Uj Világ, 1951. június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1951-01-04 / 1. szám

2 HAZÁNK EREJÉNEK NÖVELÉSE „A to**Oh iwmiltM tMtysnt ■ béke védelme mgkönrt«i) • «•* — Imi».«! rA^lfiW^Kt mi ^ f mt*/S i ff/ín A# CwpXRhfS ©pf»fí*«r»C» ©w J*©wwxTW©f»*Mniil UioyflUllHFMri, hwk fontos feltétele az anyaggal, gépekkel, munkaerővel való taka­rékosság fokozása, aamig újabb hatalmas tartalékok mozgósítását teni lehetővé népgazdaságnak gyorsabb utolsá fajlasztása érdekében" Népköztársaságunk Minisztertanácsának a takarékosságról hozott határozata havazató részében ezekkel a szavakkal világítja meg, hogy a magyar dolgozók elé állított új feladat milyen rendkívüli fontosságú. Minden magyar dolgozónak kivétel nélkül meg kell értenie, hogy egyénileg, saját személyében is felelős azért, hogy a nyersanyag-, az energiamegtakarítás minél fokozottabb keresztülvitelével hogyan segíti az ötéves terv végrehajtását, a szocializmus felépítését és ezzel együtt a nagy cél: a béke ügyét. A Minisztertanács határozata — amely csak keretintézkedés és amelyet egy hónapon belül követ az egyes szakminiszterek részle­tekbe menő takarékossági rendelete — irányt mutat a magyar dolgo­zóknak. Megmutatja, hogyan lehet és kell termelésünket még gazda­ságosabbá, olcsóbbá és ezzel még hasznosabbá tennünk, hol kell keresnünk azokat a rejtett tartalékokat, amelyeknek feltárása erő­síti népgazdaságunkat, gazdagítja hazánkat és jobbmódúvá teszi a haza minden egyes dolgozóját. Hol kell keresnünk és hogyan kell feltárnunk a rejtett tartalékokat, a takarékos termelés titkait? — erre a kérdésre ismét — mint a szo­cialista termelés sok más problémájára — a szovjet tapasztalatok átvétele adja meg a feleletet. Az Új Világ fennállása óta harci fel­adatának tekinti, hogy minél nagyobb mértékben megismertesse a magyar dolgozókkal azokat a munkamódszereket, amelyekkel a szov­jet munkások, parasztok és értelmiségiek napról napra fokozzák hazá­juk gazdasági és ezzel együtt politikai erejét. A szovjet tapasztalatok alkalmazása megkönnyíti minden magyar dolgozó számára, hogy a minisztertanács határozatát minél sikeresebben hajthassa végre. Vegyük például Martuková, a leningrádi Szkorohod cipőgyár sza­­bász-brigádvezetőnőjének egyéni elszámolási módszerét, amelyről lapunk december 14-i számában írtunk. Mi más ez, ha nem az anyag­megtakarítás egyik nagyszerű példája. Murtukova brigádja minden tagjának egy könyvecskét adott, amelybe naponta be kellett vezetni, mennyi nyersanyagot vételezett a munkás, mennyit használt fel, és milyen megtakarítást ért el a norma szerinti anyagelhasználás előírá­sával szemben. Mustukova brigádja ezzel a rendszerrel a norma sze­rinti napi 500 pár cipő helyett 650—700 párat készített ugyanabból a nyersanyagból, és a gyár 1 hónap alatt a Mustukova-féle nyersanyag­­megtakarítás eredményeként 100.000 pár cipővel termelt többet, mint amennyit a terv előírt. Másik szovjet példa: az építőiparban az elmúlt év elején 25%-os önköltségcsökkentést vezettek be. Ezt is csak úgy lehetett keresztül­vinni, hogy a szovjet építőipar valamennyi dolgozója gondosan ügyelt a rendelkezésére álló nyersanyagra. Erről lapunk 1950. évi november 9-i számában írtunk és részletesen ismertettük a szovjet dolgozók módszerét is. Az olajipari minisztérium egyik építővállalatánál találták meg az önköltségcsökkentés, az anyagtakarékosság legjobb alkalma­zását. Minden kőműves kapott egy kartonlapot, amelyre felírták, hogy mennyi nyersanyagot