Uj Világ, 1951. június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1951-01-04 / 1. szám
2 HAZÁNK EREJÉNEK NÖVELÉSE „A to**Oh iwmiltM tMtysnt ■ béke védelme mgkönrt«i) • «•* — Imi».«! rA^lfiW^Kt mi ^ f mt*/S i ff/ín A# CwpXRhfS ©pf»fí*«r»C» ©w J*©wwxTW©f»*Mniil UioyflUllHFMri, hwk fontos feltétele az anyaggal, gépekkel, munkaerővel való takarékosság fokozása, aamig újabb hatalmas tartalékok mozgósítását teni lehetővé népgazdaságnak gyorsabb utolsá fajlasztása érdekében" Népköztársaságunk Minisztertanácsának a takarékosságról hozott határozata havazató részében ezekkel a szavakkal világítja meg, hogy a magyar dolgozók elé állított új feladat milyen rendkívüli fontosságú. Minden magyar dolgozónak kivétel nélkül meg kell értenie, hogy egyénileg, saját személyében is felelős azért, hogy a nyersanyag-, az energiamegtakarítás minél fokozottabb keresztülvitelével hogyan segíti az ötéves terv végrehajtását, a szocializmus felépítését és ezzel együtt a nagy cél: a béke ügyét. A Minisztertanács határozata — amely csak keretintézkedés és amelyet egy hónapon belül követ az egyes szakminiszterek részletekbe menő takarékossági rendelete — irányt mutat a magyar dolgozóknak. Megmutatja, hogyan lehet és kell termelésünket még gazdaságosabbá, olcsóbbá és ezzel még hasznosabbá tennünk, hol kell keresnünk azokat a rejtett tartalékokat, amelyeknek feltárása erősíti népgazdaságunkat, gazdagítja hazánkat és jobbmódúvá teszi a haza minden egyes dolgozóját. Hol kell keresnünk és hogyan kell feltárnunk a rejtett tartalékokat, a takarékos termelés titkait? — erre a kérdésre ismét — mint a szocialista termelés sok más problémájára — a szovjet tapasztalatok átvétele adja meg a feleletet. Az Új Világ fennállása óta harci feladatának tekinti, hogy minél nagyobb mértékben megismertesse a magyar dolgozókkal azokat a munkamódszereket, amelyekkel a szovjet munkások, parasztok és értelmiségiek napról napra fokozzák hazájuk gazdasági és ezzel együtt politikai erejét. A szovjet tapasztalatok alkalmazása megkönnyíti minden magyar dolgozó számára, hogy a minisztertanács határozatát minél sikeresebben hajthassa végre. Vegyük például Martuková, a leningrádi Szkorohod cipőgyár szabász-brigádvezetőnőjének egyéni elszámolási módszerét, amelyről lapunk december 14-i számában írtunk. Mi más ez, ha nem az anyagmegtakarítás egyik nagyszerű példája. Murtukova brigádja minden tagjának egy könyvecskét adott, amelybe naponta be kellett vezetni, mennyi nyersanyagot vételezett a munkás, mennyit használt fel, és milyen megtakarítást ért el a norma szerinti anyagelhasználás előírásával szemben. Mustukova brigádja ezzel a rendszerrel a norma szerinti napi 500 pár cipő helyett 650—700 párat készített ugyanabból a nyersanyagból, és a gyár 1 hónap alatt a Mustukova-féle nyersanyagmegtakarítás eredményeként 100.000 pár cipővel termelt többet, mint amennyit a terv előírt. Másik szovjet példa: az építőiparban az elmúlt év elején 25%-os önköltségcsökkentést vezettek be. Ezt is csak úgy lehetett keresztülvinni, hogy a szovjet építőipar valamennyi dolgozója gondosan ügyelt a rendelkezésére álló nyersanyagra. Erről lapunk 1950. évi november 9-i számában írtunk és részletesen ismertettük a szovjet dolgozók módszerét is. Az olajipari minisztérium egyik építővállalatánál találták meg az önköltségcsökkentés, az anyagtakarékosság legjobb alkalmazását. Minden kőműves kapott egy kartonlapot, amelyre felírták, hogy