Uj Világ, 1949. június (2. évfolyam, 1-25. szám)

1949-01-07 / 1. szám

Ár»s forint I. évfolyam, 1. szám, 1949 január 7. A MAGYAR-SZOVJET MŰVELŐDÉSI TÁRSASÁG POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAPJA I kultúr háború Arta: Sarló Sándor A kultúrháború korunk egyik legjellegzetesebb tünete. A haladó demokratikus kultúra erői egyre növekednek, a polgári kultúra egyre reakciósabbá válik. A két tábor kibékíthetetlen harcot folytat egymással. E harc kimenetele nem kétséges: a kapitalista osztálykultúrának osztoznia kell osztálya sorsában — vele együtt pusztul el. A haladás eszméje a polgári ideológusok számára csak addig volt tetszetős, míg a proletariátus fellépése a polgárságot meg nem zavarta nyugodt emésztésében, tudtára nem adta a burzsoáziának, hogy uralma és léte nem tarthat örökké. A pusztulástól való rettegés „ihlete“ előbb konzervativizmussal, majd a legsötétebb reakciós szellemmel itatta át a polgári kultúrát, amely a monopolkapitalizmus béklyóiba kerülvén, elérte a rothadás és züllés legmélyebb fokát. Meggyőzően beszél erről a mai számunkban közölt „A rothadás esztétikája“ című cikkünk. A kapitalista tudomány, technika, művészet és irodalom az emberi civilizáció jövője szempontjából teljesen terméketlenné vált. A polgári tudomány és technika ma már szinte kizárólag a romboló erők fejlesztésére törekszik, az imperialisták háborús érdekeinek megfelelően. És mi más célt szolgál a kapitalista filozófia, irodalom és művészet, mint a kizsákmányolás, a háború és az elnyomás ideológiájának megújítását és propagálását? Múlt heti számunkban írtunk éppen az amerikai Meller professzor „hősi“ elhatározásáról: bejelentette kilépését a Szovjet Tudományos Akadémia tagjai sorából, mivel az a Micsurin-féle biológia álláspontjára helyezkedett és megtagadta a Weissmann—Morgan— Mendel-féle reakciós származástani elméleteket Az amerikai professzor „hadüzenetét“— mint az ilyenkor szokás— pár napon belül nyomon követte angol partnerének, Henry Dyle fiziológusnak hasonszőrű gesztusa. Vájjon ki kételkedhetik abban, hogy a „tudományos“ megnyilatkozás semmi egyéb, mint álarc, mely a „nyugati kultúra“ reakciós szovjetellenes ábrázatát takarja. A két angolszász „tudós“ az amerikai monopoltőke és nem a tudomány színeiben állt 3d a porondra. Biztos, hogy egyikük sem jut Howard Fast és a többi haladó amerikai író és művész sorsára, akiket börtönnel és egyéb üldöztetéssel sújtanak az úgynevezett politikamentes, objektív tudomány és művészet hazájában. Az osztályharc élesedésével a kultúrharc kérdése Magyarországon is — jobban mint eddig — előtérbe került. Az eddiginél sokkal határozottabban áll a kérdés szellemi alkotómunkásaink előtt: kivel tartanak: a néppel, vagy a nép ellen? A haladó szocialista nemzeti kultúrára, amely felhasználja a polgári kultúra progresszív elemeit, vagy a rothadó, kozmopolita, kapitalista kultúrával, amely még a haladó polgári hagyományokat is megtagadja? Az egész magyar haladó szellemvilágnak szükségszerűen bele kell kapcsolódnia a kultúrháború nemzetközi frontjába a demokratikus, szocialista erők oldalán. Erről beszélnek a wroclawi kongresszus határozatai is. Ebben az irányban még nagyon sok tennivaló van hátra- Amikor arról olvasunk egy budapesti lapban, "hogy egyik legkiválóbb szobrászunk, aki oly gyönyörű szobrot emelt a szabadságnak, ma éppen a demokratikus faladás egyik fáradhatatlan ellensége: somerset Maugham portréját minázza, vagy amikor arról hallunk, hogy nemzeti filmirodánk egy olyan iigós filmet kötött le, amely ugyanannak a szovjetellenségnek, Maugham-nak írásait eleveníti meg, akkorálik világossá, milyen elégtelen munka folyt eddig ezen a vonalon. Azt hisszük, hogy kultúrszervezeink és kritikusaink (nem beszélve fotó művészeinkről) igen sokat meríthetnének a szocialista szovjet kulturális tapasztalatokból, ha az eddiginél jobban elmélyülnének