vételeztek. A nyersanyag elhasználásáról pon­tosan be kellett számolniok, éspedig minden kiló habarcs, vagy szeg felhasználását is ki kellett mutatniok. Ez a módszer sok százezer­­és millió rubel megtakarításával járt s maga után vonta az építési munka helyesebb megszervezését is. Ugyancsak az építkezési szakmában jelentékeny mértékben sikerült megszerveznie Mehraj Fjodorov kő­­műves-brigádvezetőnek a téglákkal való takarékosságot. (Lapunk 1950. október 12-i száma.) A szovjet építkezési normák egy köbméter fal felhúzásához 415—419 téglát írnak elő. Fjodorov azonban rájött, hogy ehhez elegendő 584 tégla is, s többi rendszerint munka közben el­hullik. Fjodorov brigádja úgy dolgozott, hogy a minimálisra csökken­tése a téglahulladékot és így például egy iskola építésénél 523.000 tégla helyett csak 482.000-et használt fel. Ezzel csupán ennél az épít­kezésnél 15.000 rubel megtakarítást értek el. Könnyű kiszámítani, mit jelent ez e megtakarítás országos viszonylatban, miután a Szovjet­unióban szinte ötpercenként épül egy-egy új ház, és egyre-másra sorolhatnánk a többi példát. Beszélhetnénk Nina Nazérova, az uráli Sztálin-autógyár dolgozójának „takarékkönyvecské­jéről", amelybe minden nap beírják a megtakarított nyersanyagot és energiát. Szólhatnánk Nazerova másik újításáról, amely azt célozza, hogy a dolgozók gondosabban bánjanak gépeikkel — személy sze­rint is vállaljanak felelősséget gépükért — és ilyen módon hosszab­­bítsák meg a gépek életét. Vagy például a moszkvai gyárak dolgo­zóinak mozgalmáról, amelynek az a célja, hogy az üzemek jobb ki­használásával, a helykihasználás fokozásával „takarítsák meg" új gyá­rak építésének költségét. A moszkvai Sztálin autógyárban például a gépek helyesebb elhelyezésével 10.500 négyzetméternyi hasznos terü­letet nyertek. A kólomnál mozdonygyárban az acéllemezek észszerű felhasználásával annyi anyagot takarítottak meg, hogy abból 12 moz­donyt építhettek. (Új Világ, 194? szeptember 16.) A magyar dolgozók helyenként már sok szovjet kezdeményezést vettek át. Így már Magyarországon is több helyen megvalósult Lidia Xerebelnyikova nyersanyagmegtakarítási módszere, amelynek alapján a hónap utolsó napján abból a nyersanyagból termelnek, amit az egész hónap folyamán megtakarítottak. De még távol vagyunk attól, hogy » **i­*-ékossági mozgalmat általánosnak mondhassuk. "A szovjet tapasz­talatokból merített takarékossági ötletek alkalmazását széles tömeg­­mozgalommá kell fejlesztenünk. A Magyar Szovjet Társaságnak és a Társaság központi lapjának, az Új Világnak a jövőben még nagyobb mértékben harci feladata lesz a szovjet tapasztalatok fokozottabb átadása. Harcba hívjuk az MSzT valamennyi tag­ját és valamennyi Olvasónkat, a takarékosságért. A Minisztertanács határozata valamennyi becsületes dolgozó magyar em­bert kötelezi: __ „Tekintsék a takarékosság ügyét ötéves tervünk végre­hajtá­sa egyik legfontosabb láncszemének. Írassák mindennapi feladatuknak, hogy fokosan takarékossággal növeljék a dolgosók államának erejét For­dítsanak különös gondot az anyaggal, szénnel, tüzelőanyaggal, szer­számmal, villamosenergiával vető takarékosságra. Ne feledjék, hogy minden tonna szén, vas, minden mázsa gabona és takarmány, minden méter szövet, minden tégla, minden tollat megtakarítása népgazdasá­gnak fejlődését, ötéves tervünk végrehajtását, hazánk erejének növe­lését szolgálja.