mennyi nyersanyagot vételeztek. A nyersanyag elhasználásáról pontosan be kellett számolniok, éspedig minden kiló habarcs, vagy szeg felhasználását is ki kellett mutatniok. Ez a módszer sok százezerés millió rubel megtakarításával járt s maga után vonta az építési munka helyesebb megszervezését is. Ugyancsak az építkezési szakmában jelentékeny mértékben sikerült megszerveznie Mehraj Fjodorov kőműves-brigádvezetőnek a téglákkal való takarékosságot. (Lapunk 1950. október 12-i száma.) A szovjet építkezési normák egy köbméter fal felhúzásához 415—419 téglát írnak elő. Fjodorov azonban rájött, hogy ehhez elegendő 584 tégla is, s többi rendszerint munka közben elhullik. Fjodorov brigádja úgy dolgozott, hogy a minimálisra csökkentése a téglahulladékot és így például egy iskola építésénél 523.000 tégla helyett csak 482.000-et használt fel. Ezzel csupán ennél az építkezésnél 15.000 rubel megtakarítást értek el. Könnyű kiszámítani, mit jelent ez e megtakarítás országos viszonylatban, miután a Szovjetunióban szinte ötpercenként épül egy-egy új ház, és egyre-másra sorolhatnánk a többi példát. Beszélhetnénk Nina Nazérova, az uráli Sztálin-autógyár dolgozójának „takarékkönyvecskéjéről", amelybe minden nap beírják a megtakarított nyersanyagot és energiát. Szólhatnánk Nazerova másik újításáról, amely azt célozza, hogy a dolgozók gondosabban bánjanak gépeikkel — személy szerint is vállaljanak felelősséget gépükért — és ilyen módon hosszabbítsák meg a gépek életét. Vagy például a moszkvai gyárak dolgozóinak mozgalmáról, amelynek az a célja, hogy az üzemek jobb kihasználásával, a helykihasználás fokozásával „takarítsák meg" új gyárak építésének költségét. A moszkvai Sztálin autógyárban például a gépek helyesebb elhelyezésével 10.500 négyzetméternyi hasznos területet nyertek. A kólomnál mozdonygyárban az acéllemezek észszerű felhasználásával annyi anyagot takarítottak meg, hogy abból 12 mozdonyt építhettek. (Új Világ, 194? szeptember 16.) A magyar dolgozók helyenként már sok szovjet kezdeményezést vettek át. Így már Magyarországon is több helyen megvalósult Lidia Xerebelnyikova nyersanyagmegtakarítási módszere, amelynek alapján a hónap utolsó napján abból a nyersanyagból termelnek, amit az egész hónap folyamán megtakarítottak. De még távol vagyunk attól, hogy » **i*-ékossági mozgalmat általánosnak mondhassuk. "A szovjet tapasztalatokból merített takarékossági ötletek alkalmazását széles tömegmozgalommá kell fejlesztenünk. A Magyar Szovjet Társaságnak és a Társaság központi lapjának, az Új Világnak a jövőben még nagyobb mértékben harci feladata lesz a szovjet tapasztalatok fokozottabb átadása. Harcba hívjuk az MSzT valamennyi tagját és valamennyi Olvasónkat, a takarékosságért. A Minisztertanács határozata valamennyi becsületes dolgozó magyar embert kötelezi: __ „Tekintsék a takarékosság ügyét ötéves tervünk végrehajtása egyik legfontosabb láncszemének. Írassák mindennapi feladatuknak, hogy fokosan takarékossággal növeljék a dolgosók államának erejét Fordítsanak különös gondot az anyaggal, szénnel, tüzelőanyaggal, szerszámmal, villamosenergiával vető takarékosságra. Ne feledjék, hogy minden tonna szén, vas, minden mázsa gabona és takarmány, minden méter szövet, minden tégla, minden tollat megtakarítása népgazdaságnak fejlődését, ötéves tervünk végrehajtását, hazánk erejének növelését szolgálja.