helyére ötágú szovjet csillag került Szobrok élete és utóélete Tegyük a szívünkre a kezün­ket (a kokárda fölé): az 1848/49-hez kapcsolódó szobrok közül először való­színűleg jeles történelmi sze­mélyiségek impozáns mé­retű alakja rémlik fel. A sza­badságharc költőjének figu­rája Pozsonyban - hol kard­dal, hol anélkül, hol PETŐFI, hol PEDOFIL felirattal. Ko­márom oroszlánja, Klapka György. És persze Jókai. Újabban Kossuth Rozsnyón. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Három a magyar igazság - mondhatnánk el a rozsnyói Kos­­suth-szoborral kapcsolatban is. A szobrot ugyanis 2004 februárjában állították fel harmadszor, időköz­ben persze kétszer le is döntötték. Mindhárom szoboravatásban volt valami közös: a rozsnyói magyar­ság eufóriája. Ám egyik esemény sem osztotta meg annyira a közvé­leményt, mint az utolsó felállítás. A 90-es évek elejétől hevesen tilta­koztak a helyi szlovák pártok és szervezetek, s a város már akkor sem vállalta, hogy valamelyik köz­ponti köztéren helyezze el a szob­rot. 2004-ben aztán a kormány alelnökének tartalékalapjából meglett az anyagi fedezet, s a hirte­len jött adomány hatására sür­gősen eldöntötték a szobor helyét, amely a múzeum épülete mellett jelöltetett meg. Idejárnak azóta is a rozsnyói magyarok koszorúzni nemzeti ünnepeink alkalmából­­ másnap pedig eljárnak a radikáli­sok vagy vandálok: szétszórni a ko­szorúkat. Ez is hozzátartozik a szo­bor utóéletéhez. Kossuth titkos talapzata Ma a rozsnyói az egyetlen egész alakos Kossuth-szobor a Felvidé­ken, de Érsekújvárnak is volt egy­szer Kossuth Lajosa. A szobrot 1906-ban állították fel a mai kul­­túrház előtti téren. 1919-ben le­­döntötték, a Czuczor-szoborral együtt. Kossuth bronz mását való­színűleg beolvasztották, de a talap­zat sokáig a helyén maradt. 1946- ban szállították ki a Szent József te­metőbe, ott feküdt ledöntve 1968- ig, innen állítólag egy hulladék­gyűjtő udvarba került. Hogy legen­dákra, mítoszokra nagy szüksé­günk van, mi sem bizonyítja job­ban, mint hogy az egykor lerom­bolt, a városon szégyenteljesen vé­gigvonszolt alkotást siratók máig azzal a gondolattal vigasztalód­nak, hogy legalább a talapzata léte­zik. Jeles érsekújvári helytörténé­szek,­­ Szabó László és Strba Sán­dor­­ állítják, hogy a talapzat sorsa 1968-tól követhetetlen. A temető fenyőfái között azonban mégiscsak áll egy posztamens - állítólag az 1919-es harcokban elesett cseh­szlovák katonák emlékére felállí­tott hősi emlékmű jeltelen marad­ványa. Sokan március idusán itt gyújtanak mécsest. Számukra az a kő a megtalált Kossuth-talapzat. Csaták emlékezete, korok lenyomata A lévai járásban az 1848-49-es szabadságharc legjelentősebb em­lékművei Nagysahón és Léván ta­lálhatóak, természetesen a tavaszi hadjárat egyik legdiadalmasabb és egyben legvéresebb ütközetének az 1849. április 19-én lezajlott nagysahói csatának állítanak emlé­ket. Nagysahóban fokozatosan ala­kult ki az a hagyomány, hogy köz­ponti, nagy március 15-i ünnepsé­get nem rendez a község, itt az áp­rilis 19-éhez legközelebbi vasárna­pon emlékeznek a dicsőséges időkre. A 132 éve felállított 9,5 mé­ter magas gránitoszlop közelében nincsenek sírok, a református te­metőben tömegsírban fekszenek az elesett honvédek. A közös sírhely fölött elhelyezett kőnél csak a rend­szerváltás óta rója le kegyeletét az utókor. Addig is tudtak róla az em­berek, de nem beszéltek róla. 1989 után kiirtották a bokrokat, azóta olvasható a felirat: „1849. április 