“ NEM FELEJTJÜK EL ŐKET! 1951. január 2. A munka 81 hősi halottjának sírjánál Tatabányán ott állt gyászával és együttérzésével az egész magyar dolgozó nép. Elhunyt bányásztestvéreinkben nemcsak a termelés bátor katonáit gyászoljuk, hanem a munkásosztály forradalmár harcosait, a magyar-szovjet barátság igaz híveit is. Bányászaink mindig a harc első vonalában küzdöttek. Legjobbjaik az elnyomás sötét éveiben is, megalkuvást nan ismerő módon, fegyverrel a kézben álltak helyt a fasizmus szennyes áradatával szemben. Hirdették a reményt a közeledő új élet, a boldogabb jövő iránt, bíztak a munkás­oszt­ály szocialista hazájának, a Szovjetuniónak felszabadító erejében. 1946-ben boldog szívvel köszöntötték a hajnal hasadásai és azóta is élenjártak a jobb jövőért vívott közös harcunkban. A legnagyobb tisztele­tet akkor adjuk meg emléküknek, ha barátnak és ellenségnek egyaránt megmutatjuk, hogy bár szívünkben mély gyász és szomorúság van, most még eredményesebben dolgozunk, még tántoríthatatlanabbul megyünk előre új győzelmek felé. Megfogadjuk, hogy végső győzelemre visszük a nagy ügyet, amelyért ők, a széncsata hősei dolgoztak és életüket áldozták. A Magyar-Szovjet Társaság és az Új Világ mélyen meghajtja­­ hős bányásztestvéreink emléke előtt harcos lobogóját! ÚJVILÁG A vörös salakot szegedi Sztálin-park­­ban szemerkélő esőtől fény­lenek a bár­­sonyzöld gyepágyak, mintha nem is tél, hanem tavasz lenne. Háttérben a Tisza ezüstös szalagja, s távolabbról idelát­szik az újonnan épült T­isza-híd, a Rá­kosi Mátyás-híd csillogó íve. A sétány közepén még fehér lepel borítja a szobrot, de az ünnepi díszbe öltözött város utcáiról idehallatszik a végeláthatatlan sorokban áradó tömeg pattogó indulóinak hangja. Jönnek — egyre jönnek, megtöltik a teret is a környező utcákat. A lelkesedés zengő árját visszaverik a Tisza habjai, s az ismétlődő harsány hurrá megrezegteti a fák kopár ágait. Révai József népművelési miniszter­rel együtt megérkeznek a külföldi kö­vetségek képviselői, megkezdődik az ünnepség. — Jelképezze ez a szobor — mondja Révai József ünnepi beszédében —, Szeged népinek hűségét Lenin és Sztá­lin tanításaihoz, melynek jegyében új­jászületett és újjászületik országunk és vele együtt Szeged is. Dénes Leó, a városi tanács végre­hajtó bizottságénak elnöke veszi át a szobrot. A leleplezés pillanata felejthetetlen. A sugárzó szobor láttán megelevene­dik a régi ősz, az 1922-es esztendő ősze, amikor Sztálin Gorio­ban meglátogatta Lenint. Bronzba öntött drága alakjuk aranyos fényben tündöklik, s ennek az izzón tündöklő ragyogásnak a vissz­fénye ott ég a hurrázó, boldog emberek arcán. Minden csupa fény, ujjongás és leírhatatlan lelkesedés. Ez a lelkesedés vezette Popay An­tal szegedi szobrászművész vésőjét az alkotás forró pillanataiban, amikor Pincsuk és Taurit szovjet szob­rászművészek műve nyomén elkészítette ezt a szobrot. Ez a lelkesedés adott tol­lat Lődi Ferenc, a fiatal szegedi költő kezelte, hogy megírja „a szeretet és hála lángja“ című költeményt erre az alkalomra. „A szeretet és hála lángja Forrott szoborrá Szegeden" — hangzik a vers két befejező sora K­o­ó­s Olga ajkéról, amint sugárzó arccal a szoborra tekint. A szeretet is a hála lángja lobog fia­talok és öregek arcán egyaránt. Szere­tet és hála a halhatatlan Lenin — a világ első munkásállamának szervezője, a nagy tanító és a hűséges tanítvány, a drága Sztálin iránt; szeretet és hála felszabadításunkért, a szabad, boldog je­lenért, s azért a jövőért, amely még a jelennél­­ többet ígér. Az a szobor — győzelmet, dicsőséget hirdet. Lenyűgözve