“ NEM FELEJTJÜK EL ŐKET! 1951. január 2. A munka 81 hősi halottjának sírjánál Tatabányán ott állt gyászával és együttérzésével az egész magyar dolgozó nép. Elhunyt bányásztestvéreinkben nemcsak a termelés bátor katonáit gyászoljuk, hanem a munkásosztály forradalmár harcosait, a magyar-szovjet barátság igaz híveit is. Bányászaink mindig a harc első vonalában küzdöttek. Legjobbjaik az elnyomás sötét éveiben is, megalkuvást nan ismerő módon, fegyverrel a kézben álltak helyt a fasizmus szennyes áradatával szemben. Hirdették a reményt a közeledő új élet, a boldogabb jövő iránt, bíztak a munkásosztály szocialista hazájának, a Szovjetuniónak felszabadító erejében. 1946-ben boldog szívvel köszöntötték a hajnal hasadásai és azóta is élenjártak a jobb jövőért vívott közös harcunkban. A legnagyobb tiszteletet akkor adjuk meg emléküknek, ha barátnak és ellenségnek egyaránt megmutatjuk, hogy bár szívünkben mély gyász és szomorúság van, most még eredményesebben dolgozunk, még tántoríthatatlanabbul megyünk előre új győzelmek felé. Megfogadjuk, hogy végső győzelemre visszük a nagy ügyet, amelyért ők, a széncsata hősei dolgoztak és életüket áldozták. A Magyar-Szovjet Társaság és az Új Világ mélyen meghajtja hős bányásztestvéreink emléke előtt harcos lobogóját! ÚJVILÁG A vörös salakot szegedi Sztálin-parkban szemerkélő esőtől fénylenek a bársonyzöld gyepágyak, mintha nem is tél, hanem tavasz lenne. Háttérben a Tisza ezüstös szalagja, s távolabbról idelátszik az újonnan épült Tisza-híd, a Rákosi Mátyás-híd csillogó íve. A sétány közepén még fehér lepel borítja a szobrot, de az ünnepi díszbe öltözött város utcáiról idehallatszik a végeláthatatlan sorokban áradó tömeg pattogó indulóinak hangja. Jönnek — egyre jönnek, megtöltik a teret is a környező utcákat. A lelkesedés zengő árját visszaverik a Tisza habjai, s az ismétlődő harsány hurrá megrezegteti a fák kopár ágait. Révai József népművelési miniszterrel együtt megérkeznek a külföldi követségek képviselői, megkezdődik az ünnepség. — Jelképezze ez a szobor — mondja Révai József ünnepi beszédében —, Szeged népinek hűségét Lenin és Sztálin tanításaihoz, melynek jegyében újjászületett és újjászületik országunk és vele együtt Szeged is. Dénes Leó, a városi tanács végrehajtó bizottságénak elnöke veszi át a szobrot. A leleplezés pillanata felejthetetlen. A sugárzó szobor láttán megelevenedik a régi ősz, az 1922-es esztendő ősze, amikor Sztálin Gorioban meglátogatta Lenint. Bronzba öntött drága alakjuk aranyos fényben tündöklik, s ennek az izzón tündöklő ragyogásnak a visszfénye ott ég a hurrázó, boldog emberek arcán. Minden csupa fény, ujjongás és leírhatatlan lelkesedés. Ez a lelkesedés vezette Popay Antal szegedi szobrászművész vésőjét az alkotás forró pillanataiban, amikor Pincsuk és Taurit szovjet szobrászművészek műve nyomén elkészítette ezt a szobrot. Ez a lelkesedés adott tollat Lődi Ferenc, a fiatal szegedi költő kezelte, hogy megírja „a szeretet és hála lángja“ című költeményt erre az alkalomra. „A szeretet és hála lángja Forrott szoborrá Szegeden" — hangzik a vers két befejező sora Koós Olga ajkéról, amint sugárzó arccal a szoborra tekint. A szeretet is a hála lángja lobog fiatalok és öregek arcán egyaránt. Szeretet és hála a halhatatlan Lenin — a világ első munkásállamának szervezője, a nagy tanító és a hűséges tanítvány, a drága Sztálin iránt; szeretet és hála felszabadításunkért, a szabad, boldog jelenért, s azért a jövőért, amely még a jelennél többet ígér. Az a szobor — győzelmet, dicsőséget hirdet. Lenyűgözve is körülötte Szeged dolgozó népe, szívükbe kitörölhetetlenül bevésődött az a két sor, ami ott áll a szobor talapzatán. „Az ő vetésük érik ez egész világon, E kor a kommunizmus építésének kora*1. P. E. Lelkes ünnepség keretében leplezték le Szegeden a Lenin—Sztálin szobrot. Mit jelent nekünk a magyar-szovjet barátság? Kedves Uj Világi Engem is az a megtiszteltető ért, hogy az országgyűlés termében részt vetettem az MSzT I. Országos Kongresszusán. Ez a kongresszus örök emlék marad számomra. Oly sokat láttam, hallottam, tanultam, hogy mindazt egy levélben elmondani nem is lehet Láttam Tóth III. Lászlót, a sztahanovistamozdonyvezetőnket, aki nagyszerű munkája révén gazdagítja népgazdaságunkat, erősíti a béketábor erejét Itt voltak az üzemek, bányák dolgozói, haladó értelmiségiek és dolgozó parasztok is, hogy mélységes szeretetük nyilvánításával pécsiteljék meg a magyar-szovjet barátságot. Felejthetetlen élmény volt az a pilanat, amikor az MNDSz küldötte a szovjet küldöttnek virágcsokrot nyújtott és amelyet a szovjet küldött csókkal köszönt meg. A Kongresszus hurrázott és tapsolt Mindenki érezte, hogy a nagy szovjet nép szeretete a kis magyar nép iránt valóság, önkéntelenül Amerika „koreai küldötte“, MacArthur jutott eszembe, ő azt hazudja: szabadságot akar vinni Koreába, és anyák, gyermekek ezett gyilkolja le. Amikor pedig megmutatták neki a kivégzett hazafiak holttestét, azt mondta: ez kedves látvány a szememnek. MacArthaurék nem a szabad népek szeretetében gyönyörködnek, hanem a gyilkosságban, városok, falvak lerombolásában, őrült világhatalmi céljaik érdekében fel akarják fegyverezni Nyugat-Németországot. De aljas tervüket keresztülhúzza a nyolcszázmilliós egységes béketábor ereje. A Szovjetunió baráti tábora egyre nő. Amikor kezemben a belépési nyilatkozattal, odamegyek egy-egy új tagtárshoz, együtt olvassuk el a nyilatkozat hátlapjáról a nagy Sztálin szavait: „Amikor mi barátságról beszélünk, azt komolyan vesszük. Mi azt értjük alatta, hogy készek vagyunk áldozatot is hozni ezért a barátságért, ha valaki meg akarná zavarni.Mi is megérti az új tagtárs is, hogy mért vannak gyárunkban új, modern műhelyek, elavult gépeink helyett új gépek, miért hívták meg a magyar parasztküldöttséget a Szovjetunióba és miért jönnek szovjet tudósok,szahanovisták, művészek mihozzánk. Az új tagtárs egyszerre megérti, miért segítenek szovjet mérnökök földalatti gyorsvasutunk felépítésében. Azért, mert a hatalmas szovjet nép, élén a nagy Sztálinnal állandóan felénk nyújtja baráti kezét, segít anyaggal, gazdag tapasztalatokkal, hogy minél hamarabb felépíthessük boldog jövőnket, a szocializmust. Ezért ne csodálkozzék Truman úr és a többi háborús uszító, hogy több mint 500 millió ember írta alá a békeívet. Azon se csodálkozzék, hogy Varsóban, a Béke Világkongresszuson írók, tudósok, papok, az egész világ békeszerető népeinek képviselői csatlakoztak a Szovjetunió vezette betábor zászlaja alá, követelték az atombomba betiltását, a koreai háború beszüntetését és e háborús uszítók megbüntetését. A Láng-gyári dolgozók látóköre is kiszélesedett ezekben a történelmi napokban. Ezt mutatja az, hogy az MSzT tagsága rövid idő alatt több mint százzal szaporodott s az MSzT-tagok értékes szervezési és munkafelajánlásokat tettek a Világbékekongresszus és az MSzT I. Országos Kongresszusa tiszteletére. Mi élénken figyeljük a háborús uszítók készülődéseit