19-én elvérzett dicső honvédek itt nyugosznak e kő alatt egy közös sírban. íme így becsüli meg a hálás utókor azoknak az emlékét, akik a hazaszeretettel lángoló szívvel ál­dozták fel egykori fiatal életüket a nemzet alkotmányáért. A kegyelet és emlékezés virágai sohasem her­vadnak el sírjuk felett, mert mindig friss harmattal öntözi azt a nemzet hálája. Áldás, békesség poraikra. E sírkövet áhítatta Vida János 1910 ik évében”. A Mátyusföldön régi hagyomány, hogy a központi megemlékezésen, az 1849 júniusi (vesztes) peredi csata emlékművénél a Galántai és a Vágselyei járás szinte minden tár­sadalmi és politikai szervezetének képviselői elhelyezik koszorújukat. Az obeliszket 20 esztendővel a sza­badságharc után állították a Pozso­nyi Honvédegylet jóvoltából. Ere­detileg a történelmi magyar címer ékesítette, a kommunista hatalo­mátvételt követően azonban ezt el­távolíttatták, és a helyére ötágú szovjet csillag került. Aztán a bárso­nyos forradalom után az idegen ha­talom jelképe is eltűnt. Tíz évvel később a helyi önkormányzat újból magyar címert és babérkoszorút helyeztetett az obeliszkre. Tíz évet sem ért meg. Két éve a megemlé­kező ünnepség másnapján a bronz babérkoszorút egyszerűen lefűré­szelték ismeretlen tettesek. Hogy kik, máig nem derült ki. Talán kevésbé ismert tény, hogy a csallóközi Nyárasd mellett 1849-ben két csata is zajlott - a ja­nuárit megnyertük, a júniusit el­vesztettük. A második csatában elesett magyar honvédek tisztele­tére a millennium évében a katoli­kus temetőben áhlítottak em­lékművet, amely egyébként egy további történelmi sorsforduló, le­nyomatát is magán viseli. Alsó ré­szén egy 1938-ból származó fel­irat olvasható: „a 20 éves cseh rab­ság alól való felszabadulásunk emlékére”. A község polgármeste­re, Bacsó László szerint a szöveg probléma nélkül átvészelte az el­múlt évtizedeket: egyszerűen úgy körbenőtte a növényzet, hogy nem volt látható. Ma bárki megtekint­heti. Nyárasd különlegessége azonban a falu szélén álló em­lékmű: magas oszlop tetején nyu­gati irányba tekintő sasmadár, karmai között koszorú. Egyedi a maga nemében: báró Gustav von Geramb császári alezredes emlé­kére állíttatta a családja a kiegye­zés körül. Az alezredest a januári csatában találta el egy ágyúgolyó. Az emlékmű eredetileg a falutól kissé távolabb, a határban állt. 1989-ben a felújításával együtt át­helyezték, mivel zavarta a mező­­gazdasági munkagépeket... Vak Béla megkoszorúzása Az ország keleti szegletében, a bodrogközi és Ung-vidéki települé­seknek egy-két kivételtől eltekintve nincsenek olyan köztéri szobraik, amelyek az 1848/49-es magyar szabadságharcnak állítanak emlé­ket. Az ünnep alkalmából azonban koszorúzásokat szinte mindenütt tartanak. A Nagykapostól alig né­hány kilométerre fekvő Vaján köz­ségben például az utóbbi években március 15-én rendszeresen meg­koszorúzzák II. (Vak) Béla király szobrát. Az esemény egyrészt megható, hisz a közösség tagjai példamutatóan ápolják hagyomá­nyaikat, és nem feledkeznek meg a magyar történelem jeles ünne­peiről, másrészt viszont bizarr, hisz az Árpád-házi uralkodó 1131-ben lépett trónra, s az nem tűnik valószínűnek, hogy cseleke­detei kapcsolatba hozhatók a 717 évvel halála után kirobbant magyar szabadságharc történése­ivel. (kor, száz, fm, gl­­as, leczo) Nyárasd osztrák sasa nyugat felé tekint (Lakatos Krisztina felvétele) A peredi emlékművet 20 évvel a szabadságharc után a Pozsonyi Hon­védegylet állíttatta (Szőcs