is körülötte Szeged dolgozó népe, szívükbe kitörölhetetle­nül bevésődött az a két sor, ami ott áll a szobor talapzatán. „Az ő vetésük érik ez egész világon, E kor a kommunizmus építésének kora*1. P. E. Lelkes ünnepség keretében leplezték le Szegeden a Lenin—Sztálin szobrot. Mit jelent nekünk a magyar-szovjet barátság? Kedves Uj Világi Engem is az a megtiszteltető ért, hogy az ország­­gyűlés termében részt vet­ettem az MSzT I. Országos Kongresszusán. Ez a kongresszus örök emlék marad szá­momra. Oly sokat­ láttam, hallottam, tanultam, hogy mindazt egy levélben elmondani nem is lehet Láttam Tóth III. Lászlót, a sztahanovista­­mozdony­­vezetőnket, aki nagyszerű munkája ré­vén gazdagítja népgazdaságunkat, erő­síti a béketábor erejét Itt voltak az üzemek, bányák dolgozói, haladó értel­miségiek és dolgozó parasztok is, hogy mélységes szeretetük nyilvánításával pécsi­teljék meg a magyar-szovjet ba­rátságot. Felejthetetlen élmény volt az a pilanat, amikor az MNDSz küldötte a szovjet küldöttnek virágcsokrot nyúj­tott és amelyet a szovjet küldött csók­kal köszönt meg. A Kongresszus hurrá­zott és tapsolt Mindenki érezte, hogy a nagy szovjet nép szeretete a kis ma­gyar nép iránt valóság, önkéntelenül Amerika „koreai kül­dötte“, MacArthur jutott eszembe, ő azt hazudja: szabadságot akar vinni Koreába,­­ és anyák, gyermekek ez­ett gyilkolja le. Amikor pedig megmutat­ták neki a kivégzett hazafiak holttes­tét, azt mondta: ez kedves látvány a szememnek. MacArthaurék nem a sza­bad népek szeretetében gyönyörködnek, hanem a gyilkosságban, városok, falvak lerombolásában, őrült világhatalmi cél­jaik érdekében fel akarják fegyverezni Nyugat-Németországot. De aljas tervü­ket keresztülhúzza a nyolcszázmilliós egységes béketábor ereje. A Szovjetunió baráti tábora egyre nő. Amikor kezemben a belépési nyilat­kozattal, odamegyek egy-egy új tag­­társhoz, együtt olvassuk el a nyilatko­zat hátlapjáról a nagy Sztálin szavait: „Amikor mi barátságról beszélünk, azt komolyan vesszük. Mi azt értjük alatta, hogy készek vagyunk áldozatot is hozni ezért a barátságért, ha valaki meg akarná zavarni.M­i is megérti az új tag­társ is, hogy m­ért vannak gyárunkban új, modern műhelyek, elavult gépeink helyett új gépek, miért hívták meg a magyar parasztküldöttséget a Szovjet­­­unióba és miért jönnek szovjet tudósok,­­sz­ahanovisták, művészek mihozz­ánk. Az új tagtárs egyszerre megérti, miért segítenek szovjet mérnökök földalatti gyorsvasutunk felépítésében. Azért, mert a hatalmas szovjet nép, élén a nagy Sztálinnal állandóan felénk nyújtja baráti kezét, segít anyaggal, gazdag tapasztalatokkal, hogy minél hamarabb felépíthessük boldog jövőnket, a szo­cializmust. Ezért ne csodálkozzék Truman úr és a többi háborús uszító, hogy több mint 500 millió ember írta alá a békeívet. Azon se csodálkozzék, hogy Varsóban, a Béke Világkongresszuson írók, tudó­sok, papok, az egész világ békeszerető népeinek képviselői csatlakoztak a Szovjetunió vezette b­etábor zászlaja alá, követelték az atombomba betiltá­sát, a koreai háború beszüntetését és e háborús uszítók megbüntetését. A Láng-gyári dolgozók látóköre is ki­­szélesedett ezekben a történelmi na­pokban. Ezt mutatja az, hogy az MSzT tagsága rövid idő alatt több mint száz­zal szaporodott s az MSzT-tagok érté­kes szervezési és munkafelajánlásokat tettek a Világbékekongresszus és az MSzT I. Országos Kongresszusa tisztele­tére. Mi élénken figyeljük a háborús uszítók készülődéseit és még