annak tanulmányozásába (Vegyenek példát a szovjet íróktól, akik bámulatos szorgalommal és kitűnő eredménnyel láttak a magyar irodalom tanulmányozásához. A legjobb szovjet költők fordítják oroszra a magyar költők válogatott verseit Balassa Bálinttól József Attiláig. Nem dicsekedhetünk, hogy a mi legjobb költőink ugyanígy viszonylanak a szovjet költészethez.) Ha ezt megtennék, észrevennék, hogy a Szovjetunióban a kommunista bírálat és önbírálat óriási lökőereje mozgatja a szovjet szellemiséget előre a fejlődés útján. Ez a kommunista bírálat arról nevezetes, hogy egyrészt konkrét, vagyis nem elégszik meg a szocialista realizmusról szóló általános kitételekkel, másrészt pedig nem kerülgeti a „tekintélyeket“, vagyis egyformán üt felfelé és lefelé. Ha igaz az, hogy a „nyugati“ burzsoábefolyás elleni harc ezideig gyenge pontja volt kistúlpolitikánknak, márpedig erre Rákosi Mátyás határozottan rámutatott, úgy valószínű, hogy szellemi alkotásaink kiértékelésében is mutatkoztak olyan alapvető hibák, amelyeket menetközben korrigálnunk kell, különben munkánk könnyen hamis vágányokra terelődhet. A kritika kritikájára van szükség, szellemi alkotásaink újabb felülvizsgálatára. Mutassunk rá határozottan, mindenütt és mindenkinél a megmutatkozó dekadens, formalista, népellenes elhajlásokra, nehogy az esetleg hibásan feldicsért alkotások jó példaként állhassanak ifjúságunk előtt A Szovjet Írók Szövetségében például aza gyakorlat, hogy a szövetség ülésein felolvassák és megbírálják az írók egyes alkotásait még azok nyilvánosságra hozatala előtt, így a szövetség nemcsak állandó nevelő munkát végez tagjai sorában, hanem konkrét segítséget nyújt a szerzőknek, megóvja őket az esetleges nagyobb hibáktól. A Szovjet Írók Szövetségében harc folyik továbbá az úgynevezett irodalmi csoportosulások ellen, mert ezek nemcsak bizonyos formai, vagy tematikai korlátok közé szorítják az írókat, hanem egészségtelen csoportszellemet hoznak létre, ami persze igen káros következményekkel jár. Igen örvendetes kezdeményezés szellemi életünk frontján a Magyar Dolgozók Pártjának most meginduló kultúrpolitikai akadémiája, amelyre hangsúlyozottan felhívjuk olvasóink figyelmét. Még ennél is fontosabb azonban az üzemi és falusi dolgozók és a népi demokrácia kulturális kapcsolatainak széles alapokon való kiépítése. Ebben az irányban már igen komoly lépések történtek. Színházi és filmbemutatókon, képkiállításokon az utóbbi időben nem egyszer találkoztunk üzemi kultúrmunkásokkal, akik hozzászólásaikkal a népi demokrácia igaz levegőjét hozták magukkal, rámutatva arra a szakadékra, mely a szerző és a nép között egyes esetekben még fennáll. A magyar dolgozók a szovjet példán okulva, egyre határozottabban igényelik saját haladó nemzeti kultúrájuk megteremtését. A magyar dolgozóknak olyan tudományra és technikára van szükségük, amely az egész dolgozó nép felemelését szolgálja , mint ez a Szovjetunióban van. Olyan irodalmat, festészetet, színházat és mozit követelnek, amely róluk szól, létüket, küzdelmeiket, törekvéseiket, jellemüket és kilátásaikat számukra is érthető nyelven és formában adja vissza — miként ez a Szovjetunióban van. Olyan kultúra kell nekik, amely nem hazug, látszatkultúra, hanem mindenkor őszintén az emberi igazságot és társadalmi haladást szolgálja — miként a szocialista szovjetkultúra. Olyan kultúra kell, amelyet fenkölt eszmeiség, tisztalelkűség, hatalmas társadalmi ideálok, valódi humanizmus és magas erkölcsiség hat át — mint a szocialista szovjet kultúrát. Végül olyan kultúra kell a magyar dolgozóknak, amely a világ összes dolgozó népeinek baráti összefogását és testvériségét hirdesse, olyan kultúra, amely tartalmában szocialista formájában nemzeti ,— amilyen a szocialista szovjet kultúra. "Tudósaink, íróink, művészeink nagytöbbségében megvan a hajlandóság, hogy a népért és a néppel együtt alkosson. Seregestől