Hajnalka felvétele) Kossuth Rozsnyón - hirtelen adományból hirtelen helyen (Kovács Ágnes felvétele) Hushegyi Gábor esztéta, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának munka­társa Végéhez közeledik a múze­um kutatása, melynek során a Szlovákiában található, ma­gyar vonatkozású köztéri alko­tásokat térképezik fel. A vizs­gált területen belül mennyire markáns vonalat képviselnek az 1848/49-es emlékek? Meglepően sok ilyen emlékmű van, és nem csak a ma magyarlak­ta vidékeken. Sok 19. századi al­kotás túlélte az impériumváltást, majd később a rendszerváltáso­kat. Ebbe a csoportba tartoznak például a klasszikus obeliszkek, amelyeket általában a nagy csa­ták helyszínén állítottak­­ Pere­den, Nagysallón, Branyiszkónál. Kutatásunk tárgyát a közterekre helyezett szobrok, emlékművek, emléktáblák képezték, de az 1848/49-es emlékhelyek száma ennél jóval nagyobb: ismert, azo­nosított honvédsírból közel 200 van. Túl a kortársak és a köz­vetlen utókor kegyeletén, a 20. század hogyan viszonyult a témához? A két világháború közötti időszak nagyon érdekes: a cseh­szlovákiai köztéri szobrászatnak nem volt olyan elementáris terü­letfoglalási kedve, mint például a korabeli magyarországi szobrá­szatnak. Gondoljunk csak az 1937-ben felállított komáromi Jókai-szoborra, amelyre hosszú évekig készült a komáromi és az egész szlovenszkói magyarság. A tematikát tekintve a múlt század első felét egyébként a különböző kultuszok jellemzik: a Jókai-, a Petőfi-, a Széchenyi- vagy a Kos­­suth-kultusz. Az impériumváltás előtt készült pozsonyi Petőfi-szo­­bor és a rozsnyói Kossuth-szobor művészi szempontból mind a mai napig a legjelentősebb köz­téri alkotásunk, a maga történe­tével együtt. A második világhá­ború utáni korszakot jól szemlél­tethetjük a Petőfi-szobor sorsán keresztül: ’21-ben távolították el az eredeti helyéről, de Pozsony­ban már ’55-ben döntés született, hogy visszakerülhet a közterek­re, a következő évben valóban felállították Ligetfalun, ’73-tól pedig rendszeres megemlékezések helyszínévé válik. A kommunista blokk országaiban ilyen módon is igyekeztek egyfajta nemzeti színe­zetű gesztust tenni egymás, illetve Szlovákiában az itt élő magyarok felé. Az a benyomásunk, a rend­szerváltás óta nem telt el hét szoboravatás, kopjafa-leleple­zés nélkül. A negyvennyolcas hagyomány milyen formában él tovább? A felújított, áthelyezett, újrate­remtett szobrokhoz új alkotások csatlakoztak. Például olyan „álta­lános” emlékművek, amelyek nem konkrét hadi eseményhez, hely­hez, személyhez kapcsolódnak, hanem általában a szabadság­­harcnak állítanak emléket, gon­dolhatunk itt Dunaszerdahelyre. Erősödött a Széchenyi-kultusz - emléktáblát kapott Ipolyságon és Komáromban, de Hetényben szobra is van. Akadnak igazi rálá­tások, Szőgyénben, a magán kö­zépiskola udvarán Görgeynek állí­tottak szobrot. A kopjafák nem tartoztak a szorosan vett kutatá­si területünkhöz, de érdekes az utóéletük. Általában, de nem ki­zárólag kisebb közösségek állítják őket, és csaknem minden közössé­gi ünnepet hozzájuk kapcsolnak: egyszerre jelentik március 15-ét, az aradi vértanúk emléknapját, augusztus 20-át... Egyébként iz­galmas és tanulságos annak vizs­gálata, hogyan „használja” őket a közösség, vagy milyen beszédek hangzottak el mellettük. Azt hi­szem, többet árulnak el rólunk, állítókról, mint a történelmi ese­ményekről. (as) VÁLASZOL Jövő heti számunk témája a húsvét. (A rovatot szerkeszti: Lakatos Krisztina)

Next