és még szorosabban tömörülünk a nagy Szovjetunió vezette béketáborba. Az osztályharc éleződése nagyobb erőfeszítéseket követel meg tőlünk a békeharcban, de minden becsületes dolgozó, aki hazáját, szabadságát szereti, minden tőle tehető áldozatot meghoz a béke védelmében, sis ha a népek százmilliói összefognak, nincs az az erő, amely megakadályozná a béke győzelmét Tagtársi üdvözlettel: GERVÁN JÓZSEF, Láng Gépgyár Révai József ünnepi beszédet mond. Szeged dolgozó népe az ünnepségen Kedves Új Világ! Vendég voltam az MSzT I. Országos Kongresszusán. Amikor megérkeztem, már javában folytatta hozzászólások, éppen az olasz küldött tutit , sok-sok küldött mind a békét a népek együttműködését, a magyarszovjet barátságot, de elsősorban a világ valamennyi dolgozójáért annyira önfeláldozóan harcoló Sztálint méltatta. Hálával emlékeztek meg a dicső szovjet katonákról, akik sokezer kilométert tettek meg harcolva, amíg elérték, hogy a világ egyötöd része felszabaduljon a kapitalisták és a fasiszták lármai alól. Egyszerű munkások és parasztok, egyszerű szavakkal fejezték ki hatalmas szeretetüket a szovjet nép és nagy vezetője iránt Akadtak, akiknek nem volt szükségük arra, hogy jegyzetből beszéljenek, mert pontosan tudták saját életükből, hogy mit kapuk a Szovjetuniótól és miért van szükségük a magyar-szovjet barátságra. Tudták, hogy e barátság nélkül nem tudnánk élni és építeni, e nélkül mi, egyszerű dolgozók, sohasem láthattuk volna meg gyönyörű Országházunk belsejét Most hadd mondjam el egy régi emlékemet az 1922 és 1925 közötti időből. Én először 1922-ben jártam az Országházban, egy szombat déltől hétfő délig — de csak azért, hogy az urak, a nép kirablói után a szennyet kitakarítsam, a piszkot felsúroljam, ők azután újra és újra bemocskolták a termeket amelyeket én munkámmal szépre és tisztára csinosítottam. Dehogy is vigyáztak ők a tisztaságra! Azt gondolták: majd jönnek a prolik és újra kitakarítják. Hát igent jöttek a prolik, ki is takarították a szemetet és a piszkot, a legnagyobb piszok a tőkés urak voltak. És őket nagyon nehéz volt az Országházból kitakarítani, de sikerült Ezért a takarításért nagy árat fizettünk mi, dolgozók. Ezt a tisztaságot nem adjuk oda nekik, nem engedjük, hogy újra hiába spekulálnak a Trumanok és Rednek. Ha a mi Országházunkat akarnák, a munkás kemény öklével Utálnák szemben magtrtcait . Csodálatos érzés volt december 2-én újra belépnem az Országház kapuján. Még a szívem is elszorult, amikor végignéztem magamon: most nem piszkos, rongyos ruha van rajtam, mint amikor legeőször jártam Itt 1922-ben ... Most ünnepelni jöttem és tanulni. Amit itt hallok és látok, azt dolgozótársaimnak továbbadom. Felejthetetlen volt a mikor néphadseregünk küldöttei bevonultak a terembe. A felszólaló bajtárs a békét ás a szabadságot méltatta... Aztán a kiúttörők, a.munkások, élsportolók, a Duna Vasmű ifjúmunkásai jöttek és mindamnnyian a magyar-szovjet barátságot köszöntötték ... A fáklyás felvonulást, a parlament lépcsőjén állva néztem végig Lenyűgöző látvány volt. Hiába ugatna : Trumanék és láncos kutyáik! A kutya ugat, a karaván halad... Mi cokjo.-ék haladunk a világ proletárjainak egyesülése felé. Eljen a magyar-szovje*barátság, éljen a béke legfőbb őre, a dolgozót. nagy vezére, Sztálin! Éljen a Magyar Dogozók Pártja! Éljen a magyar dolgozót édesatyja, Rákosi Mátyás! Üdvöittel Gombol a Józsi Magyar Pamutipar Ujpe. Csütörtök, 1951 január 4.