keresik fel írók és festők üzemeinket és dolgozó parasztjainkat a szocialista valóság megismerése céljából. Rendületlenül hiszünk abban, hogy ennek a dolgozók és a lélek mérnökei közötti közvetlen kapcsolatnak rövidesen meglesz a jótékony hatása. A jószándék azonban nem elég. A marxista-leninista irodalmi és művészeti kritika irányító kezére van szükség. Mert a marxizmus-leninizmus, a dialektikus materializmus tudományának iránytűje nélkül az alkotóművész csak hányatott csónak maradhat a kultúrháború forgatagában. Álarcosbál a Chaillot-palotában A Chaillot-palota fölött, melynek termei három hónapon át a közgyűlés hajlékául szolgáltak, még mindig ott leng az Egyesült Nemzetek Szervezetének kékszínű lobogója Feltételezhető volt, hogy az ENSZ a közgyűlés befejezése, után azonnal kiüríti a palotát. A Szervezet személyzete még meg sem érkezett az Óceánon túlra, amikor Indonéziából megjött a hír, hogy a holland csapatok váratlanul megrohanták az Indonéz Köztársaságot, az Egyesült Nemzetek Szervezetének döcögő gépezete, hátsó meghajtásra kapcsolva, nagy nyikorgással újból feldübörgött a Chaillot-palotában. Ha komolyan akarunk szólni, meg kell állapítani: a Biztonsági Tanácsnak minden oka megvan rá, hogy rendkívüli ülést hívjon egybe és megvizsgálja a helyzetet, amelyet Indonéziának a hollandi kormány részéről történt hirtelen megtámadása idézett elő- Azonban az indonéz kérdés háromnapos vitája a Biztonsági Tanácsban arra engedett következtetni, hogy az HSA képviselőit, midőn a Tanács sürgős egybehívását követelték, korántsem az az óhaj vezérelte, hogy a támadást megfékezzék és segédkezet nyújtsanak az Indonéz Köztársaság érdekeinek megvédésénél, hanem merőben más célok, olyanok, amelyeknek semmi közük a béke és a biztonság ügyéhez. Sőt, mi több, minden okunk megvan feltételezni, hogy a Chaillotpalotában ezekben a napokban egyesek álarcosbált játszottak, azzal a céllal, hogy megzavarják az ameriai polgárt és tévútra vezessék a világ közvéleményét, véka alá rejtve azokat az igazi rúgókat, amelyek december 19-én, vasárnap reggel, az Indonéz Köztársaság ellen hirtelen bevetett százezres holland hadsereget újból mozgásba hozták. A hatalmas Chaillot-palota színháztermének színpadán, ahol a Biztonsági Tanács ülésezik, a földszintet és az erkélyt megtöltő közönség és újságírók előtt jónéhány túlfűtött beszéd hangzott el ezekben a napokban. Az amerikai és az amerikabarát párizsi újságok váltig azt erősítették, hogy az USA képviselője „elítéli a holland agreszsziót“. Némely naiv, vagy magukat naivnak tettető megfigyelők még karjaikat is széttárták: nézzétek, menynyire nekimerészkednek ezek a hollandusok, mondották: a hollandusok még azt is megkockáztatják, hogy az USA beszünteti a nekik folyósított Marshall-segélyt? Mi van hát a kulisszák mögött? A helyzetre rövidesen fény derült. Kitűnt, hogy az amerikai diplomáciának, amely szóbelileg rosszall, a holland fegyveres erők indonéziai betörését, korántsem állott szándékában olyan intézkedésekre törekedni, amelyek ezt az agressziót megszüntették volna. Az USA kormánya által előterjesztett határozati javaslatban egyetlen szó sem esett a támadó elítéléséről. Megcáfolták azokat a híreket, mintha az USA a „Marshall-terv“ keretén belül nyújtott segítség megvonásával szándékozna nyomást gyakorolni Hollandiára. Az USA csak a Holland-Indiának szánt jelentéktelen hitelek folyósítását szüntette meg — ideiglenesen. Hollandia továbbra is megkapja a „Marshall-terv“ szerinti hiteladagját. Nevetséges és naiv dolog lenne azt hinni, hogy a holland kormány az indonéz hadjáratot az USA áldása nélkül merészelte volna megindítani. Hiszen Hollandia kezénél-lábánál fogva a „Marsall-segély“ aranybiincseihez és a nemrég „Atlanti Szövetség“-gé átalakított „nyugati blokk" vasbilincseihez van láncolva. Ezzel kapcsolatban figyelemreméltó az a tény, hogy novemberében és