szorosab­ban tömörülünk a nagy Szovjetunió ve­zette béketáborba. Az osztályharc élező­dése nagyobb erőfeszítéseket követel meg tőlünk a békeharcban, de minden be­csületes dolgozó, aki hazáját, szabad­ságát szereti, minden tőle tehető áldo­zatot meghoz a béke védelmében, sis ha a népek százmilliói összefognak, nincs az az erő, amely megakadályozná a béke győzelmét Tagtársi üdvözlet­tel: GERVÁN JÓZSEF, Láng Gépgyár Révai József ünnepi beszédet mond. Szeged dolgozó népe az ünnepségen Kedves Új Világ! Vendég voltam az MSzT I. Országos Kongresszusán. Ami­kor megérkeztem, már javában folytatta hozzászólások, éppen az olasz küldött t­utit , sok-sok küldött mind a békét a népek együttműködését, a magyar­szovjet barátságot, de elsősorban a világ valamennyi dolgozójáért annyira önfel­áldozóan harcoló Sztálint méltatta. Hálá­val emlékeztek meg a dicső szovjet ka­tonákról, akik sokezer kilométert tettek meg harcolva, amíg elérték, hogy a világ egyötöd része felszabaduljon a kapitalis­ták és a fasiszták lármai alól. Egyszerű munkások és parasztok, egyszerű sza­vakkal fejezték ki hatalmas szeretetüket a szovjet nép és nagy vezetője iránt Akadtak, akiknek nem volt szükségük arra, hogy jegyzetből beszéljenek, mert pontosan tudták saját életükből, hogy mit kapuk a Szovjetuniótól és miért van szükségük a magyar-szovjet barátságra. Tudták, hogy e barátság nélkül nem tud­nánk élni és építeni, e nélkül mi, egy­szerű dolgozók, sohasem láthattuk vol­na meg gyönyörű Országházunk belsejét Most hadd mondjam el egy régi em­lékemet az 1922 és 1925 közötti időből. Én először 1922-ben jártam az Ország­házban, egy szombat déltől hétfő délig — de csak azért, hogy az urak, a nép kirablói után a szennyet kitakarítsam, a piszkot felsúroljam, ők azután újra és újra bemocskolták a termeket amelye­ket én munkámmal szépre és tisztára csinosítottam. Dehogy is vigyáztak ők a tisztaságra! Azt gondolták: majd jön­nek a prolik és újra kitakarítják. Hát igent jöttek a prolik, ki is takarí­tották a szemetet és a piszkot, a legna­gyobb piszok a tőkés urak voltak. És őket nagyon nehéz volt az Ország­házból kitakarítani, de sikerült Ezért a takarí­tásért nagy árat fizettünk mi, dolgozók. Ezt a tisztaságot nem adjuk oda nekik, nem engedjük, hogy újra hiába spekulálnak a Trumanok és Red­nek. Ha a mi Országházunkat akarnák, a munkás kemény öklével Utálnák szem­ben magtrtcait . Csodálatos érzés volt december 2-én újra belépnem az Országház kapuján. Még a szívem is elszorult, amikor végig­néztem magamon: most nem piszkos, rongyos ruha van rajtam, mint amikor legeőször jártam Itt 1922-ben ... Most ünnepelni jöttem és tanulni. Amit itt hallok és látok, azt dolgozótársaimnak továbbadom. Felejthetetlen volt a mikor nép­­hadseregünk küldöttei bevonultak a terembe. A felszólaló bajtárs a békét ás a szabadságot méltatta... Aztán a ki­­úttörők, a­.munkások, élsportolók, a Duna Vasmű ifjúmunkásai jöttek és mindamn­nyian a magyar-szovjet barátságot kö­­szöntötték ... A fáklyás felvonulást, a parlament lépcsőjén állva néztem végig Lenyűgöző látvány volt. Hiába ugatna : Trumanék és láncos kutyáik! A kuty­a ugat, a karaván halad... Mi cokjo.-ék haladunk a világ proletárjainak egyesü­­lése felé. Eljen a magyar-szovje*­­barát­ság, éljen a béke legfőbb őre, a dolgozót. nagy vezére, Sztálin! Éljen a Magyar Do­­­gozók Pártja! Éljen a magyar dolgozót édesatyja, Rákosi Mátyás! Üdvöi­­­ttel Gombol a Józsi Magyar Pamutipar Ujpe. Csütörtök, 1951 január 4.

Next