december elején Hattá, az Indonéz Köztársaság miniszterelnöke, négyszemközt személyes tárgyalásokat folytatott a holland külügyminiszterrel. Visszatérve Jokjakartába, december 13-án az USA képviselőjén keresztül levelet intézett a hollandi küldöttség vezetőjéhez, amelyben teljesen kapitulált a holland kormány előtt. Hollandia képviselője a Biztonsági Tanácsban dícséretreméltó nyíltsággal beismerte, hogy ez a levél az USA képviselőjének nyomására íródott Hollandia képviselője, megköszönvén Hattának az említett levelet, ugyanakkor azzal vádolta az Indonéz Köztársaság egész kormányát, hogy nem osztotta Hattá álláspontját. Hollandia kormánya tehát Hattá messzemenő engedményeit csak mint a holland agresszorok arcátlan követelései előtti személyes behódolást fogta fel- Ezt a körülményt Hollandia kormánya mint érvet használta fel az Indonéz Köztársaság elleni agresszió igazolására. Ily módon tehát minden ok megvan annak feltételezésére, hogy az indonéziai események nemcsak hogy az USA tudtával mennek végbe hanem azokat jelentős — ha ugyan nem döntő — mértékben maga az Usa rendezte meg Annak a politikai harcnak, amely ezekben a napokban az indonéz kérdés körül játszódik le a Biztonsági Tanácsban, központi kérdése a holland csapatok visszarendelése volt az Indonéz Köztársasság általuk elrabolt területéről. Az USA küldöttsége úgylátszik, azt hitte, hogy elérte a diplomáciai demagógia csúcspontját, amidőn a határozati javaslathoz benyújtott tervezetébe „mindkét fél“ csapatainak visszahívását belevette. Az USA küldöttsége emellett bizonyára semmit sem kockáztatott, úgyhogy egyidejűleg elkezdődtek a megszokott kulisszák mögötti mesterkedések, melyek odairányultak, hogy ezt a javaslatot halomra döntsék. Ámde egyszerre csak előkerült a Szovjetunió képviselője által benyújtott határozati javaslat. Ez a javaslat a holland támadók pontos és kemény elítélését tartalmazta, ugyanakakkor pedig nem „mindkét" fél, hanem a holland fegyveres erők viszszahívását követelte, mivel az In/Joj néz Köztársaság csapatai nem törtek be a hollandok által megszállva tartott területre. Az USA és Anglia küldöttségének fel kellett fednie kártyáit. A Szovjetunió képviselőjének javaslatát elutasították. De ez az egész epizód, amely élénk fényt vetett az amerikai diplomácia durva menőverezésére, meggyőzően leplezte le annak igazi szándékait. Párizs, 1948 december 26. Jurij Zsukov Alexej pat karácsonyi és újévi szózata Az orosz orthodox egyház feje, Alexej, Moszkva és egész Oroszország patriarchája karácsony és újév alkalmából ünnepi szózattal fordult papjaihoz és híveihez. „Az elmúlt esztendő — hangzik a patriarcha szózata — sok szépet és örvendeteset hozott nekünk. A hosszú háborús esztendők után ismét bietonságban érezzük magunkat hazánkban és részt veszünk országunk újjáépítésében. Látjuk, hogy milyen következetességgel és céltudatossággal védelmezik államunk vezetői a béke ügyét azokkal szemben, akik intrikákkal háborút akarnak előidézni." Az ünnepi szózat további részében Alexej patriarcha arról beszél, hogy az elmúlt esztendő az egyház számára is örvendetes eseményeket hozott Végül felhívja Alexej patriarcha a híveit, hogy legyenek továbbra hű fiai hazájuknak és az új esztendő munkáját áldó szavakkal fejezi ki szózatot TUDOMÁNY ÉS GYAKORLAT A szovjet, tudomány és a gazdasági élet szoros kapcsolatának nagyszerű példáját látjuk Nikoláj Zelinszkij, a 87 éves szovjet vegyész, az első gázálarc felfedezőjének működésében. A kiváló tudós vezetésével a moszkvai Lomonoszov egyetem tanárai és a Szovjet Tudományos Akadémia tagjai új, rendkívül nagyjelentőségű felfedezéseket tettek a kőolajfinomítás technológiájában. Gyakorlati tevékenységei mellett az agg tudós elméleti kutatásokat is végez. A múlt évben a fehérjekutatásban elért eredményeiért Sztálin-díjat kapott. Képünk Zelinszkij professzort felesége társaságában ábrázolja.